Kiegészítés - Intimitás a keresztény kapcsolatban

Kedves Olvasóm!

Az Intimitás a keresztény kapcsolatban 6. - Eszközök a tisztaság megőrzéséhez c. rész kapcsán írt bloebb egy megjegyzést, amire úgy éreztem válaszolnom kell. Olvasd el kérlek, a tartalmát és a választ, ha teljesen képben szeretnél lenni. Mert ide most nem szeretném bemásolni. Csak tartalmilag idézem.
bloebb az Egyház köréhez tartozó, keresztény személyiségek véleményével szembesített engem az önkielégítés tárgykörében. Ezek a személyek sokak szemében mérvadóak, ezt elismerem (Dr. Dobson, Varga Péter). De véleményük mégsem állja meg a helyét, mert nincs összhangban a keresztény tanítással. Számomra pedig ez a legnagyobb mérce.
Ugyan bloebbnek válaszoltam, mégis, további vitákat nem szeretnék lebonyolítani, ha az derülne ki, hogy nem vagyunk egy véleményen abban, hogy az Egyház tanítását elfogadjuk, vagy sem. Számomra ugyanis ez nem képezheti vita tárgyát. Egyszer már leírtam, hogy mindenképp első sorban keresztény hallgatóság fülének szánom ezt a sorozatot.
Megjegyzése azonban arra sarkall, hogy egyértelművé tegyek még valamit, amit úgy látszik idáig nem sikerült pontosítanom és leszögeznem. De most mindenképp megteszem, és továbbra nem vitatkozom azokkal, akik ezt nem fogadják el. (Mert egyszerűen felesleges lenne.)

Ez a kiegészítés vonatkozik az egész sorozatra és nem csupán az intimitás témakörre.
Egyszer és mindenkorra szeretném egyértelművé tenni: ez a sorozat - és benne a szexualitás kérdésére vonatkozó válaszok sora - az Egyház tanításán alapul. Elismerem azt, hogy a pápa és így a vele egységben lévő püspökök, s ennek fényében az Egyház tanítóhivatala, hit és erkölcs dolgában tévedhetetlen. Ezt szavatolja a Szentlélek működése. Hogy tanításuk Jézus Krisztus tanításán alapszik, melyet a Szentírás számunkra megőrzött és a Szenthagyomány, az apostolok élő tanítása, segít értelmezni és világosan látni a hit és az értelem fényénél. Hogy mindezt az emberek üdvösségéért teszik, Isten nagyobb dicsőségére.
Az amit leírok mindenkor igyekszik ezzel egységben megmaradni és igazságát kiemelni. Nem célom saját tanítás továbbadása. A tapasztalataim megosztása igen, de a tanítás nem az enyém, és nem is szeretném, ha az enyém lenne. Aki pedig azon ér engem, hogy eltértem az Egyház tanításával való egységtől, kérem, hogy figyelmeztessen erre.
Ebből következik, hogy bárkivel, aki az Egyház tanításával nem ért egyet, én sem tudok egyet érteni alapvetően. Így nem kívánok vitába sem szállni emiatt.
Az írásaim, amik a Párkapcsolat, szerelem, társkeresés - keresztényként sorozat részeként napvilágot látnak, feltételezik, hogy hallgatóságuk legalább keresztény, és az Egyház tanítását ugyanígy elfogadják és mérvadónak tartják saját életükben.
Aki ezek után vitatkozni kíván az Egyház tanításával (a legjobb értelemben véve is) az kérem, más fórumon tegye. Itt nincsen helye. Innentől.

Azt az elhatározásomat, hogy az Egyház tanításához hű maradok, régen tettem, nem új keletű. Főiskolai tanulmányaim alatt szerencsém volt megismerni II. János Pál pápa Catechesi Tradendae apostoli buzdítását a Katolikus Egyház püspökeihez, papjaihoz és híveihez korunk hitoktatásáról. Mivel Isten világi apostolkodásra hívott meg engem, mélyen a szívembe véstem ennek a buzdításnak szavait, különösen ezeket:

"A hitoktatás krisztocentrikus volta azt is jelenti, hogy a hitoktató nem a saját vagy más mesterek, hanem Jézus Krisztus tanítását akarja továbbadni: azt az igazságot, amelyet Ő közölt velünk. Vagy, hogy pontosabban fejezzük ki magunkat: azt az igazságot, amely Ő maga (vö. Jn 14,6). Hangsúlyoznunk kell, hogy a hitoktatásnak Krisztust, a megtestesült Igét, Isten Fiát kell átadnia, s minden egyebet úgy kell megismertetnie, ahogyan Krisztusra vonatkozik.
Egyetlen hitoktató van: Krisztus, s mindenki más csak annyiban nevezhető hitoktatónak, amennyiben Krisztus hírnöke és tolmácsa, amennyiben Krisztus tud szólni az ajkán keresztül. Tehát mindenki, aki hitoktatást végez, akármilyen beosztása legyen is az Egyházban, gondosan törekedjék arra, hogy tanításával és magatartásával Krisztus életét és tanítását adja tovább. Nehogy azok szívét és lelkét, akiket tanít, magához láncolja, vagy a saját véleménye és lelki adottságai szerint alakítsa őket. Főleg attól kell óvakodni, hogy saját véleményét és gondolatait úgy adja másoknak, mintha ezzel Krisztus tanítását és életét közölné. Krisztus e titokzatos mondását mindazokra értenünk kell, akik hitoktatással foglalkoznak: "Tanításom nem az enyém, hanem azé, aki küldött engem" (Jn 7,16; vö. 3,34; 8,28; 12,49; 14,24; 17,8.14).
Erre hivatkozott Szent Pál is, amikor a legfontosabb kérdést tárgyalta: "Én magam is az Úrtól kaptam, amit átadtam nektek".[6]
 Milyen szorgalmasan kell tehát kutatnia a hitoktatónak az Isten Igéjét, amelyet az Egyház Tanítóhivatalától vesz át! Mennyire bensőséges egységben kell cselekednie Krisztussal és az Atyával! Milyen buzgón kell imádkoznia és mennyire meg kell feledkeznie önmagáról, ha el akarja mondani: "Tanításom nem az enyém!" "

Ezt a szellemiséget igyekszem élni és életemmé tenni, és ezt a szemléletet tettem magamévá, amikor a sorozatot elkezdtem. Ha nem is hitoktatói minőségemben írom elsősorban az egyes részeket. És ebben a szellemiségben igyekszem továbbra is megmaradni. Hiszen minden olvasómnak mi mást kívánhatnék leginkább, mint a Krisztussal való boldog közösséget?