Rólam

Saját fotó
Címszavakban... ...ami vagyok: feleség, négyszeres édesanya, macskatulajdonos, hitoktató, alkotó személyiség. ...amit szívesen csinálok: rajz, ének, zene, horgolás (soook-sok horgolás), főzés, tanítás... Akinek mindezért hálás vagyok: Isten

Keresés ebben a blogban

"Blogház" üzenetek

Kedves Olvasóm!

Hiánypótló bejegyzés triót indítottam útjára. Önkielégítés témakörében lányokat érintő módon. Remélem, tetszeni fog, és hogy sok nőtársunknak segítséget fog jelenteni.

Üdvözlettel:

Manka :-)

2016. március 1., kedd

Eustace Scrubb sárkánybőre

Az Irgalmasság Szentéve van. Talán ez a magyarázat. De akár lehet más indok is, ami miatt Isten épp ezt az esztendőt választotta arra, hogy meghallgassa évek hosszú sorának imáit, és megmutassa a választ.
Akárhogy is, a bőrömön érzem a kiáradt kegyelmeket, amiket ezzel nyertem.
Milyen érzés? Nagyon vegyes.
Egyrészt örülök, és hálás vagyok, mert meghallgattattam. Hálás vagyok a lehetőségért, hogy felismerhetek, változhatok, jobb lehetek.
Másrészt szomorú vagyok, mert látom, mennyire akadályoztam eddig Isten működését. Hogy mennyire bezárkóztam, hogy megkövült a szívem, hogy a hibát másokban kerestem.
Bizony, be kell valljam, fáj is, mert látom, mennyire sok fájdalmat okoztam eddig, másoknak elsősorban és magamnak is. Mennyit aggódtam és rettegtem, dühöngtem, hisztiztem és hányszor borultam ki, mennyit elégedetlenkedtem és panaszkodtam... Még leírni is fáj ezt a sok negatív érzést és cselekedetet.
És most a frissen megkezdődött átmeneti állapotban bizony szenvedést okoz az új és régi ember kettőssége. Szenvedést okoz, hogy már jobban meglátom, mit teszek rosszul, de még sokszor nem tudom megakadályozni, hogy ne kövessem el. Vagy ha sikerült megakadályozni, nem tudom, mit tegyek, hogy jól tegyem, és hogyan.
De akárhogy is, csak azt tudom mondani, ez egy jó fájdalom. Ez rokon azzal az édes fájdalommal, amelyet Avilai Nagy Szent Teréz érzett elragadtatása során, mikor az angyal átszúrta a szívét az Istenszerelem égető lándzsájával.
Már tudom, hogy nem tudom magam megváltoztatni. Saját erőmből nem megy. Olyan voltam ezek alatt az évek alatt, mint Eustace Scrubb sárkánybőrben (C.S. Lewis: Narnia króniái - A hajnalvándor útja). Egy darabig, akárcsak ő, észre sem vettem, hogy sárkány vagyok - észre sem vettem a bűneimet. Meg voltam róla győződve, én vagyok a jó, és az, akinek igaza van. Aztán észrevettem magam, és láttam: sárkány vagyok. De azon kívül, hogy keservesen sírtam, hogy ez így van, még ugyanúgy sárkány maradtam sárkány tettekkel - ahogy Eustace is. Csak mikor Aslan megkönyörült rajtam, és megmondta, le kell vetnem a sárkánybőrt, eszméltem rá, van megoldás. Eustace hatszor próbálta maga levedleni, levakarni, letépni sárkánysága pikkelyes szarurétegét, és hatszor sárkány maradt - miközben azt hitte mindvégig, azt teszi, amit Aslan parancsolt neki. Én ugyanígy voltam ezzel. Igyekeztem saját erőmből változni, miközben szentül hittem, ezzel Jézus parancsát követem.
És amikor látta Eustace, hogy saját próbálkozásai semmit sem érnek, megkérte Aslant, segítsen neki. Talán úgy, mint én, félt az Oroszlán karmaitól, de attól mégjobban, hogy sárkány marad. S bizony azok fájdalmasan tépték le róla a gonosz bőrt. És utána, ott állt ismét kisfiúként.
Engem még marcangolnak a karmok. De ez jó fájás. Félek-e, hogy még sok szenvedés vár rám? Hát némileg igen. De elfogadom.
A szenvedést elfogadni tudni kell. Mert a szeretettel mindig kézen jár. A szenvedést tisztulásunkra kapjuk. Valódi vedlésre... De egyszersmind örülök is. Mert ha ez így van, lassan emberré válhatok megint. :-)