Rólam

Saját fotó
Címszavakban... ...ami vagyok: feleség, négyszeres édesanya, macskatulajdonos, hitoktató, alkotó személyiség. ...amit szívesen csinálok: rajz, ének, zene, horgolás (soook-sok horgolás), főzés, tanítás... Akinek mindezért hálás vagyok: Isten

Keresés ebben a blogban

"Blogház" üzenetek

Kedves Olvasóm!

Hiánypótló bejegyzés triót indítottam útjára. Önkielégítés témakörében lányokat érintő módon. Remélem, tetszeni fog, és hogy sok nőtársunknak segítséget fog jelenteni.

Üdvözlettel:

Manka :-)

2011. január 28., péntek

Mércékről, szerelemről és szeretetről 3. - A szeretetről

Mielőtt rátérnék a szeretet természetrajzára, szeretnék itt beszúrni még egy könyv ajánlást. Én nem olvastam ugyan, de megbízható barátnőm ajánlotta Gabriel Calvo (atya): Kéz a kézben c. könyvét fiatal pároknak, melyet a MÉCS Családközösségek adnak kézre. Aki szeretne ilyet, szóljon a megjegyzésben, a barátnőm meg tudja szerezni. Az ő elmondása szerint nagyon jó (jegyességre való) előkészítő, és benne foglaltatnak olyan dolgok is, amiket érdemes a párunkkal még most az elején megbeszélni. Emiatt gondolom úgy, hogy érdemes lenne megnézni.

A szeretetről
Nincs könnyű dolgom, mert a mostani bejegyzést, részt a régtől bevésődött s pont emiatt kissé már homályos, de valóságos emlékeim alapján írom. Ezt a tanítást a Megismerkedéstől a házasságig c. könyv ismertette meg velem először, s emlékszem, akkor is, ott is Dr. Pálhegyi Ferenc pszichológus, teológus volt az előadója. Később ez a tanítás visszacsengett a Ketten hármasban c. kitűnő, házasságra felkészítő Gyökössy Endre könyvben.  Nem csoda, református vizekről valóak. (Tudásom máig e kettőből ered, meg amit még prédikációkban, lelkigyakorlatokon felszedtem.) De ez most nem jelent gondot nekünk. Mert a tanításuk őnekik is ugyanaz ebben a témában. Ár ellen úszni, tisztaságot őrizni, Istenhez hű maradni, egymást nagyon szeretni. Szerintem könnyű azt a keveset, amit szükséges kiszűrni belőle.
Megpróbáltam fellelni, hátha találok valamilyen anyagot ezzel a tartalommal magától a szerzőktől. Ha nem is azt, amit szerettem volna, mégis találtam. Az is benne van, amit én fontosnak tartok itt elmondani. Úgyhogy jöjjön előbb egy kis link gyűjtemény, majd utána az érdemleges rész.
Dr. Pálhegyi Ferenc meghallgatható előadásai 
Dr. Pálhegyi Ferenc: Mi a szerelem?
Dr. Pálhegyi Ferenc: A kapcsolatok tisztasága
Gyökössy Endre: Szeretetről, házasságról
Az utolsó hármat ajánlom elolvasásra, az elsőt meg ízlés szerint csemegézésre.

Az elkövetkezendőkben a néhány keresztény szeretetfogalommal fogunk ismerkedni. Arra, milyen szeretetre van szükség a házasság boldog, embert megtartó erejéhez. Miért szükséges ez, amikor még csak az elején vagyunk? Miért beszélünk házasságról a párkapcsolat elején vagy előtt? Azért, mert 1) nem árt ezt már előre tudni. 2) Keresztény lányokként a párkapcsolatunknak a leglazább állapotában is benne kell lennie egyfajta komolyságnak. Nyitottnak kell lennie arra, hogy később ebből házasság legyen. Még akkor is, ha történetesen nem lesz belőle. Minden párkapcsolatunk tehát komoly dolog. Ha komolytalan, s a házasság lehetősége eleve kizárt, akkor csak idő- és érzelempazarlás. Vagy kedvteléseink önző kiélése, ami ugyancsak nem kívánatos. S mint ilyen, nincs értelme fenntartani. Tapasztalom, hogy ehhez - az ilyen kapcsolatok megszakításához - is szükség van némi önismeretre, őszinteségre és határozottságra. Hadd támasszam alá a példával, amit előbb mondtam. Fiktív, nincs modell. Adott egy keresztény lány, és egy férfi. A lánynak úgy tűnik, enyhe apakomplexusa van, mert egy majdnem apja korú férfival kezd el járni. A férfi kedves, figyelmes, és egyáltalán nem olyan éretlen suhanc, mint a korabeli srácok. Igazi férfi. Aztán kiderül, hogy ennek az igazi férfinek valódi családja is van. Igazi felesége. Csak esetleg őkelme nem vesz róla annyira tudomást, mint kellene (bár mindkét félben keresendő a hiba, ha házasságuk odáig jut, hogy egy harmadik is a képbe kerül.) Így már fele sem tréfa a dolog. A férfi persze megígéri a lánynak, hogy elválik, várjon rá... De vajon tényleg érdemes? A válasz - bár a példabeli lánynak nagyon nehéz lesz bevallani saját magának - egyértelműen nem. A kapcsolat így nem nyitott a házasságra, csak a hitegetésre. Azt is érdemes meggondolni, hogyha egy férfi az ő kedvéért otthagyja a feleségét, mi a garancia, hogy nem fogja őt is otthagyni egy másikért? És különben is. Egyházi válás nincs. Vagy kimondják a házasságról, hogy eleve nem jött létre, s akkor még van ugyan némi remény a mi leányzónknak, vagy azt, hogy létrejött, de akkor meg házasságtörés elválni és újraházasodni. És mindez feltételezetten keresztény körökben, de plusz csavar, ha ez a férfi nem hívő és polgári házasságban él. Akkor házassága ugyan nem érvényes, de mi a garancia arra, hogy ő szentnek fogja tekinteni az újonnan kötött egyházi házasságát... Ezeket a bonyodalmakat jobb elkerülni. Ha rendezésre kerültek, akkor már más, de addig nincs kőbe vésve, hogy leányzónknak várnia kellene az illetőre, még ha az erre is kéri. Csakhogy az én példám ott bukik meg, hogy ezek a lányok nem gondolkodnak tisztán, s a bizonytalan nyomort nem hagyják el a biztosnak vélt magányért (azért vélt, mert Isten egy keresztény lány életében egyedül elég, hogy ne legyen magányos, s itt dől el, valódi-e a hite).
A házasság is párkapcsolat. Magasabb szint. De az. És ami igaz a házasságra, az igaz a párkapcsolatra. A párkapcsolat alatt kell kialakulnia annak a szeretetlégkörnek, amire építjük házasságunkat. Egyáltalán nem baj, ha van egy képünk az ideálisról. De nem kell hozzá görcsösen ragaszkodni. Ám ami most következik, az más tészta. Az nem ideál, hanem emberi szükséglet.
Korunk korszelleme szeret mindent kiforgatni a helyéről, így mi is a legbelső, legintimebb szögletből indulunk el kifelé.
Másolat Rodin szobráról
A görögben több fogalom is van a szeretet szóra. Mindegyik a szeretet egy arcát takarják. Érosz (Erósz volt a görög szerelemisten - Ámor), filia és agapé. (Gyökössy Bandi bácsi bevesz még egy negyedik fogalmat is, a szexust, Dr. Pálhegyi Ferencnél ez az érosz része.)
Az érosz a testi szeretet. Az amelyik birtokolni akar. Amelyikben benne van a szexualitás, de benne van a csók az ölelés, a kézfogás. Ha érosszal szeretünk, azt  mondjuk vele párunknak: "Szeretlek, mert enyém vagy. Mert kívánlak." Az ilyesfajta szerelem hasonlít ahhoz is, ahogyan a töltött káposztát, vagy a tárgyakat szeretjük. Ha csak ezzel a szeretettel szeretnek minket, használati tárgynak érezzük magunkat, ha csak így szeretünk, kihasználunk másokat, csak élvezeti cikként gondolunk rájuk s ez bizony nem jó. De mint látjuk, ez a szeretet szükséges. A házasságban, annak legbelsőbb körében. Ha ott van, jó helyen van. Olyan helyen, ahol jól szolgálhat. Ha kiszakítjuk innen, ahogy a világiak teszik, akkor kezdődnek a bajok.
Az éroszt be kell takarnia valami melegségnek, amit filiának hívunk. Ez a baráti szeretet. Ha ezzel a szeretettel szeretünk, azt mondjuk a párunknak: "Szeretlek, mert a társam vagy." Bizony nagyon jó, ha a párom a legjobb barátom, akihez fordulhatok, akinek elmondhatom, mi bánt, de az örömömet is megoszthatom vele. Segít, ha bajban vagyok, és együtt töltjük az időnket, közös tevékenységekben. Ő mindig őszinte lesz emiatt velem, és azt is elmondja, ami kellemetlen. Ugye, mennyire szükséges ez a fajta szeretet? De még ez is édeskevés így. Erre még mindig nem lehet házasságot alapozni.
Ezt körül kell ölelnie egy harmadik fajta szeretetnek: az agapénak. Az agapé az a szeretet, amelyiket az evangélium a legtöbbször emleget. Agapéval kell szeretnünk a felebarátunkat. És bizony ez az agapé a házasságunk sikerének záloga is. Ez a szeretet ugyanis azt mondja: "Szeretlek, mert szeretlek." Azaz feltétel nélkül! Túlcsorduló módon. Ahogy maga Isten. De nehogy azt higgyük ez amolyan érzelmi dolog. Nem. Ez kőkemény akarati cselekedeteken alapuló szeretet. Ahogy írtam már, vezetjük a szívünket. Igen. Arra, hogy agapéval szeressen. Ez az a szeretet, amelyet Istentől kapunk, s amit tovább is kell adnunk.
Ez az a szeretet, amelyről a Korintusiakhoz írt levelében áradozik Szent Pál, a Szeretet-himnuszban:

"Az agapé türelmes, az agapé jóságos,
Az agapé nem féltékeny,
Nem kérkedik, nem gőgösködik,
Nem tapintatlan, nem keresi a magáét,
Haragra nem gerjed, a rosszat föl nem rója,
Nem örül a gonoszságnak,
De együtt örül az igazsággal.
Mindent eltűr, mindent elhisz,
Mindent remél, mindent elvisel.
Az agapé nem szűnik meg soha."


Ez az a szeretet, amely maga Isten. Isten lényege, a szeretet maga. Az áldozatkész szeretet.
A házasságban s így a párkapcsolatban mindegyikre szükség van. (A három szeretetről az ábrát lásd itt, az oldal alján.)De nem azonos mértékben. Mivel a házasság privilégiuma a kiteljesedett érosz, ezért az nem lehet hangsúlyos, de a filia és az agapé terén nagyot lehet növekedni az udvarlási időszak alatt. S higgyétek el, hogy ott, ahol az előző kettő rendben van, rendben lesz Isten kegyelméből a harmadik is, amikor a párkapcsolat a házasság szintjére lép. Nem kell türelmetlenkedni.
Akik türelmetlenkednek, épp annak a lehetőségét veszítik el, hogy kapcsolatuk meleg szeretetlégköre, a filia és az agapé kialakulhasson.
Arról nem is beszélve, kibonthatom én a karácsonyi ajándékomat októberben, de fogok én ugyanúgy és ugyanannyira örülni neki, mintha végig édes, titokzatos izgalomban megvárnám azt a két hónapot, s akkor bontanám ki?
Ráncigálhatom a rózsabimbó szirmait, hogy ugyan nyílj már ki, de akkor nem lesz belőle szép rózsa, csak egy szétroncsolt szerencsétlen gaz. Idővel és türelemmel nőhetnek és fejlődhetnek a kapcsolatok csodás házasságokká.

Folytatása:
V. Önbizalom, helyes önszeretet, önnevelés 1. - Keresztény önismeret, önmegvalósítás

Előzménye:
III. Mércékről, szerelemről és szeretetről 2. - A szerelem természetrajza

Eszterházy torta

Akkor most közzéteszem Lajos Mari Eszterházy-torta receptjét, a 66 torta c. könyv alapján. A recepten annyit változtattam, hogy ő a mogyorós verziót írja le, én azonban a diósat. Tehát mindenhol, ahol nála mogyoró szerepel, nálam dió. Kár, hogy a fázisképeket nem tudom mellékelni... Arra meg nem vállalkozom, hogy én készítsek fázis képeket... A leírás szerencsére szemléletes. Még ki is egészítem a saját tapasztalataimmal. ;-)


Elkészítési idő: 2 óra + 2 óra hűlési idő
1 szelet: 625 kcal/ 2613 kJ

Hozzávalók 12 szelethez:
A tésztához:
240 g (7-8) tojásfehérje

240 g finomított kristálycukor
70 g finomliszt
280 g darált dióbél
A diókrémhez:
2,5 dl tej
30 g vaníliás pudingpor (én az egész tasaknyit használtam, és nekem az jobban bevált és finomabb is volt)
2 tojássárgája
200 g cukor
1 tasak vaníliás cukor (10 g)
300 g vaj/margarin
100 g darált dióbél
3 ek. brandy (én helyette egy kis rum aromát használtam)
A tetejére és oldalára:
80 g sárgabaracklekvár
100 g tortabevonó fehér csokoládé (én ilyen tortabevonót nem találtam, de a jó minőségű fehér csoki megfelel a célnak)
30 g tortabevonó étcsokoládé
2 ek. olaj
80 g darált dióbél (én mandulalapocskákat használtam)
1 dl habtejszín
1/2 tasak habfixáló


1. Sütőpapírból kivágunk 5 db (sütőbe való nagy) tepsi nagyságú lapot, 26 cm átmérőjű köröket rajzolunk rájuk (körberajzolunk egy nagyobb tányért, vagy egy kapcsos tortaforma gyűrűjét), majd rajzos felükkel lefelé vajjal/margarinnal megpöttyözött tepsire simítjuk (az elsőt). A sütőt előmelegítjük 200°C-ra.

2. A tésztához a tojásfehérjéket csipetnyi sóval kemény, majd apránként hozzáadott-szórt cukorral tömör-fényes habbá verjük, és kíméletesen beledolgozzuk a liszttel összekevert diót. 5 részre osztva 3-5 mm vastagon a sütőpapírokra kenjük a masszát úgy, hogy a rajzolt köröknél egy kicsit nagyobbak legyenek a tésztakorongok, és egymást követően 10-12 percig, világosra sütjük őket. (A többedik tésztakorongot sütőpapírostul behúzzuk a kissé már meghűlt tepsibe, így folyamatosan tudunk dolgozni.) (Ez nálam úgy néz ki, mivel kicsi a konyhám, hogy nem előre kenem fel a lapokat, hanem csak az elsőt. Azt beteszem a sütőbe, előkészítem a konyharuhát, amire majd borítom a kész lapot, majd megnézem a sülő tésztát, és ha van még időm, megkenem a következő korongot. Ha nincs, akkor kikapom a tésztalapot, kiszedem az ezt követő leírás szerint, és míg hűl a tepsi, addig kenem fel a korongot. A következő sütés alatt már biztosan lesz idő az a harmadik korong felkenésére...)


3. A sütőből kivett korongokat konyharuhára borítjuk, és azonnal lehántjuk róluk a sütőpapírt. Mielőtt teljesen kihűlnének és törékennyé válnának, 22-24 cm átmérőjű, szabályos korongokra vágjuk őket, majd hagyjuk teljesen kihűlni. (A lehántolt sütőpapírt megtartottam lapelválasztónak, mert ahogy sültek és hűltek a lapok, úgy raktam át őket egy tálcára és rá az elválasztót, hogy a következő ne ragadjon hozzá. Ha szép, kör alakú a tésztakorong, nem muszáj őket vágni, de akkor csínján kell bánni a kémmel, hogy mindenhova jusson. A levágáshoz is használni lehet egy alkalmas, akár mély tányért. Lajos Mari is azt használt a kép tanúsága szerint, amit nem tudok közre adni... A tésztamaradékot ki ne dobd! Nagyon jó alap réteges desszert készítéshez, vagy a kávé mellé csipegetni is kiváló!)


4. A krémhez 1/2 dl hideg tejben elkeverjük a a pudingport és a tojássárgájákat. A maradék tejet a cukorral és a vaníliás cukorral felforraljuk, majd a pudingos keverékhez adjuk, és gőz fölött sűrűre főzzük, kihűtjük. A vajat/margarint habosra keverjük, összedolgozzuk a krémmel, a darált mogyoróval és a brandyvel. (Fontos, hogy a puding langyhideg legyen, különben megolvasztja a vajat. Ha így járnánk, rakjuk a krémet hűtőbe, és később dolgozzuk át.)


5. A legszebb lap kivételével megkenjük a korongokat a krémmel (az oldalukra is jusson!), egymásra illesztjük őket, majd sima oldalával felfelé befedjük a félretett lappal, amelyet megkenünk a felforrósított, áttört lekvárral. (Ha garantáltan csomómentes és jól, vékonyan kenhető a lekvár, nem kell felforrósítani és áttörni mindenképp...)


6. Meleg vízfürdőben felolvasztjuk a kétféle csokoládét. (Forró vízgőz - kisebb lábasban fele 1/3-ad mennyiségű vizet forralunk - fölé helyezzük fémedényben és addig kavargatjuk, míg megolvad és csomómentes, egynemű lesz... És természetesen ezt a műveletet a csokikkal külön-külön kell művelni...) A fehéret elkeverjük az olajjal (ettől fényesebb lesz és lassabban szárad-köt), és elsimítjuk a torta tetején; az étcsokoládét vékony csigavonalban rácsurgatjuk, és folyamatosan oda-vissza haladva, késheggyel megcifrázzuk (ez pedig a középpontból sugárirányban ki és befelé történik). Hagyjuk teljesen megszáradni, fél órára hidegre tesszük.

7. A diót (nálam mandulát) zsiradék nélkül megpirítjuk, a tejszínt a habfixálóval kemény habbá verjük. Beszórjuk a torta oldalát a pirított dióval, szegélyére pedig habgirlandot kerekítünk. Fogyasztásig hidegen tartjuk, de fél órával előbb kivesszük a hűtőből, és forró vízbe mártogatott (majd szárazra törölt) késsel szeleteljük, hogy ne nagyon törjön a máz.




Összevontam a szemöldököm, s utána blogjaim

Nos, mint észrevehetted, kedves Olvasóm, hirtelen megszaporodtak bejegyzéseim száma, s alant a blog alján a címkefelhő címszavai is. Ennek oka az, hogy töröltem a Kukucska a kulcslyukon át blogomat, ami az itteni receptajánlóból alakult át külön életű bloggá. Ám amint ezt tapasztaltam, magában igen kevéske volt, és jobban elvette az időmet a kelleténél, hogy "gasztroblogoskodjak". Bizony, hogy kiérdemeljem a gasztro, vagy legalább a pszeudogasztro jelzőt neki, elkezdtem minden érdekesebb ételt lefotózni, ami jelentősen megnövelte a felesleges elfoglaltságaim körét, más fontosabbak rovására. Aztán hirtelen eszembe jutott, hogy így teljesen felesleges csinálni, ez így csak magamutogatás, semmi egyéb. Csak ront mindenen és szétszórja a figyelmem, ami nálam majdnem mindig alapeset, így hát nincs szükség még erősítésre is. Ráadásul nem kívántam soha úgy blogolni, hogy az rovására menjen családi életünknek. Így újévi elhatározásomban a periférikus blogot töröltem.
Ám éreztem, hiányozni fog. Valahonnan... De honnan is? És akkor jöttem rá, hogy innen. Mert amióta receptjeim kiköltöztek külső perifériára, azóta ugyan nem terhelek vele senkit, aki esetleg nem ezért olvas, de a blog eredeti arculata, az, hogy az Isten valóban fazekak és serpenyők között is jár-kel, igen sokat csorbult. Így a még törlés folyamatában lévő blogról importáltam a bejegyzéseket, hogy ismét egy teljes egész, és ne hasadozott személyiséget mutasson ez a webnapló. Így kerek és egységes. Ahogy én is.
Ebben a lelkem végre megnyugodott.
Úgyhogy kedves Olvasóm, nyugodtan legyél válogatós, ha ahhoz van kedved. Olvasd el azt, ami tetszik!

2011. január 24., hétfő

Más tészta

Aki ismer, tudja, hogy rajongok a házilag készült dolgokért, legyen az majonéz, szörp, sütemény, szósz vagy akár tészta. Ezek mind sokkal finomabbak frissen elkészítve, a háznép szájíze szerint, mint bolti megfelelőik.
Idehaza pl. csak nagyon ritkán van bolti majonéz, ám annál sűrűbben eszünk majonézes kukoricát, vagy tartárt a rántott karfiol mellé (nagy kedvence a családnak :-) ). Már Cicukám is fel tudja sorolni, pedig alig múlt három éves, mi minden kell hozzá. És természetesen segít is elkészíteni.


A másik nagy mániám a cukrászdai torta helyett az otthon sütött. Ilyet kapott idén Emberem, kívánsága szerint Eszterházy fajtát. És aki azt hiszi, ezt lehetetlenség kivitelezni, annak elmondanám, hogy egyáltalán nem olyan nagy ördöngösség. Én a Lajos Mari féle 66 torta szakácskönyv alapján készítem, és nekem még nem sikerült elrontani. Ellenben egyre jobban és jobban sikerül, minél többször készítem. A mostani volt eddig a legjobb. Kenterbe verte az egész cukrászdai felhozatalt. A másik, amiért ezt a receptet jobb szeretem, az az, hogy a cukrászdában a tetejére cukormáz és csoki díszítés kerül. Lajos Mari fehér és étcsokoládét alkalmaz, s ez sokat számít, mert kisebb annak a veszélye, hogy gejlre sikerüljön.


Újabb őrületem a házi tészta készítés. Nem egy főzőműsorban ígérték már nekem, hogy nagyon egyszerű és gyors, és sokkal ízletesebb, mint amit a boltban veszünk. Ez utóbbit azóta tudom, amióta kóstoltam a mácsikot a zalai rokonságnál. A mácsik gyufaszál alakúra felvágott házi tészta, kifőtt állapotában forró zsírba forgatva. Így vagy egy kis tejföllel érdemes fogyasztani, s garantáltan nem kell hozzá semmi más, csak némi leves előételnek... Most, hogy belevágtam a házi tészta készítésbe, alig várom, hogy megint legyen házi zsírom, mert akkor rögtön készítek egy kis mácsikot...
Bizony, már második napja házi tésztát vágok a késsel. Tegnap húsos ravioli, ma tagliatelle olasz húsgombóccal, paradicsommártással. A trükk csak az, hogy az olasz húsgolyó húsos keverékét töltöttem tegnap a ravioli két lapja közé. A dolog nagyon jól sült el, bár még van mit javítani a technikán. A darálthús, bár egy kicsit rágtam a körmöm, vajon nyers marad-e, teljesen megfőtt a tésztával. 
Legnagyobb kritikusom, az Ember, tegnap bizony annyira meg volt elégedve, hogy egy cseppet se hagyott még a paradicsom szószból sem... :-)))
Hát, így aztán nincs más hátra: Folytassa, Zsófi :-)
Kíváncsi vagyok, mi lesz a következő, amit meg fogok tanulni. Talán réteslapot nyújtani?

2011. január 22., szombat

Mércékről, szerelemről és szeretetről 1. - Mércék

Mércék


Az előző részben hagytam némi kétséget afelől mit értek a mérce alatt, amely segít nekünk kiszűrni a világon létező hatalmas férfinépből a megfelelő, párkapcsolatra és házasságra alkalmas delikvenst. Természetesen ez nem kezdődik úgy, hogy "legyen kék a szeme"... Nincs értelme testi külsőségeket a mércénkbe bevenni. 1) és legfontosabb indok: irtó nagy sekélyességre vall, ha így teszünk. Nem lehet jövendő életünk alapja egy testi tulajdonság, mert az idővel így is úgy is megváltozik. No jó, a kék szem nem, de azért lesznek körülötte ráncok előbb vagy utóbb. Ha csak a külső szépségre áhítozunk, elveszíthetünk sokkal fontosabb belső tartalmakat. Erről szóló legjobb meseterápia A Szépség és a Szörnyeteg. Ismerjük mind. A szép, de gőgös lelkű királyfit a tündér szörnyeteggé változtatja, s addig így is kell maradnia, míg valaki így megszereti. Ekkor jön a képbe a legszebb lány és szerelmével megtöri az utolsó pillanatban az átkot. A két esemény között azonban ott a csendes időszak, míg a Szörnyeteg a szerelem és szeretet hatására megszépül szinte Szépség számára. Bizony. Megszerette és azt se bánná, ha szörnyeteg maradna a Szörnyeteg. Mi több, nem is tud róla, hogy igazából egy szép királyfi volt.
Ennek a mesének a lényege az, hogyha szeretettel nézünk valakit, megszépül számunkra. Nincs szükség már semmi varázslatra, maradhat mások számára csúnya, ha nekünk a legszebb. S ami a legfontosabb, hogy ez a fajta szépség a belső szépségből és jóságból fakad és sugárzik ki. Anne Shirley panaszolja az Anna folytatásában Marillának, hogy Diana Berry férjhez megy a kis pufók Fred Wrighthoz. Mentegeti Dianát, mert saját maga sose menne hozzá egy ilyen egyszerű fiúhoz (persze, ha ott van neki Gilbert Blythe... :-) ). És említi azt is, amit Diana mondott neki: hogy Fred jólelkű. Erre Marilla megjegyzi: ez a legfontosabb. "Te se mennél hozzá egy gonosz férfihoz." És itt van a kutya elásva. A belső értékek és értékrendek meghatározása sokkal fontosabb, mint az kék-e a szeme a leendő férjünknek. 
Saját tapasztalatomból is ugyanezt mondhatom. Első barátomat és elenyésző mennyiségű (1-2) más fiút kivéve, azok a srácok, akikkel jártam, vagy akikbe szerelmes voltam mind szőke-szőkésbarna hajúak és kék szeműek voltak. Férjem azonban barna hajú és barna szemű... Ennyit a testi vonásokról...
Persze tudom én, mindenki herceget vár, jóképű lovagot, de az mindenki számára másmilyen.
Mit fontos hát a mércébe belevenni? Például az egyforma értékrend követelményét. Nagyon nehéz úgy egységet alkotni, ha a feleknek nincs egységes értékrendjük. Nálunk keresztény lányoknál ez ugye azt jelenti, legyen a másik is keresztény. Miért érdemes ezt kikötni? Könnyebb együtt Isten felé fordulni, és hatalmas előnyt jelent a közös dicsőítés és közös Isten-élmények. Aztán az erkölcsi vonzata ennek a dolognak szintén fontos. Ugyanis sokkal könnyebb a tisztaságot őrizni kegyelmi védernyőben, közösen a másikkal, aki még vigyáz is ránk (ez a legjobb eset, itt most nincs szó azokról a névlegesen keresztény fiatalokról, akik egyébként a világ szerint élnek), mint olyasvalakivel, akivel még a hitünket sem tudjuk megosztani. Nem várhatjuk a világi barátunktól ugyanis azt, megértse, miért fontos nekünk a házasságig őrzött szűzi tisztaság, s ha meg is érti, nem biztos, hogy ő ezt hosszú távon respektálni tudja. Márpedig nehéz dolgunk van, ha egyik kezünkben vakolókanál, másikban pedig kard van... (utalás egy előző részre, Elisabeth Eliott könyvére) Nagy veszélynek tesszük ki magunkat. Persze léteznek megtérések, de az sem jó, ha azzal kezdem, hogy meg akarom a páromat változtatni. A mártírkodásnak itt pedig semmi helye. A házasság nem jótékonysági intézmény. Legtöbbször ugyanis aki úgy megy bele, hogy majd ő imádkozik a férjéért és megtéríti, később tapasztalja, hogy a világi csábítás lehúzza, nincs aki támogassa, s máris ott van, hogy ő sem jár templomba, s nem gyakorolja a hitét.
A közös értékrendben jó ha benne van a közös politikai és világnézet is. Ez is nagyon jó, ha megvan.
Van még egy dolog, amire nem szoktunk gondolni, de tapasztalatból mondom, nem árt ha mégis gondolunk a józan ész nevében. A közös szellemi színvonal. Ez fontos lenne a felek számára, ha meglenne, de ezt a mércénkbe nem szoktuk beleépíteni. Volt egy barátnőm, akinek nem volt ez benne a mércéjében. És egy olyan barátot kapott ki, aki jóval alatta volt. Egyszerűen sohasem tudta kirobbantani a kényelem- és öncentrikus gondolatvilágából. Még annyira sem, hogy ha megbántotta a barátnőmet, akkor tisztességesen bocsánatot kérjen tőle. Egy másik ismerősöm szerelemből ment férjhez. (Miért, nem abból kell férjhez menni? Majd később kifejtem erre a választ...) Nem vette észre ezt az - régi csúnya kifejezéssel élve - osztálykülönbséget. Őt nem zavarta különösebben. Tanult, diplomázott, gyermeket vállalt, majd tanítani kezdett. Férje azonban  kisebbségi komplexusokkal küzdött emiatt. Lassanként minden vitájuk letorkolásban végződött, s az ismerősöm "túl okos pi**a"-ként szerepelt ezekben. A másik ok, ami miatt ez fontos, mert van egyfajta törvényszerűség. Ha nagy különbség van a két szellemi színvonal között, akkor nagyobb százalékban végződik úgy az eset, hogy kiegyenlítődik lefelé... Azaz az, aki feljebb volt a szellemi színvonalban, deklasszálódik. Csak kis százalékban fordul elő ugyanez fordítva.
Aztán jöhetnek a felsorolásban a számunkra értékes és fontos belső tulajdonságok. Ezek abból állnak, mit becsülünk legtöbbre egy férfiban. Pl. legyen okos, fel tudjak rá nézni, legyen megbízható, jószívű, határozott és férfias, mégis gyöngéd, szeresse a gyerekeket és az állatokat, legyen jó a humora... Aztán jöhet még ez-az, ami speciális. Nálam szerepelt ilyen a listán: legyen cserkész (vagy cserkész múltja). És ez nekem bevált. :D De szerencsésebb a hasonló érdeklődési kört megcélozni. Pl. szeressen táncolni vagy olvasni, zenét hallgatni, szeresse a sportokat... stb. Ez nem mindig válik be, de azért jól jön. 
Akinek a mércéje ilyen elemekből áll, és kész a mércéjét Isten döntésének alávetni, annak könnyebb dolga van. Csak ne ijedjünk meg, ha a hálónkon nem sok hal vagy egy sem akad fenn. Nem igen szaladgálnak a világon százával az ilyen férfiak... De egy biztosan létezik. Az, akit Isten neked rendelt (amennyiben családos hivatásra vagy elhívva...) Érdemes ezeket imában Isten elé tárni és vele megvitatni, Ő mit javasol bele- illetve elvenni a listából.



Folytatása:

Előzménye:

2011. január 21., péntek

Háborúságról

Nyírő Gyula: Isten igájában című könyvét olvasom a férjemmel felváltva. Most megelőztem őt az olvasásban. De nem örülhetek előnyömnek, mert ő másik könyvet is olvas, azért nem vert még rám jó 20 oldalt...
Épp olyan résznél tartok, ahol már kezd elnyúlni a háború. Talán egyszer már vége lesz, érezni, de még mindig hullanak az emberek. Egy katona, aki művész volt, jön az orgonasípokat rekvirálni. Aztán üres kézzel megy a frontra veszteséglistára való közegnek: meghatotta az orgona ősi története, a forrószívű leány által adott kicsiny orgonasíp története, meg Vikolé, aki az orgonát építtette, no meg Felicián baráté, a muzsikus ferences szerzetesé, akik összekaptak a kis orgonasípon, annyit jelentett nekik a lány által adományozott kis furulya.
Nyírő számomra túlságosan is humanista gondolkodású, az emberbe szerelmes író. Isten papjaként is büszkesége és emberszeretete hajtja. Igaz, nem hivatásból lett reverendás, hanem a szegénység vitte a szeminárium lépcsőire. Hogy árva családján segíthessen... Ám mindaz, amiket leír, csodálatos, lelket érintő szavak, hatalmas megtapasztalások, még ha Isten távol is marad ezeken.
A háborúról is úgy ír, hogy én, akinek csak nagyapám életéből ismerem a háború szót, én is csontomig hatolóan átérezzem e lélekölő, embergyilkos, dicstelen halálkomédiát. Amikor vesztesek a lövészárkokban gubbasztó férfiak, akik a haza, a nemzet szent ideájával ajkukon jöttek a frontra, s véres, károgó emberroncsokként tengődnek a kórházakban, míg haza nem érnek. Vagy nem érnek haza, s fájón siratják eltartójukat a felesége, gyermekei, esetleg idős édesanyja, édesapja...
Míg kedvenc sorozatomat, az Annát (Anne of Green Gables) nézem, s utolsó kétrészes folytatását, melyben Gilbert Blythe bevonul, s Anne utána indul a pusztításba, ahol egy volt munkatársa - most kém és haditudósító - gyermekét és barátnője, Diana férjét, Fred Wrightot menekíti, férjét keresve... ...addig csendben hatnak Nyírő sorai az elmémre. A két mű összekapcsolódik a háború borzalmainak átélésében. Amióta ugyanis gyerekem van, elég egy menekülő nő gyermekkel a karján, s már rögtön úgy szorítok értük, mintha én lennék ott a harcmezőtől nem messze, repeszek vagy golyózápor elől menekülve, halálra aggódva magam minden egyes nap a férjemért, vajon él-e vagy már meghalt... Micsoda egy szentimentális nőszemély lettem!
Persze talán röhejes ilyesmiken agyalnom, amikor nincs háború, s talán még egy darabig nem is lesz. De nem tudok nem elmenni milliónyi embersors felett, akiket megnyomorított ez az embertelen öldöklés, aggodalom, kétségek és éhezés. Én örülhetek, mert ebből nem tapasztaltam semmit. Számomra az is a történelemkönyv egyik lapja, mikor nagyapám egyszer mesélte, megjárta a Don-kanyart.
Hálás vagyok Istennek, hogy nekem teljes életem lehet. Hogy nem kényszerülök a nekem legdrágábbat, férjemet áldozni a hazáért. Hogy gyermekeimet még a szoknyám mellett tudhatom. Hogy van mit ennem, s van jövőm és kilátásom. Hálás vagyok érte, hogy nekem béke adatott. De ki tudja, lesz-e részem még életem során háborúban...

2011. január 2., vasárnap

Nehéz vállalkozás, de megéri

"Az egyetlen hely - a mennyet kivéve -, ahol az ember tökéletes biztonságban lehet a szerelem minden veszélyétől és nyugtalanságától: a pokol." (C. S. Lewis: A négy szeretet)


"A házasságon kívüli szexuális tevékenység tehát bűn. Ebből következik, hogy a házasságra szűzi tisztaságban kell felkészülni. A mai társadalomban ennek az elvnek vállalása az árral szemben való úszást jelent. A hívő fiatalok arra vannak kísértve, hogy magától értődően környezetük normáit tegyék magukévá a párkeresés és párkapcsolat tekintetében. Így aztán a nemi vágy elhatalmasodik rajtuk, s a bűntudat ellen azzal védekeznek, hogy a szerelmi élet „szép dolog”, „jó dolog”, nincs benne semmi rossz, és nem ártanak vele senkinek. Nos, mint mondottuk, a szexualitás valóban szép és jó dolog, Isten gyönyörű gondolata, s bűnné sohasem az teszi, ami benne van, hanem csakis az, ami belőle hiányzik. Jelen esetben az a kölcsönös és feltétlen odaadás hiányzik, amit házasságnak nevezünk. „A paráználkodás egy szabad állapotú férfi és nő közötti, házasságon kívüli testi egyesülés. Súlyosan ellenkezik a személyek méltóságával és az emberi szexualitással, amely természettől fogva a házastársak javára, valamint gyermekek nemzésére és felnevelésére rendeltetett” (KEK 2353). (Aházasságtörés bűne viszont akkor áll elő, ha a nemi kapcsolatot létesítő egyik vagy mindkét félnek van házastársa, de nem egymás házastársai. Ez nem csupán paráznaság, hanem hűtlenséget is jelent a hitvesi életszövetség ellen.) A házasságon kívüli szexből nyert felszíni öröm legföljebb átmeneti érzelmi kielégülést eredményez, de nem elégíti ki az ember legmélyebb egzisztenciális igényét, a teljes odaadottság vágyát. Ady Endre bevallottan intenzív szexuális életet élt, mégis leírta a híres sorokat: „Szeretném, hogyha szeretnének, – S lennék valakié.” A paráznaság igenis árt nemcsak az egyénnek, hanem a társadalomnak is, mert frusztrált egzisztenciájú egyénekből nem épülhet föl egészséges közösség. A gátlástalan nemi élet a társadalom alapját, a családot rombolja." (Részlet Kovács Gábor atya: Féltékeny Isten című könyvéből)

Akik keresztényként együtt járásra vállalkoznak, azoknak bizony nagyon nehéz a dolguk. Valóságos árral szemben való úszás, amit produkálniuk kell. Ez bizony sem nem könnyű, sem nem lehetetlen. Azonban sok energiát kivehet a felekből. S megmagyarázza azt is, miért vannak olyan kevesen, akiknek sikerül teljes tisztaságban megmaradni a házasságkötésig. Nagyon sok akaraterő és kegyelem kell ugyanis hozzá, ha hűek akarunk maradni Istenhez.
Hiába, olyan világban élünk, ahol a keresztény morál nem magától értődő. Azonban a világi nézet, amely szabadosságra tanít, bizony még a csapból is az folyik. Nincs manapság egyetlen egy film sem, amelyben legalább egy ágyjelenet ne lenne (ezzel persze azt is alakítva, amit a szexualitásról gondolunk, pl. milyennek kellene lennie). A lányokat pedig a különböző sorozatokban, mint amilyen a Szex és New York is, arra tanítják, gondolkozzanak a testükről eladandó áruként, kövessék a szívüket, valósítsák meg önmagukat, legyenek agresszívek és kezdeményezzenek. Ezek azonban egy férfias, vadászó és számító női jellemhez vezetnek, aki kiszolgáltatott saját ösztöneinek és érzelmeinek, és aki legbelül egyáltalán nem boldog. Hiszen ha az volna, nem olvasná el hetvenhatodszorra is a Büszkeség és balítéletet, és ábrándozna egy férfias, jóképű lovagról. Ám a saját jellemével és hozzáállásával sajnos az olyan alkatú férfiakat messzire elriasztja magától. S még csak észre se veszi - talán.
A férfiaknak is nagy próbatételen kell keresztül esniük, hiszen korunk divatja is kifejezetten megnehezíti a dolgukat. Mit csináljanak szegények, amikor télen-nyáron húsbolti kirakatokat kell bámulniuk, mikor böjtöt fogadtak... Itt gondolok a lányok és asszonyok mély dekoltázsaira, kihangsúlyozott csípőjére, fenekükre feszülő farmernadrágjukra... Nem tudják olyan helyre kapni a tekintetüket, ami ne hatna alattomosan az ösztöneikre... Ez mind övön aluli ütés.
A keresztény pároknak bizony hamar szembesülniük kell, ha nem vigyáznak emberfeletti erővel önmagukra és  egymásra, hamar ott tartanak, hogy bűnt követnek el. Persze sokan pont ezt hánytorgatják fel. Főleg azok, akik szeretik lelkiismeretüket kitágítani. Hogy a kereszténységnek ez a legnagyobb baja, azt állítják. A szexualitást bűnnek tartja, mondják, pedig az nem az.
Francesco Hayez képe
Először is tisztázzuk: a kereszténység a szexualitást alapvetően nem tartja bűnnek, hanem megfelelő helyén, a házasságban, igenis csodálatos isteni ajándéknak tartja. Azt tartja bűnnek, ha nem a helyén van, vagyis házasság előtt, ha önmagunk felé irányul és ha házasságtörés. Ez érthető, nem?
A másik pedig, mindezt teszi Isten szeretetének nevében. Azért, mert a legjobbat akarja az egyes személynek. Azt akarja, hogy emberi méltóságunk ne szenvedjen csorbát. Ahogy Isten is ugyanezen indoknál fogva adja a választott népnek a hatodik parancsolatot: Ne paráználkodj! Csakis a mi lelki, legbennsőbb javunkat szolgálja ez a parancs, s a következtében az a katolikus tanítás, hogy a keresztény pároknak meg kell őrizniük a tisztaságot egészen házasságkötésig.
Ha nem így történik, bizony nagyon nehéz emberi érzéseket kell a párnak megtapasztalnia, és természetesen sérülnek ők maguk s a jóra szánt kapcsolatuk. Vannak ugyanis olyan élmények, amiktől jobb megóvni a lelket. Ilyen pl. az, amikor egy lány alább adja elveit, enged barátjának (aki talán nem is keresztény) és lefekszik vele. Bizony semmi nem menti meg attól, hogy utána prostituáltnak érezze magát, olyan emberi lénynek, akit eszközként használtak, a testi vágyak kielégítéséhez. És ezt senkinek sem kívánom. Pont ez történt ugyanis egyik barátnőmmel.
A barátnőm sokáig volt egyedülálló. A keresztény elvek alapján állította fel saját elvárásait és elveit leendő házastársával szemben. Ám telt-múlt az idő, s ő már érett nőnek számított, mégis pártában maradt, még talán barátja sem volt. Aztán a nagy Kísértő kezdte elhitetni vele, bizonyára túl nagyok az elvárásai, s azért nem akad lovagja. Csinosnak csinos volt, a természete meg olyan volt, amilyen. Nem tartottam lehetetlennek, hogy lesz valaki, aki mindenestül el fogja fogadni. Aztán annyira alább adta, hogy egy nem keresztény fiúval kezdett járni, aki bizony intelligenciában is elmaradt mögötte. Folyamatosan azt hangoztatta, milyen értékes még így is a barátja. Pedig a srác egy önző, antiszociális egyén volt (s annak is meg volt a története, miért volt ilyen), aki nem volt hajlandó bizony semmiféle önmegtartóztatásra. Jobb eszű, vagy nem ennyire hormonjainak kiszolgáltatott lányok bizony réges-régen faképnél hagyták volna eme "úriembert", ám barátnőm csüngött rajta: félt az ismételt magánytól. És bizony, mikor közeledett a kritikus ponthoz a kapcsolat, volt lehetőségem figyelmeztetni, és meg is tettem. Elmondtam neki, milyen kellemetlen lelki élményt szerezhet, s ez hogyan befolyásolhatja önbecsülését. Ám felesleges volt minden szó. Szegény bizony útszéli nőnek érezte magát nem egyszer. Mégis nehéz volt a szakítás. Levezettem neki nem is egyszer, hogy a kapcsolatának esélye sincs arra, hogy házasság legyen belőle, s ezt is látta pontosan. S ezután elhallgattam. Hosszú ideig kellett várnom és imádkoznom, míg megért benne a szakítás. Benne volt a pakliban persze a szexualitásnak az a tulajdonsága, amely bizalmat kelt a felek között, s láthatatlanul is összeköti őket. Aki egyszer valakié lett, az csak vérző, csonka testtel tud kilépni abból a kapcsolatból.
Épp ettől a sok gyötrelemtől akar Isten megmenteni bennünket és kér minket arra, tartóztassuk meg magunkat. Ő megadja hozzá a kegyelmet. Az erőt. Annyira, hogy bizony lesznek időszakok, amikor nem is érezzük a lemondás szenvedését, hanem tökéletesen beleolvadunk Isten szeretetébe. Nem kér lehetetlent, csak ember felettit. :-) Egyfajta hősiességet, mely a szentek sajátja, s amely Isten erejéből fakad, s nem a sajátunkból. Ez a lemondás olyan akarati cselekedet, ami a szeretet, az agapé sajátja, s amellyel Isten és társunk felé kell fordulnunk. Hiszen társunknak őszintén a legjobbat akarjuk, nem? Mi hát ez a legjobb, ha nem a zavartalan közösség Istennel?
Ám ha belegondolunk, ez a küzdelmes időszak bizony kifejezetten jó előkészítés a további élethez. Mint egy edzőtábor. Mert bizony adódnak olyan helyzetek a házasságban, amikor jól jön a megedzett akaraterő. Amikor nem lehet házaséletet élni (pl. betegség következtében), s ismét megtartóztatásra van szükség. Vagy amikor akarati cselekedetekkel kell a szeretetünket kimutatnunk, mert bizony a szerelem felhajtóereje elmúlt, s most már nem olyan könnyű nap mint nap biztosítanunk társunk boldogságát. Ez az akarati cselekvőképesség tud széthulló házasságokat is szeretettel összefogni és meggyógyítani.
Szóval, nehéz, de mindenképpen érdemes!

Néhány kezdeti tanács:
1. Tudd meg, érdeklődd meg, hogy a társaddal egy nevezőn vagytok-e a házasságig tartó tisztaság terén!
2. Egy kapcsolatnak akkor van értelme, ha nyitott a házasság lehetőségére. Ha ez nincs így, nem más, mint elvesztegetett idő - és ezt tudomásul kell venni.
3. Ha jó a mércéd, ne add alább az elveidet! Soha.
4. Soha ne próbáljuk meg kitágítani a lelkiismeretünket és azt mondani, nekem ez is belefér! Úgy is tudjuk jól, sem magunkat, sem Istent becsapni ezzel nem tudjuk. S a szívünk mélyén úgyis tudjuk jól, mi az igazság. Ám a sokszor kitágítani próbált lelkiismeret olyan, mint az agyonhasznált hajgumi. Egyszer már feladja a gumi az állandó strapát és tág marad... És az ilyen hajgumikat általában előbb vagy utóbb kidobják...
5. Amíg épp két kapcsolat között vagy, imádkozz ismeretlenül is a jövendőbelidért! Segít jól belehelyezkedni Isten akaratába.

Amint látod, kedves Olvasóm, van még mit kifejteni. Bőven. Így folytatom legközelebb.

Folytatása:
II. Mércékről, szerelemről és szeretetről 1. - Mércék

Előzménye:
0. Elöljáróban

2011. január 1., szombat

Elöljáróban - Párkapcsolat, szerelem, társkeresés - keresztényként

Elöljáróban

Amikor Mirjam kérését elolvastam a Felhívás a kedves Olvasóhoz! c. bejegyzésemben, nagyon is szíven ütött. Olyasmit kérdezett ugyanis, ami nekem nem csak kedves témám, hanem szívügyem, és úgy érzem jövőbeli missziós területem. Már egy ideje érlelődik bennem ez a dolog. Hívást érzek a keresztény lányok segítésére, hogy keresztény nővé tudjanak érni. Megismertetni velük azt, s eligazítani őket, ha családos hivatást kaptak, ebben a témakörben is. Isten válaszára várok, hogy Ő akarja-e ezt a "Krisztina-missziót".
Mirjam kérdezett, így kötelességemnek érzem elmondani, amit tudok, átadni a tudásom, a tapasztalataim.
Pierre August Cot: Tavasz
Elöljáróban hadd mondjam el, nem babakoromban kereszteltek meg, hanem 12 évesen. Nem keresztény családban nőttem fel, hanem pont az előtt váltak el szüleim, ezzel indukálva megtérésemet. Elvált anyaként édesanyám nem tudott ideális női példával szolgálni, hiszen két ember helyett kellett eltartania minket. Nem ment újra férjhez, ellenben igencsak férfiassá kezdett válni jelleme. Így aztán én ezt a példát láttam otthon. Eléggé egybehangzó volt a világi példával, amit a világ a médián keresztül önt a nyakunkba. Szerencsémre azonban voltak keresztény barátnőim, egy jó lelkiatyám, s az akkor még leendő bérmaanyám, aki segített a keresztény nőiség megtalálásának útjára rálépni. Ezen az úton vagyok mai napig. Még mindig tanulom, mi az, igaz keresztény nőnek, anyának, asszonynak lenni. Ebben legnagyobb segítségemre jelenleg drága Égi Édesanyám van, akihez mindig fordulhatok tanácsért.
De úgy látom, másoknak sem könnyű megtalálni a helyes ösvényt. Én később is kaptam irányítókat, akik figyelmemet újabb és újabb dolgokra terelték. És ezért hálás vagyok. Ám épp ezért szeretnék én is segíteni másoknak. Látom, a plébániákon, hacsak nem működik valamilyen énekkar, a lányok elkallódnak. A fiúknak van lehetőségük a ministránsok (vagy cserkészek) között kikupálódni. A lányoknak, hacsak nem működik épp valamilyen áldásos mozgalom a plébánián, nincs lehetőségük látni egymást és tanulni egymástól. A hittanon ugyan fontos alapokat lehet elsajátítani, mégis nem lehet célzottan annyit foglalkozni ezzel. Így aztán a jövő nemzedékének leendő nevelői Isten irgalmára vannak bízva, hogy otthon vagy környezetükben találnak-e jó példaadókat.
Persze, másoknál is lehet, hogy Isten ugyanúgy közbelép, mint nálam, ám mi van, ha mégsem, s az én lelkemen szárad mások tudatlansága?
Ezzel a lelkülettel kezdem meg ezt a bejegyzés sorozatot.

És még valami az indításhoz. Mivel a blog megszületésekor ígéretet tettem az Embernek, hogy nem írok le semmi olyat, ami őt érinti, s nem tárok semmit a nyilvánosság elé, ami az ő legbennsőbb magánügye, ezért sajnos sokszor nem fogom tudni a saját példámmal alátámasztani, amit mondok. Tudok beszélni a tapasztalataim egy részéről, de nem beszélhetek majd mindenről.
Épp ezért kedves Olvasóm, ha van kérdésed, amit magánban kérdeznél tőlem (és nem tudod az e-mail címem), írj egy megjegyzést e-mail címeddel, amit értelemszerűen nem rakok fel a blogra. Lehetőség szerint válaszolok. Köszönöm előre is megtisztelő bizalmad!

Végül, hogyan tudtam valamiféle módon tudást szerezni egyes dolgokról, hogyan mennek? Olvasással.
Még bérmaanyám adta oda azt a könyvet, aminek emlékeim szerint Megismerkedéstől a házasságig volt a címe. Egy mostanság is futó előadássorozat könyvalakja volt ez, és igen hasznosak voltak az egyes témákat átolvasni, melyeket papok és házaspárok vezettek, adtak elő. Mostanság a Megismerkedéstől a családalapításig a címe, és idén is tartanak még előadásokat. Itt informálódhatsz. A könyvről semmit sem tudok, létezik-e még...
Nagy hatással volt rám a Michel Quoist: Beszélj nekem a szerelemről c. könyve, amely elvont anekdotával tanít a belső világunk alakításáról, felnőtté válásról. Ám ez csak néhány aspektusra ad kielégítő választ.
Olvastam e témában a Spielhóznit is, Varga Péter tollából. Ez is egy létező előadássorozat könyv alakja. Ám ezzel a könyvvel kapcsolatban erős kritikára inteném az Olvasót. A könyvet s az előadásokat egy katolikus illető írta/tartja, mégsem tekinthető a katolikus Egyházzal lényegileg megegyező tanításnak. Krisztus tanítása helyett ugyanis a saját tanítását adja tovább a szerző. Vannak benne használható részek, de teljes egészében nem állja meg a helyét. Mire gondolok? Pl. arra a tévedésre, amelyet egy Katolikus Krónika adás alatt csíptem el. Egy fiatalember beszélt, a megtéréséről. Abban mondta el, keresztény barátaitól tanulta meg, hogy a keresztény párkapcsolatokban a fokozatosság a lényeg. Varga Péter ezt úgy írja le könyvében, hogy a kapcsolat minden fejlődési szakaszában tartozik hozzá egy intimitási fok. A kapcsolat előrehaladtával egyre nagyobb az intimitás. Ez a KIF (kapcsolat intimitási foka) görbe. A gond az - őszerinte -, amikor egy pár az intimitási fokban előreszalad, s megpróbálja utána igazítani a kapcsolat lelki hátterét. Pl. a felek lefeküsznek egymással, s utána igyekeznek úgy tenni, mintha a házasság kizárólagossága sajátjuk volna, de nem az. Mi a baj ezzel a tanítással? Hát az, hogy arra enged következtetni, valóban lehet fokozatosnak lenni, s egyre többet megengedni magunknak, míg meg nem házasodunk. Ám aki valaha is igyekezett megőrizni a tisztaságát, úgy, ahogy a katolikus Egyház tanítja, tisztában van vele, hogy ez azt jelenti, igen alacsony szinten meg kell állnia és nem szabad tovább mennie egy tapodtat sem, különben nem kerüli a bűnre vezető alkalmakat eléggé. (Ezt majd még később rendesen kifejtem. A Spielhózniról érdemes elolvasni a Hagiosz levelező lista kivonatát a témában.)
Ha már az Egyház tanításánál tartunk, itt említeném meg Kovács Gábor atya tiszta és érthető írásait ebben a témában. Ezek szintén sokat alakítottak szemléletemen, s számomra a katekizmus tanításának kifejtései. Ezeket is ajánlom átolvasásra. (Intimitásunk megújulása: a tisztaság, Szerelem útvesztői, még ide kapcsolódik szerintem a Mennyei intimitás is.)
Még egy könyvvel vagyok adós, ami kifejezetten érdekes ebben a témában, Elisabeth Elliot: Szerelem és tisztaság. A hölgy ugyan protestáns, és arról olvashatunk benne, hogyan halad kapcsolata Jim Elliottal a házasságig, akivel misszionáriusok lesznek, mégis nagyon jó példát olvashatunk benne. Kedvenc sarkalatos pontjaim benne azok, ahogyan megbeszélik, nem képesek egyszerre vakolókanállal és karddal a kezükben hadakozni, azaz Isten művét építeni és önmagukkal viaskodni. Vagy az, ahogyan Betty édesapja neveli az ő bátyjait, hogy semelyik lánynak ne mondják azt, "szeretlek", csak akkor, ha képesek így folytatni: "hozzám jössz feleségül"? Szerintem kifejezetten jó ez a spártai szemléletű fiú nevelés. Segíti a fiúkat abban, hogy ne álltassanak senkit se. Ha egy lánynak sose mondja azt a barátja, szeretlek, egy idő után felméri, milyen minőségű is a kapcsolatuk. Még ha fáj is, legalább nem álltatják...

Hűha, lesz még mit leírnom...


Folytatása:
I. Nehéz vállalkozás, de megéri

Bízzuk Újra Életünk Krisztusra!

Nem szokásom újévi fogadalmakat tenni. Olyan dolgokat megfogadni, amikről már egy hónap után elfeledkezem, felesleges. Azt azért minden évben felteszem magamban, hogy jobb emberré akarok válni. És általában kevésbé zűrös évet kívánok magunknak. Idén eljutottam odáig, hogy már ezt sem kérem. Hiszen pont a nehézségek csiszolnak, formálnak minket tökéletesebbé. Nem szabad menekülnünk a szenvedés elől. Hiszen amit itt a földön elmulasztunk, azt majd odaát kell letörlesztenünk. Így jobb itt szenvednünk, s odaát az örök boldogságot elnyernünk. Amióta férjemtől megkaptam a Fausztina nővérről szóló DVD-t karácsonyra, s megnéztem, felidéztem a naplójában olvasottakat, s még inkább úgy érzem, nagyobb elköteleződést kell tanúsítanom Isten s a családom felé.
Ennek jegyében fel is számoltam pszeudo-gasztroblogomat. Éreztem, felesleges. Innen hiányzott a főzés melege, oda pedig kevés volt a szufla. Nem baj. Tanultam belőle.
Aztán újabb újévi tevékenységként rendeztem megint egy szálat. Töröltem magam végérvényesen a DeviantArt-ról. Így sajnos többet nem közölhetek képet Kiss Ákos Zoltántól, de legalább nem kényszerülök többet félmegoldásokra sem. A DeviantArt már csak nevéből adódóan sem a legjobb webhely a magamfajtának. Amúgy sem töltöttem fel már mióta a galériámba semmit, illetve elrejtettem addigi műveimet is, köztük a Theatre de Vampires címűt, ami Anne Rice: Interjú a vámpírral c. könyvéhez készült illusztráció volt, s egy barátnőmnek készítettem. Anne Rice-nak végleg leáldozott nálam, mióta rá kellett jönnöm, a fent említett művében található az első "szerethető vámpír" s ezzel bizony elindította azt a folyamatot, mellyel a vámpírok a horror tárgyköréből a fantasy világába kerültek... Az pedig végképp bosszantott, hogy ez volt legkelendőbb képem. Sokak jelölték meg kedvencnek... És rémes volt látni milyen a nagy tömegek ízlése. Egy elhatározásomban eltakartam a képet, hogy ne váljak rossz terjesztőjévé. Most pedig úgyszólván levettem. Vége. Halleluja! Megkönnyebbültem.
És ezek mellett persze megvannak a szüleimtől örökölt kis újévi szokásaim. Ezek a következők: a Bécsi Filharmonikusok újévi koncertje (főleg a Kék Duna Keringő) és a lencsefőzelék ebédre. Semmilyen más újévi babonát nem tartok, csak a lencsét, de azt sem babonából. Egyszerűen berögződésből. Méghozzá egy ínyenc szokásból. Ugyanis nagyon szeretem a lencse gazdag ízét. Az újév pedig kitűnő alkalom előhozakodni vele. Nem csodálom, hogy a gazdagságot és a szerencsét kötötték fogyasztásához. A megannyi kis zöldes aranybarna korong mintha pénzérmék halma lenne...
Strauss pezsgőillatú keringői, polkái jókedvvel töltik be a lakást, mintha egy arany sugár végig táncolna minden apró szögleten, forogva a walzer ritmusára... Ilyenkor képzeletben gyönyörű, abroncsszoknyás zöld báli ruhámban, hófehér hosszú kesztyűben, legyezővel a kezemben én is végigsuhanok a bécsi palota báltermén.
De ami a legfontosabb: nem felejtettem el lélekben ismét rábízni magam az én drága Égi Édesanyámra s az ő Szent Fiára. Ők oltalmazzanak mindannyiónkat ebben az új s még tiszta fehér lap esztendőben! Amen.