Rólam

Saját fotó
Címszavakban... ...ami vagyok: feleség, négyszeres édesanya, macskatulajdonos, hitoktató, alkotó személyiség. ...amit szívesen csinálok: rajz, ének, zene, horgolás (soook-sok horgolás), főzés, tanítás... Akinek mindezért hálás vagyok: Isten

Keresés ebben a blogban

"Blogház" üzenetek

Kedves Olvasóm!

Hiánypótló bejegyzés triót indítottam útjára. Önkielégítés témakörében lányokat érintő módon. Remélem, tetszeni fog, és hogy sok nőtársunknak segítséget fog jelenteni.

Üdvözlettel:

Manka :-)

2013. december 24., kedd

Áldott Karácsonyt

... és Boldog Új Évet kívánok neked és szeretteidnek, kedves Olvasóm!

És egy rövid hálaadás: az idén, amióta édesanya lettem, azóta először végre eljutottam egy roráté misére!

Remélem, jövő évben erre a blogra is más idők várnak az elhagyatottság helyett.

Isten áldása kísérjen mindnyájunkat! :-)

2013. szeptember 23., hétfő

Életjel

Kedves Olvasóm!

Bizonyára úgy érzed, nagyon eltűntem. Mostoha vagyok ezzel a bloggal, hogy hagyom ebek harmincadjára, amikor nektek annyira fontos.
Bocsáss meg. Nem tudok lelkiismeret furdalás nélkül gondolni erre. De ugyanennyire furdalna a lelkiismeret, ha a jelenlegi állapotbeli kötelességeim rovására igyekeznék nektek írni.
Ebben a tanévben nagyon elfoglalt leszek. Két napot a héten tanítok, és a többire is akad mit csinálni. Kis Babócám már jár és pakol, és ezáltal állandóan újratermelődő rendetlenséggel látja el amúgy is eléggé tevékeny életünket. :-) Szüszifosznak hozzám képest - és az összes hozzám hasonló módon gyermekkel rendelkező anyukához/szülőhöz képest - könnyebb melója van az alvilágban. Lassan torna nélkül is le fogok fogyni, annyit hajolgatok, emelgetek, hintáztatom a kicsit a lábaimon. :-))) Ez utóbbi valóban célom is. Már csak azért is, mert az Ember beígérte nekem, ha lefogyok, bőrkabátot fogok kapni jutalomból. :-)
Cicuka lányom még utolsó plussz évét nyűvi az oviban. Idén az iskolaválasztás nehézségeivel is szembe kell néznünk.
Be kell valljam, hogy a blogírástól némileg távolabb tart addiktív új hobbim is, a horgolás. Hát igen... szerelem volt első hurkolásra.
Mindezzel együtt még nem adtam fel, hogy előbb-vagy utóbb visszatérek, folytatom a párkapcsolati sorozatot is, és érdekes dolgokat fogok még megmutatni (nem, nem a horgolmányaimat teszem közzé... :D ).

A most nagyon anya blogszerző

2013. július 2., kedd

Elveszetem

A könyvborító innen
Kellett nekem megnézni a Grut...
Persze csak és kizárólag azért ültem be elé, hogy ellenőrizzem, megnézhetős-e a lányoknak... XD
De az az ujjbábos-cicás mesekönyv teljesen levett a lábamról. Rögtön megnéztem, lehet-e kapni. Persze lehet egy hasonlót, de azért nekem kicsit drága, főleg, hogy nem találtam magyar beszerzési helyet. (Ja, bevettem a marketing fogást...)
Azért nem adom fel a reményt, hogy egyszer talán hozzájutunk.

Íme a mese angolul (részlet a Gruból):


2013. június 30., vasárnap

Elmémben forgatom csodáidat, Seregek Ura

"Hirdetem az Úr hatalmas tetteit,
Uram, csak igazságodról elmélkedem." /Zsolt 71,16/

Az az érdekes, hogy akkor, amikor az embert Isten kegyelemben részesíti, megerősíti és jelet ad neki az akaratával kapcsolatban, minden olyan valóságosnak és fontosnak tűnik.
Amikor azonban jön a nehéz szakasz, a megpróbáltatás ideje, az ember furcsa módon nem arra emlékezik, hogy akkor mit ígért Isten, hogy hogyan vigasztalta, vagy hogy milyen jóleső bizonyosság és béke járta át akkor. Ha emlékezik még a megerősítésre, ha nem veszett a feledés vagy feledékenység homályába, amely a pesszimizmus idején olyan gyakran űzi az embert korai szenilitásba, akkor is megfakul a lelki bizonyosság. Mintha a baj és bánat kifakítaná az izzó színeket, elfojtaná az akkor tapasztalt csodás érzéseket. Ahelyett, hogy annak igazságába, valóságába kapaszkodnánk, és világító lámpásként világítaná be a lélek sötét éjszakáját, a lelkünk a kételyek felé fordul. A félelembe kapaszkodva elkezdjük meggyőzni magunkat, hogy bizonyára tévedtünk. Hogy csak beképzeltük, hogy nem létezhetett valóban az a csodálatos megtapasztalás, mert most nincs benne részünk és minden bizonytalannak látszik. A jelen távolság miatt nem hisszük, hogy akkor Isten megérintett minket. Ha most távol van, nem jelez és nem bátorít, akkor régebben se lehetett közel hozzánk.
Nem vesszük figyelembe, hogy ha a kételkedés közepette bármi jelet kapnánk, nem tudnánk vele élni, ezért Isten nem ad. Amikor a farizeusok eleve cinikusan jelet követeltek Jézustól, Ő megtagadta a jelet, mondván mindent megkaptak ahhoz, hogy a hitet felszítsák magukban. Annak idején azért adta életünkbe a csodát, hogy emlékezzünk rá, és kitartsunk. Hogy elhiggyük, ha akkor lehetséges volt, lehetséges lesz máskor is éreznünk magunkon szerető jóságát.
A nagyobb szentek mind egyetértettek abban, hogy a viszontagság idején kitartani Isten és akarata mellett érdem szerzőbb, mint a közelsége idején.
Jó hát, ha Isten művét az életünkben mindig közel tartjuk a szívünkhöz. Emlékezetünkbe véssük, és gyakran forgatjuk az elménkben. A kegyelmek felszításának titka mindig a kegyelmek emlékéhez való hű ragaszkodás. Újra feleleveníteni Isten nagy tetteit, s közben a hála és dicsőítés szellemével átitatni magányban megfáradt szívünket.
Erre tanítanak minket a Zsoltárok. Én ezt tanultam belőlük. Emlékezni hálával. A zsoltárírók húsvér, küszködő emberek voltak, akik az örök emberi misztikából merítenek, az Istennel való beszélgetés élményvilágából. Nem csak panaszolnak, dicsérnek és dalolnak, hanem mindig elmébe idéznek tetteket, eseményeket, és néha megemlítik, hogy a szerző tudatosan tölt időt azzal, hogy elemezze Isten művét saját életében. Hogy aztán, mikor a szorongattatás elmúlik, hálát adva tehessen tanúságot.
No, erre vagyunk meghívva mi is. Már akkor üdvös volt ez a magatartás, és ez egy olyan dolog, ami mai napig beválik. Ugyanis összeköt a reménnyel és feléleszti a hitet. Mi másra lenne a legnagyobb szükségünk a próba napjaiban?

2013. június 22., szombat

Te Deum

Múlt héten volt a tanévet lezáró Te Deum a templomban. Mivel egész érdekes tanévet zártunk mi is, gondoltam, írok egy kicsit arról, mi minden miatt nem szoktam írni mostanság. :-)

Kezdem azzal, hogy a háromgyerekes léthez adaptálódni egyáltalán nem volt könnyű és zökkenőmentes feladat számunkra. A figyelmi megosztódások, a különböző gyermeki és szülői (felnőtt) igények összehangolása, az otthoni teendők ellátása mind egy-egy igazi kihívás volt, amihez fel kellett nőni és kreatív, új megoldásokat kellett találni. Mostanra elmondhatjuk, kezdünk belerázódni. :-)

A gyermekvállalással akadt még egy kis bökkenő. Mivel nem iratkoztam be aktív félévre harmadik alkalommal, az iskola megszüntette a hallgatói jogviszonyomat. Valahogy volt bennem akkoriban egy hang, hogy ha Isten bezár egy ajtót, valahol ablakot nyit. Így is lett. Felajánlottak nekem egy hitoktatói állást abban a templomban, ahová néhány éve járunk. Heti egy órát összesen (baba mellett nem volt megterhelő), és a saját gyerekeimet és társaikat, vagyis ovisokat kellett tanítanom. Nagyon jó volt a váltás. És a hitoktatói közösségről, a plébánosom nagylelkűségéről és a kedvességről, amiben telt az évem, csak szuperlatívuszokban tudnék beszélni. Nagyon hamar megszerettem kis tanítványaimat, és hamar rátaláltam azokra a formákra és keretekre, amik közt a legjobbat tudom nekik nyújtani. Élmény volt ezekkel a kis nagy személyiségekkel. :-)))
Azért nem adtam fel. Folytatni fogom a tanulmányaimat, de most egy kicsit szusszanok.

Be kell valljam, nagyon hiányzik a blog. Az, hogy megint nyugodtan le tudjak ülni a gép elé, és ne legyek az egész napi menettől agyhalott, mire néhány szót monitorra kívánnék vetni. Legtöbbször ez okozza azt, hogy úgy döntök, mégse fogok neki posztot írni.

Huncutka ovisként sokat változott. Cicuka nagy lánnyá érett, akinek az idén komoly lelki menetei akadtak. Kispadról szoríthattam neki hozzá. Mindig jött stratégiát kérni, mikor már nem tudta mitévő legyen. Hálás vagyok azért, hogy elindult köztünk az a bennsőséges bizalom, amire sok mindent lehet alapozni. Babóca huncutabb sokszor Huncutkánál is. Egy valódi gengszter.

Sajnos az utóbbi fél évben azért se nagyon tudtam nekiülni blogot írni, mert a gyerekek sokszor betegeskedtek. Hol egyik, hol másik, időben eltolva. Nagyon belefáradtunk az állandó istápolgatásba. És persze miközben írok, a gyerekek újfent betegek. De már javuló tendenciát mutatnak. XD
Kérlek, ha jószívvel vagytok irántunk, imádkozzatok az egészség áldásáért testüknek és lelküknek!

Egyik barátnőmmel közös imaharcba kezdtünk. Támogatjuk egymást életünk nagy harcterein. Nem hittem volna, hogy mennyire sok lelki nyereséggel jár ez számomra.
A régi barátok és Ajándék viszont nagyon hiányzik. De idén sok új ismeretséggel érkeztek emberek az életembe.

Talán rá kellene szoknom arra hogy pár mondatos posztokat írok, míg nem lesz több időm és erőm újból dolgozni a hosszabbakon.

Addig is maradok hálával Isten műve előtt! Ebben az évben sokmindent tanított nekem. Dicsőség az Élő Úrnak!

2013. március 14., csütörtök

Mátyás lesújt

Szóval, én kérem szépen megmondtam. Méghozzá tavaly, ha még emlékszel rá, Kedves Olvasóm. Szerintem ez egyáltalán nem véletlen, hogy ma hóvihar van. És vagy 10 fokot esett vissza a hőmérséklet. Hogy ismét téli az időjárás, pedig holnap lesz március idusa.
Ha eddig senki nem hitt volna a népi bölcseletben, miszerint Mátyás napján jégnek kell lennie, különben visszatér a fagy, akkor tessék kérem szépen újból átgondolni. Tavaly is és idén is a bölcselet szerint alakult minden, globalizáció ide vagy oda!
Idén február 24-én esett a tavaszias eső. Semmi jég. Pedig előtte még esett a hó is. Úgy drukkoltam. De aznap semmi jég. Aztán megjött a tavasz, s most ismét a tél... Mátyás ismét lesújtott, mert a tavasz túl hamar tördelte le a jégcsapokat... Idén úgy tűnik, a fák is tanultak az évek óta hasonlóan lejátszódó ügyletből, és még nem nagyon rügyezgettek. Talán idén nem lesz annyi elfagyott gyümölcsfa sem.

No, Mátyás, ha kitomboltad magad, menj odébb, kérlek, mert húsvétra azért klassz lenne, ha nem hóban kellene a gyerekeknek keresgélni a (csoki)tojásokat...

2013. január 8., kedd

Filmajánló - Második esély

A barátnőm egyszer megosztott velem egy számára nagyon kedves dicsőítő éneket. Michael W. Smith "Awesome God"-járól van szó. Napokig nem lehetett megunni ezt az egyszerű refrénű, mégis szívből szóló dallamot és a szövegét ("Our God is an awesome God / He reigns from heaven above /with wisdom, power and love / Our God is an awesome God" - saját szabadfordításomban: A mi Istenünk félelmetes Isten / a mennyből kormányoz / bölcsességgel, hatalommal és szeretettel / A mi Istenünk félelmetes Isten.).
Nemsokára ez lett a csengőhangom (barátnőm készítette el maga számára, és ezen is osztoztunk). Majd a amikor az már kissé sok volt, a reggeli ébresztőm, hogy emlékeztessen minden reggel a csodákra, amiket Isten tett az életemben, hogy felszítsa minden nap kezdetén a hálás lelkületet bennem.

Most megosztom én is veletek, hátha még nem ismertétek:
Aztán elkezdtem utána nézni ennek a bizonyos Michael W. Smithnek, aki amellett, hogy rendkívül jó zenész, keresztény zenész, és dicsőítő számai (is) listavezetőek voltak az Egyesült Államokban. Az egyik leghíresebb a keresztény könnyűzenében...
Majd, hogy szemtől szembe nézhessek vele, kerestem róla egy képet. És amikor ránéztem, rögtön tudtam, ismerem valahonnan a palit. Beugrott, hogy láttam vele egy filmet, ahol protestáns lelkészt alakított. (Olyan meggyőző volt, hogy el is hittem akkor neki, hogy valóban lelkész... Nagyon illett hozzá az elkényeztetett ficsúr lelkészke szerep, és a megtérés belőle!)

A filmet pedig, amiben játszott, ugyanolyan jó szívvel ajánlom, mint a dalait! Nagyon felemelő, és egyszersmind a figyelmet a lényeges dolgokra irányító alkotás. Humorban is, megható jelenetekben is bővelkedik.

A Második esély (ami egyben a film címe is) egy gettóvidéki testvérgyülekezete a Sziklának, ami a tehetősek környékén van. A Sziklában évente gyűjtést rendeznek számukra, de hathatós segítséget - kérése ellenére - nem kap vezető lelkésze. Ezen feldühödve szét is tépi az adománycsekket. A bűnbakot, aki engedte őt megszólalni és blamálni vele a Szikla gyülekezetet, Ethan Jenkinst, a fiatal, népszerű, és nagyszerű zenei és dicsőítésvezetői tehetséggel, - sőt, színészi allűrökkel - megáldott lelkészt a Második esélybe "száműzik". Apja úgy mondja neki, azért, hogy figyeljen, tanuljon, lásson.
A Szikla a hazai terep volt, ahol kényelmesen elevickélhetett a langyos vízben, hiszen édesapja vezeti a gyülekezetet, ő pedig gazdag esküvőre készül gyönyörű menyasszonyával és vezetheti szép luxusautóját és kirakatba illő hitéletét. 
A Második esély azonban nem várt meglepetéseket tartogat számára. Például egy igazi esélyt a megtérésre. Nem csak külső, hanem igazi belső megújulásra.
Jake, az ottani lelkész szenvedélyesen szereti hivatását, és komolyan veszi, hogy mindenkinek adjon második lehetőséget, de úgy látszik, előítéletei nem engedik, hogy Ethan-nek is... Azt hiszi, Ethan az apja fia, aki nem marad a gyülekezetben, pedig annak szüksége lenne arra, hogy alapítója jelen legyen. 
Ethan látva a sok nyomorúságot, amiből egyedül a hit képes kiemelni az embereket, átértékeli saját életét, céljait, helyét. Jake pedig nehezen, de belátja, hogy hathatós segítségre talál benne saját küldetéséhez. 


A Második Esély from eva777 on Vimeo.
A film egy feketék által lakott gettóban játszódik.
Egy sápadtarcút (whitie), vagy jobb fordítás lenne itt a hófehérke, kiküldenek egy számára szokatlan környezetbe, ahol persze már alapból mindent elbalfácánkodik. A whitie-t Michael W. Smith játsza, hihetően alakítva a gazdag, elkényeztetett, semmire sem jó churchboy-t (templom egeret). Ami viszont sokunkat szimbolizál, mert a mai gyülekezetek főleg vallásoskodó keresztényeket termel ki magából. Csak a magunk jólétével foglalkozunk. Ha problémával találkozunk, általában elintézzük valami olcsó dologgal, mint a filmbeli amerikaiak is teszik.
Letekerik az autó ablakát, és kidobnak valamit, ami nekik fölösleg. És tovább hajtanak.
Nem állnak meg, hogy a problémát megértsék, esetleg kétkezi munkájukkal besegítsenek.
Persze az Úr a szíveket nézi (kérdés, hogy hol itt a szív?), nem a cselekedeteket, sok keresztény szolgálat balszerencséjére.



Részlet a filmből (egy fekete pásztor szónoklata romba dönti az év fénypontját):
Ma reggel épp a pirosnál álltam, a mi környékünkön, ami talán az Önök szomszédságában van, uraim.
Egy nő jött oda, kezében egy takaróba csavart, kisbabának látszó tárggyal.
Kopogtatott az ablakomon, pénzt kérve.
Tudtam, hogy az csak egy műanyag baba a kezében. De ő csak folytatta a kopogást.
Szóval végül adtam neki 1 dollárt, csak hogy megszabaduljak tőle.
A Biblia Jakab 1. részében arra tanít minket, hogy az igének cselekvői legyünk, ne csak hallgatói.
Minden évben úgy érzem, hogy idejövünk, kopogtatunk az önök ablakain, csakhogy a mi babánk valóságos. Nem a pénzükért jöttünk.
Vannak tehetséges gyerekek a közösségünkben, akiknek szükségük van tanításra, vezetésre.
A feleségemnek szüksége van társakra, akik segítenek a prostitúciótól szabadulni akaró nőknek.
Szükségünk van iskola utáni felügyelőkre, bibliaiskolai tanítókra.
(itt bemutattak a rendezők, hogy lejárt az ideje)
Emeljék fel ezeket, hadd lássam! (felemeli a mindenki számára kiosztott adakozási űrlapot)
Így oldjuk meg mi, amerikaiak, a problémáinkat.
Letekerjük az ablakot, kidobunk valami pénzt, aztán továbbhajtunk.
Szóval az én üzenetem ezen a vasárnapon: ha nem jöttök le, és nem vállaljátok, hogy bepiszkítjátok a cipőtöket, tartsátok meg magatoknak az átkozott pénzeteket!



Christian T-shirts and Christian fashion items
http://eva777.com
Christian T-shirt and fashion database
http://christian-tshirts.info
A film jó minőségű, de angolul van, magyar felirattal.

2013. január 2., szerda

2013 első posztja

Kedves Olvasóm!

Az Újév első bejegyzésében köszöntelek ebben az évben is a blogon!
2012 egy nagyon érdekes év volt. Áldásokban s nehézségekben nem volt hiány. Kaptam barátokat, új blogolvasókat, mélyültek, gazdagodtak kapcsolataim, és sok új kihívással kellett szembenéznem. Történt néhány drámai fordulat is. Legfontosabb eseménye mégis az volt, hogy megérkezett legkisebb gyermekünk, Babóca.

Szilveszter éjszaka átolvastam a naptárba vezetett eseményeket, amiket feljegyeztem év közben, hogy majd év végén újra előveszem, hogy lássam, mi történt velünk. Bevallom, sógoromtól vettem át ezt a szokást. Az ő éves krónikája nagyon szórakoztató. Most volt az első ilyen év, amit lejegyeztem.
Hogy milyen lett az enyém? Hát... Kissé lelombozó volt átélnem, hogy nagy vonalakban minden kis firkantás a gyerekeimről szólt. Nem mintha ők ne lennének fontosak, csak úgy tűnt, nekünk, felnőtteknek nincs külön életünk - leszámítva az osztálytalálkozómat... Bizony, a gyerekeink életét éljük, mint minden más családban is előfordul. Épp ezért - bár újévi fogadalmakat nem szoktam tenni - néhány új elhatározásra jutottam.
Miszerint: 1.) Újra nekifogok a FlyLady programnak; 2.) több olyan programot szervezek a gyerekekkel, ami mindannyiunknak felüdülést jelent; 3.) találok időt magamra és az Emberrel közösen is.

A FlyLadynek azért állok ismét neki, mert most már 3 gyerek mellett nagyon rossz, hogy minden a lakás szinten tartásáról szól, rengeteget melózunk az Emberrel rajta, és kevés időnk jut a gyerekekre és másra. Megpróbálom teljesen a képünkre formálni az egyes teendőket. Most hogy ismerem a programot és saját ritmusunkat, talán jobban fog sikerülni. Bár tudom, nem szeretem az ennyire beszabályozott életet, de sose árt némi fegyelmezettséget tanulni. Nagy szentek élete tanúskodik róla, mennyire üdvös az ezzel való foglalkozás. :-)
Az már kiderült, hogy az mindenképpen előremozdítja a napom, ha a mosogatófényezés előtt elmosogatok. Mert nem marad másnapra, és másnap könnyebben nekilendülök a napnak, hogy nem az a kép fogad a konyhában, hogy felszámolatlan edényhalmok vannak a mosogató mellett... És más jó dolgok is voltak benne. Ha a zónázást egyelőre ki is hagyom, mert az a haladó szint nekem, azért az alapokat szeretném elsajátítani megint. Tudom, lesz amikor a hátam közepére fogom kívánni az egészet, de nem szűnhetek meg vágyni az után, hogy mindannyiunk javára javítsak saját szokásrendszeremen. :D

Ami a gyerekes programokat illeti, ezt Jo Frost, a szuperdada inspirálta. Még régebben néztem a sorozatát, amiben gyakorló szülőknek segít úrrá lenni nevelési gondjaikon. Ő a fáradt szülőknek az egyik részben azt javasolta, hogy legyenek együtt a gyerekeikkel, és találjanak ki olyan együttes mókákat, ami mindannyiuknak aktív kikapcsolódást jelent. Egyrészt így a család jobban összekovácsolódik, másrészt a szülők így 2 legyet egycsapásra tehetnek valami olyat, ami felüdülés nekik is. Hiszen kiben nincs ott a belső gyermek? Csak meg kell keresni!
Hát én épp ezt fogom tenni. Megfogadom Jo Frost tanácsát. Mert látom, máshogy nem jutok annyira hozzá jelenleg a felfrissüléshez, mint így.

Nem szabad azonban azt sem elfelejtenem, hogy szükségem van magamnak is külön időre, akár csak 5 percre egy nap, hogy tegyek valamit saját önbecsülésemért, önbizalmamért, a saját lelki egyensúlyomért. Valami olyasmit, amit szeretek csinálni. És azt sem, hogy a legfontosabb kapcsolatomat, a házasságomat ápolnom kell. A sorrend persze nem fontossági. Inkább az, hogy szerencsére az utóbbi többször fordult elő az elmúlt évben, mint előbbi.

Nem tudom még, mennyi időm lesz ebben az évben a blogra, most hogy 3 gyerek van a fedélzeten. Lehet meg kell alkudnom majd a blogolás (számomra kedves időtöltés) érdekében azzal, hogy majd nem gépről, hanem mobilról fogok posztolni. (Ha már olyan szerencsés vagyok, hogy a férjemtől kaptam egy okostelefont ajándékba, és van WiFi-s korlátlan netem rajta...)
Azt már látom, hogy a képek a bejegyzésekben sajnos ismét kissé háttérbe fognak szorulni. De azért majd igyekszem...

Mindent összevetve izgalommal tekintek az újév elé.

És te, kedves Olvasóm? Tettél fogadalmat vagy elhatározást az újévre?
Mit szoktál olyankor csinálni, amikor kevés időd jut magadra és egy kicsit ki akarsz szállni a mókuskerékből?

Bízzuk Újra Életünket Krisztusra!