Intimitás a keresztény kapcsolatban 3. - A testi önátadás és a tisztaság őrzése
Mielőtt rátérnénk a tárgyra, szeretném, ha újra olvasnád, Kedves Olvasóm, egy régebbi bejegyzésemet a keresztény kapcsolatokról, a Nehéz vállalkozás, de megéri címűt. Mert ebben a szellemiségben lesz továbbra is szó a testi önátadásról, vagyis a kapcsolat szexusáról. Az az alap, amire építkezek, és szeretném, ha ezt újból az emlékezetünkbe idéznénk.
Tehát a szexualitás Isten terve szerint a házasságban van a helyén, és amikor nem a helyén van, akkor az rossz számunkra: bűnt követünk el vele, magunk, a másik és Isten szeretete ellen is. Az előző bejegyzésben írtak alapján megfogalmazva: a teljes testi-lelki önátadás csak akkor jöhet létre igaz, valós és megfelelő, azaz biztonságos légkörben, ha a két fél egymásnak elköteleződött egy életre. Így nem sebez, hanem még jobban összekapcsol. Minden egyéb esetben hazugság és (ön)becsapás. Gondoljunk csak bele. Testünk, akárcsak lelkünk tulajdonképpen ajándék a másik számára. Ha odaadom magam valakinek, akkor nem vehetem csak úgy vissza magam és adhatom magam oda másnak kizárólagosan, anélkül, hogy mindkét (ebben az esetben valószínűleg mind a három) fél ne szenvedne el mély lelki-testi sérüléseket. A szexus célja szerint összeköt embereket és bizalmas légkört épít közéjük. És amit szeretnek elfelejteni az emberek, Isten által meghatározott célja szerint egy életre szóló kötés teljes testi(-lelki) kifejeződése. Ezt a köteléket csak széjjelszaggatni lehet. Más megoldás nincs. Ezért nagyon fontos az érintetlenség, más néven tisztaság őrzése, mely szintén a helyes önbecsülésből is táplálkozik. Nem sáfárkodom rosszul a testemmel, amely a Szentlélek temploma, s ugyanígy őrzöm a másikét is.
Ebben a témában ajánlom nagyon sok szeretettel a Biztos Út blog írásait, különösen a szerelem hormonális és most íródó agyi hátterét taglaló cikkeket, és bizonyítéknak arról, mennyire fontos, lehetséges és utólag is elkezdhető - a párok tapasztalatait. Mind nagyon tanulságos és érdemes a megfontolásra. Ráadásul szelíd és észérveken alapuló a tanítás, amely bár harmonizál a keresztény tanítással, mégsem csak keresztény szempontból tartja fontosnak és biztonságos útnak a tisztaság őrzését házasságkötésig. Igazán mindenkihez szól...
Én nem kívánok a régi bejegyzésemen kívül ismételten érvelni a tisztaság őrzésének fontossága mellett. Főleg azért is, mert a Biztos Út blog megteszi ezt helyettem, és náluk jobban, egzaktabbul nem tudnám én magam sem leírni. Egyszerűen alapértéknek tekintem ezután a tisztaság őrzését házasságkötésig, egyértelműnek és magától értődőnek. És ebből fogok tovább építkezni.
A szabályok felállítása
Aki komolyan veszi azt amit fentebb leírtam, és valóban keresztényi kapcsolatra akar berendezkedni, annak párjával együtt előbb-utóbb - és minél előbb történik, annál jobb - meg kell fogalmazni közösen az igényüket a tisztaságra. Remélhetően ez mindkét félnél nagyjából hasonló arányban van jelen.
Itt jelent óriási hátrányt, ha a párunk nem ért ebben egyet velünk, akár azért, mert nem vallásos, akár azért, mert egyszerűen nem hiszi, hogy képes egy ép testi fejlettségű pár ezt végig csinálni, legrosszabb esetben egyszerűen nem akar lemondani róla egy nagyobb jó érdekében. Igen, bizony keresztény körökben is akadnak szép számmal, akik az utóbbi két módon vélekednek - és ez ritka előnytelen, most mást ne említsünk, és ne ítélkezzünk. Elég ha csak a másik fél úgy érzi, neki a kapcsolat testi oldal nélkül nem teljes. Igaz, ez utóbbi nem a valóság. De ő ezt fogalmazta meg magának, mindegy milyen indokokból. Ekkor a tisztaságra vágyó félnek bizony nagy próbatételt kell kiállnia. Vagy állhatatos marad, és igyekszik a másikat szelíden, de határozottan meggyőzni, észérveket vonultatva fel, és őszintén beszélve saját igényeiről, vállalva azt is, hogy nem sikerül, és akkor bizony - drasztikus lépésként - a szakítás mellett dönt (mert így korrekt). Vagy pedig enged a lefelé húzó, demoralizáló erőnek, igyekszik kitágítani lelkiismeretét, hogy a másiknak kedvében járjon és így mindenképp megtartsa őt. Azért ugye érezzük, ez utóbbi nem helyes, de sajnos megalázó helyzetbe is hozza azt, aki beleegyezik. Mégis ő választja magának. És ami a legfontosabb - eltávolítja Istentől, a kegyelmi állapottól. Ami nem utolsó szempont.
Én nagyon sokszor látom, hányszor kényszerít bele (fiatal és nem annyira fiatal) lányokat a megalázkodásba a magánytól való félelem. A jelen rossz (persze annyira nem tűnik az rossznak) mellett döntenek, mint az egyedüllét mellett, ami nem teljes egyedüllét, hiszen Isten nem hagyja el őket, és megjutalmazza azokat, akik inkább választják őt, minthogy olyat tegyenek, ami sem nekik nem jó, sem Neki nem tetsző. Mindenkit bíztatok arra, hogy merjen radikális lenni. Ugyanis pillanatnyilag ugyan úgy tűnik rosszabbul jár, de nagyobb jót nyer vele. Emlékezzünk arra is, Jézus radikális Isten követésről beszélt nekünk, amikor azt mondta példabeszédében: inkább vájjuk ki a szemünket, ha megbotránkoztat, mert jobb nekünk félvakon bemennünk a mennybe, mint ép szemekkel a kárhozatra. Itt a mi esetünkben ez azt jelenti, hogy ne féljünk a szakítás mellett dönteni, ha a párunk közénk és Isten közé áll. (Mert azzal, hogy olyasmibe egyezünk bele a megtartásával, ami Isten szerint nem helyes, biztosan eltávolít minket Tőle.) Lehet, a párunknak is jót tesz, ha szembesül vele, hogy ez a dolog nagyon fontos számunkra (és Isten meg nála is fontosabb), tiszteletet vált ki belőle (mert valljuk be, a beleegyezők sajnos azt is elveszítik, mert megkaphatóak mégis), és esetleg el is gondolkodtatja... De az is lehet hogy bolondnak tart majd minket... sebaj, inkább legyünk a világias gondolkodásúak szemében bolondok, minthogy beleegyezzünk olyasmibe, ami testileg-lelkileg nem fog jót tenni nekünk, és nem is helyes. (Mert ezt mindvégig fogjuk érezni, ha a lelkiismeretünk még jól működik.)
Miért vagyok biztos benne, hogy nem lesz jó nekünk ha mégis beleegyezünk? Nem csak az erkölcsi megfontolások miatt. Emlékezzetek vissza a barátnőm történetére, aki alább adta az elveit. Az a lány, aki beleegyezik eredeti elhatározása ellenére a tisztaság eldobásába, csakhogy ne veszítse el a barátját, sok mindent fog veszíteni azért, hogy valakihez ragaszkodik. Tiszteletet, megbecsülést, a kegyelem állapotát, az Istennel való kapcsolatának intenzitását, önbecsülést, azt a teljes bizalmi légkört, amiben nem sérülnek a felek az egyesüléskor, azt, hogy nem fogja soha olcsónak érezni magát (mert sajnos néha vagy sokszor így lehet), a szexualitáshoz való jó kapcsolatát, szinte biztos, hogy előbb-utóbb azt, akit ezzel akart megtartani (mert ami egyébként nem működik szex nélkül, azt a szexus nem tartja össze)... és ami szintén fontos, azt a lehetőséget is, hogy a leendő férje legyen az első az életében, akinek odaadja azt a csodálatos testi-lelki ajándékot, ami ő maga. (Most a speciális eseteket ne vegyük...)
Szóval, ha sikerül közös nevezőre jutnunk és közös célnak tekintenünk a tisztaság megőrzését a házasságig, akkor érdemes felállítani a közös szabályokat: mit szabad, mit nem szabad. Ezt bármikor később újra lehet beszélni, újra lehet "konfigurálni", de mégis fontos a megléte. A közös szabályrendszer tartást, mértéket ad, korlátokat szab, egyértelművé tesz. Igyekezzünk nem naívnak lenni, és nem vakmerőnek, amikor a szabályokat lefektetjük. A tisztaság megőrzése sokkal munkásabb feladat, mintsem kibírná az állandó késpengén való táncolást, a kísértésnek való kitételt. Erről még fogok később is írni.
Ha a szabályok jók, akkor valószínűleg eléggé szigorúak, és nagyon hamar megállnak a testi érintkezés egy korai szintjén. De szükség van a szigorúságra, mert könnyebb dolgunk van, ha azonnal arra tudjuk szoktatni magunkat. Bizony, hallottam olyan párról, akik a kézfogást sem engedték meg maguknak. Náluk az volt a határ. De ettől még gazdag és bensőséges volt a kapcsolatuk. Nem mondom, hogy mindenkinek őket kellene követni, de tisztában kell azzal lenni, mi mit jelent számunkra és milyen hatással van ránk egy-egy érintés is.
Ha mégis elbuknánk - mert előfordulhat - vizsgáljuk meg a mércénket, hogy elég jó és alapos volt-e. Ha azonban tudjuk, hogy jó mércét állítottunk fel, de mi nem tartottuk magunkat hozzá és úgy történt meg az elbukás, ne gondoljuk azt, a mérce betarthatatlan, és egyszerűen az egész önkínzás. Rengeteg pár tanúsíthatja, hogy be lehet tartani (utalok a Biztos Út blogra ismét), tehát nem lehetetlenség. Isten amúgy sem kér tőlünk lehetetlent. Erőnkön felül nem hagy megkísérteni, hanem a kísértéssel együtt a szabadulás útját is megadja. Tehát higgyük el, képesek vagyunk rá, Isten pedig erőt fog adni nekünk, hogy legyőzzük - önmagunkat. Ám ha el is buktunk, azért tudnunk kell a tisztaság abszolút érték, és ha nem is sikerült, megpróbálhatjuk akkor is a másodlagos tisztaság őrzését, ami szintén javára válik egy párnak! Tehát azok számára is van remény, akik később ismerik fel a tisztaság értékét.
Folytatása:
XXV. Intimitás a keresztény kapcsolatban 4. - Meddig mehetünk el?
Előzménye:
XXIII. Intimitás a keresztény kapcsolatban 2. - Az önátadás vágya
Tehát a szexualitás Isten terve szerint a házasságban van a helyén, és amikor nem a helyén van, akkor az rossz számunkra: bűnt követünk el vele, magunk, a másik és Isten szeretete ellen is. Az előző bejegyzésben írtak alapján megfogalmazva: a teljes testi-lelki önátadás csak akkor jöhet létre igaz, valós és megfelelő, azaz biztonságos légkörben, ha a két fél egymásnak elköteleződött egy életre. Így nem sebez, hanem még jobban összekapcsol. Minden egyéb esetben hazugság és (ön)becsapás. Gondoljunk csak bele. Testünk, akárcsak lelkünk tulajdonképpen ajándék a másik számára. Ha odaadom magam valakinek, akkor nem vehetem csak úgy vissza magam és adhatom magam oda másnak kizárólagosan, anélkül, hogy mindkét (ebben az esetben valószínűleg mind a három) fél ne szenvedne el mély lelki-testi sérüléseket. A szexus célja szerint összeköt embereket és bizalmas légkört épít közéjük. És amit szeretnek elfelejteni az emberek, Isten által meghatározott célja szerint egy életre szóló kötés teljes testi(-lelki) kifejeződése. Ezt a köteléket csak széjjelszaggatni lehet. Más megoldás nincs. Ezért nagyon fontos az érintetlenség, más néven tisztaság őrzése, mely szintén a helyes önbecsülésből is táplálkozik. Nem sáfárkodom rosszul a testemmel, amely a Szentlélek temploma, s ugyanígy őrzöm a másikét is.
Ebben a témában ajánlom nagyon sok szeretettel a Biztos Út blog írásait, különösen a szerelem hormonális és most íródó agyi hátterét taglaló cikkeket, és bizonyítéknak arról, mennyire fontos, lehetséges és utólag is elkezdhető - a párok tapasztalatait. Mind nagyon tanulságos és érdemes a megfontolásra. Ráadásul szelíd és észérveken alapuló a tanítás, amely bár harmonizál a keresztény tanítással, mégsem csak keresztény szempontból tartja fontosnak és biztonságos útnak a tisztaság őrzését házasságkötésig. Igazán mindenkihez szól...
Én nem kívánok a régi bejegyzésemen kívül ismételten érvelni a tisztaság őrzésének fontossága mellett. Főleg azért is, mert a Biztos Út blog megteszi ezt helyettem, és náluk jobban, egzaktabbul nem tudnám én magam sem leírni. Egyszerűen alapértéknek tekintem ezután a tisztaság őrzését házasságkötésig, egyértelműnek és magától értődőnek. És ebből fogok tovább építkezni.
A szabályok felállítása
Aki komolyan veszi azt amit fentebb leírtam, és valóban keresztényi kapcsolatra akar berendezkedni, annak párjával együtt előbb-utóbb - és minél előbb történik, annál jobb - meg kell fogalmazni közösen az igényüket a tisztaságra. Remélhetően ez mindkét félnél nagyjából hasonló arányban van jelen.
Én nagyon sokszor látom, hányszor kényszerít bele (fiatal és nem annyira fiatal) lányokat a megalázkodásba a magánytól való félelem. A jelen rossz (persze annyira nem tűnik az rossznak) mellett döntenek, mint az egyedüllét mellett, ami nem teljes egyedüllét, hiszen Isten nem hagyja el őket, és megjutalmazza azokat, akik inkább választják őt, minthogy olyat tegyenek, ami sem nekik nem jó, sem Neki nem tetsző. Mindenkit bíztatok arra, hogy merjen radikális lenni. Ugyanis pillanatnyilag ugyan úgy tűnik rosszabbul jár, de nagyobb jót nyer vele. Emlékezzünk arra is, Jézus radikális Isten követésről beszélt nekünk, amikor azt mondta példabeszédében: inkább vájjuk ki a szemünket, ha megbotránkoztat, mert jobb nekünk félvakon bemennünk a mennybe, mint ép szemekkel a kárhozatra. Itt a mi esetünkben ez azt jelenti, hogy ne féljünk a szakítás mellett dönteni, ha a párunk közénk és Isten közé áll. (Mert azzal, hogy olyasmibe egyezünk bele a megtartásával, ami Isten szerint nem helyes, biztosan eltávolít minket Tőle.) Lehet, a párunknak is jót tesz, ha szembesül vele, hogy ez a dolog nagyon fontos számunkra (és Isten meg nála is fontosabb), tiszteletet vált ki belőle (mert valljuk be, a beleegyezők sajnos azt is elveszítik, mert megkaphatóak mégis), és esetleg el is gondolkodtatja... De az is lehet hogy bolondnak tart majd minket... sebaj, inkább legyünk a világias gondolkodásúak szemében bolondok, minthogy beleegyezzünk olyasmibe, ami testileg-lelkileg nem fog jót tenni nekünk, és nem is helyes. (Mert ezt mindvégig fogjuk érezni, ha a lelkiismeretünk még jól működik.)
Miért vagyok biztos benne, hogy nem lesz jó nekünk ha mégis beleegyezünk? Nem csak az erkölcsi megfontolások miatt. Emlékezzetek vissza a barátnőm történetére, aki alább adta az elveit. Az a lány, aki beleegyezik eredeti elhatározása ellenére a tisztaság eldobásába, csakhogy ne veszítse el a barátját, sok mindent fog veszíteni azért, hogy valakihez ragaszkodik. Tiszteletet, megbecsülést, a kegyelem állapotát, az Istennel való kapcsolatának intenzitását, önbecsülést, azt a teljes bizalmi légkört, amiben nem sérülnek a felek az egyesüléskor, azt, hogy nem fogja soha olcsónak érezni magát (mert sajnos néha vagy sokszor így lehet), a szexualitáshoz való jó kapcsolatát, szinte biztos, hogy előbb-utóbb azt, akit ezzel akart megtartani (mert ami egyébként nem működik szex nélkül, azt a szexus nem tartja össze)... és ami szintén fontos, azt a lehetőséget is, hogy a leendő férje legyen az első az életében, akinek odaadja azt a csodálatos testi-lelki ajándékot, ami ő maga. (Most a speciális eseteket ne vegyük...)
Szóval, ha sikerül közös nevezőre jutnunk és közös célnak tekintenünk a tisztaság megőrzését a házasságig, akkor érdemes felállítani a közös szabályokat: mit szabad, mit nem szabad. Ezt bármikor később újra lehet beszélni, újra lehet "konfigurálni", de mégis fontos a megléte. A közös szabályrendszer tartást, mértéket ad, korlátokat szab, egyértelművé tesz. Igyekezzünk nem naívnak lenni, és nem vakmerőnek, amikor a szabályokat lefektetjük. A tisztaság megőrzése sokkal munkásabb feladat, mintsem kibírná az állandó késpengén való táncolást, a kísértésnek való kitételt. Erről még fogok később is írni.
Ha a szabályok jók, akkor valószínűleg eléggé szigorúak, és nagyon hamar megállnak a testi érintkezés egy korai szintjén. De szükség van a szigorúságra, mert könnyebb dolgunk van, ha azonnal arra tudjuk szoktatni magunkat. Bizony, hallottam olyan párról, akik a kézfogást sem engedték meg maguknak. Náluk az volt a határ. De ettől még gazdag és bensőséges volt a kapcsolatuk. Nem mondom, hogy mindenkinek őket kellene követni, de tisztában kell azzal lenni, mi mit jelent számunkra és milyen hatással van ránk egy-egy érintés is.
Ha mégis elbuknánk - mert előfordulhat - vizsgáljuk meg a mércénket, hogy elég jó és alapos volt-e. Ha azonban tudjuk, hogy jó mércét állítottunk fel, de mi nem tartottuk magunkat hozzá és úgy történt meg az elbukás, ne gondoljuk azt, a mérce betarthatatlan, és egyszerűen az egész önkínzás. Rengeteg pár tanúsíthatja, hogy be lehet tartani (utalok a Biztos Út blogra ismét), tehát nem lehetetlenség. Isten amúgy sem kér tőlünk lehetetlent. Erőnkön felül nem hagy megkísérteni, hanem a kísértéssel együtt a szabadulás útját is megadja. Tehát higgyük el, képesek vagyunk rá, Isten pedig erőt fog adni nekünk, hogy legyőzzük - önmagunkat. Ám ha el is buktunk, azért tudnunk kell a tisztaság abszolút érték, és ha nem is sikerült, megpróbálhatjuk akkor is a másodlagos tisztaság őrzését, ami szintén javára válik egy párnak! Tehát azok számára is van remény, akik később ismerik fel a tisztaság értékét.
Folytatása:
XXV. Intimitás a keresztény kapcsolatban 4. - Meddig mehetünk el?
Előzménye:
XXIII. Intimitás a keresztény kapcsolatban 2. - Az önátadás vágya
Megjegyzések
Megjegyzés küldése