Rólam

Saját fotó
Címszavakban... ...ami vagyok: feleség, négyszeres édesanya, macskatulajdonos, hitoktató, alkotó személyiség. ...amit szívesen csinálok: rajz, ének, zene, horgolás (soook-sok horgolás), főzés, tanítás... Akinek mindezért hálás vagyok: Isten

Keresés ebben a blogban

"Blogház" üzenetek

Kedves Olvasóm!

Hiánypótló bejegyzés triót indítottam útjára. Önkielégítés témakörében lányokat érintő módon. Remélem, tetszeni fog, és hogy sok nőtársunknak segítséget fog jelenteni.

Üdvözlettel:

Manka :-)

2015. december 14., hétfő

Motiváció Hétfőre


"EMLÉKEZZ,
amikor a hullámok a fejed fölé csapnak,
Isten lába alatt vannak!"

2015. december 7., hétfő

Motiváció Hétfőre


Reggeli Ima

"Uram, segíts emlékeznem arra,
hogy ma semmi olyan nem történhet velem,
amit Te és én együtt ne tudnánk megoldani/kezelni.
Amen."

2015. november 30., hétfő

Motiváció Hétfőre


"Isten egyik legnagyobb ajándéka nekünk az öröm, hogy újra próbálkozhatunk,
hogy egy hiba sem kell, hogy végleges/végső legyen."
(Thomas S. Monson)

2015. november 23., hétfő

Motiváció Hétfőre


"Az öröm titka az, hogy keressük Istent ott, ahol kételkedünk, hogy jelen van."
(Ann Voskamp)

2015. november 16., hétfő

Motiváció Hétfőre


"A mosoly az arcomon nem azt jelenti, hogy az életem tökéletes.
Azt jelenti, hogy megbecsülöm, azt, amim van és amivel Isten megáldott."

2015. november 2., hétfő

Motiváció Hétfőre

"Amikor az ellenség elkezd azon az ajtón kopogni, amit te már rég bezártál, mondd csak ezt: Jézus, hozzád jöttek!"

2015. október 26., hétfő

Motiváció Hétfőre


Nem kell arra várnod, hogy azt halljad "ügyes/szép munka", ha valamit jól csináltál.
Tudhatod minden nap, hogy Isten mosolyog és azt mondja: "Ez az én lányom."

2015. október 19., hétfő

Motiváció Hétfőre

"Ne hurcold magaddal a hibáidat.
Ehelyett tedd le őket a lábad elé és használd őket lépcsőfoknak,
hogy föléjük emelkedj." 

2015. október 12., hétfő

Motiváció Hétfőre


"Az ördögöt nem érdekli, hogy jársz-e templomba vagy olvasod-e Bibiliát,
mindaddig, amíg nem vonatkoztatod az életedre." 

2015. október 5., hétfő

2015. szeptember 28., hétfő

Motiváció Hétfőre


"Istenem, segíts, hogy az Igazságra figyeljek,
a megpróbáltatás helyett.
Segíts, hogy hálát adjak,
ahelyett, hogy engednék a félelemnek.
Segíts, hogy az örömet válasszam
a düh helyett.
Segíts, hogy a Te erődben bízzak
a saját tervem helyett.
Segíts a Te nevedet magasztalni,
a sajátom helyett. "
Whitney Daugherty


2015. szeptember 21., hétfő

Motiváció Hétfőre


"Bízzál az Ő időzítésében
támaszkodj az Ő ígéreteire
várj az Ő válaszaira
higgy az Ő csodáiban
örvendj az Ő jóságában
pihenj meg az Ő jelenlétében

Közeledjetek Istenhez, és közeledni fog hozzátok.
Jakab apostol levele 4,8"

2015. szeptember 14., hétfő

Motiváció Hétfőre


"Köszönöm Istennek, hogy megvédett engem attól,
amiről azt hittem, kell nekem,
és megáldott azzal, amiről nem tudtam,
hogy szükségem van rá."

2015. szeptember 7., hétfő

Motiváció Hétfőre


"Mi van, ha az, hogy Isten nemet mond, az igazából egy ajándék?
Az Ő módszere arra, hogy megvédjen attól, amit mi nem láthatunk/érthetünk,
olyasmit adjon, ami jobb, mint amit mi el tudunk képzelni,
vagy ez része annak a folyamatnak, hogy közelebb vigyen minket Önmagához."

2015. szeptember 3., csütörtök

Hordozni életveszélyes - avagy amikor mások aggódnak a gyerekedért

Tudtad, Kedves Olvasóm, hogy 8 éve felelőtlen szülői magatartást tanúsítok? Mitöbb, életveszélynek teszem ki csecsemő ill. totyogós korú gyeremekeimet! Mi a bűntett, amit velük szemben elkövetek? Kendőben hordozom őket... csak ennyi, semmi több. ;-)

Félig röhögve, félig bosszúsan írom ezeket. Már kezd fárasztani, hogy sokan megkérdezik tőlem: nem fullad meg?
Nem, nem fullad meg - válaszolom ilyenkor, kinek hogyan, épp mosolygósabban, bosszúsabban, épp mennyire van türelmem az anyai ösztönből fakadó aggódásukhoz. - A kendő légáteresztő. És eddig még egyik hordozott gyerekem se fulladt meg. - teszem hozzá. Ezután vagy nem tesznek fel több ilyen kérdést, vagy mentegetőznek.

Nyáron a legnagyobb melegben, érthető az aggodalmuk. És nem csak az idős nénik csinálják ezt. Negyvenes nők is simán. Mert a fejére ráigazítottam a kendőt - sapka helyett -, ne kapjon napszúrást.
De könyörgöm! Ez nem úgy működik, mint amikor egy autóban hagyjuk a gyereket a vásárlás idejére és nem nyitunk neki ablakot!!!
A géz hordozókendő olyan, mint a textilpelenka. Hány babakocsis teríti nyáron a babakocsira, hogy a gyerek ne kapjon napszúrást, ne repüljenek be a bogarak. Vajon őket kérdezgetik, kap-e levegőt a gyerek?
A másik szövött kendő is átereszti a levegőt. Plussz mindig van egy rés, ahonnan levegőhöz jut a baba. Mindkettőnél. Az egész nem durvább annál, mint mikor bebújunk a vékony takarónk alá, de hagyunk valahol egy kis rést, ahonnan jön be a levegő.
Szóval nem gondolhatja senki komolyan, hogy életveszélynek teszem ki a gyereket.
És ami plusz megnyugtató, az ember a nyakán érzi a gyerek szuszogását. Érzi, hogy minden rendben.

Csak ők nem tudják. Nem ismerik. Ennyi. És aggódnak. Meg kell őket nyugtatni. De nem lehet nekik kiselőadást tartani a kendőzésről. Különösen azért nem, mert mindenki nyitottan igyekszik reagálni rá. - Milyen jó ennek a babának. - mosolyognak.
Te hogyan tennéd, Kedves Olvasóm? Tudsz frappáns, humoros választ javasolni erre: nem fog megfulladni? Kezdek kifogyni az ötletekből, mivel szereljem le őket.

2015. augusztus 28., péntek

"Hadd legyünk mink is tiszták, hősök szentek."


"A szentté válás nem kevesek kiváltsága, hanem mindenki hivatása / felhívás mindenkinek." Ferenc pápa


Ez a bejegyzés egy reflexió Gazella Pro Christo blogjában a Nagy szent akarok lenni! c. posztjára.

Talán az a baj, hogy idealista vagyok. Hogy szeretem olyan szemmel nézni a dolgokat, amilyenek lehetnének, nem pedig amilyenek. Engem ugyanis megdöbbent és el is szomorít néha, hogy miért nem vágynak a keresztény társaim szentek lenni. Főleg, hogy bennem él a vágy. Igen, szeretnék szent lenni! De ne tévesszen meg senkit, ez nem jelenti azt, hogy kiválóbbnak tekinteném magam emiatt. Sajnos nagyon is bukdácsolok a szentté válás útján. Egyedüli reményem az, amit minden más szent is tapasztalt, hogy ugyanaz az Istenünk, és Ő megad nekünk minden szükséges kegyelmet ehhez.
Visszatérve a társakhoz, nem érzem rajtuk sokszor a motivációt. Sőt, van olyan, aki kerek perec megmondta nekem, szerinte Isten csak keveseknek adja meg azt, hogy szentek legyenek, és ő nem tartozik közéjük. Persze a Szentek Életét olvasgatva az ember óhatatlanul is lenyűgözve áll a kanonizált szent emberek életútjai és hősiessége előtt. De ebből miért következik, hogy nem érünk fel hozzájuk? Miért rögtön a purgatóriumot kell megcéloznunk?
Az igazság az, hogy ez a "csak keveseknek adatik meg" válasz egy nagyon jó kifogás arra, hogy nekünk ne kelljen törnünk magunkat. Vagyis ilyen szövegeket tulajdonképp csak azért mantrázunk, hogy ne kelljen a keresztény hivatás felelősségét valóságosan komolyan venni. Mert Isten mindenkit szent életre vár, egy vele közösségben élt életre, a mennyország boldog beteljesülésére. És kik vannak a mennyben? Bizony egytől-egyik szentek (az angyalokon és Istenen kívül)! Hogy tehetne Isten olyan feladatot elénk, amire eleve csak kevesen képesek?! Egy igazságos Isten hogyan tehetné ezt meg?!
A szentek ugyanolyan emberek (voltak), mint mi. Mi az, ami miatt hősiesen vállalták útjuk nehézségeit? Szenvedélyesen ragaszkodtak Istenhez. Nagyon szerették Őt. Mert felismerték, mennyire szereti őket! Minden más, amit tettek, az Istennel való kapcsolatuk hatása. Isten lényegítette át őket, és tette őket saját magához hasonlatosan természetfeletti jelenséggé. A mi Istenünk. Aki ugyanezt akarja adni nekünk is, ha merünk nagyot álmodni. Ha merünk ráhagyatkozni.
Mi változik az Ő és a mi esetünkben? Hogy nem merünk kérni Tőle erőt, kitartást, bölcsességet, karizmát? Hogy nem akarjuk vállalni az ezzel járó szenvedéseket? Hogy jó nekünk a távolságtartó ismeretség a Jóistennel, ahelyett, hogy Isten barátaivá akarnánk válni?
Olyan csodás lenne, hogyha azokat, akikkel egy úton haladok az Egyház berkein belül, ugyanaz a lelkesedés fűtené! Akkor valóban útitársak lennénk. Egy célunk lenne. Ha megoszthatnánk reményünket, motivációinkat, inspirációnkat.
Ezért ennyire fontos nekem ez az írás. Végre egy rokonlélek ugyanazt fogalmazza meg, ami bennem is él! Végre valaki beszél lelki ambíciókról! Végre nem érzem magam egyedül az Egyház berkein belül. Végre!
A világ mai napig tele van szentekkel. Ők a példa rá, hogy nem lehetetlen! Ők az örökké élő példa rá, hogy bár nem voltak nálunk semmivel se jobbak, Isten kegyelméből minden lehetséges.
Szóval, én is azt mondom: nagy szent akarok lenni!

2015. augusztus 25., kedd

A fegyver a düh és feszültség ellen

Nem valami újdonságról van szó. De ettől még nekem ez most egy elemi felfedezés, amire Isten a Szentlelken keresztül vezetett rá.

Négy gyerekkel nem könnyű - kezdhetném a közhelyesnek ható mondatot. Bizony, jó sok feszültség fel tud gyülemleni egy olyan családban, ahol egyszerre sokan tartanak igényt az ember figyelmére és idejére. Amikor soha semmit nem lehet végigcsinálni, mert valakinek valami éppen irtó fontos, és ezért nekem akár ötször is félbe kell hagyni a dolgom, hogy rendelkezésre álljak.
A gyerekek a játék hevében veszekednek, megy a hiszti, a babasírás, és az ember áldja a csöndet és nyugalmat, amiben esti fektetés után van csak része attól a pillanattól kezdve, hogy az első gyerek kinyitotta reggel a pislogóját...
Már rosszul vagy szinte, amikor a gyerek azon a nyafogós hangon mondja, hogy "Aanyaaaa", amiről már előre tudod, hogy végeláthatatlan panaszáradat fog következni, vagy csak azért nyűglődik, mert éppen semmi sem jó és rossz a kedve, amikor még nem hisztizik, de közel áll hozzá. De persze ezt épp olyankor, amikor a te drótkötél idegeid is kezdenek már eléggé lazulni...

Szóval az elmúlt hetekben rengeteg bosszúság ért. Egyik után a másikban találtam magam. És úgy múltak el a napok, hogy mindig érzékeltem, a zsémbességi mutatóm rég a normál szint felett van. De hát azt tudjuk, hogy ha én alapból zsémbes vagyok és feszült, nem telik bele egy fél óra, és mindenki más is az lesz, legyen az férj, gyerek vagy baba. Sőt, ez az állandó stresszhatás épp a szoptatásnak sem kedvez...

Mit tegyek? - fordultam Istenhez. - Ez így nem jó. Hogyan legyek, sőt maradjak türelmes? Minden reggel elmondtam a reggeli zsolit, hogy lelkiekben felvértezzem magam a napra. De úgy éreztem, még ez is kevés.
És egyszer csak, ahogy gondolkoztam azon, mi hiányzik most az életemből, ami miatt állandóan komor vagyok, az a válasz jött bennem "valahonnan": az öröm. Az öröm a válasz a dühre, feszültségre, zsémbelésre, a türelem megteremtésének mikéntjére.
A humor a feszültségek oldására, és az öröm, a stressz megelőzésére. Ha Istenben tudok örülni, az segít türelmesebbnek lennem. Ha Istenben tudok örülni, az nem engedi át a szívemet a negatív érzéseknek és azok kiélésének. A lelki öröm legyőzi bennünk a dühöt.

Persze egyszerű azt mondani, hogy örüljél. De minek?! Hogyan, amikor nincs jó kedvem. Nos a jóhír az, hogy Istennek a legkönnyebb örülni. Isten az életünkben annyi mindent ad, aminek örülhetünk, csak fel kell fedeznünk. Elég pl. a teremtett világ szépségeit elővennünk. Ismét figyelni a virágokra, madarakra, az időjárás szépségeire... Már régóta nem megy? Ebben segíthet, Mácz István: Örülj velem! könyve, vagy az Élet játéka c. történet, amiben a főhős kislány egy egész várost tanít meg, hogyan lehet mindennek örülni. Aztán az örvendezés lehet egy magatartás is. Lehet olyan külső cselekvés, ami később magával hozza a belső változást. Mosolyogj, és észreveszed, előbb utóbb lesz okod is mosolyogni. Ujjongj, dicsőítsd Istenedet, és az öröm szavai és cselekedetei, és a hálaadás, megváltoztatják bensődet. Keress egy örvendező zsoltárt, imát, vagy kezd el saját szavaiddal! És lásd, az öröm jönni fog. Mert az öröm a Szentlélek gyümölcse.

Szóval, én most épp ezt teszem. Felfedezem, minek örülhetek, és "tesztelem" Isten módszerét. Eddig működik.

Hálát adok neked, Uram, hogy tanítasz engem utaidra! Hálás vagyok tanításodért, tanácsodért és szeretetedért! Segíts a szívbéli örömöt felszítani, mert ahol öröm van, ott vagy Te is és ott az egész menny!
Szüntesd meg általa életünk poklát! Engedd, hogy vidámságot csempésszünk szeretteink és mások napjába! Amen.

2015. augusztus 24., hétfő

Motiváció Hétfőre

Egy lényeg háromféleképpen. :-)




"Az (valódi) imádság egy életmód és nem egy vészkijárat."

2015. augusztus 17., hétfő

Motiváció Hétfőre

"A boldog pillanatokban dicsőítsd Istent.
A nehéz pillanatokban keresd Istent.
A csendes pillanatokban bízz Istenben.
Minden pillanatban adj hálát Istennek."

2015. augusztus 10., hétfő

Motiváció Hétfőre

"Néha Isten azért nem változtatja meg a helyzetet, amiben vagy, mert a szívedet próbálja megváltoztatni."

2015. augusztus 3., hétfő

Motiváció Hétfőre


"Fordítsd aggodalmadat dicsőítésre és lásd, hogyan fordítja Isten csatáidat áldásra."

Ez egy sorozatkezdő poszt kíván lenni. Jó sok ehhez hasonló van összegyűjtve Pinteresten a Motívációs Táblámon. Szeretném most ezeket megosztani veletek, hátha segítenek túlélni a hetet. :-)

2015. július 30., csütörtök

Megható lekvárfőzés


Most olyan poszt következik, Kedves Olvasóm, ami méltó a blog címéhez. Isten és a fazekak...

Évek óta tervezgetem, hogy valamikor meg kellene tanulni lekvárt eltenni. Mert hát bizony azok, akik családunkban most még ellátnak lekvárral - most épp anyósom, de régen a nagymamám -, nem lesznek örökké... 
Nem mintha olyan nagyon nehéznek éreztem volna. Elvégre nem egyszer kuksoltam ott nagymamám mellett a konyhában, és néztem, hogyan keveri a bugyogó epret, barackot... Szóval azért elképzelésem volt, hogyan lássak neki.
Ebben az évben szóltam férjemnek, hogy most már tényleg meg kéne lépni, hogy készítünk idehaza lekvárt. Főleg, hogy idén az a rém fenyeget, hogy anyósom lehet, hogy nem tesz el baracklekvárt. Tragédia!
Mindkettőnknek lökést jelentett, amikor mostohaanyám a szemünk láttára készített el jó pár üveg kiváló barack dzsemet. Látta férjem is, milyen egyszerű és gyors most már az eljárás. Mikor nagyanyám készítette, akkor ő speciális befőzőcukrot tett hozzá, és már az is rövidített a főzési időn. Nemannyiramostohaanyám meg egyenesen 5 perc alatt kész volt vele (forrástól számítva) az új lekváradalék technikáknak hála. 
Szóval, tegnap előtt mire hazaértem az orvostól, egy kis meglepetés várt a konyhapulton. 5 kiló szilva, 6 helyes kis üveg, a szükséges csodaadalék és cukor. Persze lehet, más asszonyka a képébe vágja az ilyen ajándékot a férjének, de én tényleg nagyon örültem neki. Ezzel egyszersmind fel is lett dobva a labda: no, tessék, itt van minden, láss hozzá. 
Még egy utolsó mostohaanyámmal folytatott konzultációval gazdagabban - amikor is további szuper tippeket is kaptam tőle -, nekiláttam alaposan kitisztítani az üvegeket, utána a nap folyamán, ahogy időm engedte, feldolgozni a mérhetetlen mennyiségű szilvahalmot. 
Mikor már takaros kis kockákban állt a gyümölcs, elővettem a főzőfazekat, és zsupsz bele a gyümölcsöt, cukrot, pektin-csoda-adalékot. Amikor elkezdtem a recept szerint nagy lángon főzni a szilvát, először kissé megijedtem az égetett cukor illattól. Azt hittem, le fog kapni az egész. De szerencsére a sok forgatás keverés mellett, ilyen nem történt. Először elég ideges voltam. Mert még a darabos gyümölcsben nem láttam azt a lekvárállagot, amire emlékeztem. 
Aztán ahogy szépen esett össze a gyümölcs, a lé meg kezdte ellepni, én is megnyugodtam. Kezdett úrrá lenni rajtam valamiféle csendes, de nagyon boldog hálaérzet. Hálát adtam Istennek, amiért lekvárt főzhetek! Kész röhej. :-))) De tényleg, a régi idők emlékeivel létesített kapcsolat annyira jól esett.
Mikor pedig már a fenti kép szerint álltak a lekvárok, nagyon büszke voltam magamra. Férjem nem különben. Lemeózta. Jó lett. :-)

2015. július 29., szerda

10 dolog, ami történt velem abban az 1 évben és 1 hónapban, amíg nem blogoltam

Íme olyan dolgok, amik történtek velem azóta, hogy nem volt időm foglalkozni a bloggal. Nem fontossági és nem is kronológiai sorrendben következzenek a mérföldkövek:

1. Megszületett a negyedik lányunk, Borsó. Májusban érkezett a kis szentem. Azóta újból babasírás veri fel házunk környékét. Persze nem olyan vészes, Borsócska nagyon jó baba. Egész jól beilleszkedik hektikus sokgyerekes életünkbe. :-) 

2. Egy nagyon sikeres tanévet zártam. A munkám, bár most se volt könnyebb, mint máskor, és bizony akadtak jócskán fogós gondok, mégis sok örömet jelentett ebben az évben. Nagyon hiányoznak a kis tanítványaim. Viszont még nem kaptam ennyi dicséretet és ajándékot, mint ebben az évben. A legszebb az az orchidea volt. - amilyenre mindig is vágytam - amit a vasárnapi mise alatt adta át nekem plébánosom.

3. 5-6 év után először ismét eljutottam lelkigyakorlatra! Nem is akármilyenen vettem részt. Ez a Cor et Lumen Christie közösség szervezésében a Gyógyulások, jelek és csodák konferencia volt, tavaly novemberben. Szolgálatot is vállaltam, és ez még nagyobb mértékben gazdagított. Életem legeslegcsodálatosabb szentségimádásában volt ott részem. Míg élek, nem fogom elfelejteni. És sok kegyelem ért ott. Egy régi visszatérő bűnömet pedig letehettem akkor ünnepélyesen végleg - Istennek legyen hála!

4. Nagyon sokáig imával kísértem egy barátnőm harcát azért, hogy Isten ígéretei beteljesedjenek életében. Aztán nem sokkal a szülésem előtt elváltak útjaink. De biztos vagyok benne, az imáink nem voltak hiába valók. Olyan volt ez az utunk, mint mikor Frodó viszi a Gyűrűt, és Samu kíséri őt, lelkesíti, és mikor szükség volt rá, még vitte is a gazdáját. (A Gyűrűk Ura trilógia teljesen új lelki perspektívával nyílt meg előttem e kapcsolatnak hála.) 

5. Cicuka, a legnagyobb lányom (7 és fél éves) túlélte az első évet az iskolában. És bár nagyon jó helyen van, nagyon jó tanárnénikkel, küzdelmes egy év volt ez. Bár az elsősöknek sokban megkönnyítik a beilleszkedést az ovihoz való közelítéssel, mégis a tanterv olyan gyors tempót diktál nekik, amit én aggódó szülőként nem tudok jó szemmel nézni.

6. Csimpilimpit, 3. lányunkat (3 éves) felvették az oviba most ősztől. És milyen vicces, ugyanaz az egyik óvónénije és a dadusnénije, akik Cicukának voltak. :-O Sőt még a csoport neve is ugyanaz! XD

7. Cirmi lányomról (5 és fél éves) is kell írjak valamit, mert így igazságos. Nincs könnyű dolga középsőként. Ő ebben az évben megtáltosodott és nagyon nagyot fejlődött rajzolás terén. Ami külön öröm, idén végre tanításból adódó konfliktus nélkül eljutottam mindkét nagy lányom anyák napi műsorára! (Ez eddig nagy szívfájdalmam volt.)

8. Emberemmel ebben az évben 9. évfordulóját ünnepeltük (babával, csak szerényen) házasságkötésünknek. Hálával jelenthetem ki, még mindig nagyon szeretjük egymást. Sőt, magam részéről kijelenthetem, ha ma kellene igent mondanom, újra megtenném. És azt, hogy bár elég sok nehézségünk akad, nem zökkenőmentes a kapcsolatunk, most jobb, mint eddig. És ezért a férjemnek is hálás lehetek, aki komolyan vette, hogy tenni kell érte. (No meg édesanyámnak, aki lehetővé tette a azt, hogy néha elmehessünk kettesben.)

9. Folytattam a horgolást. És olyan addiktív, hogy azóta is ontom a műveket. Sokan kérdezik, hogy jut rá időm három/négy gyerek mellett. A titok az, hogy ez rekreáció. Ha nem szánnék rá időt, becsavarodnék. Ez egy olyan dolog, amit önmagam örömére teszek elsősorban. De a család is támogat.

10. Isten ebben az évben meglepő gondok és nehézségek elé állított engem, és sose mulasztott el segítséget küldeni nekem a problémák megoldásához. Ilyen volt pl. az, hogy tavaly szeptemberben a bejelentett munkahelyem megvált tőlem, de még azelőtt egy héttel, mielőtt kiderült volna számunkra, hogy Borsócska már ott növekszik a pocakomban. Az a rém fenyegetett bennünket, hogy emiatt esetleg nem fogok kapni ellátásokat a pici után. Édesapám révén azonban olyan ismerőssel gazdagodtam, aki szakmai tanácsokkal látott el, hogyan intézkedjek az ügyemben. Igaz, ez megkövetelte tőlem, hogy pont a várandósságom végén sokat járkáljak nagy pocakkal az intézendők után. De minden jól alakult - Istennek hála! 

Remélem, sikerült ízelítőt adnom, abból az évből, amit blog nélkül töltöttetek. Ígérni még nem merek, de igyekszem visszatérni. Ha sikerül, hurrá!, ha nem, hát... - tartsál ki még egy kicsit, Kedves Olvasóm...