Rólam

Saját fotó
Címszavakban... ...ami vagyok: feleség, négyszeres édesanya, macskatulajdonos, hitoktató, alkotó személyiség. ...amit szívesen csinálok: rajz, ének, zene, horgolás (soook-sok horgolás), főzés, tanítás... Akinek mindezért hálás vagyok: Isten

Keresés ebben a blogban

"Blogház" üzenetek

Kedves Olvasóm!

Hiánypótló bejegyzés triót indítottam útjára. Önkielégítés témakörében lányokat érintő módon. Remélem, tetszeni fog, és hogy sok nőtársunknak segítséget fog jelenteni.

Üdvözlettel:

Manka :-)

2011. november 29., kedd

Megismerkedni egy másik személyiséggel 2.

Hogyan lehet feltérképezni egy teljesen külön univerzumot - a másikat?


Sokféle útja és módja van annak, hogy felderítsük a másik ember tulajdonságait.
Ebben a bejegyzésben számba veszem, mik a lehetőségeink.

Beszélgetéssel.
A beszélgetés az egyik legalapvetőbb információszerző módszer ilyenkor, amikor szerelmesek vagyunk. Általában spontán kerülnek elő dolgok, de lehetséges néha egy-egy irányított beszélgetés is, főleg, amikor krízishelyzet áll be.
Amit viszont nem árt figyelembe vennünk beszélgetés közben, az az, hogy a másik szubjektív dolgokat közöl. Azaz a saját szemszögéből láttat dolgokat. Ebben nincs semmi hiba. Legalább megismerkedünk a látásmódjával. Ám nem árt tudni: közlései magáról és másokról egyoldalúak. Bizony össze kell vetni más megismerési módszerekkel nyert információkkal, hogy igazságtartalmuk és hitelességük igazolást nyerjen.
Mire is gondolok itt.
Először is: messziről jött ember mondhat bármit. Nem árt, ha néha óvatosak is vagyunk. Nehogy úgy járjunk, hogy a másik közlései alapján építjük fel a kapcsolatot, és kiderül, valami nem állja meg a helyét. Nehogy utolsó pillanatban, vagy utána ébredjünk rá, hogy az, amit igaznak hittünk, hazugság. Nem biztos, hogy ez azért van, mert a másik szándékosan be akart csapni, hanem inkább azért, mert mi váltunk más jelekre vakokká azzal, hogy a közléseire fektettük a hangsúlyt. Teljes képet sokféle módon nyert információkkal könnyebb alkotni.
Másodszor: attól is függ a magáról elmondottak igaza, mennyire ismeri jól magát. Ha jó az önismerete, képes jól leírni önmagát nekünk is. Ám ne feledjük el, mindig lesz olyan, amit egy ember nem tud magáról, amire vak. Ezt csak máshogy tudjuk megismerni.

Kettesben töltött idővel.
A közösen eltöltött minőségi idő nagyon fontos alapköve egy kapcsolat fejlődésének. Ez viszi ugyanis előre. És azért írtam külön, mert bár lehet alkalom a beszélgetésre is közben, mégis nem azon van a hangsúly. Sőt. Néha érdemes kipróbálni a hallgatást is. Pl. egy jó séta során. Tudunk-e közösen hallgatni és úgy figyelni egymásra és a környezetünkre? Kínos-e nekünk a csend? Úgy érezzük, hogy feltétlenül ki kell töltenünk valami közléssel? Vagy beszédes a hallgatásunk is?
Persze egyáltalán nem jó, ha nem tudunk közösen hallgatni, azaz kínosnak érezzük a beállt csendet. Olyankor mindig lappang valami rejtett vagy elnyomott anomália a kapcsolatban, aminek jobb, ha felszínre kerül és krízist robbant ki. Még mindig jobb, ha emiatt szétmegyünk, és ismét egyedülállókká válunk, mert így lehetőségünk van megtalálni az Igazit. Megrekedni a középszerűségnél félelmeink miatt - ez időpocsékolás.

Hadd szúrjak ide be egy saját élményt. Egyszer - nem tudom milyen őrületnek köszönhetően - összejöttem ismét fiatal felnőttként tinédzserkorom legelső fiújával. Eltelt két hét lanyha kellemességgel. Éreztem, valami nem stimmel. Aztán felhívtam őt, és elmondtam, mire jöttem rá. Megmondtam neki, vannak baráti érzéseim, vannak vágyaim, de nem vagyok belé szerelmes. Ő azt mondta, ugyanígy érez. Megkérdeztem: akkor most mi legyen? És visszakérdezett: miért, ez nekem nem felel meg így? És akkor megszólalt bennem valami, amiért nagyon hálás vagyok, amit neki is elmondtam: nem, nem felel meg. Amíg vele kellemesen eltöltöm az időt, addig elmehetek amellett, akit Isten nekem szánt. És ezt a kockázatot nem akarom vállalni. És ezzel már szakítottam is. És mondhatom, azóta sem bántam meg a döntésemet.
Sokan azonban félnek az egyedülléttől, és nem merik megtenni ezt a lépést, mert szerintük a biztos középszerű, vagy rossz még mindig jobb, mint egy bizonytalan ígéret. Hiába ismerik fel esetleg azt, hogy elpocsékolják az idejüket olyasvalakire, aki visszatartja őket, mégsem mernek lépni. Isten adjon erőt és határozottságot minden ilyen megalkuvó léleknek, hogy kitörjön önnön építette börtönéből! Isten igenis vár tőlünk radikális döntéseket. És bízhatunk benne.

A közös programokra visszatérve, azért is szükség van rájuk, hogy feltérképezzük vele a másik ill. közös érdeklődési köreinket. Azaz, szervezzünk olyan programokat, amelyek erősítik a közös érdeklődési körben való kapcsolódást. Később ez a házasságban is jól fog jönni, erős kapoccsá válhat.
A másik pedig, igenis csináljunk olyan programot is, ami csak az egyik fél érdeklődési köréhez tartozik, a másikéhoz nem. Tanúságos lehet, és új oldalról ismerhetjük meg egymást, olyan tevékenységben, amit egyikünk szeret, a másikunk nem igazán.
Mondok hozzá egy példát. Lehet, hogy mindketten szeretitek a természetet járni, és könnyen összehoztok egy jó kis kirándulást. Ám míg egyikőtök a fociért van oda és meccsekre szokott kijárni, addig a másikotok táncolni szeret eljárni. Persze, nem állítom, milyen nagy móka lesz részt venni a focimeccsen úgy, hogy még a szabályokat sem ismered, vagy belépni egy táncos helyre úgy, hogy eleinte csak csetlesz-botlasz, de legalább a másik szeretetén keresztül mi is kissé megismerhetjük és megszerethetjük a dolgot. Megosztjuk a másikkal azt, ami számára fontos, és ez neki is sokat fog jelenteni. Úgy értékeli majd, hogy fontos ő a számunkra. Nem kizárt, hogy később ezeket is meg tudjuk majd osztani egymással. De ha nem, hát az sem tragédia. Legalább tudjuk, mire számíthatunk. Lehet, hogy házas korotokban a gyerekeitekkel jártok majd kirándulni, míg egyikőtök néhanapján kinéz a meccsre a barátaival, a másik meg zenés helyre ül be a barátnőivel trécselni. Mert a házasságban - de már előtte a stabil kapcsolatban is - majd a külön eltöltött töltődős programokra is nagy szükség lesz, nem csak a közös időre.

Közös(ségi) programokkal.
Ez az egyik legtanulságosabb megismerési módszer. Itt nem csak egyes emberként, hanem párként is megmérettettek.
A közösségi program itt jelenthet plébániai közösséget, imacsoportot, közös baráti kört - bármilyen olyan közösséget, ahova mindketten tartoztok. (Arról később esik szó, mi a helyzet csak az egyik fél baráti körével.)
Bármennyire furcsa, rengeteget számít, hogy ebben a baráti közösségben mennyire veszitek ki a részeteket a közösségi munkából, akárcsak úgy is, hogy a közösség többi tagjára figyeltek és nem egymásra. Nagyon érdekes jelenség, hogy sok fiatal pár (értsd: nem régóta vannak együtt) a közösségben is a szerelmüket szeretik demonstrálni és elvonulnak a közösségből (igazából ott vannak, de csak egymással foglalkoznak). Ez a közösség életében nagy zavart jelent, mert a többiek is szeretnének együtt lenni a párral, és nem eshet jól nekik a pár félrehúzódása, még ha először megértőek is.
Azok a párok, akik kezdeti demonstrációjukat rövid időn belül nem hagyják abba a közösségben, lassan a közösség peremére fognak kerülni, és aztán talán még ki is a közösségből. És most egy nagyon fura, de igaz kijelentés következik arról, hogy miért: állandó demonstrálásra való késztetésük igazából annak szól, hogy bizonytalan a kapcsolatuk. Azért szorítják egymás kezét olyan görcsösen, bizonygatva összetartozásukat, mert bizonytalanok a kapcsolat stabilitásában és ezzel akarják visszafelé ható módon megerősíteni. Azaz, ha kívülről erősnek mutatják magukat, belül is megerősödnek. Ám ez visszafelé hat. Tökéletesen "levágják" a többiek azt, hogy probléma van.
Azok a párok, akik kezdettől, vagy egy kicsit későbbtől fogva megtartják összetartozásuk jeleit (mint amilyen a kézfogás, csók, ölelés) többnyire maguknak, nem érzik úgy, hogy összetartozásukat lépten-nyomon hangoztatni kell, és feltett szándékuk a közösséggel foglalkozni, úgy is mint egyes ember és mint pár, azok hosszútávon sokkal többet nyernek. A közösség egyes emberekként és párként is megtartják őket. Hozzáállásuk szimpátiát vált ki, a többiek nem érzik magukat kirekesztve az ő külön világukból.
Ennek érzékeltetésére egy nagyon alapvető példát mondok egy nagyobb közösségbe, a társadalomba tartozó emberek köréből. Felszállunk a metróra, és leülünk. Velünk szemben pedig egy fiatal pár ül. Mit ül, egymásba fonódik, egymás felé fordul és hevesen csókolózik. Még ha rendkívül romantikusnak is találjuk, zavarral pillantunk másfelé, mert úgy érezzük, belecsöppentünk az ő intim közös világukba, akaratlanul. Ők most épp demonstrálnak - azt, hogy ők bizony összetartoznak. De közben úgy érezzük, milyen tolakodó dolog ez, mert ránk erőltetik azt az érzést, hogy ki vagyunk zárva, mégis nézőközönségnek kell lennünk az ő játékukhoz. De pl. mennyivel szívesebben vesszük észre azt, ha egy középkorú vagy idős pár stikában megfogja egymás kezét. Vagy csak lopva egymásra pillantanak, és látszik rajtuk, egy hullámhosszon vannak. Ők nem érzik fontosnak, hogy a világ tudja, mit éreznek egymás iránt, de mégis meglátszik rajtuk, mennyire egybe tartoznak.

Ami pedig a másik baráti körét illeti, nos, nagyon jó alkalom megismerni a másikat abban a  körben is. Érdemes persze kivárni, amíg a másik szeretne bemutatni nekik. De az is jel lehet, ha nem akar nekik bemutatni.
Mindenképpen számítsunk arra, hogy a barátai között el fogja engedni magát, és nehezen egyezteti majd össze, hogy velük a megszokott oldott légkörben legyen és veled is foglalkozzon. De ez is egy jó próba lehet, hogy mégis hogyan oldja meg élete két fontos területének összehangolását. Sokak számára nagy csalódás megismerni a másik baráti körét. Csalódást jelenthet az, ahogyan a másik viselkedik a körükben. Hiszen idáig ezt az oldalát nem biztos, hogy megmutatta nekünk. Vagy az jelent csalódást, ha szinte el is feledkezik rólunk. De gondoljunk bele, neki ez nagyon nehéz helyzet. Ne nehezítsük meg azzal, hogy azt várjuk tőle: olyan legyen, mint kettesben. Az a legjobb hozzáállás, ha mi is megpróbálunk a körre koncentrálni, őket megismerni, lehetőség szerint bekapcsolódni a beszélgetésbe. Ezzel mindannyiunk helyzetét megkönnyítjük. És közben pedig figyeljünk. Nem véletlen a mondás: madarat tolláról, embert barátjáról.

A maradék három megismerési módot a következő részre hagyom. Szerintem ennyi egyszerre épp elég.
Legközelebb a családi körben való megismerésről lesz szó ill. néhány még a megismerkedési témával kapcsolatos dologról.


Folytatása:
XXI. Megismerkedni egy másik személyiséggel 3.

Előzménye:
XIX. Megismerkedni egy másik személyiséggel 1.

Megismerkedni egy másik személyiséggel 1.

Mielőtt belekezdenék a várva várt témába, hadd ajánljam figyelmetekbe Márti és Bence csodálatos együttjárásának történetét. Ők távkapcsolattal kezdtek, és lassan haladtak előre. Tanúságtételük lelkesítő és megható, egyszersmind jó példa is arra, hogy milyen a kapcsolatidő egy távkapcsolatnál és mi alakulhat másképp, ha hagy időt magának a pár. Igazából tematikailag előző témánkhoz és kommentjeihez kapcsolódik.

És most belevágunk:


Rózsaszín szemüvegen át nehéz megismerni...

Bármennyire furcsa kijelentés lesz, igaz: a szerelem, természeténél fogva nehezíti a szerelem tárgyának, a másiknak a megismerését. A szerelem ugyanis - mint írtam - két dolgot tesz: leszűkíti a tudatot egy emberre, a másikra, ill. projektál, azaz kivetít dolgokat a másikra. A projekció az, ami miatt feltételezünk előre a másikról olyat is, ami pedig nem igaz rá - később emiatt érezzük magunkat csalódottnak, mikor kiderült, mégsem rendelkezik a rávetített tulajdonsággal. Valahogy úgy kell ezt elképzelni, hogy az emberben tudatosan (átgondolja az ember, mit tart fontosnak az ellenkező nemben) és/vagy tudattalanul (a gyermekkorában látott szülői példa mentén) kialakul egy kép arról, milyen számunkra az ideális társ. Ha szerelemre gyulladunk valaki iránt, szerelmünk heve csak fokozódik, ha kiderül, hogy néhány ideális tulajdonság megvan a választottunkban. És aztán valamiféle árukapcsolásos módszerrel hozzárendeljük rögtön a többi ideált is. De ez nem a valóság. Ez csak a tudatunk játéka. Amit előbb utóbb mi is észre fogunk venni.
Minél előbb tudatosítjuk, hogy a szerelem projektáló hatása nem segíti, hanem inkább hátráltatja a másik megismerését, annál hamarabb tudunk teret adni annak, hogy tudatosan törekedjünk a másikról megfigyelni, megtudni, megélni dolgokat. Olyanokat, amelyek valóban ő, azaz őrá jellemzőek.
A másik dolog, ami nehezítheti a megismerést, az szintén a szerelem rovására írható. Mivel szerelmesek vagyunk, ezért szeretnénk a másiknak a legjobb oldalunkat mutatni. Ilyenkor a szerelem olyan dolgokra is rávesz bennünket, ami alapjáraton nehezen, vagy egyáltalán nem jöhetne szóba. Épp emiatt nehezünkre esik igazán önmagunkat adni, hiszen a másik (esetleg csak általunk képzelt) elvárásainak akarunk megfelelni, az ő elismerését akarjuk kivívni. De gondoljunk bele, hogy így a másik számára megismerhetetlenné tesszük magunkat, hiszen nem önmagunkat adjuk, hanem mássá válunk ilyenkor. Arról nem is beszélve mekkora csalódást jelent majd, amikor oszladozni kezd a rózsaszín köd, és kiderül, nem is szoktunk általában olyanok lenni, mint amilyennek mutattuk magunkat.
Ezért a legjobb és legegyenesebb út az, ha igyekszünk a szerelem viharos erejű vágyakozásában is önmagunkat hozni és adni a másiknak. Ő ránk kíváncsi, nem egy tökéletes valakire. Olyan nincs. Ha félrevezetjük, nem lesz szabadsága arra, hogy eldöntse, tetszik-e, amit lát, tapasztal, együtt tud-e élni vele.
Ami Tökéletes urat illeti, jó, ha őróla is ejtünk néhány szót. Nekem volt az életemben egy Tökéletes úr. És mondhatom, a Tökéletes urak, bármennyire tökéletesnek tűnnek, egy megvalósult álomnak, belőlük nagyon rossz az ébredés. Az én Tökéletes uram, a férjem előtti barátom volt. És a szakításunkkor a legmélyebb lelki sebet hagyta, amit csak lehetett. Később kellett rájönnöm arra, hogy igaza van annak, aki azt mondja, nem a tökéletest kell megtalálni, hanem a megfelelőt, vagy más néven Igazit. Az Igazi az a megfelelő személy, akit Isten rendelt el nekünk. Nem lesz valószínűleg tökéletes, és talán meg sem közelíti Tökéletes úr talmi fényét, de az biztos, sokkal értékesebb ő bárki másnál! Ő nem a ragyogásával fog kitűnni, hanem a szeretetével. :)

Az eddig elhangzottak alapján azt hihetnék néhányan, hogy nem tartom sokra a szerelmet. Vagy hogy ellenségnek tekintem.
Ez nem igaz. A szerelemre szükség van. Mert a szerelem a kapcsolat felhajtó ereje, egy rakéta, mely segít később pályára állnia a kapcsolatnak. Csodálatos lelki élmény, kár kihagyni. :) A szerelem azonban, úgy ahogy a rakéta teste, leválik előbb vagy utóbb. Felfokozottságánál fogva nem lehet hosszú életű. Teljesen akkor van vége, amikor megköttetik a házasság. Legalábbis a Spielhózni írója, Varga Péter szerint így áll a dolog. És azzal indokolja, ami mély igazság: a szerelem a vágyakozásról szól és az emberek nem képesek az után vágyódni, ami már az övék. Tapasztalatból mondom, ebben van egy nagy adag igazság. Az a fajta felfokozottság, amivel indul, pár év alatt redukálódik fokozatosan. És valóban megszűnni látszik a házasságban.
Ám szeretnék egy másik idézetet is hozni Simone Weiltől. "Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk." Nagyon fontos lenne, hogy az a fajta érdeklődés és másikra figyelés, ami a szerelem kezdetén megvolt, ne múljon el nyomtalanul. A másik és mi magunk is folyamatosan változunk. Így újabb és újabb megismerésre lehet szükség később, a házasságban is.
A szerelem nem mindig múlik el nyomtalanul. Néha lesznek bolondos, álmodozó, szerelmes napok, órák, pillanatok a házasságban is. De nem állandóan. A házasság nem a szerelem konzerválása. A szerelem nem tűnik el, de átalakul. Valami más lesz belőle: szeretet.
Ezért jó, ha mi vezetjük a szívünket, és tudatosan törekszünk megismerni szerelmünket újra és újra, a kapcsolat legelejétől a legvégéig.


Folytatása:
XX. Megismerkedni egy másik személyiséggel 2.

Előzménye:
XVIII. Az együttjárás anatómiája 3.


Hálaadás - 8.nap (hétfő)

Hálát adok:
a találkozásokért.

Időnként az ember a váróban, a buszon, az utcán, a sorban, a munkahelyén vagy valahol találkozik egy kedves idegennel, akivel szóba elegyedik. Általában csodálatos beszélgetéssé növi ki magát ez a váratlan találkozás. Egy olyan élménnyé, ami bearanyozza a napot, talán az egész hetet is. Nem régen - bár időben jócskán eltolva - nekem két ilyen élményben is volt részem.
Ezekért az apró fénylő, vidám élményekért adok ma hálát.

2011. november 28., hétfő

Hálaadás - 7. nap (vasárnap)

Hálát adok:
a megértő férjekért.

Van, hogy az ember nem tudja hozni a maximumot. Vagy pátyolgatásra szorul, annyira elárvult vagy elkeseredett. Vagy egyszerűen annyira megfáradt, hogy szüksége van lelki töltekezésre. Ilyenkor csak Istenbe tud temetkezni az ember. Ő az, aki képes felüdíteni minket és új reményt adni. De ezen túl nagyon jól esik elmondani ezeket egy megértő férjnek, aki kész néha tehermentesíteni az embert, hogy levegőhöz jusson.
Hála az áldozatkész férjekért!

Hálaadás - 6. nap (szombat)

Ismét egy bejegyzés visszamenőleg. :D

Hálát adok:
a nagyszülőkért (igazából szülőkért).


És itt most nem csak arról van szó, hogy felneveltek minket, meg hogy (el)kényeztetik az unokáikat (egy kicsi kényeztetés azért mindenkinek jár, nem?). Hanem arról az áldozatos segítőkészségről, amikor a gyerekekre kellene vigyázni. Tudom én, hogy egyrészt öröm ez nekik. De azért ők nem a mi fiatal csontjainkkal rendelkeznek, nekik is megterhelő lehet.
Sok családban nem tudják megoldani nagyszülők (fizikai vagy lelki közelsége) híján, hogy a házaspárnak legyen ideje egymásra. Áldottnak érzem magam, hogy nálunk ez másképp van.
Szóval hálát adok azért, hogy a nagyszülők segítségének köszönhetően taníthatok, és hogy időnként jut egy-egy randi nekünk az Emberrel, szintén nekik hála!
A kép innen van.
Isten éltessen sokáig minden édesapát, édesanyát, nagymamát és nagypapát! Ja és ne feledjük el a segítőkész rokonokat (nagynénik, nagybácsik, unokatesók, keresztanyuk és keresztapuk, és talán még dédik is) és barátokat sem!

2011. november 26., szombat

Hálaadás - 5.nap (péntek)

Ma rendhagyó módon két dologért is hálát adok.

Hálát adok először is:
a Jane Austen regényekből készült filmfeldolgozásokért. :-)

A kép a Wikipediáról származik.
Bármilyen furcsa is legyen, ezek a filmek az én életemben roppant hasznosak. :-) Mivel nagyon kevésszer tudok könyvet venni a kezembe, nagyon jól jön vasalás közben néhány jó film. De Jane Austen kiemelt helyen szerepel azok között is.
Van olyan nap mindenki életében, amikor kutyarossz a kedve, emészthetetlen mások számára és borzasztó rosszul érzi magát - sokszor számára is megmagyarázhatatlan okból - a bőrében. Nekem tegnap volt épp ilyen napom, pont tegnap. De hát az ember nem lehet ennyire érdes egész nap! Én attól is rosszabbul érzem magam ilyenkor, amikor ezt a feszült lelkiállapotot önkéntelenül is másokon kezdem levezetni. Így az ördögi spirál nem szűnik meg. Csak fokozódik a rossz hangulat.
Na ilyenkor elő a legromantikusabb Jane Austen filmekkel!
Büszkeség és Balítélet (Jennifer Ehle és Colin Firth), Értelem és érzelem (mind a régi film Kate Winslettel és Emma Thompsonnal, mind az újabb minisorozat Lucy Boyntonnal és Hattie Morahannel jó), Tartózkodó érzelmek (Sally Hawkins és Rupert Penry-Jones), Emma (inkább Romola Garai, mint Gwyneth Paltrow, bár a Knightlyja mindkettőnek jó...) Mansfield park (Billie Piperrel vagy Frances O'Connorral, mint Fanny Price), A klastrom titka (Felicity Jones és JJ Field).  És láss csodát, egy-két óra múlva egy mosolygós, kedves emberrel van dolga mindenkinek, aki körülöttem megfordul... :-)
Azt hiszem, Jane Austen tudhatott valamit... És a filmesek is, akik igyekeztek őt minél hűbben tolmácsolni...

Hálát adok másodszor:
a mézeskalács illatáért.

Minden évben én látom el a családjainkat mézeskaláccsal. Egy régi, jól bevált receptet használok. Nagyon szeretem, amikor összegyúrom a tésztáját, és az egész konyhát betölti a mézeskalács fűszeres illata. Nekem ez amolyan karácsony-illat. Mint amilyen a fenyőfa illata... A recept szerint 2 napig (vagy tovább) pihentetni kell. Ilyenkor ha kinyitom a hűtő ajtaját, akkor is mézes illat száll a levegőben... Alig várom, hogy a kicsikkel kiszaggassuk, és megsüssük... :-)

Hálaadás - 4.nap (csütörtök)

Ez egy hiánypótló bejegyzés, mivel kihagytam egyet. (Írtam, nem mindig fog menni, hogy minden nap írjak egy bejegyzést...)

Szóval, most utólag - de nem utoljára - hálát adok:
a hit ajándékáért.


Egy dolgot rögtön leszögeznék: bár a hit valóban ajándék, Isten legnagyobb és legcsodálatosabb ajándéka - Önmagán kívül - mégis, nekünk kell az ajándékba kapott hitet megőrizni. Ez a mi felelősségünk. Őrizni, felszítani, ápolni. Ez már komoly feladat. De ha mindezt megtesszük, számíthatunk arra, hogy a hitünk ott lesz kapaszkodónak, amikor minden megrázkódik, életünk összeomlik, vagy épp még magasabbra emel - egészen az egekig -, mikor a völgyből kiérve hullámhegyre érkezünk.

Köszönöm a hitemet, mert megtart, megvéd, és minden helyzetben megadja egy magasabb szemszög látképét. A bajok során van mibe belekapaszkodnom, s az örömöm mindig teljesebb benne. A hit ajándéka csodálatos. Felnagyítja az apró örömöket, csodákat, lekicsinyíti a bajokat és megpróbáltatásokat. A várakozás alatt erősíti a kitartást, a lehetetlen helyzetekben pedig lehetőséget ad.
Köszönöm, Istenem azt, hogy ezt az ajándékot bárki megkaphatja!

2011. november 24., csütörtök

Hálaadás - 3. nap (szerda)

Hálát adok:
a többi anyukáért, akikkel egy klubba járok a Plébánián.


Néha olyan megnyugtató tudni azt, hogy más is küzd ugyanazokkal a problémákkal, amikkel én. Hogy néha olyan tanácsot tudnak adni, amivel ismét lelket öntenek beléd. Hogy amikor eszköztelenné válsz a gyermekeid nevelése során, ők a saját módszereikkel emlékeztetnek arra, mi vált be, mi maradt el, mit lehet még csinálni.
Köszönöm, Istenem, hogy léteznek anyatársak!

2011. november 23., szerda

Hálaadás - 2. nap (kedd)

Hálát adok:
a nehézségekért.


Persze ezt így leírni nagyon egyszerű, de amikor jönnek, az ember csöppet sem szokott hálás lenni, hanem inkább feldúlt vagy elkeseredett. Nekem is az utóbbi szokott ösztönös reakcióm lenni, amikor akadályokkal találkozom utam során. Ám a nehézségekre szükségünk van. Nem attól leszünk boldogabbak, ha nincsenek. Általuk ugyanis többek lehetünk.
Hadd magyarázzam ezt meg az elhunyt (de továbbra is élő) Skrabski Árpád és a még (köztünk) élő Kopp Mária szavaival, akik tudós házaspárként megírták A boldogságkeresés útjai és útvesztői a párkapcsolatban c. remek tanulmány könyvüket:
A kép innen származik.
"...a személyiségfejlődés minden egyes szakasza krízishelyzettel kezdődik. A krízishelyzettel való megbirkózás új képességekkel ruházza fel a személyt. A kudarcok viszont személyiségtorzuláshoz is vezethetnek, amelyek gyógyítása speciális terápiát igényel. Aki elkerüli a fejlődést jelentő krízishelyzetet, könnyen válik patológiás fokban önérdekűvé, személyiségzavarban szenvedővé, alkalmatlanná intim kapcsolatokra, boldog párkapcsolatra és családi életre.
A szenvedés tehát a fejlődés feltétele. A fejlett személyiséget úgy is meghatározhatjuk, hogy majd minden jelenséggel szeretetteljes kapcsolatban áll, és majd minden életfeltétel között képes létezni integritását meg tudja őrizni." (44. old., A boldogságkeresés útjai c. fejezet - A szenvedés elkerülése vagy vállalása c. alfejezet.)
Nem sokkal ezek után a szavak után arról is írnak, hogy a házasságban is ugyanez érvényes. A házasság is a krízishelyzetek révén jut magasabb szintre. S ezzel csak egyet tudok érteni - mert tapasztaltam. A házasságban a közös döntések és következményeik nagyon sokat fejlesztenek a kapcsolaton. Egy közösen megélt nehézség erőt ad későbbiekben a párnak az újabb akadályokkal való megküzdéshez.
És aztán a keresztre feszített Krisztus képét tárja elénk a könyv. A kereszténységben központi helyet foglal el a szenvedés. És a szenvedés elfogadása. Megváltónk értünk vállalta a szenvedést. Mert szeret mindnyájunkat!
De tegnap megélt szenvedéseim közepette milyen bátorító volt azt olvasni ebben a könyvben, hogy Isten szeretete abban is megnyilvánul, hogy nem kímél meg minket a szenvedéstől, mert akarja, hogy többek és nagyobbak legyünk általa. Hogy az Egyház tanítása a szenvedésről, mely Krisztus tanítása az apostolok kora óta, nem más, mint Isten kinyilatkoztatásának - szeretet-üzenetének - része, mely teljesen egybecseng azzal, ahogyan megalkotott minket!
Az ember boldogságra született, de ehhez szüksége van arra is, hogy a szenvedést elfogadja. Paradox, de igaz.
És én ezért adok hálát ma. :D

2011. november 22., kedd

Hálaadás - 1. nap (hétfő)

Hálát adok:
a tanítványaimért.

Talán fura, hogy elsőként nem a családomat említem, de úgyis sokszor fel fognak bukkanni szerintem ezekben a bejegyzésekben. És mivel pont tegnap tartottam hittant, ezért valahogy annyira adja magát, hogy az én hűséges és fantasztikus gyerekeimért hálát adjak.
Nincsenek sokan. Sajnos pont abban a korosztályban tanítok, ahol a gyerekek kezdenek kikopni. Mert sok a különóra, mert kevés a kitartás, mert az értékrendjükben (de néha még a szüleikében) sem szerepel egyenlő vagy fontosabb helyen. Igyekszem megtartani a rám bízottakat. És nagy szívfájdalom, amikor nem sikerül.
Azonban mégis vannak hűségesek, akik kitartóan jönnek és vannak, akik briliánsan okosak vagy szerényen visszahúzódók, mégis kitartanak. Isten áldja meg őket. Ők az én reménységeim, őértük teszem a dolgom még akkor is, amikor úgy érzem, sok kudarc ér.
Tegnap pedig külön öröm ért: egyik tanítványom kishúgaival és édesanyjukkal, egy hitoktatótársammal kiegészülve készülhettünk első ízben a Mikulás ünnepségre, december 4-e délutánra. Egy rövid kis dramatizációt adunk elő egyik Szent Miklós legendából. :)
Remélem, nagy örömet szerezhetünk vele a gyerekeknek.
Pont ezt a gabona szállító hajós legendát fogjuk előadni. :D

Hálaadás - Karácsonyig

Íme Nikki, akiről nagyon sok fotó készül
ilyen föld fölött lebegő állapotban... :D
A kép innen származik.
WhiMSy love egy kedves anyuka blogger játszótere, egy hóbortos, kézműves csudabogár, és hűséges családszerető-függő ember blogja. Nagy öröm olvasni rövidke blogbejegyzéseit. Mindig jobb kedvre derítenek. Mivel Nikki (a WhiMSy love blog írónője) amerikai, ezért jellemző rá nemzete könnyedsége. Most, hogy a Hálaadás ünnepe közeleg, minden nap ír egy bejegyzést arról, miért ad hálát az életében. Érdemes megfigyelni, mi mindent képes jó szívvel és örömmel említeni... :D

Be kell valljam, már hosszú ideje inspirálnak hálás bejegyzései. És úgy érzem, nekem is írnom kell arról, miért adok hálát az életemben.
Egyrészt azért, mert közeleg az Advent, vagyis az Úr eljövetele, s a legnagyobb Ajándékot - hogy Isten önmagát ajándékozta nekünk abban a betlehemi kis csecsemőben - hálás és megtisztult szívvel szeretném fogadni majd Szenteste éjjelén. A másik, az, hogy hajlamosak vagyunk életünk apró, vagy épp nagyobb csodáit nem észre venni, mert az orrunk előtt vannak. Márpedig ha kinyitjuk a szemünket, megláthatjuk, hogy Isten mennyi-mennyi csodálatos emberrel, dologgal vesz körbe bennünket, hogy imáinkból és környezetünkből is érezhessük az Ő sugárzó jelenlétét, ölelő Atyai karját.
Miért épp most kezdem? Miért nem várok vele vasárnapig (mert akkor lesz Advent I. vasárnapja) vagy mondjuk decemberig (mint az adventi csokinaptárak)? Mert már túlcsordul bennem a "hála-adhatnék". És nem szeretném ezt a jó indíttatást elnyomni. Inkább írok többet, egy pár bejegyzéssel...

Innentől kezdve tehát rajta leszek, hogy minden nap írjak egy rövid bejegyzést (azért nem teszek konkrét ígéretet, mert azért nem biztos, hogy családanyaként meg tudom tartani, hisz első a család), ha kell visszamenőlegesen is fogok írni. A lényeg, hogy minden napra jusson egy hálaadás, amely illatos tömjénfüstként száll fel az égbe. Ma kezdem.

2011. november 12., szombat

Az együttjárás anatómiája 3.

Az együttjárás célja és lényege


Az együttjárás célja a házasság. Az is kell, hogy legyen. Onnantól, hogy két ember kimondta - vagy nem mondta ki, de érezteti - hogy együtt van, onnantól csak úgy fair, ha azt is kimondják: komolyak a szándékaim. Kapcsolatba csak komolyan lehet belépni. Máshogy nem működik. Ám ez nem jelenti azt, hogy már összejövetelkor kilátásba kell helyezni a lánykérést. A lényeg az, hogy tudatosítjuk magunkban és tudatjuk a másikkal is alkalmas időben, hogy szándékaink szerint lehet ennek az együttjárásnak a vége házasság. Vagyis a komoly szándék azt jelenti: a kapcsolat nyitott arra, hogy később örökre elköteleződjek a másik mellett.

Ha valaki így megy bele egy kapcsolatba, az törekedni fog arra, hogy jól megismerje a másikat, hogy jó döntést hozhasson később, amikor már élesben kell megfontolnia döntését Isten és ember előtt a jegyesség ideje alatt.
Mert az együttjárás lényege tulajdonképpen ez, vagyis az, hogy megismerjük érdemileg a másikat, hogy felelősen dönthessünk egy életre - mellette.
Már csak emiatt is fontos a kapcsolat lelki oldalára koncentrálni, és a testi oldalát pedig visszafogni, mivel a testiség a bizalom és kötődés érzetének túl hamari kiépítésével elnyomja a másik személyiségének megismerése utáni vágyainkat. A Biztos Út Blog nagyon jó bejegyzésekkel szolgál erre a témára, így én ezt nem fejteném ki ennél bővebben. Visszautalnék továbbá ennek a dolognak a hit felőli megközelítésére is. Isten nem véletlenül kéri tőlünk tisztaságunk megőrzését a házasságig. Ez lehetőséget ad ugyanis arra, hogy szabadon dönthessünk később, minden befolyásoló tényezőtől mentesen. Csak így lehet érett és felelős döntést hozni. És még egy: mennyire fontos, hogy párunkat azzal is megerősítsük, hogy tudhatja, felelős döntéssel vállaltuk őt egy életre, jóban-rosszban. Micsoda bizalmi alap ez egy házassághoz...

Az együttjárás a személyes találkozásokkal fejlődik, mozdul előre igazán. Persze a levelezés (akár manuális, akár virtuális), telefonbeszélgetés is számít valamicskét, de annyit egyáltalán nem, mint amikor ketten együtt töltik el minőségileg az idejüket. Itt fontos a minőségi idő említése. Az a találka, amely semmit nem nyújt minőségileg, halott idő inkább, mintsem a kapcsolat erősítője. Persze nem lehet minden randi csúcs, és néha kifogy belőlünk is a szusz. A lényeg mégis a tartalom. A tartalom, amivel megtöltjük együttléteinket.
Egyáltalán nem mindegy, hogy mikor milyen sűrűségű a találkozások száma.
Addig, amíg csak az elején tartunk a kapcsolatnak, nem tesz jót, ha sokszor - vagyis hetente többször - vagyunk együtt. Olyan, mintha pörgetnénk, sürgetnénk előre a kapcsolatot, hogyha mégis sűrűn, vagy minden nap találkozunk. Meg van az eshetősége ugyanis annak, hogy a gyors tempó gyorsan véget is vet kapcsolatunknak. Mert nincs ideje a kapcsolatnak külön-külön érnie a személyekben. Illetve okot adhat arra, hogy hamarabb kiterüljenek kártyák, amik később, egy bizalmasabb légkörben alkalmasabbak lennének, így viszont megpróbálják a kapcsolatot. Végül: persze úgy érezzük a kapcsolat elején a szerelem rózsaszín ködében, hogy folyton vele lennénk, de igazából szükségünk van a távolságra is. Ahhoz, hogy ne unjunk hamar egymásra.
Tehát bőven elég a kapcsolat elején a kétheti, heti találkozó. Később, amikor a kapcsolat már mélyült, lehet sűríteni heti kettőre, és a jegyesség előtt valamivel, vagy közvetlenül, vagy utána lehet még sűríteni. Fontos próba időszakok lehetnek a szünetek, amikor a pár nem tud találkozni hosszabb ideig. És természetesen azok is, amikor több napot egymás után is együtt töltenek (bár nem biztos, hogy csak édes kettesben).
Ilyen formán fontos a fokozatosság. Mindennek hagyjunk időt.
A testiség szempontjából azonban egy keresztény együttjárás alatt nincs szó igazi fokozatosságról, hiszen eléggé alacsony szinten meg kell állni, hogy elkerüljük a kísértést és egymás megkísértését is. Az együttjárás alatt ugyanis felelősek vagyunk egymás tisztaságának őrzéséért. Mert komolyak a szándékaink.

A következő téma most már ennek tükrében tényleg arról fog szólni, hogyan tudjuk az együttjárás alatt minél jobban megismerni a másikat.


Folytatása:
XIX. Megismerkedni egy másik személyiséggel 1.

Előzménye:
XVII. Az együttjárás anatómiája 2.

Az együttjárás anatómiája 1.


Tudom, tudom. Másik témát harangoztam be. De mikor kezdtem átgondolni a másik személyiségének megismerésére vonatkozó dolgokat, úgy éreztem, ez a téma kívánkozik előbbre, mert így a másik is sokkalta érthetőbb lesz, amikor végre hozzájutsz, kedves Olvasóm. Úgyhogy most előbb tegyünk egy kitérőt, és térjünk ki arra, hogyan alakulnak ki és tovább a párkapcsolatok általában.
Még egy dolgot le kell szögeznem előre: nem szeretem igazán használni az "együttjárás" kifejezést, de jelenleg nincs túl sok jobb szó helyette, ami ne hordozna valamilyen módon pejoratív értelmet. Pl. szívesen írnék udvarlásról, de a legtöbb emberben - és néha bennem is - az az érzés kerekedik felül, hogy ez valami pátoszos nosztalgiázás. Pedig ma is szükség lenne udvarlásra jobb esetben. Arra a fajta férfi diktálta (ő általa kezdeményezett) lovagiasságra gondolok, ami manapság áldozatul esett a modern közerkölcsnek. Pedig tedd a szívedre a kezed, kedves Olvasóm - ha lány vagy, azért, a fiú vagy, azért - a lelked mélyén erre vágysz te is.

A kapcsolat "életpályája"
Az alábbiakban a kapcsolatok létrejöttével és fejlődésével fogok foglalkozni. Természetesen sokszor fogom használni azt a szót, hogy "idő". De amikor az együttjárást jellemzem, akkor nem a hétköznapi értelemben vett idő múlásáról van szó, hanem a kapcsolat életidejéről, melynek múlása más törvényektől függ. Erre jó példa egy távkapcsolat, ahol ugyan a felek évekig is együtt lehetnek, mégis keveset találkoznak, ezért kapcsolatuk nem fejlődik időben olyan gyorsan mint más pároké, ám ez a kapcsolat élettartamát tekintve bizony lehet emiatt "rövid" életű is. Mert a kapcsolatok a személyes találkozások alkalmával tudnak előre haladni. Ha ezek időben el is vannak tolva, nem jelentik azt, hogy maga a kapcsolat ugyanolyan intenzitással mélyül, mint más nem távkapcsolatoknál. És mivel minden egyes kapcsolatnak megvan a saját ritmusa, ezért érdemes a kapcsolat saját tempóját venni alap időnek.
A párkapcsolat életideje hasonlítható egy ember életidejéhez. Van egy megelőző várakozási idő, ami még a kapcsolat megszületése előtti sejtelmesség és izgalom időszaka. Aztán a születés, amikor a pár kinyilvánítja, hogy ők együtt vannak onnantól. Utána a növekedési időszak. Amikor a kapcsolat érik, mélyül, a felek egyre jobban megismerik egymást.
Szokott lenni a kapcsolatoknak is egy kamaszideje, amikor minden eldől - lesz-e belőle házasság, vagy sem. Ebben a lázongó forrongó időszakban előfordul néha szakítás is. Kezdik érezni a felek, hogy nem babra megy a játék... Az eljegyzéssel serdül a párkapcsolat a felnőtté válás előtti utolsó időszakba. Itt már halálosan komoly a tét, és minden vérre megy: az eljövendő életükről van szó. De még ekkor is visszaléphet bármelyik fél.
A teljes felnőtté válás az egész életre való elköteleződés, a házasság. (Igen. Így teljesen szemléletes, hogy az együttélés megreked kamasz szinten. Nem vállal teljes felelősséget önmagáért ez a fajta kapcsolat.) Természetesen a kapcsolat jó esetben megy tovább és mélyül, öregszik. És ha a felek is megtesznek mindent érte, nem veszít az életerejéből öregségére sem, vagy talán még inkább erősebb lesz addigra (ilyen szempontból már nem vonható párhuzam az ember életereje és a kapcsolat életereje közé). A halál, a kapcsolat vége - Isten kegyelméből - az egyik fél, vagy mindkettő halálával következik be. De mint az ember is, a kapcsolat is halála után tovább élhet.

Az együttjárás azt az időszakot öleli fel ebből, ami a születéstől a felnőtté válásig tart. A felnőtté válástól már házasság. És mint olyan más létforma. De az együttjárás készít fel, vezet el minket a házasságra. Nagyon meghatározó időszak. Éppen ezért, ha párkapcsolatról szól ez a sorozat, nem hagyhatjuk ki, hogy górcső alá ne vegyük.

A következő bejegyzéseimben majd részletesebben foglalkozom az együttjárás előtti időszakkal.


Folytatása:
XVII. Az együttjárás anatómiája 2.


Előzménye:

XV. Hivatás- és méltóságtudatos öltözködés, smink 9. - Smink keresztény szemmel
Kiegészítés - Hivatás- és méltóságtudatos öltözködés, smink

Az együttjárás anatómiája 2.

Kezdetek
Minden párkapcsolatnak van egy kezdeti időszaka. Amikor az egész még csak lebeg a levegőben, de nem dőlt el, hogy igazán lesz belőle valami. Lehet érezni, hogy valami kialakulóban van, de minden bizonytalan és törékeny. Roppant izgalmas időszak ez. De nem mindenkinél ugyanúgy és ugyanakkor jelentkezik. Mivel minden párnak különleges és egyedi a története, itt most csak néhány alaphelyzetet írok le.

Vannak azok a párok, akik viszonylag gyorsan jönnek össze. Valahol, valamilyen közegben találkoznak, és egymásra csodálkoznak. Szinte rögtön vonzalom alakul ki közöttük, és előbb utóbb valahogy egy vagy több véletlenszerű (persze ők inkább sorsszerűnek élik meg) találkozás után már ők keresik a lehetőséget, hogy egymás társaságában lehessenek. És nem sokkal utána össze is jönnek, azaz hamar hivatalossá teszik azt, hogy megkedvelték egymást, és ezentúl együtt fogjuk látni őket. Itt az idő tényezője igencsak viszonylagos. Mert van akinél a gyors azt jelenti, hogy háromszor látta a másikat és puff, már együtt is vannak, és van aki ennél többször találkozik - akkor még teljesen kötetlenül - a másikkal és időben is hosszabban tart, amíg összejön a pár. De a másikkal való első találkozástól viszonylag gyorsan lép a két ember közötti viszony romantikus mederbe. Bevallom, én ebbe a csoportba tartozom. És majd később kifejtem, hogy ennek néha bizony vannak hátrányai is. (Ezek főleg később tűnnek szembe.) De semmi később behozhatatlan hátrányt nem szenvedtünk igazán.

Van azonban ennek az ellenkezője is. Amikor az ismeretség kezdetétől hosszú idő telik el az együttjárás konstatálásáig. Ez jelentheti azt is, hogy a két fiatal már viszonylag hosszabb ideje tud egymás létezéséről, de nem foglalkoznak túl sokat egymással, amíg egyszer csak puff, hirtelen, vagy nem puff, inkább rövidebb- hosszabb átmenettel másképp kezdenek tekinteni egymásra. Ennél a variánsnál lehet egészen rövid, de hosszabb is az időszak, míg a találkozások folyamán kialakul az együttjárás.
A hosszú összejövetel másik példája az,  amikor a két delikvens viszonylag hosszabb ideje van jó ismeretségben, barátságban. Szomszédok, (volt) iskola- vagy osztálytársak, vagy egyszerűen régebb óta barátok, ill. egy baráti kör tagjai mind a ketten... stb. Ilyenkor adott egy jó alap, mert az illetők ismerik már egymást. És a baráti közegből alakul ki mélyebb kapcsolat. Ez általában szintén azzal függ össze, hogy másképp kezdenek tekinteni hirtelen, vagy lassan egymásra.

Ide kívánkozik egy újabb kitérés (és ha ismételném magam, előre is bocsánat). Azt jobb, ha mindenki tudomásul veszi, hogy férfi és nő között nincs igazi barátság - "csak barátság" van! És a kettő minősége teljesen más. Mert egy fiú-lány barátságban mindig ott van potenciálisan a lehetőség, hogy valami több, azaz párkapcsolat legyen belőle. Ezért "csak barátság", mert jelenleg még nem több. Ezt erősíti meg a fentebb leírt példa is. Persze most sokan legyintenek, hogy ez nem igaz, mert ők igenis jó barátságban vannak a Bélával, és mégsem tudná sose elképzelni, hogy összejönnének. ("Hiszen a Béla annyira nem hozzám való. Jó barát, de nem tudnám elképzelni egyáltalán a pasimnak.") Ám a jelenség, amiről beszélek, könnyen tetten érhető, még ha az illető lány - legyen a neve Anett - úgy érzi soha, de soha nem tudna összejönni barátjával. Vegyük csak azt a helyzetet, amikor Anett bizony egyedül van, kesereg magában, hogy milyen bunkó a fiúja. Bezzeg a Béla! A Béla sokkal kedvesebb a barátnőjével! - na itt már kezdhetjük is a fülön csípést. Mert a következő gondolata Anettnek a szakítása után, a legnagyobb önsajnálat idején, ez lesz: "Bárcsak én lehetnék a Béla barátnője helyében. Akkor rám is odafigyelnének és megbecsülnének..." És bár Anett nem jön össze Bélával később sem esetleg, mégis ott motoszkál azért az az icike-picike esély, hátha a dologból mégis lehetne valami. Különösen olyankor, amikor Anett magányos és szüksége lenne valakire. Ugye most már érthető, hogy miért "csak" és nem sima?

Visszatérve a kapcsolatok létrejöttéhez, természetesen vannak olyan párok, akik a két véglet között, azaz "nem hajt a tatár" ritmusban, sem nem túl gyorsan, sem nem túl lassan jutnak el az együttjárásig. Itt már akkora a variációs lehetőség, mi hogy történik, hogy már le sem írom őket. A fantáziádra bízom, kedves Olvasóm.
Mindenesetre szögezzük le, hogy ez a laza, sejtelmes, várakozással teli időszak semelyik felet sem kötelezi. Ilyenkor még bárki bármikor úgy dönthet, bele se megy a kapcsolatba.
Az együttjárás eldöntése kimondva, vagy kimondatlanul a párkapcsolat létrejöttének időpontja. Onnantól van. Addig még semmi sem biztos.

Aki úgy megy bele a kapcsolatba, hogy még nem ismeri igazán szerelmét, annak most kezdődik egy szép, hosszú és fokozatos megismerési folyamat (erről lesz szó külön bejegyzésben).
Aki barátságból indít, annak hendikepje van. Akkor már lehetőség szerint elég jól ismeri a párját, bár még talán nem minden szempontból. Így a növekedési folyamat sokkal hamarabb is lezajlódhat.
Ám óvatosságra intek - saját tapasztalatból - minden hamar összejövő párt. Mert a hamari összejövetel sajnos megakadályozhatja azt, hogy a sejtelmes bizonytalanság hosszabb légkörében létrejövő udvarlás megindulhasson. Itt arra gondolok, hogy a fiúnak nincs túl sok lehetősége hódítani, kezdeményezni. Elnyerni az áhított hölgy szerelmét. És a lányoknak sincs esélye átélni azt, hogy bizony valaki igyekszik őt elbűvölni. Fontos, hogy ezzel tisztában legyünk, és ha lehet, hosszítsunk emiatt az összejövetel idején, vagy pedig tudatosan be kell indítani az összejövetel után, annak ellenére is. Különben ez egy nagy hiány marad a kapcsolatban. Egy olyan dolog, ami mindkettőtöknek hiányozni fog. Neked az, hogy igyekezzenek téged meghódítani, a barátodnak pedig az, hogy nem tudott érted megküzdeni, hiszen hamar a karjába omoltál...
Ugye már értitek, hogy szükség van mai napig is az udvarlásra. Szükség van arra, hogy a férfi és női szerepek hamar helyrekerüljenek egy sejthetően létrejövő kapcsolatban azzal, hogy megvan ez az ősi rítus. Ha ez kimarad, minden labilissá válik, és stabilizálni kell, ami visszamenőleg ugyanolyan nehéz, mint a fal felhúzása után alapozni a házat... Nem lehetetlen, csak hát vért lehet vele izzadni.

Miért írtam ennyire bőven a kapcsolat létrejöttéről? Mert rengeteget jelent abból a szempontból, hogyan alakul tovább a kapcsolat. A jó kezdet jó indítás...


Folytatása:
XVIII. Az együttjárás anatómiája 3.

Előzménye:
XVI. Az együttjárás anatómiája 1.

2011. november 8., kedd

Feketeerdő torta - csak két evőkanálnyi liszttel

Ezt a receptet abban a kis könyvben találtam, amit az anyósomtól karácsonyra kapott tortaforma dobozában leltem. Eredetileg a koszorú formához javasolták, de a mennyiségeket tekintve sima 26 cm-s tortaformához is kiváló. Nekem nagyon bevált. Könnyű elkészíteni, bár talán nem a legolcsóbb a hozzávalókat tekintve. Én mégis jó szívvel ajánlom, mert nagyon finom!

Hozzávalók:
a tésztához
150 g jó minőségű étcsokoládé (min. 40%-os a tuti, ajánlom a Bocit, mert az még ennél is több!)
7 tojás
150 g cukor
1 tasak vaníliás cukor
150 g darált mogyoró (a sótlanul kapható amerikai  mogyoró tökéletes erre a célra, ha otthon le tudjuk darálni)
25 g liszt (igen, ez kb. két csapott evőkanál)
1 tasak sütőpor
a töltelékhez
350 g leszűrt befőtt meggy (1 üvegnyi)
40 ml a meggybefőtt levéből
400 ml habtejszín
1 tasak Zselatinfix (itt a recept eredetileg 8 lap zselatint írt, de később azt nem írta, mikor hogyan rakjuk bele, így kicseréltem a Zselatinfixre, hogy könnyebb legyen elkészíteni)
300 g mascarpone
2 tasak vaníliás cukor
150 g cukor
csokiforgácsok a díszítéshez (nálam tortadara és 12 szem meggy a befőttből...)

A sütőt előmelegítjük 175°C-ra. (Ne kérdezzétek hogyan, nekem jelölés nélküli gázsütőm van. Ráadásul hiába állítom a legkisebb fokozatra, még úgy is fele sütési alatt megsül a piskóta, és még néha meg is ég egy picit... :-( ) A kapcsos tortaforma alját kibéleljük sütőpapírral, vagy annak hiányában kizsírozzuk/vajazzuk. Tilos: a tortaforma oldalát kizsírozni, mert szalonnásra sül tőle a piskóta! (Annyira nem nagy dolog beáztatni a tortaforma karikáját és egy kis súrolással levakarni róla a rásült piskótaréteget...)
A tésztához először apró darabokra törjük a csokoládét és vízfürdő felett megolvasztjuk (kevés, olyan 3-4 dl vizet forralunk egy lábasban, és a forró víz gőze fölé helyezzük fémtálban a csokoládét - fontos, hogy a tál alja ne érjen bele a vízbe!). Aztán félretesszük.
A tojásokat a cukorral magas fokozaton a mixerrel habosra verjük. Ez eltarthat kb. 15-20 percig. De fontos, hogy kitartóak legyünk, mert akkor lesz szép levegős és magas a tésztánk. Akkor jó, ha nem csak habos, hanem szép krémes-fényes állagú és magasra feljött a tálban. Ez utána a mixert félretesszük és spatulát ragadunk, hogy ne törjük össze a tojáshabot, ha már sikerült ennyi levegőt beledolgozni...
A csokoládét beleöntjük (hamar lesüllyed az aljára), a liszttel elkevert sütőport rászitáljuk és a mogyorót több részletben szórjuk a tetejére, majd a spatulával szépen, határozott, gyors mozdulatokkal körkörösen beleforgatjuk. Amikor a massza egynemű, beletöltjük a tortaformába. A tetejét szétterítjük, úgy hogy lehetőleg középen alacsonyabb legyen, mint körben a szélén (a közepe hajlamos a felpúposodásra, ezért ez a művelet kiegyenlítő hatású...)
Az előmelegített sütőben 55-60 perc alatt készre sütjük a piskótát. Tilos: az első 20-25 percben a sütő ajtaját nyitogatni. Ha kész, és a tű/fogpiszkáló próba azt mutatja, a tészta átsült, akkor még nyitott ajtó mellett a sütőben hagyjuk 10 percet.
Majd kivesszük, körbevágjuk a tortakarika mentén, leaplikáljuk róla az abroncsot, óvatosan deszkára borítjuk, levesszük a fenekéről a tortaforma alját és lehúzzuk a sütőpapírt. A kerek piskótalapunkat tiszta konyharuhával letakarva hagyjuk hűlni - ha van, tortarácson.
Amikor már a piskóta kihűlt, ügyesen kettévágjuk - lehetőség szerint vízszintes irányban. :-)
A krémhez a mascarponét kikeverjük a cukorral és a vaníliás cukorral. Ha kész, dolgozzunk bele 20 ml-t a meggy levéből. Az előző két lépést megtehetjük a mixerrel, csak utána jól mossuk el a keverőpálcákat a tejszín felveréséhez.
A tejszínt jó hidegen öntjük a magas falú keverőtálba. Elkezdjük robotgéppel felverni, és egy picike verés után fokozatosan hozzá adjuk a Zselatinfixet. Fontos, hogy keményre verjük a habot, de ne verjük túl! Ha valahogy sehogy sem akar kemény lenni, de még jó a hab és nem vertük túl, tegyük be a hűtőbe egy időre (kb. fél óra). Ott a Zselatinfixnek köszönhetően jobb állagot kap majd a habunk. (Mégis csak jobb, mint leszaladni egy újabb adag tejszínért meg Zselatinfixért... esetleg az éjszaka kellős közepén, amikor az utóbbit éjjel-nappalikban nem lehet beszerezni - mint az egy előbbi tortánál előfordult velem.)
A tejszínhabot a mascarponéhoz keverjük - mixerrel.
A torta alsó felét megöntözzük a maradék 20 ml meggylé felével, majd egy vékony réteg krémet kenünk rá, erre terítjük szét a meggyszemeket. A krém felével befedjük, beborítjuk a fölső tortalappal, amit szintém megöntözünk meggylével. A krém másik felével bevonjuk a torta tetejét és oldalát.
A díszítés tetszőleges. A recept szerint csokiforgácsokkal illenék megszórni. Én meggyel és tortadarával díszítettem. De el tudom képzelni azt is, hogy maradék krémből, vagy sima (habfixálóval felvert) tejszínhabból habzsákkal rózsákat nyomunk a szélére, és aztán a közepét csokiforgáccsal vagy csurgatott csokiráccsal díszíteni. Esetleg a habrózsákra lehet ültetni pár meggyszemet...
Szóval lehet fokozni a látványt. Én most egyszerűbb végénél fogtam meg a dolgot, mert betegen fárasztó cikornyázni.
A tortát min. egy pár óra hűtőben való rostokolás után érdemes vizes késsel szeletelni. Én egy fél napra hagytam hűtőben és tökéletesen összeért.

Süteményes villára fel!


A paradicsomos kenyér - egy falat Barcelona

 Ez a remek étel Barcelonából származik - ahol egyszer volt szerencsénk járni az Emberrel, még eljegyezkedésünk előtt. Házigazdánkkal egy taizéi találkozón ismerkedtünk meg. Katalán származású volt, kedves és komoly fiatalember, és pont Márai Sándor Füveskönyvét olvasgatta, persze katalánul. Tartottuk vele a kapcsolatot és így adódott, hogy kiutazhattunk Barcelonába, ahol nála lakhattunk. Csak néha ettünk étteremben, ha út közben voltunk. Egyébként mi főztünk D.-nek, magyar ételeket - bár a lecsónk az ottani paprikából igencsak lightra sikeredett... - ő pedig nekünk náluk szokásosat. Az első, ami feltűnt, az az, hogy sokkal kevésbé fűszeresen főzött, mint mi. Akkor még nem tudtam értékelni, de hagyta szóhoz jutni az ételek természetes ízét. Erre akkor lettem én is figyelmesebb, amikor első gyermekemmel voltam várandós.
D.-nél ettem életemben először tortilla patatast, és ő nem karikákra, hanem kockákra vágta a krumplit. Az egész omlett pedig magas volt, mint egy kisebb torta... Minden esetre finom és tápláló volt a nehéz nap után, amikor ezzel várt minket otthon.
A másik finomság, amit tőle tanultunk, az a paradicsomos kenyér volt. Azt mesélte, náluk ez mindenhol előfordul, lehet kapni szendvicsbárokban, büfékben, de otthon is készítik.
Az egész receptúra nem áll másból, mint kenyérből, paradicsomból, olívaolajból és ból. Az elkészítési művelet pedig a következő: a pirított kenyérszeletet megkenjük a negyedekbe vágott paradicsom lágy, magos részével (jól belemasszírozzuk inkább), megsózzuk, és vékonyan meglocsoljuk egy kis olíva olajjal. Ha csak ennyit teszünk, akkor máris kaptunk egy nagyon finom reggelit vagy vacsorát.
Ám én itthon egy kicsit felturbóztam saját ízlésem szerint. És mivel nem szeretem eltékozolni a paradicsom húsát sem, ezért azt is kitaláltam, hogy a legcélszerűbb a szendvicsre csempészni.
A hozzávalók nem sokat módosultak: kenyér, paradicsom, só, bors, olívaolaj, egy kis gerezd fokhagyma.
A kenyereket most is megpirítjuk, s ha kész, bedörzsöljük a tetejüket a fokhagymagerezddel. A paradicsom húsát levágjuk. Ez a művelet kb. úgy néz ki, mintha a gömb alakú gyümölcsből egy kockát akarnánk készíteni, azaz egyszerre egy kör alakú szeletet vágunk le, aztán fordítunk rajta és négy oldalról lemetsszük a piros paradicsomhúst, héjával. (Aki ehhez látványos bemutatót szeretne, az próbálja ki a Cooking Academy c. játékot, és készítse el a receptek közül a Bruschettát. Az első dolog, amit a játék során ebben a receptben csinálnia kell, az a paradicsom ilyetén való felszeletelése...) Az ötödik oldal az alja, a hatodikat, a csumás részét rajtahagyom. Egyrészt, így könnyebb megfogni a bedörzsöléshez a paradicsom lágy részeit, másrészt a zöld csumáját a fássága - meg állítólag rákkeltő tulajdonsága - miatt úgyis mindig ki szoktam vágni, és kidobom. A magos-leves paradicsomot a kenyérbe dolgozzuk, a paradicsomhúst pedig helyes kis kockákra aprítjuk. A paradicsomozás után sózzuk, borsozzuk a szendvicset, vékonyan becsíkozzuk olívaolajjal (lehetőleg erős ízvilágúval, mert ide az a jó), és a tetejére elosztjuk a kis paradicsomkockákat. A maradék paradicsomcsumát ki szoktam dobni azzal a megelégedettséggel, hogy a nagyját megmentettem. Bár meg lehetne tartanom, hátha olasz szószt főzök és abba még jól jönne...

A különleges, egyszerű és finom szendvicshez jó étvágyat kívánok!


Áldás a családban


Az elmúlt két hét sok váratlan áldást és nem túl áldásosnak tűnő dolgot hozott.
Mindkét lánykámnak az elmúlt két hétben volt a születésnapja. Cicuka immár 4 éves nagylány, Huncutka pedig egy naggyon-naggyon huncut 2 éves lett. Igaz, ő előbb, mint a nővére.
Tekintve, hogy négy, illetve két éve jelentenek nagy örömet a családban, igazán sok éve mondhatjuk magunkat szerencsésnek. És most, kedves Olvasóm, jön a nagy meglepetés, amit eddig nem osztottam még meg veled: hamarosan új tagja lesz családunknak! A kis pocaklakóval immár várandósságom 13. hetében vagyunk. Születését május közepe-vége felé várjuk. Érkezését ajándéknak tekintjük, mivel már nagyon vágytunk utána. Új kezdet ő népes családunkban. :-)
Még el kell mondanom, hogy a két lányzó születésnapja közötti héten éppen mi voltunk sorosak a plébánián egy hétig imában hordozni a családokat a Család Éve alkalmából. Ezt külön áldásnak éltem meg. A Szent Család költözött be hozzánk (egy gyönyörű kép közvetítésével) erre az időszakra, s még itt sincs a karácsony!
Ami talán nem túl szerencsésnek hangzik, ám mi próbáltuk hálaadással elfogadni, hogy mindannyian betegek voltunk az elmúlt héten. A gyerekek köhögnek - még mindig egy kicsit -, az Ember a halálán volt még egy pár nappal ezelőtt (rám meg idegroham jött, mert olyan magas láza volt akkor), én pedig az előző heti masszív torokfájásból náthára váltottam. Persze ilyen formán ez az időszak sem múlhatott el negatív élmények nélkül (mint amilyen a nyűgös gyerekek szinte ütemszerűen visszatérő hisztijei és más egyéb nyalánkságok), de összességében én úgy éltem meg, áldott ez az időszak. És Isten szeretetét éreztem mindenütt ott lebegni. Mint valami ünnepélyes nagy ígéret megvalósulásának előízét...

U.i.: A Vakondtúrás torta receptje Maimonitól származik, a Feketeerdőét pedig majd egy következő bejegyzésben osztom meg veled, kedves Olvasóm.