Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: október, 2017

Az igazi romantika nyomában - a folytatás

Kedves Olvasóm!


Ez a bejegyzés átköltözött az új blogomra.

Ide kattintva már olvashatod is!

Bocsáss meg a kellemetlenségért!

Halloween helyett igazi keresztény ünnep az egész családak, közösségnek: a Fény éjszakája

Kép
Egyszer már írtam a Cor et Lumen Christi közösség kezdeményezéséről, a Fény éjszakájáról.
Azóta pár év és jó sok víz lefolyt a Dunán. A Halloween egyre népszerűbb lett hazánkban, pedig ennek az ünnepnek a hatásai komolyan negatívak. Ezt a cikket is ajánlom elolvasásra. (Katt a mondatra a Halloween - Keresztény szemmel c. cikk elolvasásához.) Nagyon jól érzékelteti az aspektusait és hatásait. Mindezek mellett jó érvek hangzanak el benne.
Most, hogy a gyerekeim szinte mindenhonnan (mesék, hirdetések), még a katolikus intézményekbe járó társaiktól is értesülnek létéről és a "buliról", amit jelent, nem csak el kellett ismételnünk, amit megbeszéltünk róla, ideje volt, hogy valami kitöltse azt az űrt, amit az jelent, hogy a Halloweent ünneplő társaikhoz képest kimaradnak valamiből.
És ekkor láttam Damian Stayne (Cor et Lumen Christi közösség vezetője) Facebook oldalán az alábbi videót: ők hogyan valósították meg a Fény éjszakája kezdeményezését.
Aki tud angolul, annak melegen aján…

Az igazi romantika nyomában

Kedves Olvasóm!

Ez a poszt elköltözött az új blogomra.
Kattints ide, és már olvashatod is.
Bocsánat a kellemetlenségért!