Rólam

Saját fotó
Címszavakban... ...ami vagyok: feleség, négyszeres édesanya, macskatulajdonos, hitoktató, alkotó személyiség. ...amit szívesen csinálok: rajz, ének, zene, horgolás (soook-sok horgolás), főzés, tanítás... Akinek mindezért hálás vagyok: Isten

Keresés ebben a blogban

"Blogház" üzenetek

Kedves Olvasóm!

Hiánypótló bejegyzés triót indítottam útjára. Önkielégítés témakörében lányokat érintő módon. Remélem, tetszeni fog, és hogy sok nőtársunknak segítséget fog jelenteni.

Üdvözlettel:

Manka :-)

2010. október 21., csütörtök

Éljen a pirog!

Nehogy azt higgye bárki is, hogy a konyhám tele van nemzetközi étellel. Szeretek ugyan kipróbálni ezt-azt, de első számú kritikusom kedvéért alapvetően magyaros konyhát viszek, amibe belefér azonban néhány újítás. Mivel férjem ezekhez az ételekhez van hozzászokva, nem várhatom, hogy mást szeressen meg hirtelen. Ám elfogadja, ha néha kipróbálok nemzetközi ételeket is, mint amilyen az olasz konyha remekei, vagy a tempura, a tortilla. Szeretek néha kipróbálni ilyesmit is. És általában nincs rossz visszhangja.
Úgyhogy a remekül sikerült gombapaprikás és friss galuska (nokedli) után végre volt egy új megvalósítandó ötletem.
Láttam a Tv Paprikán egy új műsort, amiben egy skót nő az anyjával piték elkészítését mutatja be. Készítettek egy nagy, hal alakú pirogot, halas-rizses töltelékkel, ha jól emlékszem. Azóta a netet böngészem pirogreceptek után. És találtam is.
Hogy mi a pirog? Itt olvashatsz róla, ha nem meríti ki válaszom a kíváncsiságodat. Orosz ételkülönlegesség, ami egyfajta töltött kelt tészta. Sokban hasonlít a calzone pizzára.
No, hát nekem ez a recept tetszett meg a legjobban, Hajnal konyhájában. Így ezt készítettem el. A töltelék nem lett szabványos. Azt megvariáltam kissé a saját szám íze, meg a hűtőm tartalma szerint.
A kaliforniai paprika helyett egy anyósom által eltett pritaminpaprika pasztát használtam, aminek az íze a csemege piros aranyra hajaz, így én nem sóztam. A gomba helyett pedig a maradék gombapaprikást tettem bele. Nos ebben volt szalonna is, meg némi tavaszias hatás kedvéért paprika, paradicsom, meg egy kevéske hegyes erős. Előtte kipróbáltam a többivel passzol-e az íze, de jó lett a végeredmény. Ja, és a szójamártás helyett worchestershire szószt használtam. Az húsokhoz nagyon finom.
Ezt az egyveleget töltöttem a kelt tésztába, aminek összeállításában ismét segített az én kislányom kis kezeivel. És később rázta le a lágy masszát róla... Amitől aztán takaríthattam fel a tésztagalacsinokat mindenhonnan. :-)
Az eredmény magáért beszélt. Volt olyan jó, amilyennek elképzeltem. És ideális vendégséghez is, ha valami tartalmas uzsonnát vagy sörkorcsolyát akarunk körbekínálni.
Férjem rögtön rávetette magát, amint hazaért fáradtan a munkából. És kijelentette: ez jó, ilyet lehetne sűrűbben csinálni... :-)

A legjobb melegen, de hidegen másnap sem rossz. Férjuram megmelegítette a magáét... :D

2010. október 17., vasárnap

A Fény éjszakája



Nem tudom, kedves Olvasóm, te mit gondolsz a Halloweenről. Én ki nem állhatom. 
Régebben a tanúságtevésnek egy lehetősége volt az számomra, hogy amikor invitáltak Halloween buliba, a régi haveri társaságomban én mindig kijelentettem, hogy nem ünneplem a Halloweent. Én a Mindenszenteket ünneplem. Úgy is, mint keresztény és úgy is, mint magyar. Egyáltalán nem tetszik ez a hirtelen térfoglalás, amit ez a sötét ünnep véghezvitt hazánkban. Nem elenyésző mértékben azért is írattam a lánykámat katolikus óvodába, hogy ne kerüljön be még véletlenül se a gyermekeim tudatába.
Mi is ez a Halloween? A Mindenszentek előéjszakáján, október 31-én ünneplik és a neve az All Hallow's Eve-ből származik, mely jelzi a Mindenszentek ünnephez való kötődését. De ha elolvassuk a Wikipédia szócikkét (vagy az angol nyelvű Wikipedia szócikket) ezzel találjuk szembe magunkat: "halloween az angolszász országokban a boszorkányok, kísértetek és egyéb szellemek ünnepe...". Semmi köze tehát a megdicsőült Egyház ünnepléséhez. Mihez van hát köze? "...valószínűleg a kelta kultúra őszre (november 1-jére) eső újév Samhain ünnepéből ered. Ezen az éjszakán, úgy hitték, hogy az elmúlt évben meghaltak lelkei összezavarhatják az élők életét, mivel a lelkek ezen az éjjel vándorolnak a holtak birodalmába. Az emberek a szellemeknek ételt és állatot áldoztak, hogy megkönnyítsék a vándorlásukat." A pogány ünnep azután római terjesztéssel honosodott meg. A kereszténység pedig megkeresztelte, és a megdicsőült Egyházat, az Isten dicsőségében lévő szenteket ünnepeljük november 1-jén. Az ünnep fejlődéséhez tartozik a lámpás, amit gyújtottak. Ha jól értelmezem a Wikipedia szócikkét, arról van szó, hogy szokás volt mindenszentek alkalmával gyertyát gyújtani a purgatóriumban szenvedő lelkekért is. Ez az alapja a lámpáskészítésnek, melyet marharépából vájtak ki, később a torz arccal, hogy elijessze a gonosz lelkeket. Aztán pedig már a "jack-o'-lantern"-t (Jack lámpása?) készítik a marharépából, amerikai földön tökből, mert az áll jobban rendelkezésre, meg látványosabb... De ki is ez a Jack? "A történet szerint nevét egy Jack nevű részegestől kapta, aki az ördögtől olyan ígéretet csikart ki, hogy lelke nem fog a pokolra kerülni. Jacket viszont a mennyországba sem fogadták be. Az ördög egy széndarabot adott Jacknek, amit ő egy marharépába rakott lámpásnak. Azóta Jack lelke ennek a lámpácskának a fényénél keresi nyugvóhelyét." - írja a Wikipédia. Nem túl bizalomgerjesztő, mi? Végre tudom, miért épp Jacknek hívja főhősét Tim Burton a Karácsonyi Lidércnyomásban. (Kedvelem Tim Burton munkásságát az Ollókezű Edwardtól kezdve, így ezt az animációt is. Ám eszembe nem jutna a gyerekeimmel is megnézetni, mert nekik nincs még elég kritikai érzékük. Illetve elég félelmetes és torz alakokkal teli az a film...)
Nem mondhatni, hogy kedves és esztétikus figura lenne ez a Jack,
aki Halloween város uralkodója, a Tökkirály...
A Halloween nem egy szimpatikus ünnep. Hiába farsang jellegű, csupa nyomasztó érzés kapcsolódik hozzá. Színei a fekete és narancs. A sötétség és a tűz, a tök színe... Halloween tematikailag magába foglalja a halált, a gonoszt, az okkultat és a mágiát, ill. a mítikus szörnyeket. Szimbolikus alakjai a szellemek, boszorkányok, csontvázak, vámpírok, vérfarkasok, démonok, denevérek és fekete macskák. Maga a beöltözés is a gonosz lelkek megtévesztésére szolgál... (Lásd a Wikipedia Halloween szócikkét.) Ijesztő és fantáziánkat megterhelő tartalmakat hordoz, ráadásul az okkultizmussal kacsintgató embereknek ez mágikus vagy spiritiszta jelentőségű nap. 
Minden kereszténynek azt javaslom, ne ünnepelje meg. De nem csak ezt.
Van egy nagyon jó új kezdeményezés. Vegyük vissza ezt az ünnepet a gonosz lelkektől és kereszteljük meg ismét tanúságtételünkkel! Mindenszentek előestéjén ünnepeljük a Fény éjszakáját, Krisztus fényéét, amely szentjein át árad mireánk!
A Fény éjszakájáról Cirko blogjában olvastam, és nagyon megtetszett. Végre egy pozitív dolog, amit tehetek a Halloween ellen, és amellyel tanúságot teszek az én Uramról!
Idézem Cirkotól:





Sajtóközlemény
For immediate release – 12 October 2010
Gyújts fényt, és tégy tanúságot keresztény hitedről
Hívunk minden keresztényt  Angliaszerte arra, hogy tegyenek fényt az ablakukba Október 31-én este, hogy ezzel adják tanújelét, hogy Jézus Krisztust követik.
A kezdeményezés, melynek neve: A Fény Éjszakája (Night of Light) Damian Stayne-től a Cor et Lumen Christi alapítójától ered. "A Fény éjszakája esemény egy nemzetközi kezdeményezés, hogy Halloween ünnepét egy örömteli keresztény ünneppé tegyük - mondta D.S. Világszerte több országban gyermekeknek rendeznek ünnepet, mely kapcsán összegyűlnek imádkozni és fényt gyújtanak az ablakukban, ezzel hirdetve a Krisztushoz tartozásukat szomszédaiknak és barátaiknak.
Október 31-ét Halloween ünnepének tarjuk, mely az All Hallows Eve (Minden szentek estéje) kifejezésből ered, s amely ünnepi előestje Mindenszentek ünnepének - amely ünnepen a katolikusok Isten dicsőségét és minden mennyei szentjét ünneplik, és Isten világosságnak a győzelmét minden szentjének életében  a sötétség felett. Jézus a világ világossága. A szentek ebben a világosságban éltek és ezáltal kortársaik irányfényévé váltak. Jézus napjainkban mindenkit hív, hogy a világító fény legyen mások számára."
Amennyiben lehetséges, az alábbiakat javasoljuk azoknak, akik be akarnak kapcsolódni a Fény Éjszakája kezdeményezésbe:
-mindenszentek ünnepe előesti miséjén való részvétel
-egész éjszakán át tartó Szentségimádásban való részvétel
- gyermekeknek való elfoglaltság szervezése, pl. öltözzenek be szenteknek, vagy közös tűzgyújtás
- fény kihelyezése az ablakba, jelezve ezzel a járókelőknek, hogy a ti háztartásotok keresztény háztartás és a ti világosságotok Krisztus
- aki gondolja vegyen fel fehér ruhadarabot hűségének szimbolizálásra, Krisztus a Mi Világosságunk iránt
Kieran Conry püspök (Arundel and Brighton ), Chair of the Department for Evangelisation and Catechesis, kijelentette
Holloween ma a legnagyobb fogyasztói ünnep karácsony és húsvét után, itt az idő hát, hogy emlékeztessük a keresztényeket ennek az ünnepnek az eredetére. Ez az ünnepnap fontos a katolikus kultúrában. Október 31-e estéjén csináljunk valami olyat, amely tanúságot tesz hitünkről,s amely hallható és látható. Gyújts egy gyertyát, vagy más fényt, amely Krisztust szimbolizálja. Ez erőteljes jele lehet annak, hogy megmutassunk az embereknek, hogy mi Krisztusba és nem magunkba vetettük a reményünket. A fény kérdéseket fog provokálni, s ezáltal lehetőségünk nyílik Krisztusra mutatni. Mindenkit bíztatok a részvételre.

Vincent Nichols érsek pastoralis körlevelet küldött egyházkerületének.: A hit láthatóvá tétele egy olyan küldetés, amelyet a Mennyei Atya bízott ránk. A Fény éjszakája kezdeményezésben való részvétel egyfajta válasz erre a küldetésre.
További ötletek az éjszaka ünnepléséhez itt taláhatók:http://www.nightoflight.org

Remélem, ezt végigolvasva ti is kedvet kaptatok gyertyát gyújtani október 31-én este és az ablakba tenni. 
Itt az ideje, hogy felvegyük a kesztyűt! Harc folyik minden egyes lélekért. Vegyük tudomásul ezt. Ez az igazság. Mi magunk is szellemi harc részesei vagyunk. Harcoljunk együtt a jóért imával és jócselekedetekkel, elfogadva Krisztus győzelmét a Gonosz felett! Gyújtsunk gyertyát és hirdessük Krisztust!

2010. október 9., szombat

Mézes krémes

Régen dolgoztam egy könyvesboltban. Volt egy takarító néni, aki ugyan nem volt túl szimpatikus tulajdonságokkal megáldva, azzal mégis, hogy kiváló házi süteményt tudott sütni. Egyszer megkínált a mézes krémesből. El sem akartam hinni, hogy ő maga sütötte, olyan jó volt. Utána felnéztem rá. A szememben nagy értéket képviselt egy olyan ember, aki ilyen finom süteményt tud sütni. Főleg azért, mert én nem tudtam.
Amióta férjnél vagyok, azóta megcsináltam egyet s mást, így nagyobb az önbizalmam. Amikor Sárosdi Virág 8 éhes száj blogjában rátaláltam a receptjére, elhatároztam, egyszer elkészítem. Ő a gyerekeknek torokbetegségre készítette. Énnekem is pont azért jutott most eszembe, mert Cicukám nagyon köhög.
Mivel a 8 éhes száj megszűnt, itt közreadom megint a receptet.

Mézes krémes

Hozzávalók:
a mézes lapokhoz
50 dkg liszt
15 dkg porcukor
1 késhegynyi szódabikarbóna
5 dkg vaj/margarin
4 evőkanál olvasztott méz
1 egész tojás felverve
5 evőkanál tej
a krémhez
20 dkg liszt
3-4 dl tej
25 dkg vaj/margarin
15 dkg porcukor

A tésztához a hozzávalókat összegyúrjuk. Akinek olyan kuktája van, mint nekem, annak nem sok dolga van, kivéve arra ügyelni, el ne fogyjon a tészta a kóstolgatásban. Ha kész, 4 cipót formálunk belőle, lisztezett deszkán vékonyra nyújtjuk, és aztán zsiradékkal bekent tepsiháton megsütjük előmelegített sütőben. Egy-egy lap nagyon hamar megvan, 4-6 perc. Ha kész, még melegen lecsúsztatjuk a tepsiről.
Miután megkeményedett, nagyon törik a lap, vigyázzunk vele.
A lisztet a tej felébe belekeverem, addig, míg csomómentes lesz, aztán fölhígítom a tej másik felével. Lassú lángon besűríjük, mint a puddingot, állandóan kevergetve. Ha csomósodik, ne kezdjetek pánikolni, később ki lehet keverni csomómentesre. Ha kész, hűlni hagyjuk.
A margarint a cukorral habosra keverjük. Ha kész, kanalanként belekeverjük a lisztes pépet is, míg homogén masszát nem kapunk.

A lapokat egyenként megkenjük, és a tetejére egy másik lapot helyezünk. A legtetejére krém kerül. Virág mandulával szórta meg, én csak egyszerűen díszítettem a villám hegyével.
Szeretettel ajánlom kóstolásra!

2010. október 8., péntek

A lelki töltekezés napja avagy hitoktatói továbbképzés

Igen. Jelentem alássan, hitoktatói továbbképzésen vettem részt. Mit kerestem ott? Nem említettem volna? Szeptembertől hitoktatást vállaltam. A személyiségi jogok értelmében nem írom meg, hol vagyok hitoktató. Ilyet csak magánban annak, akit érdekel. Az életem olyan lendületessé vált számomra, mint fiatal koromban, amikor egyik programról a másikra jártam... Két csoportot tanítok hétfőnként.
Egy kedves hitoktató bácsi, akinél hospitáltam, most nagyon beteg, és úgy volt egy fél évig átveszem tőle a csoportjai egy részét, s aztán ő majd visszaveszi. Most úgy áll a dolog, hogy még betegebb lett, s azóta nem sok remény van, hogy visszaveszi tőlem a tanítást.
Itt állok, a mély vízben, nyakig. Kezdőként. Bizony, eléggé illetéktelennek érzem magam sokszor. Csak egyetlen dolog miatt nem hátrálok meg: azért mert Isten megmutatta, hogy ez a hivatásom, ezt bízta rám, erre teremtett, ennek gondolt el. A családanyaság mellett természetesen. Nem hagyta, hogy a vizsgáimon elhasaljak, s most is, bár az abszolútóriumom még nincs meg, mert hiányzik egy ősrégi első féléves aláírás (nincs róla bizonyíték, hogy megcsináltam :-( ), lehetőséget ad nekem arra, hogy ezt rendezzem, s ne kelljen költségtérítésképpen (10 félévemet felhasználtam, ez már költségtérítés köteles félév) egy tantárgy miatt súlyos 100ezreket kiadnom (a sulimban ugyanis új dologként behozták azt, hogy csak kreditenként kell fizetni egy bizonyos összeget). Hála legyen az Ő nevének! Nem voltak hiába sem az én, sem hittanárságom védőszentje, Vianney Szent János imái... Bár valljuk be, amúgy sem vesztek volna kárba az imák... Hiszen azok célja Isten akaratába való belehelyezkedés...
Szóval, mivel ugyancsak nem szeretnék személyiségi jogok megsértője lenni, nem részletezem, mi történt, inkább megosztanék veletek néhány gondolatot, amik szíven találtak, attól a kármelita atyától, aki az előadást tartotta. Szabó Kristóf atya (most nem tudom, jól emlékszem-e, ezért bocsánatot kérek, kedves Kristóf atya, mindaddig, míg ki tudom javítani, ha nem helyesen emlékszem...) természetesen beleegyezett, hogy ezeket közkinccsé tegyem.
Nem vagyok képes az atya szavait idézni. Még most is itt kavarognak a fejemben és szívemben. De át tudom elmélkedni, mit jelentettek számomra, s a saját gondolataimmal tudom csak elmondani őket. Mindezt nézzétek el nekem, Kedves Olvasóim.

A helyes Mária tisztelet volt a téma.
Kristóf atya ezt helyesbítette, hogy ez igazából helyes Mária szeretetet jelent. Hiszen az édesanyánkat is szeretjük, túlzó módon is akár, és ez nem baj. Égi édesanyánkat is szerethetjük és kell is őt szeretnünk, túláradó módon. Ahol Mária szeretete föléleszti a Jézus iránti még nagyobb szeretetet, ott biztosak lehetünk benne, hogy az illető helyes képpel rendelkezik Istenről, Jézusról és Máriáról. Ami azt illeti, sok helytelen Mária tiszteleti forma - mint amilyen az ő előbbre helyezése, kívánságautomataként való használata, vagy társmegváltóként való "imádata" -  abból adódik, hogy torz az istenképünk.
Igazából én nem szeretek arról beszélni, milyen az istenképem. Számomra az egyik legmeghatározóbb megtapasztalás az volt, amikor félretettem az istenképemet, hogy az igazi, valóságos személyű Istent megismerhessem. Imádkoztam ezért, mikor rájöttem, hogy van istenképem, de Istenem, akit ismerek, nincs. És az Úr meghallgatott. Ez persze nem jelenti azt, hogy teljesen ismerném Istent. Ő végtelen, s én véges és kicsi vagyok. Végtelen marad az, amit belőle nem ismerek. Ám az, hogy az Ő személyéhez imádkozhatok, hogy Jézust személyesen ismerhetem, mégis fontos különbség nekem.
Az atya mesélt még a Kármelhegyi Boldogasszony Sarutlan Testvéreinek Rendjéről, ahová ő tartozik. Mesélte, hogyan alakult meg a rend. És hogyan fejlődött tovább. Egyes részek, amelyekről már olvastam, ismerősen csengtek: Avilai Szent Teréz munkássága, vagy Keresztes Szent János rendalapítása. Tetszett, amilyen szeretettel beszélte el az atya, mit jelent az, hogy ők a Boldogasszony testvérei. Amikor még a Kármel-hegyen megalakult a rend, építettek egy kápolnát, amelyet a Boldogasszonynak szenteltek. Úgy érezték, ő az, aki leginkább meg tudja mutatni az utat, ahogyan Istenhez közeledni kell: mindig figyelmesnek lenni, és meghallani Isten indításait, és alázatosan követni azokat. Királynőnek tekintették, akinek birtokában vannak. S akié minden erény, amit elértek. Megszívlelendő alázat, ugye? Ezután tovább léptek egy fokot, és Máriára édesanyjukként tekintettek a kármel szerzetesei. És még tovább léptek: úgy kezdtek tekinteni rá, mint nővérükre, aki előrehaladottabb a hitben náluk, aki a Mennyei Atya gyermeke. Ezért "Testvérei". Mária a legtökéletesebb tanítvány. Az ő mennybemenetele Krisztus érdemei miatt történt meg.
A kármeliták skapulárét hordanak. Ez a ruhadarab fontos jelentéstartalommal bír. Egyrészt, amikor a rendet a nyugati Egyház (mivel ők a keleti Egyházból származtak) nem akarta befogadni, a Szűzanyához imádkoztak, hogy tegyen valamit értük, ha szeretné hogy megmaradjon a rend. A Szűzanya a skapulárét adta nekik. Hordjátok - mondta - s én megmutatom, hogy szükség van tirátok. Így is lett. A skapulárét, mikor felöltik, úgy veszik, Mária habitusát - ami jelent öltözetet, de jelent saját magát, lelkületet is - öltik magukra. Ez jelenti azt is, hogy Mária tapasztalataival közeledem az én életemhez.
Kérdem én, mi ez, ha nem az egyik legjobb módja annak, hogy megértsük ki és mi az életünkben az Isten szent Szülője? Nekem, mint nőnek, akinek Mária szerep példakép is, különösen fontos. Az ő életében - ahogy Kristóf atya is mondta - a középpont Jézus. Egy megélt imádság fizikális jele. Jézus Máriának a mindene. A gyermeke és mestere, az Úr, akit Mária szeret. Mária pedig az ő legtökéletesebb tanítványa.
Ő volt az, akit napba öltöztetett asszonyként említ a Jelenések könyvében János. Máriát ebben a képben ragyogónak látjuk. És itt az atya mondott valami nagyon fontosat: Isten maga a nap. Tehát Isten önmagába öltöztette Máriát. Az ő dicsősége ragyog a mi szemünkbe rajta keresztül. Mária átistenült, megdicsőült, szent ember lett. És azokká válhatunk mi is az ő nyomdokain.
Volt szó még arról is, hogy mai napig azt hiszik az emberek, hogy a misehallgatás kötelező. Ha szó szerint vesszük ezt, nem jutunk el a lényegéhez. Nem ez a kötelező. Mert nem ugyanaz, ha szentmisét rádión hallgatom, vagy tévén nézem, mintha részt veszek rajta. A részvétel, a tevékeny részvétel a fontos. Hogy ott legyek Jézusért, s ha már érte vagyok ott, magamhoz is vegyem őt.
S ami ma leginkább szíven ütött - valóságos koppanás volt a szívemen - az ez a kifejezés volt: a templom lakott. Isten által lakott hely. Ez csak a katolikusoknál van így. Ezt a szívembe zártam. Ezt adom át a tanítványoknak is, akik hozzám járnak.

Azt is elárulom, Kristóf atyának köszönhetően, ma megkaptam a fókuszpontokat, amelyek a legfontosabbak hitoktatói és családanyai pályafutásomban. Ez nem kis dolog. Hálát adok érte Istennek, hogy ezt megadta nekem!

Még egy utolsó gondolat Kristóf atyától. Nagy kedvencem Rubljov Troicája (Szentháromság ikonja). Sokat tudnék mesélni róla, mint ahogy nekem is sokat meséltek, mit jelent, hogyan alakult ki ez az ábrázolási mód, és ki kicsoda a képen. Ám most egy új szempontot kaptam a kép szemléléséhez. A Szentháromság asztalánál, a két szélső Személy között van egy üresen hagyott hely. No, az a mi helyünk. Oda kell eljutnunk. Oda vár minket Isten, hogy részesei lehessünk az ő szeretetközösségének. Mária is oda jutott el. Ez a mi helyünk. Menjünk, jussunk el arra a helyre!
Itt van reménybeli helyünk! :-)

És még mindig a dalai lámáról...

Kedves Olvasóim, akik olvastátok a dalai láma látogatására írt posztomat!
Egyik kedves barátom segítségével végre olyan tényeket és gondolatokat tárhatok elétek, amelyeknek tükrében nekem is sokkal világosabbá váltak bizonyos dolgok.
Ez a kedves barátom, akit akkor nevesítek, ha ő ehhez hozzájárul - egy kiváló koponya -, egy mindkettőnk által látogatott levelezőlistán írta a következőket (az ő személyes engedélyével idézem):

A kép innen van.
Először is megjegyzem, hogy a buddhizmus,amelyhez ő (a dalai láma - a blogger) formálisan tartozik, annyira különböző ágakra vált szét, hogy voltaképpen némileg megtévesztő mindre a buddhizmus szót használni, mert inkább tekinthetők külön vallásoknak némi közös alappal, mint egyazon vallás részeinek. Tehát sokkal jobban különböznek egymástól, mint a kereszténység fő ágai. Az eredeti buddhizmus egyfajta vallásfilozófia, amely nem foglalkozik istenekkel (így szinte ateistának mondató, bár nem materialista). Sri Lanka szigetén,  Kínában, és Japánban levő ágai állnak legközelebb ma az eredetihez (hínajána / théravádin illetve csan és zen buddhizmus).

A mahájána irányzat lényegében visszakanyarodott a hinduizmushoz, amiből a buddhizmus kivált, mert bonyolult teológiát és színes mitológiát alakított ki a hindu istenségekre emlékeztető sokféle mennyei lénnyel, akik Buddhának valamiféle alakjai. De ezek mellett némi kisebb szerepet a hindu istenségek is kapnak. Sokféle, a hinduizmusra emlékeztető szertartás jellemző itt, nem úgy,mint a buddhizmus eredeti, egyszerűbb változatánál.

A buddhizmus harmadik fő irányzata, a vadzsrajána még messzebb áll az eredetitől. Itt különösen nagy szerepet kapnak a különböző istenségek, mágikus formulák, szövegek (mantrák), kéztartások (mudrák) és ábrák (mandalák, jantrák). Sokféle férfi és női istenség van, akik "tulajdonképpen" szellemi tartalmak szimbólumai. Kérdés a számomra, hogy ez utóbbit egy egyszerű hívő mennyire tudatosítja, és hogy van-e tényleg a gyakorlatban érdemi különbség egy átlagos hindu és egy átlagos vadzsrajána buddhista vallásossága között. Persze valami van, de a vadzsrajána buddhizmus közelebbinek tűnik a hinduizmushoz, mint az eredeti buddhizmushoz.

A lámaista buddhizmus pedig úgy keletkezett, hogy ez az utóbbi, vadzsrajána irányzat összeolvadt a tibeti bon vallással, amely animista és sámánista volt. Tibeti lámaista kolostorokban láthatók ijesztő, ördögszerű lények szobrai. Ezek a régi bon vallás démonai, akik úgymond buddhista hitre tértek. Na de láthatjuk, hogy ez a buddhizmus (a vadzsrajána) már eléggé nem az, ami Sziddhártha Gautáma, vagyis az eredeti Buddha vallása volt, hanem egy olyan vallás, amely inkább a politeista hinduizmus és a fehér mágia valamiféle keverékének tűnik. Ha tudjuk, hogy a fehér mágia megnyilvánulásai mögött is lehet démoni erő, és a politeizmus mögött is (1 Kor 10, 18-25), akkor elég gyanúsan (vagy szinte tragikomikusan) hangzik "a bon vallás démonainak (vadzsrajána) buddhista hitre térése".

A lámaista buddhizmusban egyébként a bon vallás varázslói is buddhista tanítókká váltak, tehát a lámák egy része még sok száz éve (a VII-VIII. században) sámánból / varázslóból lett. A dalai láma pedig ennek a hitnek a főnöke, bár csak a XVI. század óta. Akkortól kezdett megtestesülni a Buddha egy gyermekben - bizonyára respektálva a lámaista buddhizmuson belüli új irányzatnak, a Cong-ka-pa által alapított Gelukpa rendnek az erről szóló tanítását. Tehát a VII. századtól a XVI. századig nem a dalai lámák vezették a tibeti buddhizmust, ez csak egy későbbi újítás.

Nem akarom azt a benyomást kelteni, hogy szerintem bezzeg az eredeti buddhizmus milyen értelmes, tiszta és jó. Az igaz, hogy nem olyan politeisztikus és többé-kevésbé mágikus jellegű, mint a későbbi változatok. De számomra például az az alaptanítása, hogy a világ értelmileg nem megismerhető önellentmondásos, hiszen ha nem megismerhető, akkor ezt honnan tudják, milyen ismeretre alapozzák? Szóval eleve rossz a kiindulópontja. (Ez ma, a tudományos ismeretek robbanásszerű gyarapodása idején különösen is szembeötlő.) Meg aztán vannak benne más problémás pontok is, amikre most nem térek ki, mert ez az egy szerintem önmagában is épp eléggé képtelen. Ha vannak is bizonyos pozitív értékei a buddhizmusnak (lásd erről a Nostra Aetate zsinati dekrétumot), ez még nem jelenti azt, hogy alapvetően jó, helyes útnak tarthatnánk. A dalai láma pedig hogy még ebből is mennyit és hogyan képvisel... Még a legjobb esetben sem jó irányba, hanem alapjában véve egy butaság felé vezeti azt, aki hallgat rá (tehát még ha Buddha eredeti tanítását adja is elő). De láthatjuk, hogy ez még csak nem is az eredeti buddhizmus, attól erősen különbözik, sötét elemekkel kevert, a dalai láma szerepe pedig csak egy kétes kései történeti képződmény.

Ha mindezt, és magát a dalai lámát valaki összehasonlítja azzal, hogy Jézus életét, működését próféták megjövendölték, sok szemtanú előtt tett csodákat és a legtisztább tanítást hirdette a szeretetről, és szintén sok tanú igazolta, hogy föltámadt a halálból - ki a hitelesebb? Mi igazolja, bizonyítja, hogy a buddhizmusból, pláne a tibeti változatából bármi is igaz? Talán elmondhatnád mindezt annak a rokonodnak,hátha elgondolkozik rajta. (Megjegyzem, hogy a fő forrásom a fentiekhez Dr. Hunyadi Lászlónak A világ vallásföldrajza című könyve volt.) 

2010. október 6., szerda

Elmaradt bejegyések - Két csuda muffin

Ha az ember élete hektikus, nem jut ideje mindenre. Olyankor sajna a prioritás szellemében kell eljárnia. Így sajna egyedül maradt szegény blogom, bejegyzés nélkül.
De azt ne higgyétek, kedves Olvasók, hogy tétlenkedtem az alatt!
Be is bizonyítom!
Rántott karfiol
Mirjam Konyhatündér blogjában olvastam a cukkini tallérról, és eszembe jutott családi kedvencünk, a rántott karfiol. Minálunk ehhez elengedhetetlen a házi tartármártás. A legjobb az, amikor a rántott hús mellett van ez is, meg esetleg egy kis cukkini vagy gomba... Egyébként az egyszerű rántott szelet mellé nagyon passzol a pestoval ízesített tejföl. Frissítő, üde ízhatás a hús mellé. Kiváló.
Kiskuktámmal, Cicukával se tétlentedtünk. Íme a kétféle muffin, amit sütöttünk:

Lekváros-tejbegrízes muffinok és Lekváros smartiesbombák

A receptek a Csodálatos muffinok c. könyvből valók.


Eperlekváros smartiesbomba

Hozzávalók 12 darabhoz:
A smartiesbomba belülről
15 dkg smarties
25 dkg finomliszt
1 csomag sütőpor
1/2 teáskanál szódabikarbóna
12 teáskanál lehetőleg sűrű eperdzsem
10 dkg kristálycukor
1 csomag vaníliás cukor
1 tojás
0,8 dl olaj
2,5 dl natúr joghurt

Én, mint a képen is látjátok, fél adagot sütöttem belőle. Egyébként eszembe nem jutott volna, ha véletlenül a nagyszülőktől nem maradt volna ránk némi színes cukorral bevont csokipasztilla... Mivel nekem nem volt kéznél eperdzsem, én meggylekvárral készítettem. Natúr joghurt helyett pedig tejszínt raktam bele, szintén az itthon leledző készleteknek megfelelően.
A muffinsütő formákat kizsírozzuk és fagyasztóba tesszük, vagy kibéleljük muffinpapírral. Én utóbbit szoktam. Tekintve kevesebb utána a meló, és egész mutatós... Nekem megéri egy nagy adag muffinkapszlit venni 500 forintért, hogy utána ne kelljen vakarnom-sikálnom a formákat, amitől azok tönkre is mehetnek...
A sütőt 190°C-ra előmelegítjük.
A lisztet beleszitáljuk egy tálba, és elkeverjük a sütőporral, szódabikarbónával és a smarties felével. Egy másik edényben a tojást habosra keverjük a cukorral, a vaníliás cukorral, az olajjal, és a natúr joghurttal (tejföllel vagy tejszínnel...). Gyors mozdulatokkal összeforgatjuk a lisztes keverékkel, de vigyázzunk arra, ha sokáig keverjük, akkor a cukorka megfesti a masszát...
A tészta felét a sütőforma mélyedéseibe töltjük. Ráteszünk 1-1 teáskanál dzsemet és feltöltjük a maradék tésztával. A tetejét megszórjuk a maradék csokipasztillákkal. A sütőben középen, 20-25 percig sütjük, 5 percig pihentetjük, majd kiszedjük. Ha kihűlt, meghinthetjük porcukorral. Én ez utóbbit mellőztem, mert szerintem ez már így is majdnem sok.
Az eredmény azonban nagyon jó, kiváló gyerekcsalogató.

A másik muffin receptjét a meggyes muffinból vettem és dolgoztam át. Ennek a muffinnak különösen finom a tésztája, emiatt érdemes külön is készíteni. Ebbe eredetileg is tejszínt kell tenni. Hogy jött, hogy tejbegrízt teszek bele? Veletek nem volt, hogy megmaradt a gyerek után az étel? Nálunk sokszor előfordul. Nos, a károk enyhítésére gndoltam úgy, megpróbálom muffinba csempészni a maradék tejbedarát. És nem lett rossz ettől a végeredmény.

Lekváros-tejbegrízes muffin


 Hozzávalók 12 darabhoz:
Lekváros-tejbegrízes keresztmetszet
30 dkg liszt
1/2 csomag sütőpor
1/2 kávéskanál szódabikarbóna
4 tojás
15 dkg cukor
15 dkg margarin
0,5 dl növényi olaj
2 dl tejszín
(az eredeti receptben itt még áll muffinonként 1-2 szem kimagozott meggy)
12 teáskanál lekvár
12 teáskanál hideg tejbegríz

A muffinsütőformát olvasztott margarinnal kikenjük, a megmaradt margarint félretesszük (vagy használjuk a kapszlikat), a sütőt 175°C-ra előmelegítjük.
A tojások sárgáját és a cukrot habosra keverjük, majd hozzáadjuk az olvasztott margarint. Belekeverjük a lisztet, a sütőport és a szódabikarbónát. Ezeket érdemes egy tálban előre összevegyíteni. A tojásfehérjét felverjük habnak, és óvatosan a masszába forgatjuk.
Ha az eredeti receptet készítjük, akkor csak simán belekanalazzuk a forma mélyedéseibe a tésztát és muffinonként 1-2 szem meggyet nyomunk. Az én verziómban a fele masszát töltjük a formákba, és utána az előző recepthez hasonlatosan 1-1 kanálka lekvár és 1-1 kanálka tejbegríz jön, majd a maradék tésztával szépen beborítjuk a halmokat.
Az előmelegített sütőben 25-30 percig sütjük, majd néhány percig a muffinformákban hagyjuk hűlni. Tálalás előtt meg lehet szórni egy kis porcukorral.
Ennek a muffinnak az íze felülmúlhatatlan. Nálunk ez fogy el a leghamarabb. Ajánlom külön is, csak úgy magába, vagy lekvárosan is...

Jó étvágyat!
"Bon Apöti!" - ahogy mondja Julia Child a Julie & Julia című filmben, amit éppen nézek...

Barbi báli ruhája

Részemről nem szándékoztam Barbie babát venni Cicukának. Ezek a babák csak arra jók, hogy a lányokat egészségtelen önértékelésre és fogyasztói gondolkodásra neveljék. Sőt, én még Czakó Gábor meghatározásával is egyetértek, melyet a Magyar-Magyar Nagyszótárban írt meg (Barbie: lélekszobrocska, prütykölni nem csak tud, tanít is).
Barbi a teljes öltözetben
De nem egyszer fordult már velem elő, hogy amit én - sőt mi, a szülei - nem tartottam jónak, az akaratom ellenére bekerült az életébe, és mivel számára vonzó volt, már nem volt visszaút.
Így jártam pl. a műanyag klumpával. Igen, azzal a lyukacsos műanyag klumpával, ami annyira divatos manapság, s amit sok gyerek lábán is megtalálunk tarka gumifigurákkal telecsicsázva. Mivel volt alkalmam kipróbálni, és nekem nem vált be, mivel óhatatlanul is mindig belefülledt a lábam, úgy gondoltam, ilyet Cicukára rá se adok. Az ő kis fejlődő lábának inkább kell egy jó magas szárú, sarkat megfogó, jó tartást biztosító szandál, mint egy ilyen papucs. De aztán a nagyszülei mégis vettek neki - annak ellenére, hogy ők a legnagyobb kritikusai az énáltalam választott cipőknek, ill. ők aggódnak legjobban, nem marad-e lúdtalpas a gyerek. Úgy alakult. Nem volt megfelelő szandálja Cicukának, amíg náluk volt, és a pillanat hevében vettek egy pár fehér kis klumpát, amire ő maga választhatta ki a gumifigurákat. Hát melyik gyerek tud ennek ellenállni? 
Mikor megtudtam, persze nem kissé lettem morcos. Mert kész tények elé lettem állítva. Senki meg sem kérdezte, én szeretném-e, én mit szólok hozzá. Igen, én csak az anyja vagyok... :-) Aztán be kellett látnom valami fontosat. Már nem lehet visszacsinálni. És Cicukának tetszik. Nem lehet a dolgot nem megtörténtté tenni. Nem akartam a lányom látható örömét se elvenni. Vagy hajlandó vagyok elfogadni, hogy ez van, vagy nem, de akkor sokakat haragítok, bántok meg. Így az előbbinél maradtam. És később jól jött néha a fehér klumpa, még ha nem is szeretem, és a mai napig úgy gondolom, én nem veszek neki ilyet.
No, ugyanígy került Cicuka életébe a Barbie baba. Egy baráti házaspár lányától örökölte az elsőt. Azzal még nem sokat játszott. Néha elővette, és a szörnyű, tiszta műanyag ruháját próbálta levenni róla, bár az csak akkor sikerült, ha a baba fejét is levettük...
Aztán kapott még egyet, mert a nagyszülők valahonnan használtan szerezték. Meg ráadásnak egy másik (nem Barbie típusú) babát is, aminek szalmakalapot ragasztottak a fejébe. Mindkettő mezítelenül vándorolt Cicuka birtokába. A Mama pedig mondta, majd ruhát kell nekik varrni.
A szalaggal megkötött kalap
Ha már megtörtént a baj, vagyis gazdagabbak lettünk 2 Barbie babával is, akkor úgy éreztem, ebből a helyzetből kell a legjobbat kihozni. És én is el kezdtem gondolkodni azon, hogy ruhát kéne varrni nekik. Ugyan a Mama varrt egy pár egyszerű nyári ruhát, engem mégsem hagyott nyugodni, hogy lehetne akár valami szép, királylányos ruhát varrni nekik. De nem Barbie stílusban...
"Ridikül"
Állandóan Jane Austen és Elisabeth  Gaskell hősnők suhantak a szemem előtt empire és biedermeier ruhákban és kalapokban. De hogyan álljak neki? Hogyan tudok olyan ruhát alkotni, amit le is lehet venni a babákról, mégis szűk a derekán... Aztán rápillantottam a smokkolt nyári maxiruhámra, és megszületett a megoldás, gumicérnával behúzott-ráncolt ruhaderekak! 
Amikor idáig értem, tűt és cérnát ragadtam, szalagokat vettem, gumicérnát és édesanyámtól maradék anyagokat kértem, amihez csipkeszalagot is kaptam. 
Hamar elkészült a ruha, az alsószoknya. Mivel nem tudok igazából varrógéppel varrni, kézzel álltam neki.  Kissé ideges voltam, hogyan csinálom meg az ruhaujjakat, de olyan sok Burda szabásmintát láttam, hogy nem volt nagyon nehéz készíteni egyet. Mikor már kész volt a ruha, a kalap karimáját és a cipőket vékony karton sablonok segítségével oldottam meg. Forró ragasztóval az anyagra ragasztottam a sablonokat. 
A kendő és a táska már szinte meg se kottyant. A kis gyöngysort és -nyakéket elasztikus damilra fűztem.
Íme a teljesen házi készítésű babaruha-költemény!

Darázsolt derekú, smokkolt ruha, pöttyös alsószoknyával, hozzáillő kalappal, összeillő vállkendővel és táskával, kásagyöngy kiegészítőkkel
A kalap háta nem
olyan jól sikerült,
mint szerettem volna,
de így is eléggé idézi
Elisabeth Benettet...
Balettcipő fazonú "bocskor"

Később, amikor már nyakig benne voltam a varrásban jutott eszembe, mennyi pozitív lehetőség rejlik benne. Egyrészt, ez a ruha különleges. Ilyen nem lesz még egy. Másodszor, ez a ruha abban segít, hogy ne érvényesüljön a fogyasztói szellem. Hogy ne modern divatbigét, hanem királykisasszonyt neveljen a lánykámból. 
Hogy mindehhez mit szólt Cicuka? Sürgetett, hogy készüljek el a ruhával. Aztán azzal nyaggatott, hogy a Barbi (mert a baba ezt a nevet kapta) nem tud elmenni a bálba, amíg nincs cipője... (Hamupipőke után szabadon...) Aztán minél több kiegészítő lett készen, annál inkább készülődött a baba a bálba. 
 Amióta ezzel megvagyok, azzal nyaggat, hogy a Bori és Kati babáknak mikor lesz már ruhája... :-)