Rólam

Saját fotó
Címszavakban... ...ami vagyok: feleség, négyszeres édesanya, macskatulajdonos, hitoktató, alkotó személyiség. ...amit szívesen csinálok: rajz, ének, zene, horgolás (soook-sok horgolás), főzés, tanítás... Akinek mindezért hálás vagyok: Isten

Keresés ebben a blogban

"Blogház" üzenetek

Kedves Olvasóm!

Hiánypótló bejegyzés triót indítottam útjára. Önkielégítés témakörében lányokat érintő módon. Remélem, tetszeni fog, és hogy sok nőtársunknak segítséget fog jelenteni.

Üdvözlettel:

Manka :-)

2011. december 23., péntek

Hálaadás - 29 - 33. nap (hétfőtől péntekig)

Kissé le vagyok maradva hálaadásaimmal. Az a helyzet, hogy közeledvén az ünnep, egyre kevesebb az időm, amit gép előtt tölthetek. De azért az utolsó hálaadásokat még képernyőre vetem. És utána holnaptól karácsonyi szünetet tartok a blogolásban, hogy minél több időt tölthessek a családommal. Hogy mikor fogok legközelebb jelentkezni? Még nem tudom.
Nos, íme a hálaadó lista, erről a hétről.

Hálát adok:
azért, hogy Isten meghallgatja az imáinkat,
a megaláztatásokért,
a jó ötletekért,
a gyónás szentségéért,
és a várakozás izgalmáért.

Nos, akkor sorban a magyarázatok is.

Hálát adok azért, hogy Isten meghallgatta az imánkat. Valami rejtélyes pénzügyi malőr következtében (ami nem igazán rajtunk múlt) úgy tűnt, idén tényleg át fogjuk élni, mi a lényege az igazi ünnepnek - mert bizony úgy tűnt, még karácsonyfát sem biztos, hogy tudunk venni, nemhogy ajándékot a gyerekeknek. Nagyon érdekes élmény volt azon töprengeni, hogyan adunk mégis valamit a gyerekeknek, és hogy mi is a valódi lényege ennek az ünnepnek. A végén már komolyan nem is bántam volna, ha így marad a dolog. Tanulságos lett volna.
Azért imádkoztam Istenhez, hogy legalább annyi legyen, hogy a gyerekeket megajándékozhassuk. (Ők még kevésbé értik meg, miért nem kapnak ajándékot. És itt érzem, meg kellene tanítanom nekik azt is, a karácsony egyáltalán nem erről szól - ez a jövő feladata!) És Isten meghallgatott minket. Ő, akinek születése a legnagyobb szükségben történt meg, megadta, hogy mi gazdagon ünnepelhessük meg az ő születését. Mert került pénz a karácsonyi ételekre, fára, és ajándékokra is. És nem csak a gyerekekére, hanem a család többi szorosabb tagjának is tudtunk venni valami apróságot, amivel kifejezhetjük: gondoltunk rájuk.
Mi ez, ha nem mennyei bőkezűség! Isten mindig felülmúl! :D

Kedden nagyon megalázó élményben volt részem egy nőgyógyász által, akinek kiderült később, csak ilyen nyers a stílusa, de egyébként jó szakember. Bajban lévén fordultam hozzá. Az előző orvosom annyira el volt havazva, hogy nem tudott odafigyelni rám, így olyan leleteim sem voltak meg, amik pedig már réginek számítanak. Nyugtalanító, nem?
Szóval orvosváltás, elmentem ahhoz, akihez tartozom. Nos, és ő pedig olyan megjegyzéseket tett a történetemhez, amik nagyon rosszul estek. Úgy éreztem, nem szabadna így visszaélnie a helyzetével. De a "legjobb" mégis a vége volt. Javasolta orvosilag a harmadik császár után (eleve leírta a természetes úton szülés lehetőségét a drága) a művi meddővé tételt. Hát, mosolyogva mondtam neki, hogy ezt szinte 100%, hogy nem fogom választani. Persze arra nem volt idő, hogy elmondjam, miért. De azért tudtam, az az egy mondat is kiállás volt a keresztény értékrend és Isten ajándéka, a termékenység mellett. A doki rám mosolygott és azt mondta: "Ön már meghozta a maga döntéseit. Legfeljebb hoz még egyet, ami megkérdőjelezhető. A többit meg azért nem mondom, mert azt már magánemberként tudnám mondani." Kedves, mi? A világ bolondnak néz minket. Mint ahogy ez a doki engem. Sőt, inkább az volt az érzésem, hülyének néz. :-)
Aznap nagyon bántott a dolog. Az Embert meg még jobban, amikor elmeséltem neki a dolgokat. De aztán az jutott eszembe, amit anyukám és a kereszténység tanított nekem: én attól nem leszek kevesebb, ha türelemmel eltűröm a megaláztatást. Inkább szánnom kellene ezt az orvost, aki hamar megítél, és visszaél orvosi "hatalmával" - amit nem magától kapott. Mit mondjak, kihevertem. :D

Nagyon örültem, amikor megszállt az ihlet szerdán, és végre tök jó ötletek jutottak eszembe, mit is adhatnék a családomnak. A legmeglepőbb inkább az volt - hogy a történetet folytassam - hogy minden gondolkodás nélkül az Embernek is jó ötleteket tudtam adni. Szentlélek... Erre nincs más magyarázat.

Tegnap végre eljutottam, és elvégeztem a karácsonyi gyónásomat. Örömmel és beletörődéssel vettem tudomásul, milyen hosszú sornak kell a végére állnom. De azt hiszem, holnap még hosszabb lett volna... A legjobb mégis azok a gondolatok voltak, amelyeket a gyóntató atya mondott nekem a kis fülkében, végig a szemembe nézve. Igazi ajándék volt minden egyes szava. Annyira úgy éreztem, hogy a szívemet most öltözteti igazán aranyhímes ünneplőbe, hogy méltón várhassam a Gyermek arcú Vőlegényt... Hála Uram, neked a kiengesztelődés csodájáért!!!

És végül, ma előre adok hálát. Azért, hogy ma van a legutolsó nap, és holnap már Szenteste napjára ébredünk. Fenyőfát díszítünk, a gyerekek legnagyobb gyönyörűséggel fognak segíteni benne, halat eszünk, és hideg krumplisalátát (amit még ma elkészítek, hogy jól összeérjenek az ízek...), és mindent megteszünk azért, hogy mindenkinek a lehető legszebb legyen az ünnep.
Én azzal kezdtem ezt, hogy szigorú beosztást készítettem arról, mit készítek el előre, hogy ne az utolsó pillanatban legyen sok a dolgom, és az ekkor bennem felgyülemlő feszültség ne tegye tönkre az ünneplést. Jól állok, s ezt ismét Istennek köszönöm. Szinte csak az van hátra, amit beterveztem. Ma még húslevest főzök a krumpli salátán kívül és ajándékokat készítek el, illetve csomagolok és talán még díszítgetem a lakást.
Nem kell a holnapnak tökéletesnek lennie. A lényeg, hogy mindenki jól érezze magát, bármilyen lesz is. :D

Boldog Karácsonyt, kedves Olvasóm!

2011. december 19., hétfő

Hálaadás - 27., 28. nap (hétvége)

A hétvégére már nem csak Cicuka, hanem a szülői gárda, azaz mi, az Emberrel is beálltunk a betegek seregébe (csoda, hogy Huncutka eddig még nem...). Cefetül voltunk, és tudtuk, vagy csinálunk valamit azért, hogy levegyük a vállunkról egy kicsit a terheket, vagy hosszabb ideig fogunk az ágyban ill. környékén dekkolni. Így megkértük a nagyszülőket, hogy vállalják át egy kicsit a gyerekeket. És ők szívesen segítettek nekünk. Egyik az egyikhez, másik a másikhoz került. Az Ember meg én pedig a pihenőidő és lazaság hatására - no meg a sok hektoliternyi citromos tea is közrejátszott - villámgyorsan meggyógyultunk.
Mára már én is elég jól vagyok ahhoz, hogy megtartsam az utolsó hittanomat, egy karácsonyra készülő lelki napot, és elbúcsúzzak a tanítványaimtól - nem csak az ünnepekre.

Tehát:
Hálát adok...
azért, hogy pihenhettem.

És hálát adok...
hogy végre elkészült az ajtódísz!

Az első karácsonyi díszítés elkészült. :-) Lassan az egész lakás és mindannyiunk szíve ünnepi örömbe öltözik. Hiszen már csak - a mai nappal együtt - 5 nap van a mi Urunk születésnapjáig! Hála legyen a legnagyobb ajándékért, amit az emberiség kapott: Isten Fiáért!

2011. december 17., szombat

Hálaadás - 25. és 26. nap (csütörtök, péntek)

Hálát adok:
a nehéz döntésekért.

A nehéz döntések életünk mérföldkövei. Nem mindegyik teljesen pozitív kicsengésű.
Én ha jól döntök, általában érzek egy nagy békességet a szívemben - megnyugszom a döntésben, és érzem, Isten ezzel a békével jelzi: helyesen tettem. Most is ezt érzem, de közben ezt a döntést az emberségem is megsínyli. Nem csak győzelemként, hanem vereségként is élem meg egyszerre. A béke mellett gyászoltam is pár napig, míg a lelkem megnyugodott mostanra. Nagyon érdekes, felnőtt tapasztalat volt ez.
A győzelem másképp is lemérhető. Még ha kudarc is ért engem ezzel a döntéssel és megmérettem, nagyon sokat tanultam belőle a jövőre nézve. A tanulság bizony nekem egyértelmű nyereség. Így vészelem át minden kudarc helyzetemet. De ez csak az én emberségem kudarca, nem az isteni küldetésé.
Most a lényegre térek: a családomat választom, és abbahagyom januártól a hitoktatást - egy időre (persze, hogy nem örökre ;-) ). Cicukám, amikor bejelentettem neki a nagy hírt, üdvözült mosollyal fogadta. Rögtön úgy érezte, végre több időm lesz rá. Hát ezért már megérte! :D

Hálát adok:
a kibékülésekért.

Legyen az csak a civakodó gyerekek kibékülése, akár hosszú évtizedeken át tartó haragból való ébredés, és újrakezdés, és a skála két vége között bármilyen variáció, a béke kötése a legszebb élmények egyike.
Kibékülni: meghozza a szív enyhülését és szeretetét, békét ad a léleknek és friss levegőt, távlatot a kapcsolatnak. A kibékülés az egyik legszebb és legfelemelőbb része a szentmisének is.
Hálát adok ezért a hétköznapi csodáért!

2011. december 15., csütörtök

Hálaadás - 23. és 24. nap (kedd és szerda)

Hát, be kell valljam, az utóbbi napok eseményei kissé megtörték hálás lendületem. Valahogy minden összejött. És nagyon nehéz időket éltem át, amikor nehéz volt arra gondolnom, miért vagyok hálás.
Mégis, megpróbálok találni valamit, amiért hálás lehetek.

Hálát adok:
Ezt a gyönyörű háttérképet innen töltheted le.
a téli napsütésért.

Kedden gyönyörű napsütésben mentünk az oviba reggel. Amikor ennyire általánosan szürkék és fénytelenek a nappalok, igazán jól esik az ember lelkének a gyenge, de meleg napsütés...

Hálát adok:
a doki néninkért.

Cicuka és Huncutka nagyon jó kezekben van, amikor betegek. Doki néninkhez ugyan messzebbre kell járnunk, mégis nem mennék sehová máshová. Hamar elnyerte a gyerekek és a mi bizalmunkat. Nagy szakértelemmel rendelkezik, és eddig soha nem volt vele gondunk. Hosszú ideje megfigyelte, hogy Cicukának hogyan fejlődik a mandulája, és hogy ne terheljen fölösleges aggodalmakkal, csak akkor szólt, amikor biztos volt benne, hogy szükség lesz beavatkozásra (azt figyelte, kinövi-e a kislányom a dolgot vagy sem). Sőt, azt a doktor bácsit is ő ajánlotta, aki kivette Cicuka manduláját. Azóta Cicukánk sokkal kevesebbszer beteg. No, most azonban középfül gyulladása van... De már kezelgetjük.
Mikor Huncutkát hazahoztam szülés után a kórházból, ő volt az, aki elsőként szólt nekem, hogy eltört a kulcscsontja. Lelkiismeretes és határozott. Nem beszél rá felesleges dolgokra, és ha megkérdezem, mi a véleménye bizonyos betegségek ellen védő oltásokról, őszinte választ ad.
Az Emberrel együtt nagyon hálásak vagyunk érte!

2011. december 14., szerda

Megismerkedni egy másik személyiséggel 3.


Most pedig folytatjuk és mélyebb, fontosabb megismerési vizekre evezünk.
Tehát megismerhetjük még a másikat:


A családja szemén keresztül.
Nagyon nagy horderejű dolog, amikor párunk bemutat a családjának. Fontos találkozás és a későbbi találkozások is meghatározóak lesznek. Fontos az is, a család mennyire fogad el/be minket, illetve fontosnak tartjuk-e, hogy a családjával közösen is töltsünk el időt.
A párunk családját, annak felépítését és viszonyait megfigyelni nagyon bölcs dolog több okból is. De ugyanennyire fontos a családtagokkal való beszélgetés.
Az utóbbi bepillantást enged abba, a családja hogyan látja párodat, milyennek ismeri, milyen a kapcsolatuk vele. Mivel ők vannak a legközelebb hozzá, olyan dolgokat tudhatsz meg róla, amikhez több évtized kell. Persze elképzelhető, hogy pont a közelség miatt nem vesznek észre dolgokat, amiket te igen. De ez nem baj feltétlenül.
A családi viszonyok felmérése még ennél is tanulságosabb eljövendő házasságotok szempontjából. Mert amint saját családotok lesz, mindketten a saját családotokban lévő viszonyokat veszitek alapul - zsigerből. De mivel a családjaitok eltérőek lehetnek, ez lehet sok konfliktus forrása is, de az már a házasság feladatába tartozik megoldani.
Amit lányként/nőként meg kell mindenképp nézned, az az, hogy párod hogyan viszonyul az édesanyjához, milyen a kapcsolatuk. És itt szó sincs az eljövendő anyósnehézségek felméréséről. Inkább arról, hogy a párod a házasságkötés után alapvetően úgy kezd és fog majd viselkedni veled, mint az édesanyjával. Ez nem jelenti azt, hogy anyjának tekint! Ne ess abba a hibába, hogy ezt hiszed. Inkább arról van szó, hogy a család legfontosabb női tagjához való viszonyulását fogja másolni a hozzád való viszonyában, mert a ti családotokban te leszel a legfontosabb női tag. :-)
Ha kedvesed kedvesen bánik anyjával, kapcsolatuk bennsőséges és kiegyensúlyozott, nyert ügyed van (feltéve, ha az elszakadás is megtörténik rendben kettejük között). Ám ha ez másként van, jó, ha már most odafigyelsz, mi vár rád. Ha párod tiszteletlen anyjával, vagy egyszerűen ambivalens vele a kapcsolata, lassan ösztönösen ilyen kapcsolatot fog veled is kialakítani a házasságában - hacsak tudatosan oda nem figyel arra, hogy ez ne így legyen.
Egy ismerősömnek a barátja fiús családban nevelkedett. Anyukájuk arra szocializálódott, hogy elnyomják őt, nem sok szava van, és kiszolgálja az őt körülvevő férfiakat. De a fiú nagyon szerette és becsülte édesanyját - alkalmankénti durva megnyilvánulásai ellenére is - és különleges kapcsolata volt vele. Miután összeházasodtak, felesége - az ismerősöm - is ezt tapasztalta. Sokszor érezte magát "háztartási alkalmazottnak", sőt, el kellett szenvednie azt is, hogy néha bizony keményen leintette őt a férje, de abban sosem kételkedhetett, hogy a férjének fontos és különleges. Fura, mi? De ez itt nem áll meg. Mert ez fejlődik. Nem marad feltétlenül ezen a vonalon, csak ha az illető nem ismeri fel, hogy a tanult viselkedési minta esetlegesen hosszútávon a házasság megromlásához vezethet.
A másik, amit érdemes megfigyelni, de nem biztos, hogy alapvető mintává válik, az az, hogy az édesapja hogyan bánik az édesanyjával.
Persze a többi rokoni szál is fontos. Illetve, hogy egymás tisztelete és a szeretetteljes viselkedésformák mennyire játszanak nagy szerepet a család életében. Erre a tudásra mind később, a házasságban lesz szükséged, de jobb előre tudni.

A családi környezetén keresztül.
Ajánlom még azt is, hogy bizony nézz körül a család otthonában is. Sok dolog kiderül. Pl. mennyire nőtt fel rendszeretetben a párod, mennyire igényli maga körül a rendet. Milyen dolgokat végez a háztartásban ő, és a rokonainak milyen szerep jut. Rendkívül fontos, mennyire szokott hozzá, hogy részt kell vennie az otthoni dolgok karbantartásában, intézésében, besegít-e a háztartás körüli dolgokban. Amennyire most hajlandó ezekre, annyira lesz hajlandó később is. Ennél többre pedig csak nagy erőfeszítések árán...

A váratlanul adódott helyzetek során.
Ezek lehetnek a legtanulságosabbak. A váratlan helyzetekben való helytállás vagy épp rossz reagálás az egyik legjobb ismeretet mutatja. Mire, hogyan reagál a párunk. Talpraesett-e, vagy bepánikol. Hogyan reagálja le: egész végig ideges, és azt másra hárítja, vagy igyekszik megőrizni a nyugalmát és hideg fejjel megoldást keresni. Ilyen helyzetekből lehet lemérni, mire számíthatunk a házasságban előforduló nehéz pillanatokban. Azonban ne feledjük el: párunk ebben is változhat az évek során.

Mit kezdjünk a megismerésből szerzett tapasztalatokkal?
Ez az információgyűjtés szintén fontos része a kapcsolatunknak, és a kapcsolat céljára, a házasságra irányul. Ezek alapján tudunk mindig mérlegelni. Mit mérlegelünk?
Elsősorban azt: összevalóak vagyunk-e.
Vannak-e közös tulajdonságaink, közös érdeklődési körünk. Mik az ettől eltérő tulajdonságok? Mik azok az eltérő tulajdonságok közül, amelyek színesítik kapcsolatunkat? Amik kiegészítik egymást, és ezért képesek leszünk csapatban dolgozni (egy család irányítása bizony csapatmunka!)? Melyek azok a tulajdonságok, amiket nehezen tudok elfogadni a másikban és próbára tesznek? Ha nincs ilyen, akkor bizony még nem elég jól ismered a párod. Ilyen mindig van. És jobb most tudni, mint később. Vannak-e olyan tulajdonságai, amelyek elfogadhatatlanok számomra a leendő házastársamban?
Ezekre azért kell választ adni, hogy meglássuk, mennyire kell még összecsiszolódnunk, összeillünk-e és lehetőséget kapunk arra, hogyha valami a házasság lehetőségét erősen befolyásoló tényező derül ki, mérlegeljünk, tudunk-e, akarunk-e együttélni vele. (Arról később még lesz szó, hogy nem azt az illetőt kell választani, akivel úgy érezzük, együtt tudunk élni, hanem azt, aki nélkül nem tudunk élni. :-) )
Magyarán abban segít ez a felhalmozott tudás, hogy kellő időben érett döntést tudjak hozni. Ez lehet egy életre szóló igen is, de egy megalapozott nem is - és még szerencse, ha ez az együttjárás alatt történik meg.
Az érett döntésre pedig szükségünk van. Ne csak a szívünkre hallgassunk. Arra nem lehet házasságot építeni. Egy fejjel alaposan átgondolt, átimádkozott döntés mindenképpen jó alap a házassághoz, amihez később is vissza lehet nyúlni, a vihar idején. Miért is épp őt választottam?

Mit tehetek és mit ne tegyek, hogy megismerhetővé váljak a másik számára?
A legfontosabb, amit tehetek a másikért, hogy érett döntést hozzon: hogy őszinte vagyok, vele és önmagammal. Törekszem arra, hogy állandóan azonos legyek önmagammal, azaz nem tüntetem fel magam direkt más színben.
Ez az őszinteség azonban nem jelent egyet a túlzott nyíltsággal, azzal, hogy hamar kitárulkozom a másik előtt. Az elhamarkodott, túlzott őszinteség romboló hatású. Akkor, amikor még nincs a kapcsolat olyan bensőségességi szinten, még nem kész a kapcsolat egy bizonyos közlésre, akkor kiteregetni dolgokat nem bölcs és nagyon kockázatos. Egyrészt, ha hamar nyitott könyvvé válunk a másik számára, oda a titokzatosság izgalma. A másik elveszítheti érdeklődését.
Másrészt megterheli a kapcsolatot, és kényszerű szakításhoz, egymás életre szóló megbántásához vezethet.
Nagyon okosan kell adagolni a dolgokat, mindig megvárva a megfelelő légkört a közlésekhez.
Az viszont nem jó, ha fontos dolgok csak nagyon későn, házasságkötés után kerülnek elő. Tehát tegyük lehetővé a másik számára, hogy érett döntést tudjon hozni. Ne ejtsük csapdába.

Nos, mostanra ennyi. A következő témának még érnie kell. A sorozatot tartalmazó menüben feltüntettem a bennem felmerülő, tervezett témákat.
De természetesen ti is javasolhattok témát, alább megjegyzésben.


Folytatása:
Intimitás az együttjárás alatt

Előzménye:
XX. Megismerkedni egy másik személyiséggel 2.

2011. december 12., hétfő

Hálaadás - 22. nap (hétfő)

Hálát adok:
a tanári hivatásokért, különösen a saját hitoktatói hivatásomért.

A tanárság sokkal fantasztikusabb dolog annál, semhogy hamar leírjam, milyen. Nem fenékig tejfel. Nem mindig felemelő. Sok akadályba ütközik az ember. Sok küzdelem, készület, és önnevelés. De mégis, olyan, mint a Magvető munkája. Lehet, nem is látja, milyen a termés, amit elvetett picinyke mag formájában. Van néha azonnali jutalma is az embernek. Néhány különleges gyerek. Maroknyi.
Kezdő tanárként - mert szerintem hitoktatónak lenni is tanári munka - nekem még sok a lelkesedésem, és tovább visz a nehézségeken, amelyek akadnak szép számmal. Minden tanítványom lelki gyermekem - én így tekintek rájuk.
De most nem csak a saját hivatásomért adok hálát, hanem más elkötelezett tanárokért is. Isten áldja meg őket és adjon nekik kitartást a fásulás és belefáradás évei alatt, hogy hamvaiból támadó főnixként álljanak az ifjúság elé! Adj kérlek, Uram, befogadó szívet tanítványaiknak! És imádkozom azokért a tanárokért is, akik nem elhívatásból választották a pedagógusi pályát: adj nekik gyermekszerető szívet!

Lehet, nem mindenki jár úgy közülük, mint Glenn Holland a Csendszimfónia című filmből (eredeti címe: Mr. Holland's Opus). Hadd állítsak ennek a hivatásnak emléket ezzel a csodálatos - és nem eléggé elismert - filmmel.
Sajnos csak angol nyelven sikerült megtalálnom. Felirat nincs hozzá. De ha tehetitek, nézzétek meg. Aki pedig nem ért angolul, kérem, keresse meg valahogy a filmet magyarul és feltétlenül nézze meg, legalább egyszer életében. Életre szóló élmény, az biztos.




Glenn Holland arra vágyik, hogy híres és gazdag legyen, mint befutott, nagynevű zeneszerző. Ahhoz, hogy több ideje legyen komponálni, tanári állást vállal, mert azt reméli így elég ideje lesz zenéjére és szép feleségére is. Ám mikor tanítani kezd, teljesen más világba csöppen. Először küzd a tanársággal. Legszívesebben sikítva menekülne az érdektelen és bamba tekintetek elől, a látszólag üres fejű tinédzserektől, akikben semmi nem marad meg abból, amit addig megpróbált átadni. Ám rájön, a hiba abban van, ahogy azt teszi. Elkezd igazán, valóban tanítani, felhasználva nem csak a klasszikus, hanem a modern zenét (rock 'n' roll), hogy diákjai ne csak száraz tudást, hanem valódi zeneszeretetet tanuljanak. És sikerül. Harminc év tanítás alatt legfontosabb része életének a diákjai. Igen, sajnos sokszor a családja kárára. Mert nehéz azzal megbirkóznia, hogy kisfiáról kiderül, siket. Lehetetlennek érzi a zene örömének megosztását vele, és ez nagyon sokáig falat von közéjük. Szeretett felesége fia felé fordul, mert őneki is kevés jut férjéből. Mr. Holland bizony még egy fiatal, új szerelem kísértését is megtapasztalja, de állhatatos és hű marad önmagához és szeretteihez. A legcsodálatosabb film arról, mit jelent tanárrá válni, tanár lenni. És hogy mi a tanári pálya jutalma? A film végén kiderül...

Hálaadás - 20. és 21. nap (szombat, vasárnap)

Hálát adok:
a beteg gyerekekért.

Furcsa kijelentés, mi?
De tényleg, ti nem szerettetek gyerekkorotokban beteg lenni? Olyankor otthon maradhattatok, olvashattatok és tévézhettetek, amennyi belétek fért, anya pedig ágyba hozta a finomságokat ("Gyógyulj meg levest", finom citromos teát)... Gondold csak el, milyen klassz volt Cicukának most betegeskedni! Csütörtök éjjel vettem észre, hogy rosszat álmodik és ahogy megsimiztem a homlokát (ha megsimogatom mindig elmúlik a rossz álom :-) ), éreztem, hogy láza van. Megmértük, és csakugyan. No, jól betakargattuk és figyeltük egész éjjel. Mivel a láza sose ment fel 39 fokig, ezért én úgy gondoltam, a láz első napján hagyom a szervezetét természetes úton védekezni, azaz nem nyomom le mesterségesen a lázat, inkább figyelek, nem emelkedik-e a kritikus magasabb értékig. De nem emelkedett, sőt, Cicuka szépen megizzadt reggelre, mikorra a láza lement. Kiizzadta magából a betegséget. Csodás módon angyal szállhatta meg aznap, mert nagyon engedelmes volt és józan, nem ugrált, és sokat tartózkodott az ágyában, szépen lefoglalta magát játékkal és könyvvel, rajzfilmmel. Ennek köszönhető-e, nem tudom, de estére se ment fel a láza. Másnapra kicsit fújta az orrát, de jó volt a közérzete. Sok időt tölthettünk együtt, és mivel hamar jobban lett, ezért mindenféle ülős programot is csináltunk. Készült karácsonyfa dísz, mézeskalács, néztünk rajfilmeket közösen, segített töltött káposztába tölteléket osztani.
Ilyen sótészta karácsonyfa díszek születtek.
Írjatok megjegyzést, ha szeretnétek tudni, hogy készül.
Láttam rajta, élvezi a közösen eltöltött időt.
Szóval, most ő élhette át azt, amit én gyerekkoromban. A betegség = rossz közérzet (eleinte) = jó szórakozás és sok törődés = sok közös idő anyával. Most én voltam a túlsó felén, én voltam az anyuka. De nekem is nagyon jó volt, hogy együtt lehettünk. :-)
Ja, és amióta Cicuka manduláját kivették, azóta ez volt max. a második betegsége! Külön hálát kell ezért is adni!!!


Hálát adok:
a karácsonyi kézműveskedésért.

Nagyon élvezem a mostani karácsonyi készülődést. Tele vagyok ötletekkel, találok klassz inspirációt és alig akarom abbahagyni a díszkészítést. Megszállt a kreativitás. És mivel időben vagyok, és igyekszem abban is maradni ill. nem túlterhelni magam, erre a hétre 2 süti (Lajcsi szelet és Cantuccini) van és még folyamatosan a díszkészítés. Jövő héten a karácsonyi menü előre elkészíthető, hűthető-fagyasztható darabjai (töltött káposzta, göngyölt hús, pénteken ecetes krumplisaláta) és a takarítás van hátra, meg még egy süti (ami akár ki is maradhat). Meg no persze a díszítés, takarítás után.

Megmutassam, mi minden ötletet sikerült összeszednem idén belső és külső filléres, de mutatós dekorációnak? Hátha ti is szárnyra kaptok...

Talán már ti is láttatok ilyet (3D-s csillag/hópehely):
Kép és készítési leírás
a Tiffany-Andi kreatívon















Papírszalagból hajtogatott 3D-s csillagok (nagy gyerek kedvenc csak tálkában kitéve az asztalra is!):
Kép az Urban Eve-ről, "hogyan készül" videó itt.














Csillagfűzér bentre és kintre:
A kép Csillagos blogjáról származik.
















Origami hópehely (angolul van a magyarázat, de minden mozzanat jól látható):



Ez csak néhány, amit kiválogattam.

De még mutatnék nektek egy két dolgot a Tweety Atelier blogról. Sajnos az oldal koreaiul van, de ez nem jelenthet gondot, ha használod a Google Fordítót (főleg, ha Google Chrome-ban nyitod meg...). Ha tudsz angolul, akkor inkább arra fordítsd, mert az jobb (helyesebb)...

Origami képkeret hajtogatása - ajándékkiegészítő (ha képet adsz ajándékba)
Origami karácsonyfa mécses és/vagy 3D-s dísz - hangulat(világítás) a lakásba
Pauszvirággal díszített karácsonyi gyertya (ügyes kezűeknek) - ajándéknak sem utolsó
Origami masni - csomagdíszítő ötlet

Nézzetek körül, mert rengeteg csomagolási ötlet, csomagolás, és kézi készítésű papírdoboz van fenn! Személyes kedvencem a hanbokos táska. De még nem jutottam el a kipróbálásáig...

2011. december 11., vasárnap

Válasz Vikinek avagy tanúságtétel a megtérésemről

Kedves Olvasóm!
Viki nagyon érdekes kérdéseket tett fel nekem megjegyzésében. Nagyon fontos és komoly kérdéseket. Olyanokat, amire nagyon fontosnak tartom a válasz megadását. Lehet, ezzel másnak is hasznára leszek, de ha ezzel egy picit is segítek neked, kedves Viki, akkor már megérte. Az egész blogírás dolog is.

Ide másolom a megjegyzést, hogy aztán ténylegesen tudjak mindenre válaszolni, legyen helyem kifejteni.

"Kedves Manka!

Pár hete olvasom a blogodat, és nagyon örülök, hogy ilyenek is vannak, épp jókor jött...
Néhány kis kérdés is megfogalmazódott bennem, és mivel írtad, hogy te sem vallásos családból származol (én sem, de ennek ellenére csodálatos szüleim vannak), és mégis megtaláltad Isten, vagy ő talált meg téged, hitoktató is vagy, hát ideírom őket.
Az első, ami általában kiborítja a legtöbb hívőt, de mentségemre szóljon, hogy „keresem az utam”: Te mikor és hogyan jutottál el a hitedben odáig, hogy biztosan hidd, és tudd, hogy ami a Szentírásban le van írva, az úgy is volt, Jézus élt, létező személy, a róla szóló történetek igazak? Van erre más bizonyíték. Sokszor szembesülök vele, hogy én magam sem tudok megfelelni erre a kérdésre, ha valaki fölteszi…
A másik: hogyan érezted Isten hívását? Ezt azért kérdezem, mert feltételezem, te sem a neveltetésből adódóan kerültél ilyen közösségbe.
A harmadik, legszemélyesebb: Te mit tapasztaltál, ha egyáltalán tapasztaltál ilyet, hogyan lehet behozni azt a lemaradást, ami katolikus közösségekben ér/ért azokkal szemben, akik gyerekkoruk óta vallásos környezetben nevelkedtek? Hogyan lehet felnőttként áttérni erre az útra? Hogyan lehet az ember igazán szerethető, és szeretni tudó?
Én sokszor érzem ezt a hátrányt, hogy alapjában nincs meg bennem az a keresztényi elfogadás, mosolygás, jó kedély, mint a társaság többi (gyerekkora óta katolikus) tagjában. Sőt, nehéz így fiatal felnőttként belecsöppenni egy ilyen közösségbe, hiszen a nem hívő közösségben nem érzem magam jól, mert más értékrendre vágyon, viszont a katolikus közösségekből mindig ki fogok lógni, pont azért, mert én nem úgy indultam.
Előre is köszönöm a válaszodat, további sok sikert, kreativitást a hivatásaidhoz!
Viki"



Sorrendben válaszolok a kérdésekre.


1. Mikor jutottam el odáig, hogy elhittem azt, hogy igaz, amit a Szentírás tanúsít, hogy Jézus élő személy?


A válasz, hosszú ideig tartott, és fokozatosan alakult ki, egyik meggyőződés a másikra épült. Isten akkor lépett be először az életembe, amikor a legnagyobb szükségem volt rá: a szüleim válásakor. De nem úgy, hogy megszólított volna konkrét, kézzel fogható módon. :-) Akkor már járogattam hittanra, már rendelkeztem némi ismerettel. A töri órákon persze a "jó" kommunista rendszer hozadékaként úgy tanítottak minket, Jézus egy kitalált személy volt. Csak sokkal később döbbentem rá, hogy egészen érdekes, hogy eszerint egy történelmileg nem létező személy születésétől számítjuk az emberi történelmet... Ez az egyik stabil érv. Jézus dokumentált történeti személyiség. (És itt nem csak a Szentírásra gondolok, mint történeti írásos forrás, hanem más korabeli művekre, mint amilyen Jozefusz Fláviusz könyve, aki korabeli zsidó történetíró volt és Rómában élt.)
A szüleim válásakor éreztem, szükségem van egy lelki kapaszkodóra, ami átsegít a krízisen. Ez volt a hit. Valóban úgy gondoltam - gyerekfejjel - ez egy mankó, amit később, a baj múltával majd eldobok. De ahogy egyre jobban belemélyedtem, megkeresztelkedtem, elsőáldoztam, jártam hittanra, templomba (először öcsémmel, később barátaimmal, de szinte sose a szüleimmel) valahogy kezdett az egész mélyre hatolni. Sok ajándékot kaptam a kereszténységtől. Mint amilyen az önnevelés. Ez eszközt adott a kezembe. Nem éreztem magam tehetetlennek.
Amikor 14 éves lettem, egy alkalommal elmentem az osztálytársaimmal "zülleni". Leültünk egy parkban, és beszélgettünk, a többiek pedig cigarettáztak. Egyik fiú, aki akkor tetszegetett nekem, megkérdezte: "Az, hogy te keresztény vagy, azt jelenti, hogy szűzen fogsz házasságot kötni?" És én azt feleltem: á, dehogy.
És utána rögtön megszólalt a lelkiismeretem, nagyon nehézzé vált a szívem. Úgy éreztem, elárultam Istent. Igen. Mivel imádkoztam hozzá, már éreztem néha jelenlétét életemben. Különösen a lelkiismeretemen keresztül szólított meg.
Ekkor fedeztem fel, hogy a hitem több mankónál: az életem fontos része.
Ezután úgy kezdtem el gondolkodni és viselkedni, hogy ezt erősítsem. De kamasz voltam. Önző, magamba zárt. Mégis nagyszerű közösség és barátok vettek körül. Nekik sokat köszönhetek. Megtartottak. Kisközösségbe jártam, ahol sokat tanultam és éltem meg a hitből. Fiúztam. És tapasztaltam, a világ mennyire lehúz. Marcangoltam magam. Szinte állandóan.
A Szentírás igazságára egyre fokozatosabban ébredtem rá, de még kamasz koromban. Viszont, mikor a hitoktatóira jártam, akkor világosodott meg előttem és kristályosodott ki sok minden. Történetileg és értelmezés szerint foglalkozni a Bibliával nagyon érdekes, és elmélyülésre vezethet.
A hitoktatóira úgy kerültem, hogy azt ajánlották a tanáraim, tanuljak tovább, szerezzek diplomát, mert van eszem hozzá. Úgy gondoltam, diplomával jobb állást szerezhetek magamnak. De feltétlenül olyan szakot akartam tanulni, ami nagyon érdekelt. A hit pedig nagyon is érdekelt, ezért választottam a hitoktatóit. Csodálatos módon, pótfelvételivel kerültem a főiskolára. És bizony, akkor jöttem rá, hogy erre hívott Isten, amikor a második évben először tartottam órát gyerekeknek. Addig nem értettem, miért adott Isten annyi féle tehetséget: kézügyesség, rajztudás, énekhang, jó beszélő és elbeszélőképesség és némi excentrikus hajlam. Ekkor összeállt: mind a hitoktatói pályához kellettek. Addig mindig tartottam attól, számon kérik rajtam, és nem tudom megadni kamatosan talentumaimat. Most tudtam, ez az útja-módja ennek.
De Isten, azon kívül, hogy Gondviselését, csodáit, imáim meghallgatását tapasztaltam, nem szólított meg. A kereszténység nem vált még életemmé. 
Azt kell hogy mondjam, mégis felnőtt koromban jutottam el a legnagyobb megtérésemig. Akkor, amikor felismertem, istenkép (egy elképzelés Róla, milyen) foglalja el Isten helyét. Imádkoztam, hogy megismerhessem Őt személyesen. És Ő meghallgatta az imámat. Éreztem a jelenlétét ima közben. És azóta is folytatódik ez a személyes kapcsolat.
Amíg nem jutottam el erre a személyességre, sok minden megkérdőjelezhető volt. De amikor megtapasztaltam Isten személyes jelenlétét: ez volt számomra a legerősebb bizonyíték. Ekkor kelt minden életre, amit addig tudtam és megtudtam.
Így azt mondom, te is légy türelmes magadhoz, és hagyd, hogy Isten fokozatosan felépítse életedben azt a meggyőződést, amit már nem lehet tőled elvenni többé. 


2. Hogyan éreztem Isten hívását?


Azt hiszem, erre megfeleltem az előző részben. Nem mindig éreztem konkrét hívást, de hittem abban: véletlenek nincsenek. Felismertem Isten tetteit életemben. És megtanultam a szívemben azokat megőrizni és emlékezni rájuk. Ez segít a nehéz és száraz időszakokban, amikor Isten távolinak tűnik.
A személyes találkozáskor vált számomra a hívása konkréttá. 
Sokszor segít nekem azzal, hogy a Szentírás olvasásakor "kiszól" nekem egy-egy mondat. Ezzel Ő üzen. Mindig megérzem a szívemen a koppanást olyankor...


3. Hogyan lehet behozni a lemaradást a kereszténységben gyerekkoruk óta élőkhöz képest?


Szívem mélyéig átérzem a helyzetedet. Mai napig küzdök én is ezzel.
Egy dolgot azonban elmondok neked. Rád is szüksége van azoknak, akik "tenyésztett" keresztények (bocsánat a csúnya kifejezésért azoktól, akik olyan szerencsések, hogy ebbe a csoportba tartoznak). Nekik sokszor nem nagy horderejű a megtérésük és Isten mellett való döntésük. De létező és valódi. Néha csak vasárnapi keresztények, és megszokásból járnak templomba. Vannak persze mély hitűek is köztük, akik számunkra különlegesen csodálatosak. Amikor látnak téged a keresztény családban növekedettek, emlékezteted őket arra, nekik is meg kell térni, minden egyes nap. Keresniük kell nekik is. Hogy minden egyes nap Jézus mellett döntsenek. Szóval: így is hasznos tagja vagy a közösségnek, még ha el is ütsz a többiektől!
A másik: az egész közösségben képviselni tudsz egy másik szemszöget és tapasztalatvilágot, amire szintén szükség van. Ez egy érdekes hivatás. Szóval ne úgy lásd, mid nincs, hanem hogy mid van.
Nem mondom, nem könnyű a véredbe ivódott keresztény hagyományok nélkül megteremteni azokat a családodban, vagy saját életedben. Ez elsősorban a hitbeli elmélyülésedből is táplálkozik. Minél mélyebb kapcsolatra jutsz Istennel, annál jobban megy majd a mosolygás, elfogadás és jó kedély. Ez elsősorban számodra mindig az Isten-kapcsolatodból fog kiindulni, nem tanult cselekvési forma lesz. De ezzel semmi baj sincsen! 
Nekem az jelenti a legnagyobb nehézséget, hogy nekem másképp kell nevelnem a gyerekeimet, mert ők már "beleszülettek" a kereszténységbe. Én igyekszem olyan embereket találni, akik tanácsot és útmutatást tudnak nekem ebben adni. És szerencsére nem is egy van ilyen. 
Hidd el, nem fogod örökké kívülállónak érezni magad. Mert ha felismered, hogy te így is értékes tagja vagy az Egyháznak, akkor könnyebb lesz elfogadni késői megtérésed minden előnyét és hátrányát. 
Én úgy fogalmaztam ezt meg magamnak, Isten nekem más utat adott. És elfogadtam ezt, bár nekem is sok fejtörést, néha szenvedést okoz a dolog. Ez azonban komoly áldássá is válhat. Ne becsüld le magadat, se Isten művét életedben. A szőlős gazda a példabeszédben azoknak is egy tallért fizetett, akik nem reggel, vagy délben, hanem este álltak be a munkába - és átélték a nélkülözöttség szenvedését... 


Utoljára pedig sok kitartást kívánok és Isten kegyelmét kérem, hogy téged is megtartson és megerősítsen hitedben!
Isten áldjon!

2011. december 10., szombat

Hálaadás - 19. nap (péntek)

Hálát adok:
a zenéért.

A zene nagyon fontos az életünkben. Inspirációt, erőt, ritmust és keretet ad. Lehet destruktív is, ahogyan manapság használják: kizárva másokat az életünkből mindenhol hallgatjuk dübörgését. De lehet a transzcendentalitás eszköze is. És itt nekem elsősorban Bach jut az eszembe, Mozart, Charpentier, Beethoven... és még folytathatnám a klasszikus kedvenceimet.... aztán pl. a Taizéi dalok, de sok más csodás dicsőítő ének is (elvégre iskolás koromtól énekkaros voltam, később pedig benne voltam a templomi gitáros énekkarban...). Nekem mindig jobban ment a főzés, a mosogatás és az unalmas munkák, ha közben legalább énekeltem. Persze legtöbbször a gitáros énekkari repertoárból jutnak eszembe dalok...
De ezeken túl nagyon szeretek más zenéket is. A modernek közül is. A férjemmel egy '80-as évek bulin jöttünk össze. És azóta is vannak közös kedvenceink a '80-as, de a '90-es évek évekből is, amikor fiatalok (én inkább még gyerek) voltunk. A modern "tánczenéért" nem feltétlenül lelkesedem maradéktalanul (diszkóba való tucc-tuccokért főleg), még ha nagyon is szeretem a streetdance filmeket... és ezért sok kivétel akad. :-) De a dallamosabb, isnstrumentálisabb zenék mindig hamarabb megfognak. Pl. a latin ritmusúak... És van sok populáris zene, amely természetesen nekem is belopta magát a szívembe.

Ma Joe Cocker egyik számával álmodtam délután (lepihentem a lánykámmal), az Unchain my heart-tal. Joe Cocker a gyerekkoromat idézi, amikor édesanyám, öcsém, meg én sokat néztük a zenecsatornák klipjeit. Ez a karcos hangú énekes hamar belopta magát a szívünkbe.

Most mégis inkább egy másik számát osztanám meg veletek. Egy olyat, ami mindig meghat a szépségével. Amit az egyik legszebb szerelmes dalnak tartanak. Nekem mégis a kicsi lányaim jutnak róla eszembe... :D


2011. december 9., péntek

Hálaadás - 16., 17., és 18. nap (kedd, szerda, csütörtök))

Bocsánatot kérek a lemaradásért. De most aztán pótolom...

Hálát adok:
a gyermekek hitéért.

Csodálatos látni, milyen mélyről jövő, természetes hite van egy kis óvodáskorú gyereknek. Cicuka lányom hittanon (mert járunk ovis hittanra) és otthon is könnyekig megható kijelentéseket tud tenni, amelyek egy kisgyerek ébredező és mélyülő hitéről tesznek tanúságot.
Itt külön szeretnék még hálát adni G. néniért, aki Cicukám hitoktatója. Micsoda kaliberű ember! A mi közös evangelizációs munkánknak hála lánykám egyre inkább ismeri és szereti a Jóistent! :D

Hálát adok:
a petrezselyem illatáért.

Nem tudom, te szoktad-e csinálni, Kedves Olvasóm, én piacnapkor mindig begyűjtök egy-két csokor friss petrezselymet és nem sajnálom azt a 10 perc megfeszített munkát, amíg lecsipkedem a szárról a leveleket, megmosom, és nagy konyhakéssel finomra aprítom. Ha kész a művelet, akkor jégkocka tartóba adagolom, és folpakkal lefedve lefagyasztom. Így mindig van itthon ha kell friss petrezselyem. Mert sajnos a szárított egyáltalán nem adja vissza a friss aromáját. A frisset szívesebben teszi bele az ember a borsófőzibe, meg a zöldbabba is, ill. más ételekbe, salátába. Míg a szárított... nos vannak fűszerek, amelyek szárítva nem kevésbé jók, de állítom, a petrezselyemnél ez nem így van.
Csütörtökön a finom petrezselyem illatnak köszönhetem az inspirációt, hogy készítsek egy jó kis tavaszi borsólevest, petrezselymes-vajas galuskával. Hát mondhatom, nagy sikere lett. :-)

Hálát adok:
a legszeretetreméltóbb anyatársért, a Szűzanyáért.

Az ő örök emlékű igenje Isten tervére és fiára, Jézusra, sokunk számára bátorítás egész életünkön keresztül. Mária a legkiválóbb anyatárs, akihez lehet fordulni tanácsért, és akinek élete példa és útmutatás. Én sokszor szoktam erőt meríteni az őhozzá fordulásból, amikor nevelési vagy épp házassági gondokkal küzdök.
Nagyon szeretem imádkozni - különösen várandósan - az Úr angyalát. Ilyenkor érzem, egy lelki ráhangolódás, egyfajta közösség alakul ki közöttem és Égi Édesanyám között. Átélni és imádkozni az ő helyzetét és sorsát - más színbe helyezi a mi életünket és problémáinkat.
Hálát adok Uram, hogy a Szűzanyát választottad ki édesanyjául Egyszülött Fiadnak, s az ő tündöklő életével példát állítottál sok millió nő és férfi elé. Köszönjük azt a szerető anyai szívet, amely ott fenn értünk dobog!

2011. december 6., kedd

Hálaadás - 15. nap (hétfő)

Hálát adok:
a fáradtságért.

Mostanság szinte mindig fáradt vagyok. Rekord idő alatt képes vagyok az ágyba hullástól a mély alvásig eljutni. De hálát adok érte. Mert ez amolyan "ma is tettem valami hasznosat" fáradtság. :-)

2011. december 4., vasárnap

Hálaadás - 13. és 14. nap (szombat, vasárnap)

Hálát adok:
a gyermekeimért.

A kép idén nyáron készült, Vácott
Mostanság elég sokat küszködök velük. Főleg Cicukával. De attól, hogy néha fájdalamas vele az élet - mert nem kispiskóta egy 4 éves, dackorszakban lévő, makacs, öntudatos, határozott és hisztis óvodás - attól még nagyon nagy örömünk van a gyermekeinkben. Csodálatos egyéniségek már most. Kedvesek, huncutok, akaratosak, segítőkészek. Velük az élet sosem unalmas. Mindig van valami, ami történik épp. Jó kis élénk gyerekek. Igazi virgoncok. És nagy fantáziájuk van.
És annyira de annyira megéri azt a sok erőt, energiát, időt beléjük fektetni. Igaz, sok dolognak még nem kelt ki a hajtása, igaz, most még csak vetek-vetek, de tudom, előbb utóbb ki fog hajtani bennük a nevelésünk. És meg van mindkettőnek az esélye arra, hogy csodálatos ember válik belőlük. Hiszen már most gyerekként csodálatosak.
Köszönöm, Uram, a gyermekeimet! Igazi áldások ők a mi családunkon. Nem tudok elég hálás lenni értük. És nem tudnék nélkülük élni. Köszönöm, hogy vannak és ismerhetem őket. Köszönöm, hogy láthatom a fejlődésüket. Köszönöm, hogy én lehetek az édesanyjuk. Dicsőség neked gyönyörű alkotásaidért!

Hálát adok:
az örömért, amelyet másoknak szerzünk.

A Mikulás-ünnepség nagyon jól sikerült tegnap. Mindenki beletette a magáét, és nagyon jó kis műsort sikerült összehozni. Akitől csak elköszöntünk, szuperlatívuszokban beszélt róla. Sokan megdicsérték a mi kis darabunkat is. És ennek annyira örülök! Persze meg kell említenem, hogy semmi nem lett volna belőle, ha Isten nem segít meg engem. A gyerekek-fiatalok szívesen csinálták, az egyik hitoktatótársam beszállt a családja néhány tagjával, így meglett az összes szereplőnk. És barátnőm, a gitáros énekkarral remek zenei aláfestést és keretet biztosított nekünk, ez által kelt életre a kis játék igazi lelki értelme. Ha a többiek nem tették volna bele szívüket és lelküket, bizony nem lett volna ekkora sikere.
Volt olyan szülő, aki azt mondta búcsúzóban: az idei volt az eddigi legjobb Mikulás-ünnep. Én is így éreztem.
És a legnagyobb öröm az, hogy láthatjuk, mennyi örömet sikerült szereznünk vele a plébánia családjainak, elsősorban a gyerekeknek.
Biztos vagyok benne, hogy Szent Miklós püspök is mosolygott fenn az égben. :)

2011. december 3., szombat

Hálaadás - 11. és 12. nap (csütörtök, péntek)

Hálát adok:
a hálaadásért
és az imaközösségért.

Amióta hálát adok, minden vidámabb, mert minden egyes napban meglátom a jót. És amióta hála tölti el a szívemet, érzem, kezd ünnepi díszbe öltözni. Örömöm fokozódik. Azt hiszem, Isten nem véletlenül súgta a szívembe ezt az ötletet.

Régen, amikor tinédzser voltam, volt egy imaközösség, ahova jártam hetente. Legszebb éveim voltak azok. A közi segített, és sokat tanultam az idősebbektől, mert bizony én voltam a legfiatalabb. Megtiszteltetés volt, hogy meghívtak. A közös éneklés és ima pedig mindig nagyon nagy hatással volt rám.
Miután kiváltam a köziből, azóta hiányérzetem volt. Jelenleg ismét benne vagyok egy imaközösségben. Mindenki idősebb nálam, ismét. Én meg lubickolok. Olyan ismerős érzés vesz erőt rajtam olyankor. Sokat tanulok, és a közösségi ima megtart és erőt ad. Nem utolsó anya-kimenőnek sem. És csak két hetente van. :)
Köszönöm a közös imát, a közös elmélkedést!

2011. december 1., csütörtök

Hálaadás - 9. és 10. nap (kedd és szerda)

Hálát adok:
a gyerekeimmel eltöltött időért,
és a barátnőkért.

Tudom, vissza nem hozhatom azt az időt, amit most nem a lányokkal töltök. Így igyekszem velük lenni, jelen lenni. Kedden például csodás mézeskalács sütésben volt részünk. Nekem nem sok dolgom volt azon kívül, hogy kinyújtottam a tésztát, a kész figurákat a tepsibe, majd a tepsit a sütőbe tettem... A lányok már egész szuperül szúrják ki a mézes-fűszeres lapból a csillagokat, szíveket, fenyőfákat, virágokat. Különösen Cicuka ügyes. Ő már olyan profi, hogy egymás mellett szúrja ki a formákat, így nem pazarol el semmit. :D Persze meggyűlik néha a bajuk azzal, hogy nem elég erősen nyomják a fém ill. műanyag formákat a tésztába, így az megvicceli őket...
Mindent egybevetve klassz mulatság velük együtt sütni. És a hűtőben lapul még egy adag mézeskalács massza... :D

A barátnős beszélgetésekért nem lehetek elég hálás. Olyan jó, hogy vannak. És jelenleg újra egyre többen. A legjobb aktív kikapcsolódást biztosító program anyukáknak, ha végre leülhetnek egy bögre meleg vagy hideg itallal beszélgetni a barátnővel/barátnőkkel. Hiába, a lányok egymásközt hangulatot nem lehet megunni! Csak ne szaladna olyankor olyan gyorsan az idő!
Köszönöm a látogatásodat, kedves Reina Nicolasa! Élmény volt ismét veled lenni! ;-)