Rólam

Saját fotó
Címszavakban... ...ami vagyok: feleség, négyszeres édesanya, macskatulajdonos, hitoktató, alkotó személyiség. ...amit szívesen csinálok: rajz, ének, zene, horgolás (soook-sok horgolás), főzés, tanítás... Akinek mindezért hálás vagyok: Isten

Keresés ebben a blogban

"Blogház" üzenetek

Kedves Olvasóm!

Hiánypótló bejegyzés triót indítottam útjára. Önkielégítés témakörében lányokat érintő módon. Remélem, tetszeni fog, és hogy sok nőtársunknak segítséget fog jelenteni.

Üdvözlettel:

Manka :-)

2010. június 26., szombat

Zenemű különböző zajokra és hangokra komponálva

A karmester beint. Kezdődik a hangverseny!
Nyitásnak fojtott, ablaküvegen keresztül hallatszó autómotor zaj, fékcsikorgás, egy-egy troli jellegzetes "szuszogása", ritkás visszatérő motívumként hangos szóváltás...
Most halkul az nyitány témája, ám alaphangnak megmarad. Halk nyalakodás hallatszik - macskamosakodás. Bumm - zsupsz, ahogy a magasból egy test esik az asztallapra, és aztán onnan is tovaugrik, halk üvegkoccanás kíséretében. Szünet.
Most következik a sírás. Kitörő, erőteljes szóló. Egy gyermek magas, éles sírása. Fortissimo. Közben kivehető ének: az Anya szó ismétlődése szövegként... Crescendo, majd decrescendo. Lassan pianissimoba fordul, szipogássá, miközben másik szólamként szopránban megszólal egy ismert Sillye Jenő dal, Nincsen most már semmi baj... A dal is elenyészik, sírás megszűnik, cuppogó csókhangok kísérik az alapot. Szünet.
Hírtelen nagyot lendül a karmester keze, boruló fakockák hangja. Aztán visszatérésként ritmikusan ismétlődő guruló fa zörgése. Újabb szólista. Halk, nyűgös nyöszörgés úszik be. Először csak piano. Ám egyre erősödik. Szünetek szabdalják, később már azok se, ahogy egyre hangosodik a katarzisig, az erős babasírásig. Csúszó léptek zaja alig hallhatóan. - Na gyere, csipetkém! - szólal meg ismét a szoprán énekhang. A babasírást babahüppögés váltja fel. Ám ekkor kórussá válik szét a téma kibontása. Újabb gyereksírás szólam tarkítja a zeneművet. Lassan, sikeresen elcsitul mindegyik. Szünet.
Váltás. Vízcsobogás, halk rotyogás és lángsziszegés, fedő zörgése a szökő gőz és illatok felől. Dobpergés - egy kés dobogó hangja egy deszkán. Távoli fakockahangok... Gügyögés, gyerekdúdolgatás. Időnként visszatérő pianissimo színek az új tételben.
Ebből hirtelen válik ki egy felcsendülő új gyerekszóló, visszhangos hisztisikoltás, koloratúr szoprán. Csend. Majd újból, s cifrázza. Aztán hirtelen hangos, haragos, visszhangos alt szóló. Panaszkodás a gyermekre - ajtó mögül szűrődő módon előadva. Az énekesnő élethűen alakítja a szomszéd anyukát. Egy másik, még altabb női hang. Anya inti a lányát... Áriák párbaja, crescendok, ismét koloratúr kivitel és sikoltozás... A téma felismerhető: "figyelj rám hiszti", idegesség, veszekedés, csúnya szavak... Több generációs problémát boncol a darab. Egy fortissimo ajtócsapódás mindennek véget vet. Szünet. Végre.
Patt. Patt. Patt. Idegszálak pattanásának zaja. Ütemes dobolás, szívverés, halántékon lüktető vérerek válasza. Belső hang szólal meg: - Istenem, adj nekem türelmet és szeretet, hogy elviseljem ezt! - újabb és újabb ismétlés. Patt. Patt. Patt. Nyávogás. Kaparászás, széthulló kavicsok. Az alomtálca dinamikus hangjai. Patt. Patt. Patt.  Ismét a kisgyermek és a baba kettőse, szobából hallatszó sírás-kórus. Visszatér da capo a második tétel, a gyerekek megnyugtatásával.
A karmester leinti a zenekart és meghajol.
Ugye kedves hallgatóság, van, ami ismerős volt ebben a zeneműben?

Istenem, adj nekem sok-sok türelmet és szeretetet, hogy azzal forduljak a körülöttem élőkhöz az idegbaj határán is! Amen.

2010. június 23., szerda

Kreatív blogger díj avagy díjazzuk a díjazókat :-)

Reina Nicolasa tüntetett ki ezzel a díjjal:

Ezúton megköszönöm, és a jószándék kedvéért, amit irántam tanúsít, én is tovább adom.

Először is 7 személyes dolog rólam:

  1. Utálom (sic! sőt gyűlölöm) a láncleveleket és az ahhoz hasonló dolgokat. Épp ezért nagyon sokat gondolkodtam azon, mit kezdjek a díjjal (lévén formailag nem igazán különbözik azoktól). Mivel a dícséret és elismerés jól esik nekem is, másoknak is, ezért döntöttem úgy, beszállok a "láncolatba". Úgy tekintem ezt, mint játékot. És senkit nem kötelezek folytatására.
  2. Mai napig olvasok meséket. Nem csak meséket, de képregényeket is. Az egyik kedvencem most az Oishi Kankei (A Delicious Relationship) c. josei (fiatal felnőtt nőket megcélzó) manga. Természetesen főzés a fő téma...
  3. Nagyon szeretem alvás közben nézni a gyerekeimet. Olyankor kisímul az arcocskájuk, gyönyörűek! Persze pár percnél tovább sosem merem öket lesni, hiszen az alvás kiszolgáltatott állapot...
  4. A férjem néha viccből meg szokta kérdezni tőlem, ha éhezne a család, levágnám-e a macskáimat? A válaszom: NEM! És nem viccelek.
  5. Szeretem a Shakespeare drámákból készült filmeket. Főleg a Kenneth Branagh féle feldolgozásokat. A kedvenceim a Vízkereszt vagy amit akartok (1996-os, főbb szereplők: Ben Kingsley, Imogen Stubbs, Toby Stephens, Helena Bonham-Carter, Imelda Staunton, Richard E. Grant... és a többiek), illetve az Ahogy  tetszik (2006-os, főbb szereplők: Brian Blessed, Romola Garai, Bryce Dallas Howard, Kevin Kline, Alfred Molina... és a többiek).
  6. Ugyanennyire szeretem a BBC filmes regényfeldolgozásait, különös tekintettel Jane Austenra... :-)
  7. Nagyon szeretem a trüffelt. Annyira, hogy sose merek venni magamnak, különben mind egy szálig, egy ültő helyemben befalnám... (És most inkább fogynom kellene...)
Az én kitüntetett bloggereim:
A többszörösek, akiket mások is kitüntettek: ApulchraFiloteaReina Nicolasa.
Azok, akik még csak most jönnek:

  1. Kovács Gábor atya blogja, a Zsebpagoda. Határtalan a fantáziája és a humora, ami megszínesíti mindennapjait. Nekem a lőfegyvernek is alkalmazható konzervnyitó a kedvencem. :-) Őt nem értesítem ki, mivel nálam is kevésbé szívleli a láncleveleket és efféléket. Ha megnézi ezt a blogbejegyzést, majd értesül róla.
  2. Poggi blogja a Violet Empire of Dreamers c. saját honlapján. (Ha bele szeretnétek olvasni, katt a Blog feliratra.) Ő volt az első, akinek a blogját olvastam. És ekkor tetszett meg először ez a műfaj.
  3. Insalata mista - Cirko blogja. Igazi gyöngyszem. :-)
  4. Ezt a helyet több blognak is odaítélném, ami nem a kreativitása, hanem igazmondása miatt figyelemre méltó. De mivel nem bízom benne, hogy jó néven veszik a közszemlére tételt, vagy a láncoskodásban való részvételt, ezért névtelenül álljanak ők itt.
Gratulálok!

Aki közületek még nem kapott díjat, és van kedve hozzá, az ugyanígy:
  • írjon magáról 7 személyeset,
  • tegye ki a díjat,
  • nevezzen meg 7 bloggert, akit ő érdemesnek tart,
  • és értesítse róla a szerencsétlen szerencséseket. :-)
Díjváltozatok, amiket ki lehet tenni:


2010. június 14., hétfő

Gondolatok a gép előtt, délelőtt

Néha jó tudni, hogy mások ugyanolyan, vagy hasonló problémákkal küzdenek, mint mi.
A pesszimistáknak való félig
töltött pohár. :D
A kép innen.
Vannak olyanok is, akiknek ha azt mondjuk, vannak rosszabb helyzetben lévők nálad, azt mondja: "Ez engem nem vigasztal." Általában ezek azok az emberek, akiknek a pohár mindig félig üres. Én azokhoz tartozom, akiknek a pohár félig teli. Ha belegondolok, hogy másnak mennyivel rosszabb nálam, hálát kezdek érezni azért, hogy nem kapok erőmet meghaladó feladatot. Ha pedig azt tudom meg, hogy valaki nagyon hasonló nehézségekkel küzd, mint én, mindig megnyugszom: nem vagyok egyedül, nem én vagyok az egyetlen. És ettől új erőre kapok. Kárörvendés lenne? Nem. Kicsit abszurdnak tűnik annak örülni, hogy mások is osztják a szenvedést, a frusztrációt, a tanácstalanságot vagy tehetetlenségeket. Ilyenkor mintha láthatatlanul is könnyebbedne a súly vállamon, nem egyedül vívom ezt a küzdelmet, megosztozunk. A legjobb azt tudni, hogy a mi Urunk osztozik velünk. Szeretetből.
A frusztrációt, a szenvedést nem úszhatjuk meg.
A Mélybenézőben írja Dr. Lawrence Crabb, hogy egyik férfi páciense egyszer azzal kezde a beszélgetést, minél előbb jól akarja magát érezni a bőrében. (Ha nem veszítettem volna el a könyvet, idézném szó szerint, de most csak az emlékeimre támaszkodhatok...) Dr. Crabb erre azt tanácsolta neki, vegyen ki egy hónap szabadságot, utazzon el valami trópusi paradicsomba, fogyasszon nagy mennyiségű alkohol tartalmú italt, és vegye körbe magát csinos nőkkel... Mire az illető teljesen megrökönyödött. - Keresztény maga egyáltalán? - adott hangot döbbenetének. Mire a doktor elmagyarázta neki, ilyesmire nincs mindig keresztény megoldás.
Ezt igaznak tartom. Ha ragaszkodunk a hitünk értékrendjéhez, sokszor kerülhetünk frusztráló helyzetekbe, amiből kényelmes lenne kilépni. Például amikor szembe találkozunk a kettős mércével, amivel minket mérnek embertársaink. Vagy amikor vergődünk a boldogtalanság érzetében, s körülöttünk minden a "légy boldog!" mantrát kántálja.
Néha kénytelenek vagyunk elviselni a szenvedést. Azért, hogy megmaradjunk Istenben, a hitünkben, hogy a jót tegyük.
A Bernadette-ről szóló filmben (Sugárzó Életek DVD sorozat 13-14. rész) láttam, hallottam egy jó mottót. "Mikor valamilyen teremtmény bántja," - tanácsolja Marie Bernard nővérnek egyik társa - "mindig mondogassa magában: múlj el, múlj el, ó, teremtmény! Isten marad, Isten elég." Nagyon hasonló ez Avilai Szent Teréz mondásához: "Isten egyedül elég." Mindig jó erre emlékeztetnünk magunkat a baj idején.
Az igazi az lenne, ha ilyenkor is tudnánk az Istent dicsőíteni. De nehéznek tűnik ez akkor, amikor az embernek nem kedveskedik az Úr lelki élményekkel, amikor a megpróbáltatás, a hűség ideje tart. Mégis azt kellene tennünk, és annál inkább. Mert az életben is meg kell tanulnunk úgy végezni jól és szertettel a munkánkat, bármi apróság is legyen az, hogy nem várunk érte dícséretet. A Dicsőségben elég jutalomban lesz részünk.
Ez a felszólítás természetesen először magamnak szól.

2010. június 10., csütörtök

Alter

Ezzel a fogalommal a Mamami honlap ismertetett meg, amikor hordozókendő kötési módokat vadásztam rajta. Egyik menüpontja volt az "Alter nevelés".
Amikor még csak egy gyerekem volt, megrögzött hordozókendő ellenes voltam. No nem azért, mert nem tetszett a dolog, ahogyan a kis babuskák anyucira vagy apucira kötve élvezték a ringatózást, hanem azért mert előítéleteim ezt az alternatív dolgot össze is kötötték más alternatív nevelési módszerekkel, szokásokkal, sőt okkultizmusra való hajlammal is. Maga a kendőkötés már akkor is szimpatikus dolog volt. A hozzá kapcsolódó feltételezett többletek távolítottak el. És valóban. Van olyan anyuka, aki miközben hordozza a babáját, homeopátiát népszerűsít a keresztény közösségben, vagy dulával* szüli a következő porontyot, babahoroszkópot vizsgálgat, Feng Shui alapján rendezi be a gyerekszobát, olyan ásványokból-kövekből fűzött nyakláncot köt a baba nyakába védelméül, ami megfelel a drágakőmágia elveinek... és így tovább. De kipróbálhat-e mindent egy keresztény édesanya, amit a divatos kismama újságok - a világ - felkínálnak neki alternatívaként?
Mikor várandós lettem, rá kellett jönnöm, az összes kismamalap taszít engem. Mindegyik a következő üzenetet küldte felém: törődj csak saját magaddal, éld meg ezt a hatalmas szellemi élményt. Mondhatták volna ezt is: éld meg a benned lévő anyaistennőt - mert ehhez hasonlót még olvastam is eladóságom alatt az ezoterika részleg polcain... És az egésznek olyan újpogány íze volt, mint annak, amikor borostyán kövekből nyakláncot látok kisgyerekeken - nem tudok nem arra gondolni, hogy ezt babonából adják a nyakukra. Természetesen a csecsemők halandósága miatt régen is léteztek óvó amulettek. De könyörgöm, mi keresztények vagyunk. Hintsük be a gyermeket ágyastul szentelt vízzel. Annak ördögűző hatalma megóvja kicsinket. Ezzel szemben az amulettes praktikák épp az ellenkezőjét teszik - mágikus gondolkodásunk miatt meghívják az Ellenfelet.
A lapok mást sem sugároztak, érezd magad jól, élvezd ki a hatalmat, legyél boldog, hogy életet adhatsz. És hogyne lettem volna boldog, hogy nemsokára kezemben tarthatom Isten ajándékait. De nekem koránt sem volt küzdelmektől, lelki gondoktól mentes ez az időszak. Akkor meg miért teszik belém a bűntudatot, hogy nem kapcsoltam ki valamilyen ártalmas hatást? Az igazat megvallva, mindkét várandósságom alatt komoly lelki átalakuláson estem át. Mindkettő traumával kezdődött és később a tanulságokon keresztül segített az érettebb emberré váláshoz. Igazi lelki küzdelmek voltak ezek, melyeket a babáim velem együtt éltek meg. A régi lelkiatyám, akinek meséltem erről, azt mondta, ebben a várakozásban az is benne van, hogy vágyakozunk Isten érintése után. Ez szerintem igaz. Az életadás Isten privilégiuma, ám ő mégis megosztja ezt velünk. Az Élet szent titok. Egy szülés-születés Isten-élménnyé válhat igen könnyen.
Mint a nőknek a családomban, a Nők lapja nekem is nagy kedvencem volt. Jó ritmusú, kellemes újság... lenne, ha nem lenne teletömve ezoterikával. Hiába az a néhány jó cikk, Schäffer Erzsébet és a Lola mesék, az egyre vastagodó ezoterika oldalak, az okkult vagy szinkretista (vagy minkettő) mesterek, pl. Müller Péter, vagy steinerista pszichológusuk Vekerdy**, elveszik a kedvem az olvasástól. Már túl sok az átlapozni való. Helyette én már inkább a Képmást, a Familiát, a Familyt vagy a Biblia és Családot veszem kézbe. Nem lehetne ezekhez hasonló kismama lapot készíteni? Szerintem lenne rá kereslet.
És a legnagyobb baj az, hogy a hozzám hasonló kismamák nem mindig találnak ezeken a lapokon kívül jobb tanácsadót. Szükség van egy jó felfogású gyerekes barátnőre, közösségre, szülőkre... stb. Érdemes meghallgatni őket. Néha ugyan összezavarnak, ám sok nagyon jót, megszívlelendőt is mondhatnak. No és akinek ez nincs? Az támaszkodik a könyvekre, újságokra... amik ártalmas üzenetektől terhesek... Mert szereti ugyan tudni az ember lánya, hogyan fejlődik a méhében kicsi magzata, de amit még mellé kap... hát ember legyen a talpán...!
Mielőtt Huncutka megszületett, felvetődött bennem, hogyan fogok az én állandóan mozgásban lévő Cicukámmal lépést tartani, ha még egy hatalmas, nehéz babakocsit is tolnom kell. Akkor láttam barátnőmet, egy kétgyermekes anyukát, hordozókendőben a kisebbikkel. Megfontoltam a dolgot, és úgy döntöttem, kipróbálom. Nekem kitűnően bevált. Huncutka amíg pirinyó volt és hasfájós, könnyen elaludt és megnyugodott, ha kendőbe burkoltam. Később a csípőszűrés is igazolta, a tartásán nem ront, ha békapózban a hasamon, késöbb a hátamon nyugszik. De ettől még használtam/-lom a babakocsit is. És nem fanatizálom a dolgot. Jónak tartom, de azért nem vetek meg senkit, aki nem próbálja ki. Ajánlani azért ajánlom. De nem vonulok ki Úr napján a pont ugyanakkor tartott Hordozásünnepre... (Egyébként is gyanús, miért pont akkor van...)
Épp elég nehéz dolga van egy mai keresztény anyukának, hogy milyen tanácsokat fogadhat el a jelenlegi palettáról. Erre is érvényes azonban, hogy szükséges a megkülönböztetés. Csak olyan dolgokat emeljünk be, amivel nem hívjuk meg az Ellenfelet, ami hatásos az Isten szeretetének közvetítésében. Persze szerencsénkre szentjeink között sok híres, jó nevelő akadt. Nekem két János szokott a szemem előtt lebegni, amikor gyermekeimre, akár a vér szerintiekre, akár (leendő) tanítványaimra gondolok: Vianney Szent János
és Bosco Szent János. És természetesen legnagyobb példaképünk a Szűzanya. Őt sűrűn lehet kérdezni, és ő biztos, hogy jó tanácsot ad. :-)))
Nekünk is van alternatívánk, ha továbbra is meg akarjuk adni a keresztény neveltetés lehetőségét gyermekeinknek. Ha nem akarjuk, hogy mindenszentek és halottak napja helyett Halloweent ünnepeljen, ha nem akarjuk, hogy a Húsvét egyet jelentsen számára az ajándékot tojó nyuszival, és Télapó hozza neki az ajándékot december 6-án... irassuk keresztény óvodába. Mindentől ez sem mentes, mint annyi más keresztény intézménben, itt is lehetnek gondok (pl. gondolok itt a mandala festegetős dolgokra). Ám az irányultság még így is fontos.
Lehetőségünk van a jót választani. Éljünk vele. Mérlegeljünk, imádkozzunk, különböztessük meg. Krisztus a jóra szabadított fel minket a Megváltással. Van kiút a világ ránkerőszakoló hatásából. Nem könnyű. De miért is volna az? Az élet nem habostorta, s más részein is tapasztaltuk már, hogy érdemes a nehezebb utat választani. Maga kereszténységünk is erről szól. Legalábbis kellene, hogy szóljon.

* A dúlaságról változott a véleményem a poszt megírta után. Erről és bővebben a dúlaságról itt olvashatsz.
** Vekerdyről lásd a következő cikket Templom Katától (Hortus Carmeli): Waldorf iskola

2010. június 8., kedd

Huncutka keresztény, Cicuka óvodás lett

Az elmúlt napokban, nagy változások történtek.
Huncutkám az elmúlt Vasárnap, Úr napján a keresztény közösség tagja lett, Isten gyermeke, Avilai Szent Teréz kis pártfogoltja. Már régóta várunk erre az ünnepre, mikoris gyermekünket a keresztvíz alatt Istennek ajánlhatjuk. Az Úr nagyon kegyes volt. Rendkívül gyönyörű liturgia keretében történt a szentség kiszolgáltatása. A pap és ministránsai a templom kapujában fogadtak minket, onnan indultunk el, és ott kértük Huncutkának keresztszüleivel együtt a keresztséget. A szülői, keresztszülői áldások után vonultunk be, bevezetve kicsi lányunkat a keresztény közösségbe, Isten házába. Az atya szépen összefoglalta szentbeszédében ennek a szentségnek hatásait és kötelezettségeinket a nagy isteni adomyány vétele mellett. Utána a keresztelő kúthoz vittük kis olajjal megkentünket, hogy az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében háromszor lemossák a keresztség vizével. Kicsiny habos, fehér ruhás lánykánk rossz néven vette a számára hideg vizet a fejecskéjén, ennek hangot adott. Bár aznap mind a három gyermek, aki részt vett a szertartáson nagyon szépen viselkedett, csendesen, nem zavarva meg a liturgia szépségét. Emlékszem, Cicukám fiatalabb volt, mikor ő ugyanezen átesett. Ő szent komolysággal, egy mukk nélkül tűrte a vízzel való leöntést.
Mikor Huncutkám keresztény lett, az Úr elé vittük őt, be a szentélybe a szentségi Krisztus elé. Ott fejeztük be a liturgiát.
Repesett a szívem az örömtől. Bizony nagy lelki élménnyé lett ez a kis keresztelő.
Utána rokonainknak - a keresztszülők természeresen ebben a minőségben szintén - agapét tartottunk. Meghívtuk az atyát is, ám nem tudott eljönni. Máskor azonban meg fog látogatni bennünket. Nagy öröm olyan plébánossal találkozni, aki lelkipásztori működésében a személyes találkozást a hívekkel fontosnak tartja. Nem mintha nem tartanák ezt fontosnak más plébánosok is, ám volt szerencsém olyanhoz is, aki oly sok feladatot vállalt magára, hogy ez a személyesség rovására ment.
Az agapé nagyon bennsőséges, jó hangulatú volt. Érdemes volt érte dolgozni. Természetesen nem csak én görnyedtem, hanem még rajtam kívül mindkettőnk áldozatos édesanyja, akik ontották a házi süteményeket, velem együtt. A keresztszülők pedig tortát hoztak a szép alakalomra. A férjem is sokat segédkezett.
Természetesen ritka jól esett, amikor még dícséretet is kaptam tőle a "rendezvényszervezésért". Ebből most egy fél évig élek. Ahogy Mark Twain is mondta a bókokról. :-)))

A másik ajándék az volt Istentől, hogy Cicukát felvették nem régen az Óvodába. Bizony ez is jól ekzdődött. Először egy másik katolikus ovit néztünk ki. Jártunk is ott. Ám az én szétszórtságomnak köszönhetően le is csúsztunk róla. Nagyon szégyelltem magam. Ám eszembe jutott, hogy a környéken keressek katolikus ovit. A védőnőnk említette, hogy van a kerületben. Utána is érdeklődtem. Náluk még csak akkor kezdődött a felvétel. Két nyitott alkalmon is voltunk Cicuval. Ő kitűnően érezte magát, és szemmel láthatóan tetszett neki. Ahogy nekem is.
Fésüs Évának van egy Pöttömke című meséje. Pöttömke óvodába kerül. A végén megkérdezi édesanyja, hogyan érezte magát az első napon. Pöttömke így válaszol:
- Köszönöm, egészen jól. Azt hiszem, holnap is elmegyek! - és ilyenkor teszi hozzá manapság az én lányom: - Én is elmegyek az Óvodába!
Mert amióta ott jártunk, már várja. Nem csoda. A költözéskor messze kerültünk a barátaitól. Most az ovi a reményem, hogy ismét jó társasága lesz. Az új játszótérről még nincsenek barátaink, hiába ismerkedünk.
Izgatottan vártuk az értesítő levelet. Bikfic bontotta fel és meghamisítva a szöveget közölte, nem vették fel erre a félévre. De már ismerem annyira, hogy tudjam, direkt csinálja. :-) Úgyhogy rögtön tudtam, győzelem!
Az, hogy lecsúszok egy lehetőségről és helyette egy sokkal jobbat kapok, nagyon is ismerős volt eddigi életemből, így kezdettől éreztem, ennek jól kell alakulnia. Isten vigyázott ránk, és jobb ovit adott nekünk, mint azt mi gondoltuk.
Tegnap elmentem az első szülőire is. Megnyugtató volt, mennyire kedvesek az ottani dolgozók, az igazgatónő. Sőt, egyik óvónéni akit megismerhettünk ottjártunkkor lesz Cicuka óvónénije.
Szombaton pedig várnak minket mindnyájunkat egy szép délutáni programra. Ekkor választhatjuk majd ki Cicuka óvodai jelét. Azt amit innentől kezdve 3-4 éven keresztül hímezhetek majd a ruháiba. :-)
Hát nem szép ez a hét? Gyermekeinknek új jelet adhat(t)unk. Az egyiknek a kereszt, a másiknak az óvodai jelét. Az Úr áldása kísérje életüket! Mi pedig hálát adunk, amiért ennyi örömünk van bennük. :-)

2010. június 3., csütörtök

Ami Istenhez kapcsol


Mostanság szinte kizárólag a lányaimnak énekelek. Altatót, különböző gyerekdalokat, és bánat elleni gyógyírt. Szerencsém van. Sok jó dalt szeretnek. Cicukám altalójának nincs nagy palettája. Általában 2-3 (vagy inkább 2-4) dal közül szokott kérni. A nagy kedvenc a Kaláka egyik megzenésített Weöres Sándor verse, a Nyári este.

Árnyak sora ül a réten.
Nyáj zsong be a faluvégen.
Zúg-dong sűrű raj a fákon. 
Békák dala kel az árkon.


Bim-bam! torony üregében
érc-hang pihen el az éjben.


Csillag süt a szeder-ágra.
Lassan jön a pásztor álma.
Rezgő-fű a feje alja.
Nyár-éj ege betakarja.


Bim-bam! torony üregében
érc-hang pihen el az éjben.

Nekem erről mindig egy létező idill jut eszembe. Alsópetény. Apám háza. Nyár, éjszaka, tücsökmuzsika. A pillék és szúnyogok a lámpaoszlop fényében tolonganak. A békák kuruttyolnak, a ház melletti árokból fölkapaszkodik a hangjuk az emeleti szobába, ahol éppen alszik a család. A gyerek szuszog, a férj fordul - nyikordul az ágy fája. Én az ablak előtt állok. Osonó macskákat, alvó virágos kertet, háztetőket szemlélek. Szemközt a domb tetején magasodik a templom, szépen kivilágítva. Felette ezüstfehéren világítja keresztül a sötétkék eget a hold kerek képe. Ahányszor éneklem ezt a dalt, ez jut eszembe.
A másik két kedvenc a következő: a "három cickomot énekelj", és a "pásztorosat". A "három cickom" természetesen háromszor a Cickom, Cickom... kezdetű dal, utána kiegészítésül a Kiskece lányommal, végtelenített változatban. Ez úgy adódott, hogy a Cickom, Cickom egy pörgősebb ritmusú dal, nehezebben lehet elaludni rajta. A Kiskece lányom viszont szépen elringat, ezért kombináltam a kettőt. A "pásztoros" pedig a Mennyből az angyalnak a fedőneve. Karácsonyi és előtti időben ezzel altattam, hogy hangoljam az ünnepre.
Ha pedig vigasztalom őket egy esés vagy más baj után, Sillye Jenő Kicsi dalát szoktam dúdolni. Cicuka már annyira megszerette, hogy ő szokta énekelni a húgának, ha az sír.

Nincsen most már semmi baj,
letörlöm könnyeim.
Elűzte egy kicsi dal
bánatos perceim.

Köszönöm, Uram, köszönöm,
hogy visszaadtad örömöm.

Szivárvány száll az égre fel,
napfény az arcomon.
A kismadár is énekel,
boldogan hallgatom.

Köszönöm, Uram, köszönöm,
hogy visszaadtad örömöm.
Köszönöm, Uram, köszönöm,
hogy van még bánatom, és örömöm.

Napközben is sokszor kéri Cicuka, hogy énekeljek valamit. Így énekhanom edzésben van. De már egyáltalán nem szoktam énekelni házimunka közben. Igaz, talán kimerülök a gyerekdalokban, vagy csak ritkán van olyan igazán virágos jó kedvem, amikor magam vagyok.
Régen nem így volt. Ha bánatom volt, vagy örömöm, ha mentem az utcán, vagy otthon tettem a dolgom, mindig nóta volt ajkamon. És miért is ne lett volna. Általános iskola óta énekkarban, 14 éves korom óta gitáros énekkarban is énekeltem. A Sárga könyvben (Áldjad én lelkem...) jelölgettem, melyik dalokat ismerem. És bárhová utaztam, az nem maradhatott otthon.
R. G., a rajztanárom, ahányszor találkoztunk az érettségim után, annyiszor visszaemlegetett egy emlékezetes esetet, ami nagyon teszett neki. Szepezden volt a rajztábor. Én éreztem, torkom kezd begyulladni, a fejem lüktetett, az orrom kezdett vörösödni a papírzsepkendők dörzsölésétől. Édesanyám mindig úgy mondta, az ember betegségei lelki eredetűek. Én ebben akkor szilárdan hittem. Akkor még nem tudtam mi az pozitív beállítódás, agykontrol, önszuggesztió. Ha tudtam volna amit most, nem olyan indíttatással csinálom mindezt, mint akkor. Most hiszem, a betegségek nem csak lelki állapotunk szomatizálódása, mert ha lehet ártatlanul szenvedni, akkor kell legyen olyan betegség is, amit azért kapunk Istentől, hogy a szenvedés által lelkünk megtisztuljon, vagy az Ő jósága megnyílvánuljon rajtunk. Mivel akkor még ezzel nem voltam tisztában, azért elkezdtem énekelni, hogy a lelkemet Istenhez emelve feltöltsem, ellenállóbbá tegyem. Magamra zártam a szobánk ajtaját, és elkezdtem a Sárga könyves kedvenceimet fellapozni. Az éneklés mindig segített. Megnyugtatott. Hittem, az énekem imádság.
A tanárom elment a nyitott ablak alatt és megkérdezte:
- Zsófka, te most mit csinálsz?
- Kiéneklem magamból a betegséget. - feleltem kissé zavartan. 
A tanáromnak nagyon tetszett ez a dolog. Azóta is dédelgeti rólam ezt a képet.
Manapság pedig megdöbbenek, mennyire ritkán dúdolok ilyen dicsőítő énekeket. Pedig egy Isten-élményem is ehhez kapcsolódik. Az Örökkévalóság megtapasztalása, a mennyei közösség egysége az Istent dicsőítő énekben.
Tegnap főzés közben valahogy mégis kiszakadt a szívemből néhány ének. Még gondoltam is arra szorongva, hogy vékonyak a falak, a szomszéd egész biztosan hallani fogja. Ám ekkor David Wilkerson nagyapja jutott az eszembe, aki jó hangosan megénekeltette a híveket a templomban, úgy hogy végre a szomszédos ház lakói is telibe hallották, s egy gazdag házaspár ekkor győződött meg róla, hogy egy ilyen élő közösségnek érdemes adakozni...
Hihetetlen jó érzés volt ismét dicsőítő dalokat énekelni hangosan munka közben. Felemelt, boldogság töltött el. És ami még jobb volt, mikor ledőltem Cicukával és Huncutkával egy kis délutáni alvásra, csodálatos álmot láttam. A végén gyönyörű zenére táncoltam, s akkor elragadtattam. Hová? Fölfelé, egészen a hetedik mennyig... És miközben egyre gyorsabban emelkedtem fölfelé Istenhez, boldogság töltött el, a lelkem már előre ízlelgette az elkövetkező találkozást. Persze, mielőtt megtörtént volna a nagy esemény, fölébredtem. Hát nem volt egy gyönyörű álom? És gyönyörű ajándék Istentől...
Itt az idő hogy visszatérjek énekes önmagamhoz, hogy ki ne fogyjon ajkamról a dicsőítés.
Hiszen személyes jelmondatom is ez:
"Mert irgalmad többet ér, mint az élet, hadd magasztaljon ezért ajkam."

Szívem telve van Veled,
Drága Jézus, hű megváltóm,
Hálát érzek mindazért,
Mit értem tettél, drága Jézus,
Hogy elhívtál és befogadtál
nincsen más otthonom.
Karod óv és átölel.
Nálad van lakhelyem
Jöjj közel hát, és ölelj most át:
Szükségem van Rád,
Szükségem van Rád,
Szükségem van Rád!

/Craig Musseau, Harkai Nóra/



Küldetés

Fényhordozó lettem,
Az Úr tölti be lelkem,
S megszentel Ő engem.

Nincs már mitől félnem,
Ő irányítja léptem,
Benne van reményem,
Életem kezében.

Az Úr tölti be lelkem,
Fényhordozó lettem,
S megszentel Ő engem.

Nincs már mitől félnem,
Életem kezében.
Benne van reményem
S Ő irányítja léptem.

/Ez egy saját dalszöveg. Kántor Ádám szerzte hozzá a zenét. Az Újpest-kertvárosi templom énekkara mai napig is szokta néha énekelni ezt az áldozásra szánt éneket. :-)/