Rólam

Saját fotó
Címszavakban... ...ami vagyok: feleség, négyszeres édesanya, macskatulajdonos, hitoktató, alkotó személyiség. ...amit szívesen csinálok: rajz, ének, zene, horgolás (soook-sok horgolás), főzés, tanítás... Akinek mindezért hálás vagyok: Isten

Keresés ebben a blogban

"Blogház" üzenetek

Kedves Olvasóm!

Hiánypótló bejegyzés triót indítottam útjára. Önkielégítés témakörében lányokat érintő módon. Remélem, tetszeni fog, és hogy sok nőtársunknak segítséget fog jelenteni.

Üdvözlettel:

Manka :-)

2012. január 31., kedd

Intimitás a keresztény kapcsolatban 1.

Amióta írom a Párkapcsolat, szerelem, társkeresés - keresztényként c. sorozatot, azóta jó sok témát feldolgoztunk, és elég messzire sikerült eljutnunk. De még így is, úgy érzem, max. a felénél járunk az egész sorozatba illő dolgok hegyének... Ami biztos, addig fogom írni, míg tematikailag mindenkit elvezetek a házasságig. És egy icipicit bele fogunk tekinteni a házasságba is... Csak annyira, amennyire a házasság megkötése előtt érdemes. Azaz azokat a tudnivalókat fogjuk a házasságról megbeszélni, amelyekkel jobb tisztában lenni előtte.

De most, hadd maradjunk még az együttjárási szakaszban, és tárgyaljuk azokat a dolgokat, amik a kapcsolat fejlődéséhez, gazdagodásához, kiteljesedéséhez vezetnek. Haladjunk, de még ne olyan gyorsan. Az együttjárás kezdetétől, azaz a "most már együtt vagyunk"-tól még eléggé sok van a "kimondjuk a boldogító igent"-ig. Lehet ez persze páronként változó idő, van akinél fél év, van akinél 5-8 évig is elhúzódik (vagy még tovább). Ez sok mindentől függ. Van akinél az a fél év is bőven elegendő, van akinél viszont iszonyatosan kevés. Ez nagyban függ a kapcsolatban lévő felek (személyiségi) érettségétől, és a kapcsolat érettségétől is.
Szinte mindig állítható: a házasságra nem lehet teljesen felkészülni. Mindig úgy érzi majd az illető, hogy sok minden éri meglepetésként, és hogy ha előre tudott volna dolgokat, jobb lett volna. De a házasság megkötéséhez nem feltétlenül szükséges az, hogy tudjunk mindent, ami a házasságban ránk vár, sőt ez, majd hogy nem lehetetlenség.
A házasság megkötéséhez az elköteleződésnek kell bennünk a legmagasabb fokra érnie, nem a tudásnak. Fontos persze az is, kellő tudással rendelkezzünk, amennyire az lehetséges, a megfelelő döntés meghozatalához. De úgysem tudunk ezzel kivédeni meglepetésszerű helyzeteket. Aki komolyan veszi az elköteleződést, az adaptálódni fog és megtalálja majd a módját hogyan vegye az akadályokat a nehéz helyzetekben is, mert a másikért teszi. Tehát nem lehet a házasságra 100%-ig felkészülni, de nem is ez a cél. Hanem az, hogy az elköteleződés házasság kötéséhez szükséges legmagasabb fokát elérjük. Azért írom ezt, mert ez a folyamat a házasságban nem szűnik meg. Normál esetben egyre jobban elmélyül az együtt átélt és megélt események hatására. (Nem véletlen, hogy vannak olyan párok, akik 25-50 év után is fontosnak tartják, hogy ismét igent mondjanak egymásnak pap és közösség jelenlétében. Mert úgy érzik, a sok együtt töltött idő után még igazabbul, még valóságosabban, még mélyebb dimenzióban tudják egymásnak az elköteleződés igenjét kimondani, mint annak idején fiatal párként. Ez nem émelygős érzelgősség, hanem egy nagyon valóságos ünnepe az isteni szeretetnek.)

A mostani bejegyzéseinkben arról lesz szó, miként alakul egy keresztény kapcsolatban az intimitás.
Magát az intimitás szót kétféle értelemben is meg fogjuk vizsgálni. Úgy is, mint a pár kapcsolatának bensőségességét és úgy is mint a pár kapcsolatának testi megnyilvánulásait. Aki volt már szerelmes, vagy volt már hosszabb életű kapcsolata, tudja, hogy az ember egy komoly kapcsolatban igenis vágyik egyre inkább az önátadásra. Vágyunk arra, hogy akit megszeretünk, annak testestül lelkestül odaadjuk magunkat (arról, hogy mi is ez az önátadási vágy, arról még írok bővebben legközelebb), hogy az övé legyünk. És itt direkt nem egyszerűen szexualitást írtam. Mert 1. az önátadás nem csak ebben nyilvánul meg, bár ez az egyik formája és a házasságban ez a leges legszebben valósul meg a házaséletben; 2. a szexualitást manapság is sokan szétválasztják vagy leválasztják az önátadástól/ról, holott az annak a része, fokozata, kifejező eszköze.

A következő bejegyzésekben tehát a következő dolgokat fogjuk áttekinteni: az önátadás vágya, a kapcsolat testi oldalának alakulása, és a kapcsolat bensőségességének fejlődése. Ez mind az együttjárás intimitásának részei: a mozgatórugó és az aspektusok.

Hűha... Nagyon izgalmas részek jönnek! :D



Folytatása:
XXIII. Intimitás a keresztény kapcsolatban 2.

Előzménye:
XXI. Megismerkedni egy másik személyiséggel 3.

2012. január 23., hétfő

Csipkerózsika

Cicuka most a királykisasszonyos korszakát éli. Nem csoda. Az ő gyermeki lelkének a királykisasszony a nőiesség legfelsőbb szimbóluma. Nálunk ez főleg a legalapvetőbb mesék királylányairól szól: Csipkerózsika, Hófehérke, a kis hableány (igen, engem is meglepett, hogy az eredeti Andersen mese is mennyire tetszik neki, nem csak a hepiendes Walt Disney Ariel...). És a királykisasszonyságra szert tevő alakok: Hamupipőke és a Szépség.
Jelenleg Csipkerózsika az egyik legnagyobb kedvenc. Persze főleg a Disney rajzfilmből ismeri, ahol igazán kedves és bájos a mesefigura. És farsangon is ez a kedves álomszuszék szeretne lenni.
Viszont meglepetések a felnőtteket is éri. Némileg még hézagos zenei műveltségemről fogok most számot adni, de hát mit tegyek, kimaradhat még úgy is egypár zenemű, hogy az ember lánya zenei általánosba járt, rengeteg énekkarban vett részt, és azért még gimiben is tanult zenetörit...
Szóval, épp az újévi koncertet hallgattam-néztem (mert minden évben szokásom megnézni a tévében), amikor bejelentették, most pedig Csajkovszkíjtól fogják játszani a Csipkerózsika keringőt. Teljesen lefagytam. A Disney rajzfilmből ismerős dallam kúszott végig a lakáson. "Hol volt, hol nem, rád leltem éltem hajnalán..." (Persze szöveg nélkül... :D)
Fantasztikus volt felfedezni - és komolyan meghatott - hogy a rajzfilm készítői ennyire fontosnak tartották, hogy zeneileg feldolgozzák az eredeti Csipkerózsika balettet (mert utánanéztem, hogy bizony balettnek írta meg Csajkovszkij), megtartva belőle rengeteg eredeti motívumot. Nem jó érzés tudni, hogy a gyerekek fülébe klasszikus darab kúszik? És ismerős lesz nekik? Mi mindent fel lehet felhasználni zenei neveléshez...

Hát ma végre sort kerítettem arra, hogy egy kicsit belepillantsak a balettbe, miután egész nap a keringő zümmögött a fejemben. Én az a fajta vagyok, akit teljesen leköt és lenyűgöz a balett. Az első, amit TV-ben láttam, a Giselle volt. És bármilyen meglepő számomra, tökéletesen értettem, mi történik, mikor mit nem mondanak ki a táncosok, csak jelzik mozdulataikkal. Így fedeztem fel, én épp azok közé tartozom, akik a balettel kompatibilisek. :D
Meglepő módon a YouTube-on a sok töredék után találtam egy teljes Csipkerózsikát a Királyi Balett előadásában! A kosztümök csodaszépek, és az eredeti Marius Petipa koreográfiával táncolják. (Csajkovszij vele együtt dolgozott a baletten.) Maga a Csipkerózsikát alakító táncosnő is bűbájos... :D
Mióta megírtam ezt a bejegyzést, jogdíj sértés miatt törölték a fentebb említett csodálatos felvételt a YouTube-ról. Helyette találtam egy másikat, nagyjából ugyanazzal a koreográfiával, nem kevésbé látványos jelmezekkel. Szintén Petipa koreoval, a Párizsi Nemzeti Opera balett előadása. Íme:

 

Ez pedig a La Scala előadásában csak a keringő ugyanolyan koreoval, mint a balettfilmben:



A Kirov balett '89-es előadása (ebben a koreoban a keringőt ugyanúgy virágfüzérekkel adják elő, mint a legelsőben, amit láttam):

Trüffel torta - a legegyszerűbb torta a világon...

Legutóbbi tortasikeremet nem is olyan rég zsebeltem be, amikor apósomékkal közösen - előrehozva - megünnepeltük az Ember születésnapját. Kikötötte, csak egy torta legyen, így megbeszéltem anyósomékkal, azt én szeretném készíteni. Nem tehetek róla, megrögzött ellensége vagyok a cukrászdai tortáknak. Persze ez csak a születésnapokra korlátozódik. :D Amúgy szeretek cukrászdába beülni és tortaszeletet rendelni. És az esküvői tortám se saját kezűleg készült... Valami bennem lévő gyerekkori berögződés miatt úgy érzem, úgy ad többet az ember a születésnaposnak, ha fárad a tortával és a szívét-lelkét beleadja (nálunk mindig különösen nagy értéke volt a saját kezűleg készített ajándékoknak...), és nem "megússza" a cukrászdából való rendeléssel. Persze nem állítom azt, hogy ez mindenkinek a legjobb út. Megértem azokat is, akik erre egyszerűen nem képesek, vagy tényleg nincs rá idejük. Cicuka második születésnapjára én sem tudtam tortát készíteni, mert akkor volt 10 napos a húga, és egy újszülött mellett nincs ideje az embernek cukrász remekművekkel bajmolódni. Csak ha már van hozzá affinitásom és időm... Az a tapasztalatom, hogy a cukrászdai tortákat az ember állandóan kritizálja: vagy túl édes, vagy egyéb apróságok kerülnek előtérbe. Természetes, hogy a cukrászdaival kritikusabbak vagyunk. Azt profik készítik, ezért sokat várunk tőle. Ha viszont otthon készül, jobb esetben ismerjük a majdani fogyasztók ízlését, és könnyebb megfelelni. Én még sosem ettem olyan cukrászdai tortát, ami vetekedett volna egy igazi házi készítésűvel. Azt hiszem a kettő külön kategória, és másképp értékelhető... Vagy jobb cukrászdákat kellene keresnem. :D

A lényeg az, olyat sikerült készítenem, amely egyaránt mindenkinek a tetszésére volt. A csokoládétorta örvend a legnagyobb népszerűségnek apósoméknál. Mindig csokoládétortát rendeltek a cukrászdából egy-egy körükben lévő születésnapra. Ezt már rég kifigyeltem. De mindig mondogatták, hogy most ez nem jó benne, vagy az. Az Embernek meg már herótja volt egy idő után a csokoládétortáktól. (Ezért rendre másféléket készítettem neki, egészen eddig.)
Cicukám "csokimúsz" tortának hívta, mert a benne lévő tejszínes-csokoládés ganache krém arra emlékeztette. Még azok is, akik általában egy szeletet szoktak kérni, azok is inkább kettőt vettek. És persze szóban is kifejezték elismerésüket.

Igen, itt kellene következnie egy képnek a tortáról, de sajnos annál sokkal gyorsabban elfogyott, mintsem le tudtam volna kapni... Így a képzeletetekre kell bíznom a külsejét. Nos, fantáziát izzíts, mert kezdem a leírást. Képzeljetek el egy kerek, viszonylag lapos tortát, tejcsokoládénál kicsivel sötétebb színű krémmel bevonva, étcsokoládé forgács halmokkal a tetején és holland vörös kakaóporral meghintve... A szelet annyira összeállt, hogy amikor a villával levágott az ember egy falatot, nem lehetett igazán elválasztani a piskótát és a krémet egymástól, annyira hasonló volt a textúrája. Színre is alig lehetett elválasztani. Csak egy halvány árnyalat különbség volt. De az ízek. No ott azért el lehetett különíteni a piskótát és a krémet... A piskóta ugyanis édesebb volt a krémnél. Az utóbbi pedig sokkal habosabb...
A könyv képe azért került ide, mert ebből a csodás műből származik a recept. Anyósom adta nekem, én pedig bizony áttanulmányoztam... És ráakadtam erre a csodás receptre. Ami a legkülönösebb, nem csak leírva egyszerű az elkészítése, hanem a valóságban is. Leszámítva azt a kb. negyed-fél óra előmunkálatot, amit a ganache előkészítésével töltöttem, a tortát kb. 2 óra alatt tokkal-vonóval el tudtam készíteni, sőt, talán kevesebb idő alatt... Ami elég nagy szó. A tortalapok sütése nagyon gyorsan megy, és a ganache a legcsodálatosabb és legegyszerűbb csokoládékrém a világon!

Most pedig megosztom a hozzávalók listáját, és leírom, hogyan készítettem el. Hogy nehogy kihagyjátok, ha megtetszik a leírás alapján. És nem utolsó sorban remélem, ti is ugyanekkora, vagy még nagyobb elismerést zsebeltek be vele. ;-) Aki tud csokoládét olvasztani, annak már ajánlom, lásson neki, mert ez a legbonyolultabb művelet benne... :D

Trüffel torta

Hozzávalók egy kb. 24 cm átmérőjű tortához:
3 tábla, azaz 300 g jó minőségű étcsokoládé (minimum 40% kakaótartalmú), ebből 150 g a ganache-ba, 50 g a tésztába, és a maradék tábla a csokoládé forgácsokhoz
5,5 dl habtejszín
10 dkg puha vaj (vagy margarin)
fél vaníliarúd kikapart belseje - én ezt egy kiskanálnyi vaníliaaromával helyettesítettem
késhegynyi só (meg még egy plusz kis csipet)
5 tojás (5 sárgája és 4 fehérje kerül bele)
11 dkg cukor
9 dkg liszt
jó minőségű kakaópor (cukrozatlan!!!), pl. holland vörös...
egy 24 cm-s tortagyűrű, vagy ennek híján kb. 24 cm-es tányér
sütőpapír!!!
sütőbe való sütőlemez

1. Az egész torta készítése az előző nap kezdődik. Vagy min. 8 órával a torta töltése előtt. Ez a min. 8 óra a ganache állaga miatt kell. Sokkal krémesebb lesz az egész, ha hagyjuk hosszú időn át pihenni. Összeérik.
Szóval fogjuk a másfél tábla csokoládét, és kis lyukú reszelőn lereszeljük. Ez a legfáradtságosabb és legpepecselősebb része az egész tortának. Ha ezen túljutsz, utána gyerekjáték. Azért a legkisebb lyukon érdemes reszelni, mert így nagyon jól felolvad a tejszínben, nem kell utána sokat dolgozni vele.
A több mint fél liter tejszínt felfőzzük (nem kell forrnia, de forró legyen) és belekeverjük a csokoládépelyhecskéket, szépen kevergetve felolvasztjuk benne. Utána levéve a tűzről botmixerrel sima krémmé dolgozzuk (ne legyenek benne csokoládédarabkák, teljesen egynemű legyen a massza). Miután kihűlt, 8 órára hűvösre tesszük a hűtőbe, hadd pihenjen a drága. :D
Valamelyik kedvenc TV szakácsom azt mondta, a csokoládénak is nagyon jót tesz egy csipetnyi só - még jobban kihozza az ízét - ezért én raktam egy kis csippentésnyit a melegedő tejszínbe. Nem, egyáltalán nem lesz sós íze a ganache-nak! De a csoki tényleg intenzívebb!
2. Elővesszük (másnap vagy 7 és fél óra után) a sütőpapírt és a sütőbe való sütőlemezhez, tepsihez illő nagyságú darabokat vágunk belőle, összesen 5 darabot. Mindegyik közepére tesszük a tortagyűrűt, vagy tányért, és körberajzoljuk, úgy, hogy később a papírt megfordítjuk és a másik felén átrajzolódó kör fogja kiadni a lapok méretét. Ezután beizzítjuk a sütőt 210°C-ra. Ha a tietek is úgy éget, mint az enyém, akkor tegyetek az aljára egy réteg alufóliát, és esetleg egy hőálló edénnyi  vizet. (Az alufólia ötletét anyósomtól vettem át és mondhatom, azóta nincs több bosszúság, hogy a piskóta alja-teteje megég... viszont húsok sütésénél ne feledjük el kivenni a fóliát...)
3. A csokoládés tésztához vízfürdő felett megolvasztjuk a csokoládét (fontos, hogy az olvasztóedény alja ne érintkezzen a forró vízzel, csak gőz fölött legyen, ezért a művelethez pár deci víz is elég - és az hamarabb is felforr). Levesszük, és hozzákeverjük a puha vajat, a vaníliát, és a késhegynyi sót. Az egészet elektromos keverővel habosra keverjük. Egymás után hozzáadjuk a tojássárgájákat.
A tojás fehérjét (vigyázat, csak 4-et!) külön edényben kenhető, tehát nem túl kemény habbá verjük az apránként hozzáadott cukorral. A fehérjehabot és a csokoládés masszát egymásba vegyítjük (óvatosan, határozott, gyors mozdulatokkal, hogy azért maradjon benne levegő), majd óvatosan beleszitáljuk a lisztet és azt is beleforgatjuk, míg az egész egynemű lesz.
4. Innentől kezdve gyorsan és mechanikusan megy minden. A sütőlemezre rakjuk az első sütőpapírt, a rajta lévő kijelölt kört bevonjuk a tészta egyötödével (nekem összesen 4 lapra sikeredett, de az sem baj...). A sütőbe toljuk, kb. 5 perc alatt készen lesz. Addig a következő sütőpapírra kenjük a következő laphoz a tésztát. Ha az első lap megsült, kivesszük, a sütőpapírt a tortalappal asztalra csúsztatjuk. A formát (tortagyűrű vagy tányér) ráhelyezzük, és körbevágjuk, hogy szép alakja legyen (nekem csak morzsányi darabokat kellett levágni, de én eleget gyakoroltam már az Eszterházy torta lapjainak készítésekor...) Nagy, vastag késsel elválasztjuk a tésztakorong alját a papírtól és félretesszük hűlni. A másik sütőpapírt a tepsire helyezzük, és betesszük a sütőbe sülni, és addig a harmadik tésztakorongot kenjük fel. Aki igazán profi, az addig, amíg a tészta sül, addig választja le az előzőleg megsült tésztakorongot és keni fel a következőt a következő sütőpapírra. :D
5. Ha kész az összes tésztalap, elővesszük a hűtőből a tejszínes csokoládékrém alapot és géppel szépen habosra, keményre verjük. Csuda egy krém ez, mert nagyon szépen megáll, nagyon jó a tartása. Aztán elkezdjük megtölteni a tortát. Az első lapot megkenjük krémmel, beborítjuk tésztalappal és így tovább. Hagyjunk az oldalára és tetejére is egy-egy vékony rétegnyit, amivel bekenjük. Ha teljesen bevontuk a tortát a ganache-sal, akkor kis időre félre tesszük.
6. Elkészítjük a csokiforgácsokat. Lehet persze a cukrászmódszer segítségével, olvasztott temperált csokoládéból felkaparva egy spatulával, de van ennél egyszerűbb megoldás is. És nem az, hogy a reszelő nagy lyukán lereszeljük, mert az nem mutat annyira jól. Jamie Oliver módszere nekem tökéletesen bevált. A hasam elé konyharuhát vettem, és a csokoládétáblát sima felével fölfelé a hasamnak támasztottam. Éles nagy kést vettem a két kezembe, és az élét a tőlem legtávolabbi végétől magam felé húzva, borotváltam le a csokoládéból a szép hosszúkás forgácsokat. Amikor egy adagnyi összegyűlik, a késsel segítve a tortára helyezem. A tetejét beborítjuk vele, és - akinek van türelme hozzá - az oldalát is. Ekkor az egyik kezünkkel a tortát tartjuk, a másikban pedig egy kenőkéssel segítjük a forgácsokat a torta oldalára tapadni... (Én ezzel nem cicóztam...)
7. Szitán keresztül jó minőségű kakaóporral hintjük meg a torta tetejét.
8. Néhány órára (vagy egy estére) a hűtőbe tesszük, hogy teljesen összeérjen. Tálaláskor hideg vízbe mártott és  késsel a legjobb szeletelni.

Jó étvágyat hozzá!

Mivel nem régen készült el egy újabb opus, ezért készítettem egy sorozat fotót a készületről.
Itt tudjátok megnézni.

2012. január 3., kedd

A csodálatos Shakespeare bravúrjai - Othello, a velencei mór

Amióta ismerem Shakespeare drámáit, azóta tudom, micsoda lángész ez a halhatatlan angol író.
Szerettem olvasni diák koromban a színdarabjait - drámát és vígjátékot egyaránt. Szerettem látni a darabjait színpadon és filmen. Mindegyik feldolgozás adott valami újat, valami pluszt, valami olyan új gondolatot - többletet - élményt, amit kár lett volna kihagyni. Minden egyes újabb darabbal tovább bővült a shakespeare-i emberismeret repertoárja. Mai napig szeretem gyűjteni és megnézni az összes jófajta, esetleg modern filmes feldolgozást, amit darabjaiból vászonra vittek. Ezek között külön kiemelném azokat amelyekben Kenneth Branagh szereplőként és/vagy rendezőként részt vett. (Bár be kell vallanom, Mel Gibson Hamletjét még nem láttam, bár rajta van a listámon, különösen amióta megtudtam a szereposztást... nagyon sok kedvencem színész színesíti a listát, mint amilyen Glenn Close és Helena Bonham Carter...*)
Bármilyen furcsa is legyen, megmondom őszintén: nem kifejezetten kedvencem a Rómeó és Júlia. Mindig elsietettnek érzem a szerelmesek cselekedeteit. És az ember egész végig érzi a végzet súlyát a levegőben egyre alább ereszkedni. Nyomasztó és baljós. Ám Shakespeare pont abban zseniális, hogy egész végig izgalomban tartja közönségét: nem tudod nem azt kívánni egészen a haláluk bekövetkeztéig, hogy bárcsak összejönnének a dolgok, és a szerelmesek boldog véget érnének. Egyszerűen nem lehet nem szeretni a nyálas Rómeót és a kis hisztis Júliát... Nem lehet nem drukkolni nekik, hogy boldogok legyenek. Pedig tudjuk, érezzük, mennyire éretlenek, és mennyire sodródnak a tragédia felé minden egyes tettükkel.
Kedvenceim között a rangos helyeket a következők foglalják el (nem rangsorban írom őket): Vízkereszt, vagy amit akartok; Ahogy tetszik; Hamlet; Othello, a velencei mór; A velencei kalmár; III. Richárd; A makrancos hölgy; Szentivánéji álom; Sok hűhó semmiért; Lear király; Macbeth. Ezek a kiemelkedők számomra. Ennél többet olvastam, és láttam, de a többi kevésbé tetszik.
Szeretem a Vízkeresztben a sok-sok bonyodalmat, míg minden napfényre kerül, és Viola megszabadulva gyászától és a férfi ruhától önmaga lehet. Kedvencem jelenetem, mikor a hiú Malvolio szerelmet vall Oliviának... Ugyanennyire szórakoztat Benedek és Beatrice nyelvelése, míg Don Juan mesterkedése komolyra nem fordítja a komédiát. Hamlet tépelődése, Portia eszessége, Rosalinda játéka Orlandoval... És még sok-sok jelenetet említhetnék. És Shakespeare nem csak szerethető, hanem nagyon is gyűlölhető karaktereket is teremt, mint amilyen III. Richard. Mégis lenyűgöző gonosz a maga nemében.
Épp ilyen lenyűgöző rosszfiú Jago is az Othelloban. Sima beszéde annyira meggyőző, annyira körmönfontan hazudik, hogyha nem lennének a közönség felé tett monológjai, talán mi magunk sem sejtenénk, ő keveri itt a kártyákat és teszi tönkre a mórt, és közelében mindenkit, hogy mélyen megsebezze.

Mindezeket azért írom le, mert ma ismét egy hasonló élménnyel lettem gazdagabb. Végre megértettem valamit Othelloról. Soha, de soha nem értettem, hogy gyúlhatott ilyen hamar föl benne a féltékenység, és hogy válhatott ilyen pusztító erejűvé. A dráma szenvedélyes, de méltóságteljes és férfias férfinak írja le. És ma elkaptam még egy tulajdonságát. Én soha nem éreztem ilyen nagy erejű féltékenységet, így nem is értettem meg mozgató rugóit - eddig.
Láttam azt a filmet, amit már régen meg akartam nézni. Angolul hallgattam az eredeti shakespeari szöveget. És mondhatom, elbűvölő Shakespeare-t eredetiben is hallani. Még varázslatosabb minden egyes sora. Laurence Fishburne játszotta a mórt, Jagot pedig Kenneth Branagh. Mindkettő remek választás volt.
És íme, végre feltárult Shakespeare jellemábrázoló tehetségének újabb gyöngyszeme.
Jago zsenialitása az volt, hogy olyan csalétket választott a mór beetetésére, amely nagyon is hihető volt. Valóban látjuk, hogy Desdemona barátian tekint Cassiora és nagyra becsüli. De egyszersmind tudjuk, Othellot sokkal nagyobbra értékeli, és Cassio mellette szóba sem jöhet. Jago ügyesen kihasználja a "férfi és nő között nincs barátság - csak barátság van" elméletet céljához.
De hogyan képes ez a képtelenség bekúszni olyan gyorsan Othello elméjébe és szélvészként elterjedni, akár a tűz? Csakis úgy, ha van valami, ami jó alapot szolgáltat neki. Bármilyen furcsa legyen is, ez nem más, mint Othello kicsinyhitűsége: az önbizalom hiánya.
Emlékezzünk vissza. A darab elején majdhogynem csodának tartja Desdemona iránta érzett szerelmét, melyet nem tudta, hogyan volt képes felkelteni. Ha nem lenne már ekkor is meg a kisebbrendűségi érzése, az önbizalmában jelentkező hiányosság, valamelyest talán érdemesnek érezné magát a lány kezére. (Bár melyik szerelmes nem érzi magát érdemtelennek a szerelméhez? Ha nem így lenne, akkor el lehet gondolkodni...)
Ám tovább menve látjuk, a mórnak valóban kevés az önbizalma. Szinte azonnal elhiszi, hogy Desdemona nem szeretheti őt igazán. Ez azt jelenti, mindig volt benne egyfajta kétkedés. És aztán nem kell neki igazán sok ahhoz, hogy tomboló féltékenysége eleméssze. A birtoklási vágy, amely a kisebbrendűségi érzésekkel küszködő személyekre oly jellemző a féltékenység egyik legnagyobb mozgató rugója.
Jago jól keveri a lapokat. Othello pedig gyilkolásig eltelik rögeszméjével. Mivel nem bízik magában, képtelen bízni Desdemonában is.
Szomorú, de ennek a nagy és erős embernek pont a saját kicsinyhitűsége lesz veszte. Jago ugyan megsebesül, gonoszságai ugyan napfényre kerülnek, de a pusztítás bevégeztetett. Sok embert tett tönkre vele. És ezek közül négynek - közvetve vagy közvetlenül - halálát okozta (Desdemona, Othello, Emilia, Rodrigo).
Othello ott áll saját maga tragédiája felett. Rosszul választotta ugyan meg barátját, és bedőlt egy ravasz gonosztevőnek, de egyedül magát hibáztathatja ártatlan szerelme megöléséért.

Shakespeare megint nagyot alkotott. És újabb titok tárult fel az emberi szívről. Minden darabban más kerül elő, és más tanulsággal térünk haza. Kétségtelen, hogy a mai napig képes olyan dolgokat megmutatni, ami az örök emberségre érvényes ismeret. Mi ez, ha nem egyfajta halhatatlanság? Isten engedte őt belelátni az emberi szív rejtelmeibe és tanítani közönségét. Én meg köszönöm a tanulságot.


*Azóta láttam Mel Gibson Hamletjét, és meg kell hogy mondjam, egyszerűen szédületes! :D