Rólam

Saját fotó
Címszavakban... ...ami vagyok: feleség, négyszeres édesanya, macskatulajdonos, hitoktató, alkotó személyiség. ...amit szívesen csinálok: rajz, ének, zene, horgolás (soook-sok horgolás), főzés, tanítás... Akinek mindezért hálás vagyok: Isten

Keresés ebben a blogban

"Blogház" üzenetek

Kedves Olvasóm!

Hiánypótló bejegyzés triót indítottam útjára. Önkielégítés témakörében lányokat érintő módon. Remélem, tetszeni fog, és hogy sok nőtársunknak segítséget fog jelenteni.

Üdvözlettel:

Manka :-)

2012. február 28., kedd

Szent Mátyás napja - avagy a népi bölcseletek igazsága

Nem tudom, ismered-e, kedves Olvasóm, a következő népi bölcsességet: Ha Mátyás jeget talál megtöri, ha nem hoz még. Én régem hallottam. Gyerekkoromban. Hogy kitől, már homályosan emlékszem. És ahogy így utána gondolok, vagy egy évtizede, hogy újra felfedeztem és figyelem évről-évre, hogy igaza van-e.
A bölcselet lényege az, hogyha (Szent) Mátyás napján, azaz február 24-én még van hó és jég, akkor utána már a jó idő következik. Ha viszont jó az idő olyankor, még utólagos fagyok várhatók.

Mint mondtam, évről-évre figyelem, így van-e. És azt kell hogy mondjam: minden egyes alkalommal úgy lett, ahogy a népi bölcsesség tartja!
Hiába drukkoltam a február végén kibújt rügyeknek, vagy később azért, hogy ne rügyezzenek még a fák addigra, minden egyes esetben, ha a jó időt érezve a fák rügyezésnek indultak, Mátyás napja után érkezett a fagy, a havazás, és elverte a kis levélbimbókat.
Úgy gondolod, hogy ez babona? Szerintem nem. Szerintem ez egy nagyon találó megfigyelésen alapul, nincs benne semmi babonaság. Ezt a régi természetben élő ember egyszer megfigyelte és megfogalmazta. Mi pedig, akik nem érezzük elég tudományosnak, szeretjük elvetni. Pedig attól még igaz. Legalábbis ez az egy népi bölcsesség az.

Mert idén sem volt ez másképp.
Múlt héten, pénteken volt Mátyás napja, s lám, hétágra sütött a nap, kellemes volt az idő, a hóköntösből sem maradt semmi, nemhogy némi jegesedés az utakon... És ma, na milyen idő van ma, ha kinézel az ablakon, kedves Olvasóm? Ugye, hogy havazik? (Legalábbis itt Budapesten.)
Ha nem hiszel nekem, figyeld meg magad. Ahogy én is tettem.

Én továbbra is drukkolok idén és jövőre is a fáknak: ne legyenek olyan szeleburdiak, hogy Mátyás napja előtt már rügyeznek... És továbbra is drukkolok - bár évről-évre másképp történik - hogy Mátyás napján legyen még hó és zimankó. Mert szeretném, ha utána a tavasz már feltartóztatlanul jöhetne. És a fák is egészségesen és virulón várhatnák a Húsvétot. :D


Kiegészítés - Intimitás a keresztény kapcsolatban

Kedves Olvasóm!

Az Intimitás a keresztény kapcsolatban 6. - Eszközök a tisztaság megőrzéséhez c. rész kapcsán írt bloebb egy megjegyzést, amire úgy éreztem válaszolnom kell. Olvasd el kérlek, a tartalmát és a választ, ha teljesen képben szeretnél lenni. Mert ide most nem szeretném bemásolni. Csak tartalmilag idézem.
bloebb az Egyház köréhez tartozó, keresztény személyiségek véleményével szembesített engem az önkielégítés tárgykörében. Ezek a személyek sokak szemében mérvadóak, ezt elismerem (Dr. Dobson, Varga Péter). De véleményük mégsem állja meg a helyét, mert nincs összhangban a keresztény tanítással. Számomra pedig ez a legnagyobb mérce.
Ugyan bloebbnek válaszoltam, mégis, további vitákat nem szeretnék lebonyolítani, ha az derülne ki, hogy nem vagyunk egy véleményen abban, hogy az Egyház tanítását elfogadjuk, vagy sem. Számomra ugyanis ez nem képezheti vita tárgyát. Egyszer már leírtam, hogy mindenképp első sorban keresztény hallgatóság fülének szánom ezt a sorozatot.
Megjegyzése azonban arra sarkall, hogy egyértelművé tegyek még valamit, amit úgy látszik idáig nem sikerült pontosítanom és leszögeznem. De most mindenképp megteszem, és továbbra nem vitatkozom azokkal, akik ezt nem fogadják el. (Mert egyszerűen felesleges lenne.)

Ez a kiegészítés vonatkozik az egész sorozatra és nem csupán az intimitás témakörre.
Egyszer és mindenkorra szeretném egyértelművé tenni: ez a sorozat - és benne a szexualitás kérdésére vonatkozó válaszok sora - az Egyház tanításán alapul. Elismerem azt, hogy a pápa és így a vele egységben lévő püspökök, s ennek fényében az Egyház tanítóhivatala, hit és erkölcs dolgában tévedhetetlen. Ezt szavatolja a Szentlélek működése. Hogy tanításuk Jézus Krisztus tanításán alapszik, melyet a Szentírás számunkra megőrzött és a Szenthagyomány, az apostolok élő tanítása, segít értelmezni és világosan látni a hit és az értelem fényénél. Hogy mindezt az emberek üdvösségéért teszik, Isten nagyobb dicsőségére.
Az amit leírok mindenkor igyekszik ezzel egységben megmaradni és igazságát kiemelni. Nem célom saját tanítás továbbadása. A tapasztalataim megosztása igen, de a tanítás nem az enyém, és nem is szeretném, ha az enyém lenne. Aki pedig azon ér engem, hogy eltértem az Egyház tanításával való egységtől, kérem, hogy figyelmeztessen erre.
Ebből következik, hogy bárkivel, aki az Egyház tanításával nem ért egyet, én sem tudok egyet érteni alapvetően. Így nem kívánok vitába sem szállni emiatt.
Az írásaim, amik a Párkapcsolat, szerelem, társkeresés - keresztényként sorozat részeként napvilágot látnak, feltételezik, hogy hallgatóságuk legalább keresztény, és az Egyház tanítását ugyanígy elfogadják és mérvadónak tartják saját életükben.
Aki ezek után vitatkozni kíván az Egyház tanításával (a legjobb értelemben véve is) az kérem, más fórumon tegye. Itt nincsen helye. Innentől.

Azt az elhatározásomat, hogy az Egyház tanításához hű maradok, régen tettem, nem új keletű. Főiskolai tanulmányaim alatt szerencsém volt megismerni II. János Pál pápa Catechesi Tradendae apostoli buzdítását a Katolikus Egyház püspökeihez, papjaihoz és híveihez korunk hitoktatásáról. Mivel Isten világi apostolkodásra hívott meg engem, mélyen a szívembe véstem ennek a buzdításnak szavait, különösen ezeket:

"A hitoktatás krisztocentrikus volta azt is jelenti, hogy a hitoktató nem a saját vagy más mesterek, hanem Jézus Krisztus tanítását akarja továbbadni: azt az igazságot, amelyet Ő közölt velünk. Vagy, hogy pontosabban fejezzük ki magunkat: azt az igazságot, amely Ő maga (vö. Jn 14,6). Hangsúlyoznunk kell, hogy a hitoktatásnak Krisztust, a megtestesült Igét, Isten Fiát kell átadnia, s minden egyebet úgy kell megismertetnie, ahogyan Krisztusra vonatkozik.
Egyetlen hitoktató van: Krisztus, s mindenki más csak annyiban nevezhető hitoktatónak, amennyiben Krisztus hírnöke és tolmácsa, amennyiben Krisztus tud szólni az ajkán keresztül. Tehát mindenki, aki hitoktatást végez, akármilyen beosztása legyen is az Egyházban, gondosan törekedjék arra, hogy tanításával és magatartásával Krisztus életét és tanítását adja tovább. Nehogy azok szívét és lelkét, akiket tanít, magához láncolja, vagy a saját véleménye és lelki adottságai szerint alakítsa őket. Főleg attól kell óvakodni, hogy saját véleményét és gondolatait úgy adja másoknak, mintha ezzel Krisztus tanítását és életét közölné. Krisztus e titokzatos mondását mindazokra értenünk kell, akik hitoktatással foglalkoznak: "Tanításom nem az enyém, hanem azé, aki küldött engem" (Jn 7,16; vö. 3,34; 8,28; 12,49; 14,24; 17,8.14).
Erre hivatkozott Szent Pál is, amikor a legfontosabb kérdést tárgyalta: "Én magam is az Úrtól kaptam, amit átadtam nektek".[6]
 Milyen szorgalmasan kell tehát kutatnia a hitoktatónak az Isten Igéjét, amelyet az Egyház Tanítóhivatalától vesz át! Mennyire bensőséges egységben kell cselekednie Krisztussal és az Atyával! Milyen buzgón kell imádkoznia és mennyire meg kell feledkeznie önmagáról, ha el akarja mondani: "Tanításom nem az enyém!" "



Ezt a szellemiséget igyekszem élni és életemmé tenni, és ezt a szemléletet tettem magamévá, amikor a sorozatot elkezdtem. Ha nem is hitoktatói minőségemben írom elsősorban az egyes részeket. És ebben a szellemiségben igyekszem továbbra is megmaradni. Hiszen minden olvasómnak mi mást kívánhatnék leginkább, mint a Krisztussal való boldog közösséget?

2012. február 26., vasárnap

Amit a szüleimnek köszönhetek

Csak mostanság jöttem rá, mennyire igazságtalan vagyok a szüleimmel. Sokszor úgy tűnhet az írásaimból, hogy nem vagyok hálás nekik semmiért sem, és nem kaptam semmi olyan életre való útravalót, amit jónak tartanék. Holott ez egyáltalán nem igaz.
Sajnos másokhoz hasonlóan, én is szeretem a poharat félig üresnek látni. Néha. Pedig rám nem ez a jellemző. Optimista voltam világ életemben és a pohár tele felét szoktam észre venni.
Mit is mondhatnék. Persze örültem volna így utólag, ha annak idején nem "magamtól" kell keresztelkednem, de szüleim úgy gondolták: majd én eldöntöm, miben akarok hinni - és én végülis eldöntöttem. Sőt, a szüleimtől látott házassági példát sem tartom követendőnek - hiszen elváltak, s ennek oka volt.
Ahhoz képest azonban, hogy milyen családi háttérrel léptek bele ebbe a házasságba, milyen éretlenül és milyen éretlen döntést hoztak vele, csoda, hogy végig csinálták egymás mellett azt a 14 évet, amíg együtt voltak. Állítólag azt mondták egymás között polgári házasságuk megkötésekor: hogy ha 10 évet kitart ez a dolog, már megérte... Aztán ne feledjük, mekkora ellendrukker táborra leltek anyai nagyszüleimben. Egyáltalán nem nézték jó szemmel ezt a házasságot, de nem hogy segítettek volna, még lehetetlenebbé tették mindkettejük helyzetét.
Nem voltak összevalók. Mint utólag kiderült. Hogy szerettek, szeretnek minket, a gyerekeiket, ez nem kétséges. Hogy sok hibát elkövettek, ez sem. De mégis: én is szeretem őket.
Hogy néha hátránynak élem meg azt, amit a házasságomba hoztam otthonról - sajnos így van. De mégis nekik sokat köszönhetek. És most hangot is adok ennek. Hogy igazságos legyek. Hogy ne feledjem el, mi mindennel tartozom nekik.

Köszönöm tehát:

1. az életemet. Ha nem házsodtak volna össze, én sohasem születek meg erre a világra. Tőlük kaptam a testem, a lelki alkatom, mindazt a nyersanyagot, amivel életem során dolgoztam. Az ő részük is benne van abban, akivé váltam, s akivé leszek.

2. a meséket. Ők mindig olvastak nekünk mesét. Sosem sajnálták erre az időt. Édesanyám is és édesapám is. Apámnak egyébként remek kitalált történetei voltak, ami pluszban nagyon sokat jelentett. Hogy ennyire szeretem manapság is a meséket, hogy szívesen olvasok, hogy öcsém is szívesen olvas most már, mind ők alapozták meg. Ezt az örökséget szívesen adom tovább én is a gyermekeimnek.

3. a művészet élvezetét. Ha ők nem lettek volna ennyire művész alkatok, nem szerették volna ennyire a zenét, a műalkotásokat, a színházat, az irodalmat, ha anyám nem tudott volna annyi népdalt és nem idézett volna mai napig annyi verset... ismét nem itt tartanék.

4. az állatok közelségét és szeretetét. Ha nem lett volna mindig állat a közelünkben, először kutyák, majd később macska is, nem lett volna ugyanolyan. Szerintem minden gyermek sokat kap abból, ha állat van a családban, s ha egy idő után ős is kiveszi a részét az állat gondozásában. Megtanulja kicsiben a felelősség vállalást. És ez később nagyon hasznos tapasztalat. A kisebbik öcsém például egy hatalmas bernáthegyi kutyusba - apám akkori ebébe - kapaszkodva tanult meg járni.  Nem tudnám elképzelni az életemet anélkül, hogy állat lenne a közelemben. Most épp két macska van a családban. De ha lenne kertes házunk, biztos lenne kutyánk is. És nem bánnám, ha sétáltatni kellene.

5. az őszinteséget. Ők - különösen az édesanyám - mindig egyenességre, tisztességre és őszinteségre neveltek. Szerintem ez nagyon jó alap a keresztény erkölcs elsajátításához. Soha nem bántam meg, hogy őszinte, egyenes ember lett belőlem, hogy nem szoktam hazudni és a füllentést is elkerülöm. Az önbecsapásból adódó hazugságon kívül nincs más hazugság az életemben.

6. a bizalamas beszélgetést. Mindkét szülőmtől azt tanultam, hogy meg lehet beszélni a dolgokat. Miután apám kizárását az életemből abbahagytam, vele is nagyon élvezetes társalognom. Megvitathatunk mindent. Mai napig nagyon jó eszmecseréink vannak.
Bár volt, amiről anyámmal soha nem beszéltünk, mégis, anyám egyenlő társalkodó félként bánt velem, és sok mindent meg tudtunk beszélni. Engedte, hogy legyen véleményem. Mégha ezzel a szabadságommal élve néha megkapta tőlem azt, hogy bolond. :D
Persze ez 16 évesen, amikor inkább anyára, semmint barátnőre lett volna rá szükségem, nem esett nekem jól. De mostanra nagyon hasznos dolog. Segít oldani a távolságot, amit az életünk változásai hoztak létre köztünk.
Midenképp folytatom ezt a vonalat az én gyerekeimmel is. Remélem, méltó leszek a bizalmukra.

7. az empátiát. A tolerancia, az empátia nagy szerephez jutott mindkettejük nevelésében. Ugyan azt a fajta tolerancia fogalmat, amely közömbösséget jelent mások és általuk folytatott életvitel vétkei iránt, elutasítom. Mégis azt a toleranciát, amely a szeretetből fakad, az emberi méltóság felismerését és tisztelését minden egyes emberben, igazán a magaménak érzem. A keresztény embertársi szeretetet tartom a legfontosabbnak. Ha ezt más tolerancia néven illeti, azzal nekem nem lesz gondom.
Az empátia pedig eddigi életemben mindig segített emberként és nőként is felismerni a rejtett igazságokat. Régen annyira empatikus tudtam lenni, hogy át tudtam érezni mindegyik fél álláspontját, és képes voltam mindegyiknek emiatt igazat adni. Sőt, mindig azt éreztem kötelességemnek, hogy annak a pártjára álljak, akivel igazságtalanság történik, még ha nem is értettem vele egyet... Manapság az igazság fontosabb, és aztán az empátia megnyilvánulása.
A lányaimat én is arra tanítom, hogy igyekezzenek belegondolni más helyzetébe is. Hiszem, hogy ettől ők is többek lesznek. Ha más nem, több nézőpontból láthatnak majd egy-egy dolgot.

8. a tükröt, amit tartottak. Bár az önnevelés csodálatos eszközét a kereszténységtől kaptam, a szüleim nevelése is arra sarkallt, hogy mindig igyekezzek javítani magamon, hogy értékesebb ember váljék belőlem. Anyám különösen kíméletlenül, de igazságosan tartott nekem tükröt. Ezért mai napig nagyon hálás vagyok. Sok döntő felismerés született ezekből a tükörbe nézésekből.

9. a szeretetüket. Sokféle módon kifejezték, és sosem szégyellték kimutatni. Sokat ölelgettek, és sokszor mondták is. Különösen anyámnál éreztem azt, bármit tesz nekem, abban kimondatlanul is mindez benne van. Apám pedig annyit dicsér mostanság, hogy hagyom, amennyit csak elbírok. És ez annyira jó megerősítés.
Ez mindenképp olyan, amit szívesen adok tovább. :D

10.  a tartást. A szüleim, különösen az édeanyám arra tanított, sohasem leszek kevesebb, ha a rosszat amit kapok nem rosszal fizetem vissza. Ha valaki bunkó velem - legyek vele azért is kedves. Érezze magát ő zavarban. Mai napig emiatt köszönök pl. annak is, akiről tudom: nem köszön nekem vissza. A tiszteletet megadom neki, függetlenül attól, ő megadja-e nekem. Valahogy úgy érzem, van ebben a dolgoban valami mélyen jézusi...

11. a válást. Ez hozta meg a hitemet, emiatt nem tudok nem hálás lenni miatta. A szüleimnek pedig megadta a lehetőséget, hogy jobb emberekké váljanak, mert egymásból rosszat hoztak ki. Persze számomra ez fájdalmas volt. És mai napig szeretek egy párként is gondolni rájuk, nem csak külön emberekként. Az, hogy mégsem lettem válás párti, azt hiszem sok mindennek köszönhetem. Náluk látszott, hogy rossz alapokon házasodtak, éretlenül. Nem is szentségi házasságot kötöttek, így tulajdonképpen a polgári válás egész végig ott volt a pakliban. Megértem őket, hogy így döntöttek. Nem tudom, én mit tettem volna a helyükben. Túl sok minden kellett volna másképp legyen ahhoz, hogy a kapcsolatuk megmeneküljön és az egyéni sérülésektől meggyógyulva erőssé váljon. Helyeslem-e a válást? Nem. Ennyi. De ugyanígy helytelenítem azt is, amikor a gyerekekre bízzák azt, hogy összetartsák a házasságot...

Talán még tudnám folytatni a sort. Biztos akadna még ez vagy az. De ezek a legfontosabb elemei annak, amit tőlük kaptam és ami azzá tett, aki most vagyok. Hogy a szüleim nem tudtak néha helyesen szeretni, vagy a szeretetüket helyesen kimutatni... ez előfordul máshol is. Szerencse, hogy ezeket a dolgokat szépen apránként meg lehet velük beszélni, és előbb utóbb minden a helyére kerül. Hiszen nincs érteleme a sebek őrzésének. A megbocsájtás ilyenkor a legjobb, amit az ember megtehet magáért és értük. Végül pedig a hála. Mégis a hátrányukból szép előnyöket is sikerült kihozniuk. Büszke vagyok rájuk.

Istenem, áldd meg őket!

Intimitás a keresztény kapcsolatban 8. - Az önátadás más kifejező formái

Huh. Végre ehhez a témához is eljutottunk.
Azt hiszem, alaposan kiveséztük az önátadás testi oldalát. Mégis, lenne még egy megjegyzésem még az előző részhez: a második tisztaság visszanyerése a szabad akarat visszanyeréséhez is fontos. Házasságot kötni csak szabad akaratú elhatározással szabad(na). Ha a döntési szabadságomat épp befolyásolja valami (pl. útban van a baba, vagy szexuálisan kötődöm az illetőhöz), akkor már nehéz szabad döntést hozni, és a legtöbb olyan döntést, amit nem szabad akaratunkból tettünk, meg szoktuk bánni, és fel szoktunk ellene lázadni. A szentségi házasság létrejöttének is az az egyik alapja, hogy szabad akarat birtokában döntsünk. (Pont emiatt később kimondható az, hogy a szentségi házasság nem jött létre, ha valamilyen olyan tényező játszik közre, mint amilyen a "nem szabadon döntöttem".)

Most pedig következzék az, hogyan élhetjük meg a mindennapjainkban az önátadási vágyunkat. Milyen csatornákat tudunk neki találni? Milyen eszköz áll rendelkezésünkre, hogy kifejezzük szerelmünk iránt érzett mérhetetlen közösségi vágyat?

Tehát: adhatom magamat a másiknak...

... az időmben. Időt szánok arra, hogy a párommal legyek, időt szakítok rá, amikor úgy érzi, szüksége van rám. Igyekszem az együtt eltöltött időt minőségivé alakítani, nem a mennyiség fog számítani. Ha van egy számára fontos esemény, és szeretné, ha ott lennék - megmozgatok minden követ, hogy ott legyek (mindegy, hogy nekem ez megterhelő, vagy sem). Szánok időt arra, hogy meghallgassam, hogy elmondhasson nekem bármit. És ha valamiért időre lenne szüksége, hogy valamit átgondoljon, helyére tegyen tőlem távol, hát azzal a szabad idővel is megajándékozom, türelemmel várakozva.

... a figyelmemben. Amikor beszél hozzám, igyekszem rá - és csak rá - figyelni, még akkor is, ha ez nehéz számomra. Nem az lesz az első, hogy tanácsot adjak neki, hisz lehet, hogy csak arra vágyik, hogy meghallgassam. Nagyon kevesen tudnak igazán figylemesen végighallgatni másokat, pedig ez nagy kincs.
Figyelmes vagyok vele: odafigyelek arra, mi veszi körül, milyen helyzetben van, és nem hozom kínos helyzetbe. Fiúknál: gyakorlom az udvariasságot és lovagiasságot. Lányoknál: igyekszem mindenhez megtalálni a megfelelő időt, és nem zavarba hozni a másikat.
Odafigyelek az élete eseményeire, hogy bátorítsam és mellette álljak. Figyelmesen nem felejtem el a másik nagy napjait (születésnap, névnap, családi ünnepek, vizsga...) és a közöseket se (hónapforduló, évforduló, esetleg Valentin-nap). Ezek az apróságok nagyon sokat tudnak nyomni a latban. Az ebbe befektetett energia hamar megtérül, amint látjuk az örömet kedvesünk szemében.

... az ajándékomban. "Ajándékot adni olyan, mint a szívünket adni - a kezünk csak segít benne." Az ajándék egyérelműen nagy lehetőség a szeretet kifejezésére. Persze ehhez szükség van a figyelemre, hogy tudjuk, mivel szerezhetünk örömet. Egy jól megválasztott ajándék - mindegy hogy kézi, filléres vagy drága - mindennél többet képes mondani. Itt szerintem különösen nagy szerepe van a kézzel készült ajándékoknak, amire nem csak pénzt, időt is áldoztunk. De vásárolt ajándékok is képesek nagyon személyesen közvetíteni a másik iránt érzett szeretetünket. Minél személyre szabottabb, annál jobb. Mert lehet, egy egyszerű toll nagyobb szeretetet közvetít, ha a páromtól kaptam vizsga előtt, hogy arra emlékeztessen, ott van velem, mintha egy doboz különlegesen finom marcipános csokival lep meg.

... a szavaimban. Akár szóban, akár írásban adom át őket. Néhány bátorító szó, egy-egy figyelmes telefonhívás, egy-egy rövidke SMS, ami bearanyozza a szerelmem napját. Egy jó beszélgetés, egy izgalmas vita, akár néhány sor egy ajándékba adott könyv elején. Sok-sok dicsérő szó! És ne becsüljük le a cetlik, üzenetek, levelek jelentőségét sem. Egy-egy ilyen kézzel írott üzenet nagyon fontos lehet. Sőt, van, amikor a legjobb megoldás az, ha érzéseimet levélben mondom el, mert úgy tárgyilagos tudok maradni, nem bántom meg feleslegesen a másikat.
Néha pedig szavak nélkül is elmondhatom neki, amit szeretnék, egy gondolataimat tükröző idézetben, könyvben, zenében vagy filmben.
És... és az ima. Az imában, amit a másikért mondok. Ezt ugyan ő nem fogja feltétlenül hallani, de mégis ez a legkevesebb és legtöbb, amit szerelmemért megtehetek.

... a segítségem nyújtásában, hogy készen állok bármikor segíteni, ha szükség van rá. Bajban ismerszik meg, ki a barát. Ez igaz a párokra is. Bajban ismerjük meg, mennyire számíthatunk a másikra. Nagyon fontos, hogy egymást segítsük. És milyen jó érzés, mikor a másiknak annyira jól esik, hogy segítek neki... És ezt néha kérés nélkül is meg lehet tenni. Sokszor párunk nem mondja ki, hogy szeretné, ha segítenénk neki. Arra azonban figyeljünk, hogy segítsük és ne csináljuk meg helyette, és ne legyünk tolakodóak a segítségünkkel. Az önállóságát nem szabad sem elvenni, sem megingatni. Sokszor az a nagyobb segítség, ha nem segítünk, de rendelkezésre állunk, vagy mellette vagyunk. És egyáltalán ne várjunk érte hálát. Mert bizony, akkor már megkaptuk érte a jutalmunk...

... a gyűrűben, amit az ujjára húzok. Ha eljött az elköteleződés ideje (eljegyzés, házasság), a gyűrű fejezi ki azt, hogy magamat ígérem neki mindenestül, és ezt az ígéretemet be akarom tartani minden időben.

Azt, ki hogyan kamatoztatja ezt, és még mit talál ki, hogy párjának kedveskedjen, azt mindenkinek egyéni fantáziájára bízom. :D Sok sikert! Menni fog.

Arra szeretném még felhívni a figyelmet, hogy ezeket az önátadási formákat mindenki másképp ítéli meg, melyik mennyire fontos, és melyik mennyire közvetíti számára a másikat. Épp ezért merem ajánlani Dr. Gary Chapman könyveit (pl. pároknak: Egymásra hangolva.) Mindegyik könyve az öt szeretetnyelvről szól. Öt szeretet kifejezési formáról, ami bár mindegyikünk számára fontos, mégsem mindegyik egyaránt fontos. Ezek az Elismerő Szavak, a Testi Érintés, a Minőségi Idő, az Ajándékok és a Szívességek. Ha elolvassátok az egyes szeretetnyelvek leírását, sok minden vissza fog a fentebb írt sorokból köszönni. Nem véletlen: én olvastam és rám nagy hatással volt. Bár igyekeztem nem az öt szeretetnyelv szerint csoportosítani a fenti önátadási formákat.
Nem árt tisztában lenni azzal, nekem melyik (vagy melyik kettő) közvetíti leginkább a másik szeretetét, és hogy hogyan áll ez fordítva. Mert bizony nem sokszor akad úgy, hogy ugyanaz a szeretet kifejezési forma lenne fontos egy pár számára. Általában eltérő szeretetnyelvet beszélnek. Ha igazán figyelmesek szeretnénk lenni párunkhoz, és azt szeretnénk, hogy az ő számára legérthetőbb módon fejezzük ki a szeretetünket, ismerjük meg a szeretetnyelvét, hogy tudjuk, melyik kommunikációs csatornát leginkább használnunk.
Én pl. Minőségi Idő vagyok, és a második legfontosabb szeretetnyelvem a Szívességek. De ez utóbbi messze annyira nem közvetíti számomra a szeretetet, mint az első. Azt szeretem, ha szánnak rám időt, hogy meghallgassanak, ha együtt töltik az idejüket velem (is). A férjem ezzel szemben Testi Érintés és Szívességek. Mindkettő szinte egyformán jelentős. Nekem úgy érzem, viszonylag könnyű a dolgom. Az Embernek azonban nagyon nehéz velem... :D
Szóval, aki nem olvasta még, nosza, rajta, mert sok segítséget jelent még akkor is, ha soha nem lesz könnyű ráhangolódni a másik szeretetnyelvére és távol áll tőlünk mindez. Legalább ez által is megismerjük a másikat.
Aki pedig a Testi Érintésbe tartozik, az se keseredjen el, mert ugyan a Tesi Érintés szeretetnyelvűeknek általában nagyon fontos a szexualitás, nekik azonban nagy jelentősséggel bír más testi érintés is: az ölelés, a kézfogás, puszi, csók, vállon veregetés, egy arcsimogatás, vagy pl. a hát megvakargatása is akár, a masszázsról nem is beszélve... Ebben a tárházban mindenképp találni olyan testi érintést, amit a szexualitás kiélése nélkül is használhatunk önátadásunk kifejezésére (és nem lesz veszélyes).

Nos, remélem mindenki talált magának megfelelő csatornákat, amivel kiélheti a boldogítani vágyását. Ezek az eszközök pedig a házasság éltetéséhez is nagyon fontos eszköztárat hoznak létre. Tehát amit most kialakítok, az később is hasznomra válik majd. Nagyon fontos, hogy jó szokásainkat megtartsuk a házasságban is, ne csak az együttjárásra korlátozódjanak és önátadási vágyunkat a házasságunkban is többféleképpen mutassuk ki. Ez segít a házasságot élő és élhető légkörben megtartani. A házassággal, bármilyen furcsa, még nem dőlhetünk hátra, hogy révbe értünk és innentől kezdve minden Hawaii lesz. A házasságért a házasság megkötése után is sokat kell majd dolgozni. Erről lesz még szó később épp elég. De nem árt ezt már most tisztán látnunk.

A következő bejegyzésben teljesen elhagyjuk az intimitás tárgykörét és telejesen más témába fogunk belekezdeni.
Ahogy alakul egy kapcsolat, úgy merül fel egyre több vitás kérdés. Szó lesz tehát a vita és a veszekedés szerepéről a párkapcsolatban többek között. Illetve arról is, mitől illik össze két ember.

Ha érdekel titeket az, hogy milyen tervezett témákról lesz szó, kattintsatok a blog tetején lévő Párkapcsolat, szerelem, társkeresés - keresztényként oldal fülére, és alul a megírt témák sora után van egy egyre gyarapodó lista a tervezett témákról. Ha akad olyan, amit javasolnátok, hogy legyen benne, feltétlenül írjátok meg bejegyzésben! Az én fejem sem káptalan, így jól jön a segítség. :D


Folytatása:
XXX. Összeilleszkedés 1.

Előzménye:
XXVIII. Intimitás a keresztény kapcsolatban 7. - Második esély

Intimitás a keresztény kapcsolatban 7. - Második esély

Mint már egyszer említettem, a tisztaság testi-lelki értelemben vett abszolút jó. Olyan dolog, amit Isten azért kér tőlünk mert szeret minket, és tudja, mi a legjobb nekünk. És mivel abszolút érték, ezért nem szűnik meg akkor sem annak lenni, ha mégis elveszítjük azt. Attól még az marad. (Nem függ attól, kitágítjuk-e a lelkiismeretünket, vagy hogy korrumpáljuk a tudatunkat.)
Mint írtam, ugyan fizikálisan nem vissza nyerhető az érintetlenség (ami meg műtéti úton elérhető, az a megcsúfolása az egésznek), de lelki jó szempontjából mégis ismét a miénk lehet, ha készek vagyunk a jó elveket nem feladni és síkra szállni érte. A kegyelem ismét megkapható Istentől. És Ő kész adni áldását azoknak, akik az Ő útjain akarnak járni.

Nagyon sok oka lehet annak, hogy egy pár eljut odáig, hogy a második tisztaság útját választja.
Természetesen vannak olyan párok, akik fontosnak tartott elsődleges tisztaságukban elbuktak - mert óvatlanok voltak, vagy mert játszottak a tűzzel - és így a másodlagos tisztaság felé fordulnak, mert az abszolút jóhoz igazodnak.
Vannak olyan párok is, ahol eredetileg nem tartották fontosnak a tisztaság őrzését, csak később vált fontossá ez a gondolat a kapcsolatukban, egy nagyobb felismerést követően. Természetesen azok a párok is ráléphetnek erre az útra, ahol egyik fél kezdettől fogva a szexualitás megélését a kapcsolatban elengedhetetlen dolognak tartotta, s emiatt a pár másik fele átélte a bukást (többször is), mégis sikerült belátniuk közösen, vagy a kezdetben ellenkező félnek, hogy az abszolút javakhoz való ragaszkodás segít nekik mélyebbre ásni, jobban alapozni, helyre rakni.
Van olyan is, hogy egyik félnek vagy mindkettőnek már volt(ak) szexuális tapasztalata(i), de ebben a kapcsolatában közösen a párjával tisztaságban készülnek. Ilyenkor a szexuális tapasztalattal már rendelkező fél a kapcsolatában a második tisztaságért száll harcba, míg társának elsődleges tisztaságát őrzi ezzel (hacsak nem mindketten ugyanebben a cipőben járnak).
Ha bátorító és bíztató példákat szeretnétek olvasni, vagy kíváncsiak vagytok, kik miért tartották fontosnak a második tisztasághoz való ragaszkodást, szeretettel ajánlom a Biztos Út Blog Második tisztaság témakörében megjelent tanúságtételeit, amiket párok írtak meg a szerző kérdései mentén! Nagyon jó olvasni ezeket a személyes történeteket, és azokat is megerősítik, akik az elsődleges tisztaságért harcolnak, hogy olyasmiért teszik, ami mindenképp megéri!

Bár a tisztaság őrzésének legnagyobb győzelmét azok élvezhetik, akiknek ez mind testestül-lelkestül sikerül, a második tisztaságot választókat ne becsüljük alá túlságosan velük szemben. Nagyon bátor cselekedet, amit felvállalnak, és bizonyos értelemben még nehezebb dolguk is van, mint az elsődleges tisztaságukat őrzőknek. Hadd idézzem a Biztos Út Blog cikkét: "Nincs olyan fázisa egy kapcsolatnak a házasság előtt, ahonnan ne lehetne visszalépni a tisztaságba, és részesülni annak gyümölcseiből."

A tisztaság őrzésében az első és második esélyesek igazából kiegészítik egymás küldetésének megélését, egymás tapasztalatvilágát. Magának a tisztaságban való készületnek is az értelmét mindkét tábor tanúsága erősíti meg legjobban. Azok, akik az első esélyükkel élnek, erőt meríthetnek abból a tudatból, hogy az amit ők választottak annyira nagyon jó, hogy a második esélyért is érdemes harcolni. Azok pedig, akik a második esélyt megragadják, láthatják, hogy a tisztaság megőrzése testi és lelki értelemben is lehetséges dolog - Isten nem kér tőlünk lehetetlenséget -, hisz alátámasztja az első esélyesek táborának példája. A megerősítés pedig mindkettőre ráfér, mert mindkettő nagyon munkás feladat. Akármelyik tapasztalati táborhoz tartozunk, érdemes megismerkedni tanúságtételekkel mindkét tapasztalati körből, hogy erőt merítsünk belőlük célunk eléréséhez.


Az eszközök, amiket az előző bejegyzésemben leírtam, természetesen azok, amiket ajánlok a második tisztaság őrzőinek is. Mivel a cél ugyanaz, az eszközök is azok. Nekik is nagyon fontos megerősítő háttér a kegyelmi térerő, mert őket is ez tudja leghatékonyabban megtartani az úton. És a többi dolog is ugyanannyira fontos. Mindegyik kiegészíti egymást az úton a tisztaság felé.

Lássuk azonban, mik azok a problémák és nehezítő körülmények, amikkel a második tisztaságért küzdők szembesülnek. Amikre plusz megoldást kell találnunk. Itt persze lehet, hogy lesz olyan is, amit az első tisztaság őrzőinek sem árt megszívlelniük.

1. Mivel már létesítettek szexuális kapcsolatot, ezért nekik nehezebb megállni, hogy megtörténjen velük még egyszer. Főleg, ha hajtja őket az önátadási vágy - az mellékes, hogy előtte önátadási vágyból, vagy akármilyen más indokból egyeztek bele a teljes testi közösségbe. Gyötrelmesebbnek tűnhet lemondani arról, amit egyszer látszólag már megkaptak. Szerencsére a szexualitás olyan dolog, ami személyes szövetség és nem mechanikus cselekedet, tehát egyáltalán nem ugyanazt nem kaphatjuk meg. Emiatt éri meg mégis a várakozás. Egy nagyobb jóra várakozunk.

2. Nehezebb megállniuk a kevesebbnél. Hamarabb elkaphatja őket a vágy a több iránt. Ez azonban kétélű dolog, és megvan a jó oldala is. Pont azért, mert tapasztaltabbak, nagyon is jól tudják, mit kerüljenek, mi az, ami könnyen odavezeti őket, és ezt el is tudják megfelelő energiabefektetéssel kerülni.

A most következő szól a másik tábornak is, mert nekik is lehetnek ilyen problémáik:

3. Csábító lehet számukra, hogy rossz félmegoldásokat találjanak, amivel látszólag nem sértik meg annyira a tisztaságot, mint a teljes testi kontaktussal. Gondolok itt az önkielégítésre, egymás kielégítésére a teljes testi közösség kerülésével, vagy a közösülés megszakítására. Mindegyik esetben a látszat csal, és furán hangzik talán, de rosszabbak, mint az esetleges teljes testi önátadás.
Az önkielégítésről már írtam az előző bejegyzésben. A másik kettő még nem merült fel, mert később szándékoztam róla írni, a házasságra való felkészülés céljából a házaséletről és a fogamzásgátlás témája kapcsán. (Hiszen írtam, egészen házasságig fogom vinni a sorozatot, sőt, még a házasságba is bepillantunk.) De most vegyük egy kissé elő őket. Az egymás csúcsra juttatása és a közösülés megszakítás természetesen azt feltételezi, hogy a pár nem áll meg a kevesebbnél, mert játszik a tűzzel, óvatlanok. Azt lássuk tisztán, hogy  ez a kettő a házasságon belül sem állja meg a helyét.
A szexualitás Isten gyönyörű terve szerint a következő célokra lett teremtve: gyermekek nemzésére és kölcsönös örömszerzésre (mindkét aspektusa egyaránt fontos, még akkor is, ha az egyházi gyakorlatban régen az volt a szokás, hogy az első aspektust túlhangsúlyozzák - szerencsére manapság ez már nem így van). És a helye a házasságban van. Minden olyan cselekedet, amely e kettő ellen irányul, nem helyénvaló. Tehát mind a termékenység kizárása, mind pedig az öncélú örömszerzés. Az önkielégítés ez utóbbi kategória miatt nem jó, míg az egymás csúcsra juttatása teljes testi közösség nélkül, ill. a közösülés megszakítása azért nem jó, mert kizárja a termékenységet.
Persze a két utóbbi más okokból sem szerencsés. Az egymás kielégítése pont azért, mert az önkielégítéshez hasonlóan megágyaz annak, hogy legközelebb már ne tudják türtőztetni magukat a párok a teljes testi közösségtől (helyettesíteni ezt nem fogja tudni soha, erről írtam az önkielégítésnél). Aki ilyen messzire elmerészkedik, az már igencsak szexuális tevékenységet folytat, még ha a legvégső lépést nem is tette meg, és ezzel egyértelműen a tisztaságát is már elveszítette, lelki értelemben teljesen, míg testi értelemben méricskéli, hogy még meddig mehet el. Jézus azt mondta a paráznaságról: aki bűnös vággyal néz asszonyra, az már szívében paráználkodott vele. Azaz a belső világunkból indul ki a bűn, és nem akkor keletkezik, amikor elkövetjük, hanem amikor beleegyezünk. Ezért aki már idáig eljutott, az már lemondott a tisztaságáról, beleegyezve a helytelenbe.
Ez utóbbi még jobban igaz a közösülés megszakítására. Hiszen ott már a végső lépéssel kacérkodnak. Ez is a termékenység kizárása miatt nem helyes. De van ennek is még egy indoka, ami miatt nem is bölcs alkalmazni. Mégpedig az, hogy hosszútávon impotenciához vezethet.
A legjobb megoldás még mindig az, ha a pár erős elhatározásához tartja magát, hogy kerüli az odavezető alkalmakat is, ezért megáll nagyon alacsony szinten a szexualitásban. Ennél hatékonyabbat még nem találtak ki.

4. Ha vegyes párosról van szó, az a fél, akinek már volt szexuális élménye, úgy érezheti - alaptalanul is - hogy a másik nem a tisztaság őrzése miatt kerüli a kedveskedést, hanem azért, mert nem kívánatos számára. Ez nagyon kínzó érzés tud lenni. De csak érzés. Ezt rendbe lehet tenni - fejben. Beszélgetéssel, egyéb önátadási formák gyakorlásával. És nem árt az illetőnek önmagában is tisztáznia, hogy ez nem a valóság, csak annak a következménye, hogy neki már volt tapasztalata, és emiatt torzítanak az érzései.

Most így hirtelen több nem jut eszembe, de ha nektek esetleg mégis lenne mit hozzáfűzni, akkor írjátok meg feltétlen, hogy kiegészíthessük a fenti sorokat.

Ami miatt nagyon is ajánlom a második tisztaság őrzését azoknak, akiknek már volt(ak) szexuális élményei más partnerrel mint a jelen párja, az az, hogy a lelki tisztaság visszanyerése abban is segíti őket, hogy előző önátadásuk sebeiből meggyógyulhassanak amíg várnak a leendő házastársukkal való együttlétre. Minél kevesebb sebbel megyünk bele egy kapcsolatba, annál egészségesebb légkört tudunk benne kialakítani.

Legközelebb most már tényleg az önátadás nem testi formáiról lesz szó. Éppen itt lesz az ideje. Mert most már nagyon alaposan átbeszéltük a testi oldalt, míg a legjobb megoldások az önátadási vágy megélésére az együttjárás alatt még nem is kerültek szóba...
A későbbiekben pedig szeretném előre vetíteni, hogy amikor eljutunk a házasságra való készülethez, lesz még szó a szexualitásról. (Házasélet, férfi és női szexualitás, Természetes CSaládTervezés, fogamzásgátlás, stb. - olyan dolgok, amiket érdemes előre tudni és átgondolni.)


Folytatása:
XXIX. Intimitás a keresztény kapcsolatban 8. - Az önátadás más kifejező formái

Előzménye: 
XXVII. Intimitás a keresztény kapcsolatban 6. - Eszközök a tisztaság megőrzéséhez



Önkielégítésről bővebben

2012. február 21., kedd

Generációs különbségek

Hát, soha nem gondoltam volna, hogy köztem és a lányaim között nagy generációs szakadék lesz, hiszen fiatalon, húszas éveimben szültem őket. De ugyanígy gondolhatta édesanyám is. És mégis volt generációs szakadék a legjobb kapcsolat ellenére is köztünk. Arra viszont nem számoltam, hogy ennél nagyobb szakadék lehetséges köztem és a gyerekek között. Pedig mégis.
Például vegyük a tisztelet kérdését, amit most a leginkább szeretnék megtanítani nekik. Tiszteletet adni szüleiknek, nagyszüleiknek, az időseknek, az óvónéniknek, a gyerektársaiknak, a testvérüknek... stb. És döbbenten tapasztalom, az a fajta tisztelet-fogalom, amit annak idején belém neveltek egyszerűen nem működik náluk! Az én időmben azért még félig működött a tekintély alapú tiszteletadás. Illetve a pozíció vagy presztizs alapú tekintély. Azaz azért adom meg a tiszteletet neki, mert ő az édesapám, édesanyám, nagyszülőm, tanárom... stb. Azért írom, hogy félig, mert nekem már a szüleim felé sem sikerült a tiszteletet tekintély alapján megadnom - és ők sem erre neveltek!!!
Ha észrevettétek, az Egyházban is jelen van sokszor ez a "régimódi" tekintélyelvűség, amit a fiataloknak egyre nehezebb megtanulnia. Ez valahogy a Bibliai látásmód, a hierarchia ősi rendszerének hozadéka lehet... A fiatalok azonban ilyeneket kérdeznek magukban: tiszteljek valakit azért mert pap, mert szerzetes, mert ő a plébánosom, püspököm, hittanárom?!
Mennyi sok kérdés, igaz? És hol a válasz? Hogyan lehet mégis tiszteletadásra nevelni a gyereket? Egyáltalán milyen módon, milyen elvi alapokon lehet ezt működővé, élhetővé tenni számára? Van-e híd, amely összeköti a generációkat?
A válasz: van. Az elfogadó, és megértő szeretet, amely arra sarkalja az idősebbeket, hogy megértsék a fiatalabbakat, megértsék az új fogalmakat. Mert szó sincs arról, hogy a fiatalok nem akarnak tiszteletet adni, vagy nem akarnak tekintélyt találni maguknak, akinek követendő a példája, akinek engedelmeskednek minden körülmények között. Ám ezt ők más alapon adják meg.
Arra kellett ráeszmélnem, a gyerekeim gyomra sosem fogja bevenni azt, hogy azért tiszteljenek, mert az anyjuk vagyok. De azt igen, hogy tiszteljék a sok erőfeszítést, munkát, amit rájuk árasztok anyaként. Amiatt, hogy már én is új generáció vagyok, s ők még újabbak, már én is kettős nevelést kaptam a régi poroszoshoz képest, és ők még annál is másabbat igényelnek, ezért nem működnek a zsigeri, családból hozott nevelési elveim egy része. De képesek engedelmeskedni és tisztelni. Pl. az óvónénit, aki határozott és kedves, egyszersmind hiteles személy Cicukám előtt. Itt a másik kulcsszó: hitelesség. Nem kellenek számukra a megjátszott tökéletesség, a látszat. Ők hús-vér embereket szeretnétek. És pont emiatt népszerűek az Egyház köréből különböző tanító személyiségek, akiket a fiatalok fontos példának látnak. Meg fogják adni a tiszteletet a papjuknak, hitoktatójuknak, püspöküknek, ha azok hiteles életpéldát adnak eléjük: egy küzdelmes, Istenszerető élet példáját. Vagy fontos embernek fognak tartani egy szerzetest, ha megértik, hogy ő a tiszteletet azért kell megkapja, mert sok áldozatot hozott azért, hogy Istenért mindent feladjon és Őérte éljen. Persze ez más hivatásoknál is átütő sikerű hitelességet biztosít... :D

Én hogyan találtam meg a válaszokat? Ha Isten nem segít meg őrlődésemben, soha. Nagyon bántott a dolog. Egyszerűen nem értettem. Állandóan úgy éreztem, kifogytam a módszerekből és kudarcot vallottam. Nem egyszer vittem ezt a problémát Isten elé. És egy ideig nem kaptam választ, jobban mondva: elmentem mellette, mert nem vettem észre. De ő véletleneknek látszó eseményeken keresztül odavitte szemem elé a válaszokat.
A karizmatikus.hu még régebben linkelte egy cikkemet a dalai lámáról és észrevették a párkapcsolati sorozatot is, amit mai napig írok. Így sokszor láttam a statisztikáimat nézve (hiába, néha érdekel, kik miért nézik meg a blogot...), hogy bizony nem egy látogatóm az ő ajánlásukra talál meg. Ezúton is szeretném megköszönni nekik ezt a lehetőséget, és mai napig megtisztelő ez a számomra!
Én nagyon jó kis lapnak tartom a Katolikus hitvédelem és megújulás honlapját. Kifejezetten sok érdekes, hasznos és jó tanítást szedtek össze egy helyre. Anyaguk közt van egy kiváló előadás a Gloria TV közvetítésében, Lothringer Éva (SSS) előadásában, ami az Országos Lelkipásztori- Teológiai Napokon hangzott el. Címe: Az Y generáció.
Szóval egy párszor láttam a honlap ajánlói között. Mindig foglalkoztatta a fantáziámat, miről is szól, de sose vettem a fáradtságot, hogy megnézzem.
Aztán a Katolikus Krónika egyik adásában az előadóval készítettek interjút, és az a pár szó, amit láttam belőle, végül felkeltette annyira a kíváncsiságomat, hogy már nem bírtam: megnéztem az előadást.
És ledöbbentem! Íme, itt a válasz annyi kérdésemre, olyan kristálytisztán és láthatóan, annyira érthetően és pozitív szellemiségben, hogy elképesztő! Hogy nem panaszkodik az új generációkra, amihez én is, és lányaim is tartozunk, hanem nagyon elfogadó és értéket kiemelő módon igyekszik bemutatni őket. Komolyan még magamat is jobban megértettem ebből, nem hogy a lányaim igényeit!
Így ajánlom mindenkinek, akár idősebb, akár fiatalabb nálam, netalán tán egykorú velem ;-) , hogy halgassa-nézze meg és gondolja át minazokat, amiket hallott-látott, ha tudja, kamatoztassa úgy, ahogy én is tettem, vagy még jobban.
És mi a franc az az Y generáció? Hát, nem lövöm le azért se a poént!!! :P Mindenki járjon a végére maga...

2012. február 19., vasárnap

Híradás - avagy betegség a köbön

Kedves Olvasóm!

Sajnálom, ha mostanság kevesebbet találkozunk a képernyő előtt. Sajnos nem tehetem meg, hogy a gép előtt időzzek mostanság.
Február elején lesújtott a középfülgyulladás szegény Cicukánkra, vagy két hétig itthon lábadozott a drága. Nem mondom, nem bántam, hogy végre több időt tölthetünk együtt... Még az összes többletfeladat ellenére sem. :D
Aztán farsangra sikerült visszakerülnünk oviba, s kb. 7 napot járt is a lányzó, amikor is most meg lázas vírusfertőzés tartóztatja itthon.
Betegápolói erőimet most már az is acélozza, hogy Huncutka is elkapta tőle mára. A baj sosem jár egyedül... :D Úgy vagyunk most a gyerekekel, mint "a borsó meg a héja" (Forest Gump), mert annyira anyásak ilyenkor ezek a kis elesett csöppek. És jellemzően amint egy kicsit is jobban érzik magukat, lefoszlik róluk az engedelmesség és óvatlanok kezdenek lenni. Úgy kell őket állandóan visszadugni az ágyba...
Az Ember s én sem vagyunk 100%-osak, mindketten érezzük, hamarosan nem lesz erőnk ellenállni a kórságoknak... Hiába a C-vitamin, a sok-sok tea, meg a frissen facsart narancslé.
Az jó jel, hogy én inkább nátha felé tendálok és nem láz felé... Remélem, megúszom némi náthával - különben ki fog gondot viselni a család többi tagjára...
Persze tudom, minden családnál így működik ez. A tél a betegségekkel telik el.
Azt sajnálom, hogy most a tágabb értelemben vett családunk tagjai is dögrováson vannak. Apósomat, aki ma is, tegnap is átjött látogatni a gyerekeket, ma olyan "kutya" állapotban láttam, amilyenben már régen nem... Anyósommal telefonon beszélünk, de ahogy elképzelem a telefonbeli hangja alapján, ő is kutyául érezheti magát. Öcsém kb. másfél hete akart lázban kimúlni, de szerencsére nem sikerült neki. Sosem volt még ennyire magas, majdnem 40 fokos láza... Az utóbbit mi is megkaptuk Cicukával tegnap. Mondanom sem kell, hogy a körmeinkből nem sok maradt... Édesanyám pedig olyan migrénes fejfájással kelt ma, hogy csoda, hogy át tudott ma jönni egy kis időre...
Szóval így állunk most. Aki hasonló cipőben jár, akár beteg, akár ápol, sok erőt, kitartást és jobbulást kívánok!!!
Mindazzal együtt, hogy mára kezd elfogyni a cérnám, Isten áldását érzem rajtunk. Mégis régen voltunk ilyen sokat együtt. Én pedig nagy esélyt kaptam a szolgálatra. Remélem a lelkületem is kitart hozzá. Már kezdek nyűgösödni, de nem akarom átadni magam az önsajnálatnak.

Minden jót és szép hetet!

2012. február 15., szerda

Párolt zelleres, diós saláta aiolival

Ma is nagyon kreatív hangulatban lehettem, mert az általam nézett főzős műsorok teljesen felajzották a képzelőerőmet. Először Chuck (Chuck's Day Off avagy A szakács, ha szabadnapos - TV Paprika) kápráztatott el az angol konyha klasszikusának, a pásztor pitének a zöldséges változatával. Komolyan mondom, olyan vonzó volt, hogy szívesen villát ragadtam volna, és kiemeltem volna egy adagot a képernyő mögül kóstolásra. (Amúgy milyen fura: pont ugyanolyan Red Velvet azaz Vörös Bársony minitorákat sütött, mint amilyeneket Moha is...) A második "fogás" azonban végképp lenyűgözött. A Jó szakács, rossz szakács (Good chef - Bad chef, szintén az előbbi csatornán) műsor két műsorvezetője beszélt arról, hogy ilyenkor télen milyen fontos és jó dolog a gyökérzöldségek, mint a cékla, torma, paszternák, karórépa és sárgarépa, fogyasztása. És íme, Gary Mahigan, az állítólagos rossz szakács - mert Janellával, főzőtársával ellentétben, aki táplálkozás szakértő, neki az ízek számítanak, nem a kalóriák - ma olyan sült céklasalátát rittyentett kecskesajtos pirítóssal, hogy ihaj... És nem csak Janella volt megelégedve vele... Szívem szerint azonnal rohantam volna piacra céklát venni, pedig bevallom, az üveges-ecetes változaton kívül még nem ettem céklát. Ám azt szeretem... Majd legközelebb. :D

Szóval elkezdett az agyamban motoszkálni milyen gyökérzöldséget tudnék én rittyenteni itthon, hiszen a gyomrom nagyot kordult a cékla saláta láttán.
Ismerős volt ez az érzés. A megkívánás vonzása. Már nem először várandósságom alatt. Érdekes, többnyire egészséges ételféleségeket kíván meg a mostani pocaklakóm, ám nem mindegyik teljesíthető kategória. Egy teljes hétig tartott lázban a sushi gondolata (főleg a lazacos maki és a tigrisrákos nigiri), és két napot a rák (langusztin és garnéla), de egyiknek sem tudtam eleget tenni. Most azonban végre engedhettem a azért a csöppség kívánságának, mert volt itthon némi zeller.
Tegye fel a kezét, aki szereti a levesben főtt zellert! (Én nem igazán.) És aki evett már zellerkrémlevest? (Én igen, és szeretem is! \o/ ) És tudjátok, miért olyan finom  a zellerkrémleves (ha jól készítik el)? A titok a párolásban rejlik. Bizony. A zellernek az ízét is jobban kihozza a vajon vagy margarinon párolás. Mivel nálunk a zellerkrémleves nem örvend olyan nagy népszerűségnek, csak ha levesgyöngy kerül bele, ezért mostanság kissé leálltam vele. De azért emlékeztem, mennyire szeretem megkóstolni passzírozás-összeaprítás előtt a párolt zellerhasábokat...

Szóval valahogy amikor képbe került a párolt zeller, összepárosítottam a fejemben mindent, amit finomnak gondoltam hozzá és ez a saláta született belőle:


Mivel a "cucc" eléggé töltős, ez az adag emberes, és lehet, a fele is elég egyszerre. És mivel először készítettem, megszaladt a kezem a zellerrel. Ebben a salátában a zellernek van a leghatározottabb íze, így abból fele vagy harmada annyi kell, mint a fejes salátából. Minden esetre legközelebbre elraktároztam magamnak a tapasztalatot...

Ami az aiolit illeti, a receptjét innen vettem. De mindenkit figyelmeztetek, egy egész befőttesüvegnyi adag. Én eleve a felét szoktam készíteni, és egy kis szemű krumplit használok alapul. Viszont a salátába a fél adagnak is a fele kell csupán. De ez nem baj, tekintve hogy ezt a szószt nyugodtan egy hétig is eltarthatjuk zárható üvegben, a hűtőben. Az aioli kiváló nyers és párolt zöldségekhez, vagy halakhoz, sőt, pirítósra kenve is! Így ne féljünk többet készíteni belőle, el fog fogyni. (Nálunk amióta csinálom, ebből még nem volt probléma. Az Ember pedig nagy csodálója... :D ) Itt leírtam én is, hogyan készítem, ez egy kissé részletesebb.

Akkor most következzék a saláta leírása:

Párolt zelleres, diós saláta aiolival

Hozzávalók 2-3 személyre:
1 közepes fej saláta megmosva, leveleire szedve
1/4 gumó zeller (ha nagy gumóról van szó) vagy 1 kis gumó megtisztítva
2 marék dió
1/4 adag burgonyás aioli (tehát kb. egy egytojásos adag a fenti recepthez képest, az elkészítését fentebb linkeltem)
1 csokor petrezselyem
1 kis fej hagyma (vörös vagy lila ízlés szerint)
citromlé
só, bors
szerecsendió
vaj/margarin

A zellergumót először 3-4 miliméteres vastagságú szeletekre, majd 1 centis hasábokra vágjuk. Egy vastag aljú edényben vajat/margarint olvasztunk, a zellert rá tesszük és fedővel lefedve pároljuk addig, amíg kellően puha nem lesz. Kb. 5 perc párolás után sózzuk, borsozzuk ízlés szerint és egy kis szerecsendiót reszelünk rá. Vigyázzunk arra, hogy a zeller a vajon le ne égjen. Ha szükséges, adjunk még hozzá vajat, aki pedig ebben a módszerben nem bízik kevéske (1-2 evőkanálnyi) vizet is locsoljon alá. Ha kész, lefedve félre tesszük.
A saláta leveleket falatnyi darabokra tépkedjük, a petrezselyemről pedig belecsipkedjük a leveleket. Itt a petrezselyem is saláta alkotó levélként szerepel, de aki jobban kedveli apróra vágva, tegye bele úgy.
Hajszálvékony félkarikákra vájuk a hagymát (vagy kis kockákra). És azt is a salátához adjuk.
Az aiolit megízesítjük egy kevés citromlével, amíg a salátához elég savanykás lesz. Az öntetet a salátára borítjuk és jól összekeverjük.
A diót száraz, forró serpenyőben megpirítjuk egy kicsit.
A tányérra halmozunk a salátából, meghintjük a zellerrel (ami még langyos), és a dióval is megszórjuk.

Jó étvágyat hozzá!

2012. február 9., csütörtök

Vallomás a FlyLady programmal kapcsolatban

Szóval, igen, izé... tartozom egy vallomással a FlyLady programmal kapcsolatban.
Nos, aki ezen és ezen bejegyzéseim alapján azt hitte, hogy onnantól kezdve megváltoztam, és sikerült ügyes, takaros rendet tartó háziasszonnyá avanzsálnom, nos azt ki kell ábrándítsam.
Egy ideig tartottam magam, amennyire csak lehetett, a rendszerhez. De egy idő után kiborultam rajta. Ez akkor történt, amikor megpróbáltam a zónázást is megvalósítani. Be kell valljam, úgy éreztem, csapdába kerültem. Ha azt is meg kell csinálnom, az időm jelentős részét takarítással fogom tölteni. És ez azt jelenti, bizony, hogy a gyerekek rovására is. Így hát mivel prioritás sorrendemben még mindig a gyerekek vannak előbb - hiszen míg ilyen kicsik, addig tudok velük több időt eltölteni, később már nem - ezért feladtam. Valami állandó tőlem takarításban távol álló pedantériára akart rávenni, amit sajnos nem tudtam magamra venni. Hiába, ha az ember gyerek vagy fiatal felnőtt korában nem alakít ki magában némi rendszert és rendszeretetet, utána nehéz mindent rövid idő alatt felszedni hosszú gyakorlás rutinjait.
Szóval, nem sikerült igazán megnevelnem magam... Azért ne higgye senki, hogy szalad a lakás, bár ez annak az érdeme, hogy az Ember elég sokat besegít a házimunkákba. Azért így is akad olyasmi, amit ő nem csinál meg (vasalás), vagy csak nagyon ritkán (főzés). Így hát van hol még hasznomat vegyék...
Azt nem mondhatnám, hogy minden lepergett volna rólam, hiszen a fürdőszoba takarítást mai napig ugyanígy csinálom, ill. a hot spot módszert is alkalmazom még párszor. Arra is emlékszem még, melyik helységben mi az, amit feltétlenül rendbe kell tenni ahhoz, hogy rendes benyomást keltsen, így mindig tudom mibe fektessem elsődlegesen az energiámat.
Azért feladni nem adtam fel, hogy rendes háziasszonyt nevelek előbb-utóbb magamból. Hogy a célomat nem FlyLadyvel fogom elérni, nos, nem baj... A lényeg, hogy legalább pár jó ötletet azért kaptam.

2012. február 8., szerda

Intimitás a keresztény kapcsolatban 6. - Eszközök a tisztaság megőrzéséhez



Mielőtt folytatnám a testi intimitás témáját, hadd szögezzek le ehhez a bejegyzéshez egy nagyon fontos dolgot. A tisztaság őrzése abszolút alapérték. Ez azt jelenti, hogy soha nem szűnik meg érték lenni, és soha nem késő elkezdeni. Azok, akik ráléptek erre az útra elég korán, és tudatosan igyekeznek véghez vinni legjobb tudásuk szerint, nagy lelki és testi jót választanak maguknak, és erős, szilárd alapra építik a kapcsolatukat.
Ha a házasságra való készületet ugyanis úgy példázzuk, mint egy ház építését, akkor a szexualitás benne a tető, az, ami az egészet befedi, a legutolsónak ráépülő elem, de egyben fontos a házasság idő(járás) elleni védelmében. Ha valaki azonban a házasságát a szexualitásra alapozza, úgy tesz, mint az az ember, aki a tetőt építi fel legelőbb és arra építi fel a házat. A szexualitás maga - mivel nincs a helyén - nem is fogja megtartani a falakat. A ház ingatag lesz, és lakhatatlan. Egy jó házassághoz szilárd, mélyen a földbe ásott alap kell, ami akkor is megtartja a házat, amikor jön a földrengés... Ez az alap, a mélyre ásás egymás megismerésében rejlik, abban, hogy egymást mindenestül elfogadjuk, kiépül a bizalom, a kölcsönös tisztelet. De ahogyan az alapokat is jobb egy szilárd pontra a földben ráépíteni, úgy van, ami az alapokat is megtartja. És ez maga az Isten kegyelme. Az Istenbe vetett hitünk, a hit közös megélése, a közös imádság. Ez utóbbiról még lesz szó.
Mint írtam, a tisztaság őrzése abszolút érték, így az is, aki nem elég korán ismerte fel, vagy az is, aki elbukott, ráléphet, ismét. Nem késő a tetőt lebontani, és mély alapozást ásni a háznak, és úgy építkezni tovább.
A tisztaság őrzése nem csak testi értelemben, hanem lelki értelemben is fontos. Fontos nem csak a testi vágy kifejezésétől óvakodni, hanem a gondolatokat, a lelket is karban és tisztán tartani. Ezért fontos, hogy ne az legyen a mércénk, mit diktál a szívünk, mert az érzéseink azok csak érzések. Tudomásul kell őket vennünk, meg kell őket hallgatnunk, de nem szabad állandóan engednünk nekik, mert tévútra vezetnek. Az ószövetségi irodalomban az egyik "szív" fogalom nem az volt, aminek mi mostanság tartjuk (több szót is használ a szentírás a szívre, de magyarul mindegyiket szívnek fordítják), az érzelmek kiindulópontja. Hanem bizony az a hely, ahol az értelem lakozik, a bölcsesség helye. Bizony, sokszor, ha a szívünkre hallgatunk csupán, tévútra vezet. Észre vettétek ti is, mennyire sok film, reklám, könyv sugallja azt, hogy hallgassunk a szívünkre és akkor leszünk boldogok? Pedig az igazság az, hogy mi magunknak kell vezetnünk szívünket, hogy ne az érzelmeink határozzanak meg minket.
Gondoljunk csak arra, amikor Jézus az ellenségszeretetet kéri tőlünk, lehetetlen feladatot adott volna, ha ez azt jelentené, hogy valóban képessé kellene válnunk arra hogy azt érezzük a nekünk rosszat akaró személyek iránt, amit a családunk tagjai vagy barátaink iránt. Azonban amit Jézus kér, az egy akarati döntésen alapuló dolog. A szeretet cselekedeteit kéri tőlünk minden ember számára, azok iránt is, akik iránt nehéz megcselekednünk. És ez a házasságra is igaz. Elkötelezettség és akarati döntéseken alapuló szeretet (agapé) nélkül nem fog kitartani a házassági hűségünk.
De ezek a fontos elemek csak akkor épülhetnek ki, ha törekszünk rájuk, és időt hagyunk a kifejlődésükre. Mivel a szexualitás köteléket, egy bizalmi légkört hoz létre két ember között, hamisan azt a látszatot kelti, hogy az elkötelezettség, a bensőségesség kiépítésére nincs szükség, hiszen már megvan. És csak később derül ki, amikor jönnek a viharok, a bonyodalmak, a nehézségek, hogy valami fontos hiányzik.
Az aki lemond arról, hogy "alkalmi" előnyökhöz jusson, biztosabb alapokat képes létrehozni leendő házasságához. Akár rögtön felmérte ezt, akár később ismerte fel ennek jelentőségét.
Tehát a második tisztaságnak az az értelme, hogy míg ugyan a fizikai-testi valóságában az ember nem szerezheti már vissza érintetlenségét, lelki valóságában azonban nagyon is nyitva áll a lehetőség erre. És sosem késő ezért a jóért is síkra szállni. Mert már ez is ad annyit, amennyivel egy kapcsolat alapozása helyrehozható. Hiába, Isten mindig ad nekünk lehetőséget Őt választani, és a nagyobb jót magunk és párunk számára, amit Ő akar nekünk adni.

De lássuk először azt, mi az, ami segíthet megőrizni elsődleges, azaz testi-lelki tisztaságunkat.


Eszközök a tisztaság megőrzéséhez
A legelső helyen én most azt fogom említeni, amiből az összes többi dolog is képes táplálkozni, és ami számunkra a legnagyobb lelki előnyt jelenti.

Folyamatos kegyelmi állapot
Minél erősebb az Istennel való kapcsolatunk, minél intenzívebb az a kegyelmi paletta, amit ilyenkor "igénybe" veszünk, annál nagyobb védelmi erőt jelent a kísértéssel szemben. Senkinek ne legyenek illúziói arról, hogy ezzel biztosan kizárja a kísértést. Sőt, minél közelebb vagyunk a Tűzhöz ("a mi Istenünk emésztő tűz"), annál inkább megpróbál majd az Ellenfél elszakítani minket Isten szeretetétől. Igen, a kísértések bizony felerősödhetnek. De az, hogy mi mégis a Tűz közelében maradunk, az ad védelmet. A kísértés idején imával forduljunk ahhoz, aki megszabadít minket tőle. Ezzel együtt lesznek olyan látens időszakok, amikor nem fogunk kísértést érezni, ez is Isten kegyelme. De vegyük tudomásul, ez egy lelki harc, sőt!, hadjárat - harc önmagunkért és a másikért. Ezért kell lelkünket felvértezni kegyelemmel, mert ez az az erőpajzs, ami képes megvédeni.
A kegyelmi állapot megtartásához és gyakorlásához sok mindenre szükség lesz. Elsőként említem a gyakori - havi, 2 heti rendszerességű - gyónást. Ha nem is követtünk el semmi nagyobbat, azért egyáltalán nem árt a rendszeresség kedvéért megerősítő gyónáson részt venni. A kicsinységekből kezd ugyanis minden nagyobb dolog kialakulni. Arra senkit sem bátorítok, hogy aggályoskodjon, és minden aprósággal a gyóntatószékhez rohanjon. De a rendszeresség nagyon is jó hatással lesz ránk. Ez adja meg az alapot a következőhöz, ami nem más, mint a rendszeres szentségvétel.
Az Oltáriszentség gyakori vétele nagyon kívánatos. Az Istennel való gyakori egyesülés, a Benne való elmélyülés a legnagyobb jó, ami velünk történhet. és ami átformál minket, megtart Isten akaratában. Ehhez az kell, hogy gyakran és rendszeresen járjunk szentmisére, kinek-kinek lehetősége szerint. Nem túlzás ám a napi szentmisén való részvétel sem! Ha van rá lehetőségünk, ragadjuk meg!
Ami szintén nagyon fontos, hogy állandó imaháttérrel erősítsük meg jó szándékainkat. Hordozzuk imában a másikat, de önmagunkat is. Ajánljuk fel magunkat Istennek. Maradjunk meg a rendszeres imában, és ha nem lenne meg ez a háló, hát sosem késő elég időt és energiát befektetni abba, hogy elkezdjük kiépíteni. Ugyanis ez az, ami felszítja bennünk a kapott kegyelmeket. Így tudunk Isten akaratába beleolvadni. Így tudunk Vele kapcsolatot tartani.
És utolsóként említeném azt, ami az imához tartozik, de mégis nagyon fontos és lényeges: a közös imádság. Fontos, hogyha tudtok (mert egy a hitetek), imádkozzatok közösen. A közös(ségi) ima ereje egyáltalán nem lebecsülendő. És bizony ez is egy nagyon szilárd kötelék, biztos alap lesz később a házasság idején. Még most érdemes kialakítani és nem sajnálni rá az időt. A közös imádság ugyanis a fentebb leírt dolgokon kívül semmivel nem összehasonlítható bensőségességet ad a kapcsolatnak. Hiszen beengedjük a másikat a "kamránkba", az elvonultságunkba, ahol Istennel szoktunk találkozni. Erősíti azt a tudatot is, hogy közös a célotok. Az Isten közös imádása mindennél jobban eggyé kovácsol, és megérezhető benne a mennyország minden végső időbeli örömének előíze!

Az önuralom gyakorlása
Itt nem csak testi téren értendő a dolog. Életünk minden területén érdemes gyakorolni az önuralmat. Lelki és testi értelemben egyáltalán. Nagyon alkalmas erre a böjtölés, a kisebb nagyobb lemondások gyakorlása, az önuralom gyakorlása a többi kapcsolatunkban. Az edzés nagyon jót fog tenni. Fogjuk fel ezt lelki-testi (katonai) gyakorlatként, valahogy úgy, ahogy azt Loyolai Szent Ignác is tette. Mert az egyik lemondás ill. önuralom gyakorlása fogja erősíteni a többit.
Egyik Ákos dalszövegben olvastam egy számomra ismerősen csengő hasonlatot, amiről addig megfeledkeztem: "Akad, aki érti mit jelent, hogy a húr csak megfeszülve zeng."
Gondoljunk csak úgy életünkre, mint zenére, mint egy kozmikus szépségű dallamra, az Élet zenéjének részenként. És gondoljunk úgy magunkra, mint eszközre a dal előadása közben, egy hangszerre, egy hegedűre vagy gitárra, egy húrra a hangszeren. Ha a hangszer nincs felhúrozva: nem szól. Ha a húrok lazák, lehetetlen szép harmóniát kicsalni belőle. Ám ha kellően megfeszülnek - bár ez a húrnak fájdalmas - akkor igazán szép zenét lehet rajtuk játszani.
Ha hajlandóak vagyunk átadni magunkat a megfeszülésre/megfeszítésre, azaz hajlandóak vagyunk megfeszíteni érzéseinket, vágyainkat az akarat, az önuralom kulcsával, akkor a Zenész gyönyörű dallamot lesz képes általunk/velünk megszólaltatni.

Rendszeres testmozgás
A bennünk felgyülemlő testi-lelki feszültséget, amit a vágyakozás okoz, lehet jó mederbe terelni, mint a megduzzadt áramlatú folyó vizét más mederbe terelni, megszelídíteni. A testmozgás különösen alkalmas a szexuális feszültség levezetésére, azon felül egészséges, és örömet is okoz - hiszen a mozgás endorfint (boldogság- vagy szerelemhormont) termel.
Nem véletlenül tartja a mondás: ép testben ép lélek. A sportolás, a torna, a séta, a biciklizés, a tánc...stb. mind segítik a "gőz" lecsapolását. Nem szabad hagynunk, hogy lustaságunk és kényelmünk győzzön. Ebben is gyakoroljunk önuralmat, és szoktassuk rá magunkat ezekre a jó szokásokra. Akár csak arra, hogy azt a pár megállót, amit utaznék, azt gyalog tegyem meg. Itt egyáltalán nem segít a fenekünkön ülés és bambulás. akármelyik képernyőt is bámuljuk. A lustaság mindig megfelelő táptalajt biztosít a kísértéseknek, hogy könnyebben bevegyenek minket - ha hagyjuk.

Használjuk a fejünket
Fontos, hogy a gondolatainkat is igyekezzünk kordában tartani. Ha azon kapjuk magunkat, hogy olyasmire gondolunk, ami felkelti vágyunkat, akkor szakítsuk meg gondolatunkat, tereljük jó mederbe, esetleg fogjunk más tevékenységbe.
Ne feledjük, vezessük a szívünket. A fejünk használata, a higgadtság gyakorolható és megtanulható. Ezt én is tanúsíthatom. Én egy nagyon érzelmes egyén vagyok. De a hit ajándékai közé tartozik az is, hogy megtanultam a fejemmel dönteni, nem a szívemmel. Mérlegelni, várakozni ha kell, a jó megoldás kiötléséig.
Gondoljunk arra a hasonlatra, az Egyház Jézus misztikus teste. De Jézus nem a szív ebben a testben, hanem a fő!!! A vezető, a döntéshozó, az egész kormányzója.
Nagyon fontos, hogy használjuk az értelmünket és ne engedjük, hogy egyedül az érzelmeink döntsenek. A házasság akarati döntésre kell hogy épüljön, és nem érzelmi döntésre, különben nem lesz tartós. Az érzelmek gyorsan változnak. És sok minden befolyásolja őket. Épp ezért, mint a gyermekek, irányításra szorulnak. És itt jön a képbe a fejünk.
Nagyon sok minden a fejünkben dől el. Gondoljunk csak arra, hogyha egy általunk utált ételről meg tudjuk állapítani, hogy a régi hozzátársult érzések és benyomások miatt kerüljük máig, és azokat sikerül leválasztanunk magáról az ételről, akkor képesek leszünk újra megkóstolni és újra értékelni, és még az is lehet, hogy megkedveljük. Ilyen pl. nálam a spenót. De ha nem is kedveljük meg, azért képesek leszünk megenni, ha úgy hozza a helyzet, ami szintén fontos lehet, hogy akár vendégségben ne bántsuk meg a vendéglátót, akár ne éhezzünk, ha nincs más.
Ha egy egyszerű étellel képesek vagyunk így cselekedni, más, fontosabb dolgokat is képesek vagyunk vele irányítani.
Hiába sugallja azt a világ, hogy az ésszerű döntéseket egyszer meg fogjuk bánni, és az intuitívakat meg nem, mert a tapasztalati világunk részeként mégis jóként lehet majd felmutatni a szív döntésének hozományát - ez az ideológia eléggé sok veszélyes tapasztalathoz vezet. Nem szabad minden tapasztalatot megengednünk magunknak, hiszen nagyon sok tapasztalat lélekromboló hatású (pl. drog, promiszkuitás, válás... stb.) Nem baj, ha az érzéseinket meghallgatva (bizony, meg kell őket hallgatni, és nem szabad őket elnyomni!!!) mégis a fejünkkel mérlegelünk. Mert hosszútávú döntéseket az érzelmek változékonysága miatt nem lehet a szívre alapozni. Gondoljunk csak az esketés szavaira: "XY, Isten előtt megfontoltad-e szándékodat és szabad akaratodból jöttél-e ide, hogy házasságot köss?" Isten, az Egyház és a többi meghívott jelenlétében bizony fel kell vállalnunk felelősen egy életre szóló döntést. Meg kell fontolnunk a szándékainkat. Isten előtt forgatnunk kell az eszünkben és szívünkben, megbeszélni Ővele, és mérlegelni mindent magunkban. Igen, az esketés ősrégi szövege is arra figyelmeztet bennünket, hogy fontos az ésszerű döntés meghozatala egy jól megalapozott házassághoz. Nem csak a szív, az ész döntése is összhangban kell legyen szándékainkkal. Különben később azt fogjuk kérdezni magunktól: milyen pillanatnyi őrület vehetett rá engem, hogy ezt a nőt/férfit házastársamnak választottam?! És ez nem túl hízelgő sem ránk, sem párunkra nézve...
És félreértés ne essék senkit sem bátorítok arra, hogy hideg logikával döntsön. A házasság nem kiszámítható, ezért a számító hajlam is messze áll tőle, nem lehet ravaszkodni vele. Arra azonban felhívnám mindenki figyelmét, hogy amikor nem volt divatja a szerelmi házasságoknak, s a házasságok többségét a szülők intézték gyermekeik számára, racionális döntésre alapozva, akkor is születtek nagyon jó házasságok (nem is kevés), pedig akkor csak észérvek szerepeltek a házasság mellett, érzelmi megfontolások nem.

Az egyértelműen veszélyes helyzetek kerülése
Erről már volt szó, miért kell. Használjuk a fejünket, az önuralmunkat és ne sodorjuk bele se magunkat, se a másikat (jobban). Felelősek vagyunk azért, amit megszelídítettünk.

Az önkielégítés kerülése
Bármennyire is fura lesz erről beszélni, mégis nagyon fontos ezt is tisztázni. Nagyon sokan ugyanis úgy gondolják, hogy az önkielégítés hatékony módszere a szexuális feszültség levezetésének. Esetleg olyanok is azt hihetik, akik a tisztaságot választották, illetve keresztények. Nem szabad lebecsülnünk a világ hatását fiataljainkra.
Aki a fentebbi állítással egyetért, tehát hogy az önkielégítés segít a tisztaság őrzésében, mert a szexuális feszültséget levezeti, az nagyot téved. Három dolog is van, ami miatt egyáltalán nem ajánlatos, sőt erősen kerülendő, főleg a tisztaság őrzése miatt.
Az első a legfontosabb érv. Mert ugyanolyan vétek a házasságig tartó tisztaság ellen, mint a szexualitás közös kiélése.
Bizonyos szempontból még rosszabb is - bár ezt valami miatt kisebb rossznak szokás tekinteni, holott erről szó sincs - mert a tevékenység önmagunk felé irányul, a mi vágyunk kiélésére. Ez a másikkal szemben is vétség, hiszen őt teljesen kizártuk és csak magunknak szereztünk vele örömet. Öncélú és önző - már a nevében is benne foglaltatik, hogy az. Hogy azért csináltuk hogy szerelmünket megóvjuk?! Hát ez erős tévedés vagy jó vastag önbecsapás. Mert a bűn, amit ezzel elkövettünk, a kegyelmi állapotot egyértelműen megsérti és kioltja. Innentől kezdve sokkal könnyebben engedünk más bűnnek is, és így hamarabb engedünk a másikkal való szexuális együttlét vágyának is, ergo annak, hogy a másikat a bűnre csábítsuk, ami szintén komoly vétség. Úgyszólván ezzel megágyazunk a másik fajta elbukásnak is simán.
A második ok, ami miatt nem jó, ha beleegyezünk, az az, hogy nem fog sosem maradéktalanul kielégíteni bennünket.
Az önkielégítés a 22-es csapdája, egy ördögi kör, amibe jobb bele sem lépni, s nagyon nehéz kimászni belőle, ha már szokássá vált. Mivel célja szerint önmagunk örömszerzésére alkalmazzuk, sosem fogja kielégíteni az önátadási vágyunkat, amit csak egy másikkal együtt tehetünk meg. Azaz ideig-óráig ad némi élvezetet, de arra nem megoldás, amire alkalmazzuk. Sőt. Inkább elvon. Mert ha könnyen örömet tudunk szerezni magunknak, a könnyebbik utat választjuk és ha most, az együttjárás alatt beleegyezünk, máskor is inkább ezt a megoldást fogjuk választani, amikor a házasság nehézségei hatással vannak ránk, nem a lemondást. És ez a házassági együttlétek szentsége ellen való dolog. A kölcsönösség, az önuralom gyakorlása kizárva. Viszont minél többször előfordul, annál inkább vágyunk majd arra, hogy újból és újból alkalmazzuk, mert időlegesen mintha csillapodna a kínzó vágy. De utána még elemibb erővel tér vissza. Mert nem lehet sose teljesen kielégíteni.
A harmadik érv, ami miatt nem ajánlatos, az az, hogy rányomhatja a bélyegét a későbbi házaséletünkre. Az önkielégítés ugyanis arra ösztönzi az embert, hogy a saját magunk örömére koncentráljunk a szeretkezés közben, és ne a másik örömére - ami az alapállás lenne. A kölcsönös önátadásnak lényeges eleme, hogy előbb keresem a másik örömét, mint a sajátomat. Mivel nem használom a másikat, hanem szeretem.

Következő bejegyzésemben szólni fogok a második tisztaságról, arról, hogy mivel kell szembenéznie annak a párnak, aki úgy dönt, hogy a lelki tisztaság megőrzése is abszolút fontos számára.


Folytatása:
XXVIII. Intimitás a keresztény kapcsolatban 7. - Második esély

Előzménye:
XXVI. Intimitás a keresztény kapcsolatban 5. - Apróságokból jelentős dolgok lesznek

2012. február 3., péntek

Intimitás a keresztény kapcsolatban 5. - Apróságokból jelentős dolgok lesznek

Apróságokból jelentős dolgok lesznek
Annak a párnak, aki eltökélte, hogy a tisztaság útján fog járni, nagyon sok akarati döntésre, higgadtságra és lemondásra lesz szüksége terve megvalósításában. Isten azonban a jó elhatározás miatt segíteni fogja majd a párt. Ám ne higgye azt senki, hogy az egész kapcsolatot megmérgezi ez az áldozat. Egyrészt az, amiért vagy akiért áldozato(ka)t hozunk, sokkal értékesebbé válik számunkra. És ez egyre inkább fokozódik, minél többször kell hősiesnek lennünk a másikért. Sőt, Isten kegyelmének köszönhetően lesznek olyan rövidebb-hosszabb időszakok, amikor egyáltalán nem érezzük majd gyötrőnek lemondásunkat. Sőt! Könnyűnek és örömtelinek fogjuk találni. Főleg azért, mert a testiség nem kiélése lehetővé teszi az önátadás vágyának, hogy más csatornákat találjon, ezzel a kapcsolat lelki oldalát gazdagítva, mélyítve, építve. (Hogy hogyan, arról majd lesz még szó később.) Ami igazán nagy kárpótlás fáradtságunkért, tekintve azt, hogy később ez az, ami miatt a tisztaságban kivárt házasságok működőképesebbek és gazdagabb lelkiséggel rendelkeznek. A felek közötti mély lelki kapocs, kialakult harmónia, a "fél szavakból is értjük egymást" sokkal kiegyensúlyozottabbá teszi a házasságot. Itt ugyanis mindig van lehetőség és bizalom megbeszélni mindent, mivel ez alakult ki a pár múltjában is.

Van egy másik vetülete is annak, hogyha a testi önátadás kifejezésében elég korán megállunk. Sok olyan eleme a testi érintkezésnek, ami a köztudatban eléggé alul van értékelve a teljes testi kontaktushoz képest, sokkal nagyobb jelentőséggel bír majd. Annak, aki megkapta kívánalma tárgyát, nem biztos, hogy egy vállsimítás vagy egy kedves kézszorítás ugyanannyit jelent, mint annak, aki ezekben teljesen megérzi a másik önmagát adni vágyását, megértését, néma szavait. Egész különleges jelentése lesz így egy-egy összepillantásnak, átölelésnek, a karunknál összesimuló egymás mellett ülésnek. Mind az összetartozás és egymásra figyelés kifejeződései lesznek, egyenként fontosak, más-más értelműek.
Ugyanígy felértékelődik majd az arcra, kézre, homlokra, ajakra adott puszik és csókok. A legapróbb kedvesség is fontossá válik.

Persze ez kétélű dolog. Mert minden egyes ehhez hasonló ártalmatlan mozdulatnak és érintésnek megvan a veszélyes megfelelője egészen az  "úgy néz"-től (a szakzsrgon a Spielhózniból származik ismét), az "úgy csókol" és "úgy ér hozzám" ill. "úgy ölel"-ig. Ez azt jelenti, hogy szerelmünk érintésében megérezzük a sürgető vágyakozást, a tüzet. Így válik pillanatok alatt finom erotikává mindaz, ami addig az "alapkészletünk" volt a tisztaság megőrzéséhez. Ezért kell nagyon észnél lenni az ilyen töltetű mozdulatoknál és megszakítani az érintkezést.
Egyébként érdekes dolog az is, hogy amíg nyugaton nagyon soknak kell történnie ahhoz, hogy erotikusnak tartsuk (ez mutatja azt, mennyire túl vagyunk telítve vele, mert sokkal nagyobb "adag" kell belőle, hogy hasson ránk...), addig keleten az erotika nagyon kevés dologban is átütő. Pl. vegyük a régi japán regények világát. Ott még egy-egy köntös szegélyének megfogása is nagyon nagy boldogságot volt képes okozni. (És a legteljesebb bensőségességet és testi átadottságot az a gondolat fejezte ki, hogy még a köntösük sem választja el egymástól a párt...) Furcsa párhuzam, de amikor ezen a fordulaton gondolkodtam napi tevékenységeim közepette, eszembe jutott a vérfolyásos asszony gyógyulása. Jézus köntösét érintette meg, és Jézus mégis érezte: erő áramlik ki belőle. Tehát az evangélium hirdetésének idejében élő keleti emberek számára is valóságos érintés, ha valakinek a ruháját fogjuk csak meg. Gondoljunk a kisgyerekre, aki a ruhánkba kapaszkodik, és úgy érzi, hozzánk tartozik így...
Vagy rengetegszer láttam japán filmekben, rajzfilmekben azt, hogy az addig ki nem fejezett érzéseket nem szavakban mondják el, hanem egy hirtelenül ható öleléssel (inkább hátulról, mint elölről).
A keleti emberek számára (és már szó volt arról, hogy mi vonzó számukra) az elképzelhető legerotikusabb érintés nem más, mint az ajkak összeérintése! Vagyis a csók. Nem is hinnénk, hogy náluk mennyivel tüzesebb és épp ezért bensőségesebb jelentőséggel bír az ajkak találkozása.
Az egyik legjobb illusztrációja ennek a keleti "visszafogott" erotikának Az utolsó szamuráj egyetlen csókjelenete. Taka megkéri Nathan Algrent, viselje elhunyt férje páncélját a végső csatában. Maga segít Algrennek felölteni a páncélt és alá a ruházatot.
Maga az a tény, hogy az asszony úgy öltözteti a férfit, mintha a felesége lenne, már nagy bizalmi légkört teremt (addig semmiféle jelét nem adta ugyanis Nathan iránti vonzalmának). Amikor a vállvértet kezdi a férfira erősíteni, a két alak összeborul, és megtörténik az "ajkak összeérintése". De nem több. Egy szó sem hangzik el. De az, ahogy utána a nő a férfihoz hozzásimul hátulról, abban minden vallomás benne van (minden, amit addig nem mondott ki: hogy szereti, hogy félti, hogy nem akarja elveszíteni...). Mindennél többet mond.
Szerintem észbontó, mennyire eltalált jelenet, mennyire intim, és mennyire nincs szükség többre!

Ha már itt tartunk, van még egy oka annak, hogy meg kell állnunk még nagyon kezdetleges szinten a testi vágyak kifejezésében. Maga a teljes testi önátadás, nem ott kezdődik, hogy elkezdünk levetkőzni és az ágyra dőlünk, azaz nem a szeretkezésnél kezdődik (most tekintsünk el a más módozatok taglalásától... :D ). Nem, ez a végkifejlet. Odáig azonban különböző egymásra épülő érintések sorozata vezet el. Ez egy folyamat, amelynek a sejtelmesség, játékosság, az erotika igenis meghatározó része. Kezdődik pl. egy pajkos összevillanásával a szemeknek, és folytatódik - nem csak pillanatok, esetleg az egész nap folyamán - különböző más gesztusokkal. Egy kézfogással, egy öleléssel, aztán később egy csókkal, majd egész csókzáporral, majd egyre "olyanabb" csókkal, egyre szorosabb ölelkezéssel... és így tovább... Szóval van egy dinamikája, amolyan cressendo testi kifejező eszközökkel. Gondoljunk csak nyugodtan Ravel Bolerojára. Ez az a zenemű ami bizony a testi önátadásról, a szeretkezésről szól... Az egész nagyon halkan indul, és aztán szép lassan újra és újra ismételgetve a zenei témát egyre hangosabb és hangosabb lesz, míg befejeződik egy harsány fortéban.
Ha mindezzel tisztában vagyunk, könnyebb megállni még azelőtt, mielőtt még egyre jobban belesodródnánk. És belesodornánk vele a másikat is. Ha felértékelődnek számunkra az apró érintések, apróbb dolgok is boldoggá tehetnek bennünket. De ez ugyanúgy azt is jelenti, apróbb dolgok is veszélyessé válhatnak. Nagyon észnél kell lenni, és őrködni magunk és a másik felett.
Ne feledjük: itt a lányoknak nagyobb a felelősségük. Egy lelkiatyám mondta a következő igaz és megszívlelendő szavakat: ha a fiú akarja, de a lány nem, akkor abból nem lesz semmi. De ha egy lány akarja és a fiú nem - az Isten irgalmazzon annak a fiúnak!


Folytatása:
XXVII. Intimitás a keresztény kapcsolatban 6. - Eszközök a tisztaság megőrzéséhez

Előzménye:
XXV. Intimitás a keresztény kapcsolatban 4. - Meddig mehetünk el?

Intimitás a keresztény kapcsolatban 4. - Meddig mehetünk el?

Meddig mehetünk el?
Amíg én is benne voltam a párkapcsolataimban, addig nekem is ez volt a legnagyobb kérdésem, és nekem is rá kellett jönnöm arra, hogy nem véletlenül mondják azt a/z (gyóntató) atyák, hogy már maga a kérdés is rosszul van feltéve. Merthogy a válasz az egyszerűen: rossz irányba egy lépést sem! Nem lehet méricskélni igazán, hogy eddig meg eddig, mert minden pár számára máshol húzható meg a határ, amit maguknak kell meghúzniuk. Ha nagyon szigorúan vesszük, magára arra se lenne joga a párnak, aki nincs még a házasság szentségében, hogy kézen fogva járjon, mert a kézfogás az összetartozás jele, s az a házasságban válik teljes mértékben bizonyossá és valósággá. Úgyhogy próbáljuk meg a növekvő hormonfelhőben és a növekvő - egyébként jó és helyénvaló - önátadási vágyban használni a fejünket, és nagyon hamar meghúzni a meddig megyünk el konkrétan határt.
Azért egy objektív lelki tükör mégis létezik, hogy valamelyest könnyítsek mindenkinek konkretizálni a mit szabad és mit nem kategóriákat. Reina Nicolasa barátnőmmel, aki egy meglehetősen okos fiatal hölgy, sokat beszélgettünk erről a témáról. Ő is kereste a válaszokat és nagyon szomorította a dolog, hogy sehol sincs egy egzakt lista, mit szabad, mit nem, hanem minden olyan "sejtelmes és döntsd el te magad számára"... Ezért ő is megfogalmazta az alapokat magának és másoknak is érthetően, méghozzá a gyónás szempontjából, a katekizmus tanítására alapozva, szigorúan, ám roppant következetesen. Szeretném, ha nem csak második bejegyzését olvasnátok el, ami ténylegesen a párok tisztaság őrzésére vonatkozik, hanem az elsőt is, mert az adja a teológiai alapozást, bár taglal további vétségeket a házastársi önátadás ellen. Szerintem nagyon jól használható, és a többi felhasználható információhoz képest is kézzelfogható támaszt nyújt. Amit Reina leírt, azzal egyet értek, és nagyon sok mindent én is ugyanígy írtam volna le itt, ezért, kérlek, Kedves Olvasóm, vedd a fáradtságot, és olvasd el Reina Nicolasa bejegyzéseit ebben a témában.
(Hogy nekem milyen jó dolgom van, hogy most is csak egyszerűen hivatkozom más munkájára... :D )

A tilalmas ház kerítésének kerülése
Ahhoz, hogy megértsük, miért kell nagyon kevés testi intimitásnál meghúzni a határt, hadd illusztráljam a helyzetet az egyszeri szerzetes böjtjének történetével (aki ismeri, attól előre is elnézést az untatásért).

Egy szerzetes nagyböjt egyik péntekén böjtöt tartott, ahogy azt szokás. Egyszer csak támadt egy ötlete: még  nagyobb lenne számára a lemondás érzése, ha a konyhába menne át böjtölni, hiszen a tudat, hogy a hűtőben ott a húsos fazék, még kínzóbb lenne számára, ezért még értékesebb lenne a böjti önmegtagadás. Átment tehát a konyhába és leült az étkező asztalhoz. Eltelt némi idő, és ismét nagyot gondolt: tovább megy, és a hűtőből előveszi a húsos fazekat és az asztalra teszi maga elé - hogy még nehezebb és ezáltal értékesebb legyen az önmegtagadás, hiszen csak egy karnyújtásnyira lenne tőle a tiltott étel. Meg is cselekedte, amit kigondolt. Mindaddig ráfüggesztette a szemét a fazékra, míg újabb zseniális ötlete nem támadt: kiveszi a húst a fazékból, villára szúrja és a szája elé tartva folytatja a böjtöt, hogy még nagyobb önmegtartóztatásra bírja rá magát. Miután azt is megtette, amit legutóbb kigondolt, ott ült farkasszemet nézve a falatnyi hússal, érezve önnön akaraterejének diadalát... mindaddig, míg egy óvatlan pillanatban be nem kapta azt a falat húst...

Szóval a példabeszéd lényege az, hogy nem szabad magunkat egyre nagyobb és nagyobb kísértésnek kitennünk vakmerően, mert akkor szinte biztos a bukás. A legjobb hozzáállás az, ha alázattal elfogadjuk, mennyire esendőek vagyunk és pont ezért feleslegesen nem tesszük ki magunkat kísértésnek egyáltalán, ha lehetséges. Emiatt fontos a szerelem testi megnyilvánulásaiban minél korábbi szinten megállni, és nem tovább lépni. Könnyebb ugyanis a kevéssel megelégedve, más önátadási formákba öntve túlcsorduló érzéseinket kivárni, míg a kapcsolat eléri bensőségességének csúcsát, a házasságot és akkor abban a legbiztonságosabb "anyaméhben" megszületnie a kapcsolat testi formáinak. Megdöbbentő, de nem egy tanúságtevő vallja azt, hogy így szeretkezéseik transzcendentális élménnyé magasztosulnak, annyira átélik és megélik a szeretet mélységes titkát, a teljes összetartozásukat Istenben. És ezt annak köszönik, hogy annak idején volt erejük és türelmük várakozni és hagyni, hogy a kapcsolatuk a maga ütemében elmélyüljön.

Hitoktatói tanulmányaim alatt volt egy nagyon érdekes gondolat, amit egyik tanárom mondott az ószövetségi nép gondolkodásmódjáról, hogy hogyan álltak hozzá a parancsok betartásához. (Nem véletlen, hogy annyi kiegészítő és szabályozó törvényt hoztak később, szintén emiatt a gondolkodásmód miatt...) A zsidók ugyanis úgy gondolkoztak: ha egy ház kapuján tilalmas belépnem, akkor még a kerítését is elkerülöm. Tehát, ha a parancsolatok, a törvény tilt nekem valamit, akkor nem csak azt amit konkrétan kimond veszem tilalmasnak, hanem elkerülöm az összes olyan dolgot, ami annak elkövetéséhez vezethet. (Most már érthető számotokra is, hogy miért alakult ki a kóserség részeként a húsos és tejes ételek teljes elválasztása abból a mózesi törvényből, hogy a kecskegidát anyja tejében tilos megfőzni...)
Ezt a mai keresztény teológia nyelvére úgy fordítanám: hogy a bűnre vezető alkalmat is kerülöm, nem csak a bűnt. És bizony, a tisztaság őrzésekor ez a helyes hozzáállás. Ugyanis könnyebb megállni a tisztaság elleni bűn elkövetését, ha jó távolságban maradok tőle, mintha kísérletezem azzal, hogy még meddig mehetek el büntetlenül... (ahogy azt a szerzetes is tette...) Aki kiteszi magát és párját ennek, az érezni fogja, hogy a vakmerő bizakodás Isten kegyelmében vagy önmagában egyáltalán nem tartja meg az úton. Maga a szexus is olyan, minél tovább megy el benne az ember, annál többet szeretne, s annál nehezebb visszafordulnia.

Itt jobb, ha tisztában vagyunk azzal, hogy érdemes bizonyos helyzeteket, "leosztásokat" is eleve kerülnünk, mert sokkal nehezebben tudunk ellenállni. Hogy megvilágítsam, milyen "leosztásokra" gondolok, szeretnék elmondani egy történetet, amit történetesen a Spielhózniban olvastam (már írtam, hogy eme könyvvel és előadással jobb óvatosnak és kritikusnak lenni, bár vannak benne jó részek). A lány leutazott szerelméhez a nyáron, hogy néhány napot a fiúnál és rokonságánál töltsön vidéken. Mikor megérkezett, a fiú körbevezette a tanyán, ahol vendégesedni fog. Felmentek az istálló szénás padlására is. Egy darabig csak álltak, kézen fogva egymást és beszívták a hely atmoszféráját. Puha széna mindenütt, meleg, homály, minden olyan intim... Aztán nyeltek egy nagyot és gyorsan távoztak - mindketten megérezték ugyanis, mennyire csábító ez a légkör, ez a hely arra, hogy kettesben legyenek odafent... és ne csak beszélgessenek...
Azt mindenkinek a saját belátására bízom, mi számít ilyen helyzetnek. A lényege az az ilyen "leosztásoknak", hogy olyan intim szituációt hoznak létre, amely sokban megkönnyíti a testi intimitásra való ráhangolódást. Azaz könnyebben tűzbe hoz. Mondok egy másik egyszerű példát. Házi videózás kettesben, és a filmben van egy-két finoman erotikus ágyjelenet is... Persze ez azért pár-specifikus is. De azért egy dologra mégis kitérnék.
Sokan teszik meg (keresztényként is), hogy szerveznek a párjukkal egymásnál alvást. Úgy beszélnek róla, mintha természetes és semmi veszélyt rejtő dolog lenne. (Persze itt inkább arról beszélek, amikor egy szobában, netán egy ágyon való alvásról van szó... mert a külön szoba az már valamivel biztonságosabb... főleg, ha más hozzátartozó is alszik abban a másik szobában...) Nekem erre azt mondta valaki (egyébként Spielhóni rajongó az illető...), hogy együtt alvás és együttalvás között van különbség. Belátom, hogy amennyiben hulla fáradt mindkét fél, akkor valószínűbb, hogy nem történik semmi izgalomra okot adó. De attól még a helyzet nem veszélytelen. Tapasztalatból tudom, és mások tapasztalataiból is, hogy ez az egyik legmegpróbálóbb helyzet, ami csak létezik. Ágy, sötétség vagy félhomály, és a másik karnyújtásnyira. Ideális leosztás egy romantikus estéhez... Még ha van is a párnak annyi ereje, hogy ellenáll a kísértésnek, azért az, ami a lelkükben-testükben lejátszódik azért cserébe, hogy élvezzék egymás közelségét, nagyon felkavaró. És ha a helyzet sokszor és gyakran ismétlődik, annál nehezebb lesz ellenállni. Előbb-utóbb belesodródik a pár valami olyanba, amibe nem tudatosan akart belemenni. Úgyhogy mindenki döntse el, érdemes-e a tűzzel játszania.


Folytatása:
XXVI. Intimitás a keresztény kapcsolatban 5. - Apróságokból jelentős dolgok lesznek

Előzménye:
XXIV. Intimitás a keresztény kapcsolatban 3. - A testi önátadás és a tisztaság őrzése

Intimitás a keresztény kapcsolatban 3. - A testi önátadás és a tisztaság őrzése

Mielőtt rátérnénk a tárgyra, szeretném, ha újra olvasnád, Kedves Olvasóm, egy régebbi bejegyzésemet a keresztény kapcsolatokról, a Nehéz vállalkozás, de megéri címűt. Mert ebben a szellemiségben lesz továbbra is szó a testi önátadásról, vagyis a kapcsolat szexusáról. Az az alap, amire építkezek, és szeretném, ha ezt újból az emlékezetünkbe idéznénk.
Tehát a szexualitás Isten terve szerint a házasságban van a helyén, és amikor nem a helyén van, akkor az rossz számunkra: bűnt követünk el vele, magunk, a másik és Isten szeretete ellen is. Az előző bejegyzésben írtak alapján megfogalmazva: a teljes testi-lelki önátadás csak akkor jöhet létre igaz, valós és megfelelő, azaz biztonságos légkörben, ha a két fél egymásnak elköteleződött egy életre. Így nem sebez, hanem még jobban összekapcsol. Minden egyéb esetben hazugság és (ön)becsapás. Gondoljunk csak bele. Testünk, akárcsak lelkünk tulajdonképpen ajándék a másik számára. Ha odaadom magam valakinek, akkor nem vehetem csak úgy vissza magam és adhatom magam oda másnak kizárólagosan, anélkül, hogy mindkét (ebben az esetben valószínűleg mind a három) fél ne szenvedne el mély lelki-testi sérüléseket. A szexus célja szerint összeköt embereket és bizalmas légkört épít közéjük. És amit szeretnek elfelejteni az emberek, Isten által meghatározott célja szerint egy életre szóló kötés teljes testi(-lelki) kifejeződése. Ezt a köteléket csak széjjelszaggatni lehet. Más megoldás nincs. Ezért nagyon fontos az érintetlenség, más néven tisztaság őrzése, mely szintén a helyes önbecsülésből is táplálkozik. Nem sáfárkodom rosszul a testemmel, amely a Szentlélek temploma, s ugyanígy őrzöm a másikét is.
Ebben a témában ajánlom nagyon sok szeretettel a Biztos Út blog írásait, különösen a szerelem hormonális és most íródó agyi hátterét taglaló cikkeket, és bizonyítéknak arról, mennyire fontos, lehetséges és utólag is elkezdhető - a párok tapasztalatait. Mind nagyon tanulságos és érdemes a megfontolásra. Ráadásul szelíd és észérveken alapuló a tanítás, amely bár harmonizál a keresztény tanítással, mégsem csak keresztény szempontból tartja fontosnak és biztonságos útnak a tisztaság őrzését házasságkötésig. Igazán mindenkihez szól...
Én nem kívánok a régi bejegyzésemen kívül ismételten érvelni a tisztaság őrzésének fontossága mellett. Főleg azért is, mert a Biztos Út blog megteszi ezt helyettem, és náluk jobban, egzaktabbul nem tudnám én magam sem leírni. Egyszerűen alapértéknek tekintem ezután a tisztaság őrzését házasságkötésig, egyértelműnek és magától értődőnek. És ebből fogok tovább építkezni.

A szabályok felállítása
Aki komolyan veszi azt amit fentebb leírtam, és valóban keresztényi kapcsolatra akar berendezkedni, annak párjával együtt előbb-utóbb - és minél előbb történik, annál jobb - meg kell fogalmazni közösen az igényüket a tisztaságra. Remélhetően ez mindkét félnél nagyjából hasonló arányban van jelen.

Itt jelent óriási hátrányt, ha a párunk nem ért ebben egyet velünk, akár azért, mert nem vallásos, akár azért, mert egyszerűen nem hiszi, hogy képes egy ép testi fejlettségű pár ezt végig csinálni, legrosszabb esetben egyszerűen nem akar lemondani róla egy nagyobb jó érdekében. Igen, bizony keresztény körökben is akadnak szép számmal, akik az utóbbi két módon vélekednek - és ez ritka előnytelen, most mást ne említsünk, és ne ítélkezzünk. Elég ha csak a másik fél úgy érzi, neki a kapcsolat testi oldal nélkül nem teljes. Igaz, ez utóbbi nem a valóság. De ő ezt fogalmazta meg magának, mindegy milyen indokokból. Ekkor a tisztaságra vágyó félnek bizony nagy próbatételt kell kiállnia. Vagy állhatatos marad, és igyekszik a másikat szelíden, de határozottan meggyőzni, észérveket vonultatva fel, és őszintén beszélve saját igényeiről, vállalva azt is, hogy nem sikerül, és akkor bizony - drasztikus lépésként - a szakítás mellett dönt (mert így korrekt). Vagy pedig enged a lefelé húzó, demoralizáló erőnek, igyekszik kitágítani lelkiismeretét, hogy a másiknak kedvében járjon és így mindenképp megtartsa őt. Azért ugye érezzük, ez utóbbi nem helyes, de sajnos megalázó helyzetbe is hozza azt, aki beleegyezik. Mégis ő választja magának. És ami a legfontosabb - eltávolítja Istentől, a kegyelmi állapottól. Ami nem utolsó szempont.
Én nagyon sokszor látom, hányszor kényszerít bele (fiatal és nem annyira fiatal) lányokat a megalázkodásba a magánytól való félelem. A jelen rossz (persze annyira nem tűnik az rossznak) mellett döntenek, mint az egyedüllét mellett, ami nem teljes egyedüllét, hiszen Isten nem hagyja el őket, és megjutalmazza azokat, akik inkább választják őt, minthogy olyat tegyenek, ami sem nekik nem jó, sem Neki nem tetsző. Mindenkit bíztatok arra, hogy merjen radikális lenni. Ugyanis pillanatnyilag ugyan úgy tűnik rosszabbul jár, de nagyobb jót nyer vele. Emlékezzünk arra is, Jézus radikális Isten követésről beszélt nekünk, amikor azt mondta példabeszédében: inkább vájjuk ki a szemünket, ha megbotránkoztat, mert jobb nekünk félvakon bemennünk a mennybe, mint ép szemekkel a kárhozatra. Itt a mi esetünkben ez azt jelenti, hogy ne féljünk a szakítás mellett dönteni, ha a párunk közénk és Isten közé áll. (Mert azzal, hogy olyasmibe egyezünk bele a megtartásával, ami Isten szerint nem helyes, biztosan eltávolít minket Tőle.) Lehet, a párunknak is jót tesz, ha szembesül vele, hogy ez a dolog nagyon fontos számunkra (és Isten meg nála is fontosabb), tiszteletet vált ki belőle (mert valljuk be, a beleegyezők sajnos azt is elveszítik, mert megkaphatóak mégis), és esetleg el is gondolkodtatja... De az is lehet hogy bolondnak tart majd minket... sebaj, inkább legyünk a világias gondolkodásúak szemében bolondok, minthogy beleegyezzünk olyasmibe, ami testileg-lelkileg nem fog jót tenni nekünk, és nem is helyes. (Mert ezt mindvégig fogjuk érezni, ha a lelkiismeretünk még jól működik.)
Miért vagyok biztos benne, hogy nem lesz jó nekünk ha mégis beleegyezünk? Nem csak az erkölcsi megfontolások miatt. Emlékezzetek vissza a barátnőm történetére, aki alább adta az elveit. Az a lány, aki beleegyezik eredeti elhatározása ellenére a tisztaság eldobásába, csakhogy ne veszítse el a barátját, sok mindent fog veszíteni azért, hogy valakihez ragaszkodik. Tiszteletet, megbecsülést, a kegyelem állapotát, az Istennel való kapcsolatának intenzitását, önbecsülést, azt a teljes bizalmi légkört, amiben nem sérülnek a felek az egyesüléskor, azt, hogy nem fogja soha olcsónak érezni magát (mert sajnos néha vagy sokszor így lehet), a szexualitáshoz való jó kapcsolatát, szinte biztos, hogy előbb-utóbb azt, akit ezzel akart megtartani (mert ami egyébként nem működik szex nélkül, azt a szexus nem tartja össze)... és ami szintén fontos, azt a lehetőséget is, hogy a leendő férje legyen az első az életében, akinek odaadja azt a csodálatos testi-lelki ajándékot, ami ő maga. (Most a speciális eseteket ne vegyük...)

Szóval, ha sikerül közös nevezőre jutnunk és közös célnak tekintenünk a tisztaság megőrzését a házasságig, akkor érdemes felállítani a közös szabályokat: mit szabad, mit nem szabad. Ezt bármikor később újra lehet beszélni, újra lehet "konfigurálni", de mégis fontos a megléte. A közös szabályrendszer tartást, mértéket ad, korlátokat szab, egyértelművé tesz. Igyekezzünk nem naívnak lenni, és nem vakmerőnek, amikor a szabályokat lefektetjük. A tisztaság megőrzése sokkal munkásabb feladat, mintsem kibírná az állandó késpengén való táncolást, a kísértésnek való kitételt. Erről még fogok később is írni.
Ha a szabályok jók, akkor valószínűleg eléggé szigorúak, és nagyon hamar megállnak a testi érintkezés egy korai szintjén. De szükség van a szigorúságra, mert könnyebb dolgunk van, ha azonnal arra tudjuk szoktatni magunkat. Bizony, hallottam olyan párról, akik a kézfogást sem engedték meg maguknak. Náluk az volt a határ. De ettől még gazdag és bensőséges volt a kapcsolatuk. Nem mondom, hogy mindenkinek őket kellene követni, de tisztában kell azzal lenni, mi mit jelent számunkra és milyen hatással van ránk egy-egy érintés is.
Ha mégis elbuknánk - mert előfordulhat - vizsgáljuk meg a mércénket, hogy elég jó és alapos volt-e. Ha azonban tudjuk, hogy jó mércét állítottunk fel, de mi nem tartottuk magunkat hozzá és úgy történt meg az elbukás, ne gondoljuk azt, a mérce betarthatatlan, és egyszerűen az egész önkínzás. Rengeteg pár tanúsíthatja, hogy be lehet tartani (utalok a Biztos Út blogra ismét), tehát nem lehetetlenség. Isten amúgy sem kér tőlünk lehetetlent. Erőnkön felül nem hagy megkísérteni, hanem a kísértéssel együtt a szabadulás útját is megadja. Tehát higgyük el, képesek vagyunk rá, Isten pedig erőt fog adni nekünk, hogy legyőzzük - önmagunkat. Ám ha el is buktunk, azért tudnunk kell a tisztaság abszolút érték, és ha nem is sikerült, megpróbálhatjuk akkor is a másodlagos tisztaság őrzését, ami szintén javára válik egy párnak! Tehát azok számára is van remény, akik később ismerik fel a tisztaság értékét.


Folytatása:
XXV. Intimitás a keresztény kapcsolatban 4. - Meddig mehetünk el?

Előzménye:
XXIII. Intimitás a keresztény kapcsolatban 2. - Az önátadás vágya