Rólam

Saját fotó
Címszavakban... ...ami vagyok: feleség, négyszeres édesanya, macskatulajdonos, hitoktató, alkotó személyiség. ...amit szívesen csinálok: rajz, ének, zene, horgolás (soook-sok horgolás), főzés, tanítás... Akinek mindezért hálás vagyok: Isten

Keresés ebben a blogban

"Blogház" üzenetek

Kedves Olvasóm!

Hiánypótló bejegyzés triót indítottam útjára. Önkielégítés témakörében lányokat érintő módon. Remélem, tetszeni fog, és hogy sok nőtársunknak segítséget fog jelenteni.

Üdvözlettel:

Manka :-)

2012. november 27., kedd

2. Harmat-csepp - nov. 27., kedd

Hálát adok...
... a főzőtudományomért.

És a sütőtudományomért nemkülönben. Biztosan azért kaptam, hogy szolgálhassam vele az egész családot -  szűkebb és tágabb értelemben véve is. És rendkívül nagy örömet szerez nekem is az, hogy mennyi mindenben kipróbálhattam magam. Kristályosodom, és sokat tanulok még mai napig is. Nagyon nagy játszótér nekem a konyha. És a legtöbb dicséretet emberemtől mindig az ételért zsebelek be. Hiába, ő tipikusan az a férfi, akinek a szívéhez a hasán át vezet az út. ;-)

2012. november 26., hétfő

(Hála-)Harmat-csepp 1. - nov. 26., hétfő

A tavalyi adventi készületem annyira bevált, hogy idén is szeretném folytatni a jó szokást. Tehát ebben az adventben is minden nap hálát adok valamiért. Hogy aznap épp miért, az a Gondviselésen múlik. Az idei sorozatot "harmat-cseppeknek" neveztem el, hogy ezzel is erősítsem az adventi hangulatot. (Adventkor hétköznapokon kora reggel ún. Rorate misék szoktak lenni. A Roraték az ebben az időben szokásos énekről, a "Rorate coeli", vagyis "Harmatozzatok egek" kezdetűről kapták elnevezésüket. Ez az ének a Megváltó várását fejezi ki.)
Most is előbb kezdem, mivel az idei advent nagyon rövid, és én már tűkön ülök. :D

Ma hálát adok...
... az apró figyelmességekért!

Egy fárasztó nap után a legeslegjobban az esik, amikor a Másik Fáradt Felnőtt, az Életem Párja, a kedvenc Piruett pudingommal tér haza, és lefekvés előtt még egy bögre finom teát is a kezembe nyom... Mondhatom, kész idegbaj volt addig az egész napom. De ez a két apróság teljesen más színbe helyezi az összes nyűgömet. :D És külön öröm, hogy pont Ő volt az, aki ezekkel az apróságokkal megajándékozott.
Hiába: "ajándékozni annyi, mint a szívünket adni - a kezünk csak segít benne." :D

2012. november 23., péntek

Filmajánló: Levelek Istenhez

Az Égiposta c. filmet annak idején nagyon sokszor néztem meg, mert rendkívül tetszett. Nem hittem hogy az "Istennek szóló levelek" témakörben lesz egy ennél sokkal jobb alkotás. Pedig mégis! És a legszebb az benne, hogy igaz történeten alapul! Mindig a valóság a legszebb... :D

Taylor rákos, és a betegsége nem csak neki, a környezetének (családjának, barátainak, iskolatársainak, szomszédainak) is nagy nehézségeket okoz. Sőt, még talán a kisfiú viseli a legjobban helyzetét. Meg is van a titka annak, hogy miért: Taylor minden nap ír egy levelet Istennek. Ezzel tartja a kapcsolatot Vele. És bár a postán megrekednek a levelek, úgy tűnik, mégis eljutnak Istenhez, mert Isten teljesíti azokat a dolgokat, amelyeket Taylor tőle kér. Úgy tűnik, az ő példája erőt ad a többieknek is, hogy elfogadják Isten Kis Harcosának különös életállapotát. 
Brady alkoholizmusba menekül kisiklott élete elöl. Ám egy nap főnöke, a postamester, rábízza azt a körzetet, ahol Taylor is lakik. Brady megismeri a családot, és amikor a rábízott Istennek címzett leveleket kibontja és elolvassa: ez örökre megváltoztatja az életét.

Ami külön öröm, hogy a filmet ugyanaz rendezte, aki a Tűzbiztos házasságot (más néven: Szerelempróbát).
Íme a film angolul, magyar felirattal:

2012. november 22., csütörtök

Filmajánló: Az utolsó hegycsúcs

Vagy egy hónapja lehetett, épp a Babóca keresztelője utáni napon kimenőt kaptam, mert addig megfeszített erővel dolgoztam a keresztelő utáni vendégség sikeréért. Egyik kedves barátnőm elhívott, hogy nézzük meg ezt a filmet. A levlistán, ahol megismerkedtünk Barátnőmmel, nagyon méltatták, hát uccu neki, bevettük magunkat az Uránia mozi gyönyörűséges vetítőtermébe, és leültünk, hogy megnézzük ezt a dokumentumfilmet.

Magam is meglepődtem rajta, milyen személyes, milyen csodálatos, magával ragadó és egyáltalában nem unalmas tanúságtevő film volt ez egy fiatal papról, Pablo Domínguezről. A film rendezője maga mondja el, hogyan ismerkedett meg vele, s megszólaltatja benne barátait, szüleit, hogy ők mondják el, milyen volt, hogyan élt, és hogyan halt meg.
Ő egy olyan csodálatos egyéniségű pap volt, amilyet mindenki szeretne magának. Humoros volt, szerette a gyerekeket, az embereket úgy általában, komolyan vette a hivatását, és teljesen annak élt. Mindig rendelkezésére állt az embereknek. Nagyszerű tanító és előadó volt. Derűs lénye beragyogta a körülötte lévők életét. És mindenek előtt a leglényegesebb, aminek ő tartotta saját magát: pap volt. Igen, pap, akiket mostanság szeretnek meghurcolni, előítéletekkel távol tartani maguktól. Ha nem lett volna pap, nem tudta volna teljesíteni evilági küldetését.
Mert bizony, egyszer csak Isten magához szólította. Azt hinnénk, hogy az ilyen lángegyéniségű emberek vértanúk lesznek. De Istennek annyira kedves volt Pablo, hogy abban a tevékenységében ragadta el, melyet legszívesebben csinált, ami közben legközelebb érezte magát Teremtőjéhez: hegymászás közben baleset érte őt, és egyik barátját, aki elkísérte.

Miután megnéztem a filmet, magam is úgy gondoltam, nagyon alábecsüljük a papjainkat. Imádkozzunk értük minél többet, hogy Isten dicsőségére és a mi lelki javunkra élhessenek, teljesítve Isten róluk elképzelt csodálatos tervét!




2012. november 9., péntek

A kutya vacsorája

Igen, néhány poszt bizony lemaradt, mint az eb estebédje... Szörnyű kimondani, de másfél hónapja nem tudtam blogolni. Hiányzik. És egyáltalán nem azért nem írtam, mert nem szerettem volna. A fejemben itt sűrűsödnek a blogbejegyzések garmadája, ám megírni őket már korántsem könnyű. Három gyerekkel többnyire örülök, ha este fejest ugorhatok az ágyba, vagy ha még fennmaradok egy kicsit lazítani, akkor az agyam állaga olyan pempő, hogy alkalmatlan emberi fogyasztásra képes bejegyzés írására... C'est la vie...

Mikor Cicuka elkezdte idén az ovit, azt hittem, nem sok izgalom vár rám karácsonyig, max. a vágyott keresztelő és a szülinapok. De ez másképp alakult. Azóta csak kapkodom a fejem, annyi minden változott.
Mi minden történt ezalatt a másfél hónap alatt? A teljesség igénye nélkül:
- a Kismosolygóst (babánkat) megkereszteltük
- tartottunk egy nagyon klassz "mindenki hoz valamit bele" keresztelői ebédet, ahol mindenki jól érezte magát, s amelynek elméleti kezdeményezője anyósom volt
- beteg voltam (hiába, a keresztelőt megelőző sok gürizésnek megvolt a hatása)
- Huncutka 3 éves lett, és kérésére rózsaszín tortát kapott
- Cicuka 5 éves lett, neki két tortát kellett sütnöm: egy Feketeerdőt az oviba és egy Répatortát otthonra
- mindkettőt elhalmoztuk családilag ajándékokkal
- őszi szünet után Huncutka megkezdte az ovit, az első héten vagyunk túl, és nagyon jól megy a beszokás
- ismét tanítok

Nem gondoltam volna, hogy ez lesz, de így adódott. Elárulom: a saját gyerekeimet és kortársaikat tanítom, és csak heti egyszer. :D De nagyon örülök neki.

Ha lesz megint szusszanásnyi időm, akkor fogok írni. Drukkoljatok. :D