Nehéz vállalkozás, de megéri
"Az egyetlen hely - a mennyet kivéve -, ahol az ember tökéletes biztonságban lehet a szerelem minden veszélyétől és nyugtalanságától: a pokol." (C. S. Lewis: A négy szeretet)
"A házasságon kívüli szexuális tevékenység tehát bűn. Ebből következik, hogy a házasságra szűzi tisztaságban kell felkészülni. A mai társadalomban ennek az elvnek vállalása az árral szemben való úszást jelent. A hívő fiatalok arra vannak kísértve, hogy magától értődően környezetük normáit tegyék magukévá a párkeresés és párkapcsolat tekintetében. Így aztán a nemi vágy elhatalmasodik rajtuk, s a bűntudat ellen azzal védekeznek, hogy a szerelmi élet „szép dolog”, „jó dolog”, nincs benne semmi rossz, és nem ártanak vele senkinek. Nos, mint mondottuk, a szexualitás valóban szép és jó dolog, Isten gyönyörű gondolata, s bűnné sohasem az teszi, ami benne van, hanem csakis az, ami belőle hiányzik. Jelen esetben az a kölcsönös és feltétlen odaadás hiányzik, amit házasságnak nevezünk. „A paráználkodás egy szabad állapotú férfi és nő közötti, házasságon kívüli testi egyesülés. Súlyosan ellenkezik a személyek méltóságával és az emberi szexualitással, amely természettől fogva a házastársak javára, valamint gyermekek nemzésére és felnevelésére rendeltetett” (KEK 2353). (Aházasságtörés bűne viszont akkor áll elő, ha a nemi kapcsolatot létesítő egyik vagy mindkét félnek van házastársa, de nem egymás házastársai. Ez nem csupán paráznaság, hanem hűtlenséget is jelent a hitvesi életszövetség ellen.) A házasságon kívüli szexből nyert felszíni öröm legföljebb átmeneti érzelmi kielégülést eredményez, de nem elégíti ki az ember legmélyebb egzisztenciális igényét, a teljes odaadottság vágyát. Ady Endre bevallottan intenzív szexuális életet élt, mégis leírta a híres sorokat: „Szeretném, hogyha szeretnének, – S lennék valakié.” A paráznaság igenis árt nemcsak az egyénnek, hanem a társadalomnak is, mert frusztrált egzisztenciájú egyénekből nem épülhet föl egészséges közösség. A gátlástalan nemi élet a társadalom alapját, a családot rombolja." (Részlet Kovács Gábor atya: Féltékeny Isten című könyvéből)
Akik keresztényként együtt járásra vállalkoznak, azoknak bizony nagyon nehéz a dolguk. Valóságos árral szemben való úszás, amit produkálniuk kell. Ez bizony sem nem könnyű, sem nem lehetetlen. Azonban sok energiát kivehet a felekből. S megmagyarázza azt is, miért vannak olyan kevesen, akiknek sikerül teljes tisztaságban megmaradni a házasságkötésig. Nagyon sok akaraterő és kegyelem kell ugyanis hozzá, ha hűek akarunk maradni Istenhez.
Hiába, olyan világban élünk, ahol a keresztény morál nem magától értődő. Azonban a világi nézet, amely szabadosságra tanít, bizony még a csapból is az folyik. Nincs manapság egyetlen egy film sem, amelyben legalább egy ágyjelenet ne lenne (ezzel persze azt is alakítva, amit a szexualitásról gondolunk, pl. milyennek kellene lennie). A lányokat pedig a különböző sorozatokban, mint amilyen a Szex és New York is, arra tanítják, gondolkozzanak a testükről eladandó áruként, kövessék a szívüket, valósítsák meg önmagukat, legyenek agresszívek és kezdeményezzenek. Ezek azonban egy férfias, vadászó és számító női jellemhez vezetnek, aki kiszolgáltatott saját ösztöneinek és érzelmeinek, és aki legbelül egyáltalán nem boldog. Hiszen ha az volna, nem olvasná el hetvenhatodszorra is a Büszkeség és balítéletet, és ábrándozna egy férfias, jóképű lovagról. Ám a saját jellemével és hozzáállásával sajnos az olyan alkatú férfiakat messzire elriasztja magától. S még csak észre se veszi - talán.
A férfiaknak is nagy próbatételen kell keresztül esniük, hiszen korunk divatja is kifejezetten megnehezíti a dolgukat. Mit csináljanak szegények, amikor télen-nyáron húsbolti kirakatokat kell bámulniuk, mikor böjtöt fogadtak... Itt gondolok a lányok és asszonyok mély dekoltázsaira, kihangsúlyozott csípőjére, fenekükre feszülő farmernadrágjukra... Nem tudják olyan helyre kapni a tekintetüket, ami ne hatna alattomosan az ösztöneikre... Ez mind övön aluli ütés.
A keresztény pároknak bizony hamar szembesülniük kell, ha nem vigyáznak emberfeletti erővel önmagukra és egymásra, hamar ott tartanak, hogy bűnt követnek el. Persze sokan pont ezt hánytorgatják fel. Főleg azok, akik szeretik lelkiismeretüket kitágítani. Hogy a kereszténységnek ez a legnagyobb baja, azt állítják. A szexualitást bűnnek tartja, mondják, pedig az nem az.
Először is tisztázzuk: a kereszténység a szexualitást alapvetően nem tartja bűnnek, hanem megfelelő helyén, a házasságban, igenis csodálatos isteni ajándéknak tartja. Azt tartja bűnnek, ha nem a helyén van, vagyis házasság előtt, ha önmagunk felé irányul és ha házasságtörés. Ez érthető, nem?
A másik pedig, mindezt teszi Isten szeretetének nevében. Azért, mert a legjobbat akarja az egyes személynek. Azt akarja, hogy emberi méltóságunk ne szenvedjen csorbát. Ahogy Isten is ugyanezen indoknál fogva adja a választott népnek a hatodik parancsolatot: Ne paráználkodj! Csakis a mi lelki, legbennsőbb javunkat szolgálja ez a parancs, s a következtében az a katolikus tanítás, hogy a keresztény pároknak meg kell őrizniük a tisztaságot egészen házasságkötésig.
Ha nem így történik, bizony nagyon nehéz emberi érzéseket kell a párnak megtapasztalnia, és természetesen sérülnek ők maguk s a jóra szánt kapcsolatuk. Vannak ugyanis olyan élmények, amiktől jobb megóvni a lelket. Ilyen pl. az, amikor egy lány alább adja elveit, enged barátjának (aki talán nem is keresztény) és lefekszik vele. Bizony semmi nem menti meg attól, hogy utána prostituáltnak érezze magát, olyan emberi lénynek, akit eszközként használtak, a testi vágyak kielégítéséhez. És ezt senkinek sem kívánom. Pont ez történt ugyanis egyik barátnőmmel.
A barátnőm sokáig volt egyedülálló. A keresztény elvek alapján állította fel saját elvárásait és elveit leendő házastársával szemben. Ám telt-múlt az idő, s ő már érett nőnek számított, mégis pártában maradt, még talán barátja sem volt. Aztán a nagy Kísértő kezdte elhitetni vele, bizonyára túl nagyok az elvárásai, s azért nem akad lovagja. Csinosnak csinos volt, a természete meg olyan volt, amilyen. Nem tartottam lehetetlennek, hogy lesz valaki, aki mindenestül el fogja fogadni. Aztán annyira alább adta, hogy egy nem keresztény fiúval kezdett járni, aki bizony intelligenciában is elmaradt mögötte. Folyamatosan azt hangoztatta, milyen értékes még így is a barátja. Pedig a srác egy önző, antiszociális egyén volt (s annak is meg volt a története, miért volt ilyen), aki nem volt hajlandó bizony semmiféle önmegtartóztatásra. Jobb eszű, vagy nem ennyire hormonjainak kiszolgáltatott lányok bizony réges-régen faképnél hagyták volna eme "úriembert", ám barátnőm csüngött rajta: félt az ismételt magánytól. És bizony, mikor közeledett a kritikus ponthoz a kapcsolat, volt lehetőségem figyelmeztetni, és meg is tettem. Elmondtam neki, milyen kellemetlen lelki élményt szerezhet, s ez hogyan befolyásolhatja önbecsülését. Ám felesleges volt minden szó. Szegény bizony útszéli nőnek érezte magát nem egyszer. Mégis nehéz volt a szakítás. Levezettem neki nem is egyszer, hogy a kapcsolatának esélye sincs arra, hogy házasság legyen belőle, s ezt is látta pontosan. S ezután elhallgattam. Hosszú ideig kellett várnom és imádkoznom, míg megért benne a szakítás. Benne volt a pakliban persze a szexualitásnak az a tulajdonsága, amely bizalmat kelt a felek között, s láthatatlanul is összeköti őket. Aki egyszer valakié lett, az csak vérző, csonka testtel tud kilépni abból a kapcsolatból.
Épp ettől a sok gyötrelemtől akar Isten megmenteni bennünket és kér minket arra, tartóztassuk meg magunkat. Ő megadja hozzá a kegyelmet. Az erőt. Annyira, hogy bizony lesznek időszakok, amikor nem is érezzük a lemondás szenvedését, hanem tökéletesen beleolvadunk Isten szeretetébe. Nem kér lehetetlent, csak ember felettit. :-) Egyfajta hősiességet, mely a szentek sajátja, s amely Isten erejéből fakad, s nem a sajátunkból. Ez a lemondás olyan akarati cselekedet, ami a szeretet, az agapé sajátja, s amellyel Isten és társunk felé kell fordulnunk. Hiszen társunknak őszintén a legjobbat akarjuk, nem? Mi hát ez a legjobb, ha nem a zavartalan közösség Istennel?
Ám ha belegondolunk, ez a küzdelmes időszak bizony kifejezetten jó előkészítés a további élethez. Mint egy edzőtábor. Mert bizony adódnak olyan helyzetek a házasságban, amikor jól jön a megedzett akaraterő. Amikor nem lehet házaséletet élni (pl. betegség következtében), s ismét megtartóztatásra van szükség. Vagy amikor akarati cselekedetekkel kell a szeretetünket kimutatnunk, mert bizony a szerelem felhajtóereje elmúlt, s most már nem olyan könnyű nap mint nap biztosítanunk társunk boldogságát. Ez az akarati cselekvőképesség tud széthulló házasságokat is szeretettel összefogni és meggyógyítani.
Szóval, nehéz, de mindenképpen érdemes!
Néhány kezdeti tanács:
1. Tudd meg, érdeklődd meg, hogy a társaddal egy nevezőn vagytok-e a házasságig tartó tisztaság terén!
2. Egy kapcsolatnak akkor van értelme, ha nyitott a házasság lehetőségére. Ha ez nincs így, nem más, mint elvesztegetett idő - és ezt tudomásul kell venni.
3. Ha jó a mércéd, ne add alább az elveidet! Soha.
4. Soha ne próbáljuk meg kitágítani a lelkiismeretünket és azt mondani, nekem ez is belefér! Úgy is tudjuk jól, sem magunkat, sem Istent becsapni ezzel nem tudjuk. S a szívünk mélyén úgyis tudjuk jól, mi az igazság. Ám a sokszor kitágítani próbált lelkiismeret olyan, mint az agyonhasznált hajgumi. Egyszer már feladja a gumi az állandó strapát és tág marad... És az ilyen hajgumikat általában előbb vagy utóbb kidobják...
5. Amíg épp két kapcsolat között vagy, imádkozz ismeretlenül is a jövendőbelidért! Segít jól belehelyezkedni Isten akaratába.
Amint látod, kedves Olvasóm, van még mit kifejteni. Bőven. Így folytatom legközelebb.
Folytatása:
II. Mércékről, szerelemről és szeretetről 1. - Mércék
Előzménye:
0. Elöljáróban
"A házasságon kívüli szexuális tevékenység tehát bűn. Ebből következik, hogy a házasságra szűzi tisztaságban kell felkészülni. A mai társadalomban ennek az elvnek vállalása az árral szemben való úszást jelent. A hívő fiatalok arra vannak kísértve, hogy magától értődően környezetük normáit tegyék magukévá a párkeresés és párkapcsolat tekintetében. Így aztán a nemi vágy elhatalmasodik rajtuk, s a bűntudat ellen azzal védekeznek, hogy a szerelmi élet „szép dolog”, „jó dolog”, nincs benne semmi rossz, és nem ártanak vele senkinek. Nos, mint mondottuk, a szexualitás valóban szép és jó dolog, Isten gyönyörű gondolata, s bűnné sohasem az teszi, ami benne van, hanem csakis az, ami belőle hiányzik. Jelen esetben az a kölcsönös és feltétlen odaadás hiányzik, amit házasságnak nevezünk. „A paráználkodás egy szabad állapotú férfi és nő közötti, házasságon kívüli testi egyesülés. Súlyosan ellenkezik a személyek méltóságával és az emberi szexualitással, amely természettől fogva a házastársak javára, valamint gyermekek nemzésére és felnevelésére rendeltetett” (KEK 2353). (Aházasságtörés bűne viszont akkor áll elő, ha a nemi kapcsolatot létesítő egyik vagy mindkét félnek van házastársa, de nem egymás házastársai. Ez nem csupán paráznaság, hanem hűtlenséget is jelent a hitvesi életszövetség ellen.) A házasságon kívüli szexből nyert felszíni öröm legföljebb átmeneti érzelmi kielégülést eredményez, de nem elégíti ki az ember legmélyebb egzisztenciális igényét, a teljes odaadottság vágyát. Ady Endre bevallottan intenzív szexuális életet élt, mégis leírta a híres sorokat: „Szeretném, hogyha szeretnének, – S lennék valakié.” A paráznaság igenis árt nemcsak az egyénnek, hanem a társadalomnak is, mert frusztrált egzisztenciájú egyénekből nem épülhet föl egészséges közösség. A gátlástalan nemi élet a társadalom alapját, a családot rombolja." (Részlet Kovács Gábor atya: Féltékeny Isten című könyvéből)
Akik keresztényként együtt járásra vállalkoznak, azoknak bizony nagyon nehéz a dolguk. Valóságos árral szemben való úszás, amit produkálniuk kell. Ez bizony sem nem könnyű, sem nem lehetetlen. Azonban sok energiát kivehet a felekből. S megmagyarázza azt is, miért vannak olyan kevesen, akiknek sikerül teljes tisztaságban megmaradni a házasságkötésig. Nagyon sok akaraterő és kegyelem kell ugyanis hozzá, ha hűek akarunk maradni Istenhez.
Hiába, olyan világban élünk, ahol a keresztény morál nem magától értődő. Azonban a világi nézet, amely szabadosságra tanít, bizony még a csapból is az folyik. Nincs manapság egyetlen egy film sem, amelyben legalább egy ágyjelenet ne lenne (ezzel persze azt is alakítva, amit a szexualitásról gondolunk, pl. milyennek kellene lennie). A lányokat pedig a különböző sorozatokban, mint amilyen a Szex és New York is, arra tanítják, gondolkozzanak a testükről eladandó áruként, kövessék a szívüket, valósítsák meg önmagukat, legyenek agresszívek és kezdeményezzenek. Ezek azonban egy férfias, vadászó és számító női jellemhez vezetnek, aki kiszolgáltatott saját ösztöneinek és érzelmeinek, és aki legbelül egyáltalán nem boldog. Hiszen ha az volna, nem olvasná el hetvenhatodszorra is a Büszkeség és balítéletet, és ábrándozna egy férfias, jóképű lovagról. Ám a saját jellemével és hozzáállásával sajnos az olyan alkatú férfiakat messzire elriasztja magától. S még csak észre se veszi - talán.
A férfiaknak is nagy próbatételen kell keresztül esniük, hiszen korunk divatja is kifejezetten megnehezíti a dolgukat. Mit csináljanak szegények, amikor télen-nyáron húsbolti kirakatokat kell bámulniuk, mikor böjtöt fogadtak... Itt gondolok a lányok és asszonyok mély dekoltázsaira, kihangsúlyozott csípőjére, fenekükre feszülő farmernadrágjukra... Nem tudják olyan helyre kapni a tekintetüket, ami ne hatna alattomosan az ösztöneikre... Ez mind övön aluli ütés.
A keresztény pároknak bizony hamar szembesülniük kell, ha nem vigyáznak emberfeletti erővel önmagukra és egymásra, hamar ott tartanak, hogy bűnt követnek el. Persze sokan pont ezt hánytorgatják fel. Főleg azok, akik szeretik lelkiismeretüket kitágítani. Hogy a kereszténységnek ez a legnagyobb baja, azt állítják. A szexualitást bűnnek tartja, mondják, pedig az nem az.
 |
| Francesco Hayez képe |
A másik pedig, mindezt teszi Isten szeretetének nevében. Azért, mert a legjobbat akarja az egyes személynek. Azt akarja, hogy emberi méltóságunk ne szenvedjen csorbát. Ahogy Isten is ugyanezen indoknál fogva adja a választott népnek a hatodik parancsolatot: Ne paráználkodj! Csakis a mi lelki, legbennsőbb javunkat szolgálja ez a parancs, s a következtében az a katolikus tanítás, hogy a keresztény pároknak meg kell őrizniük a tisztaságot egészen házasságkötésig.
Ha nem így történik, bizony nagyon nehéz emberi érzéseket kell a párnak megtapasztalnia, és természetesen sérülnek ők maguk s a jóra szánt kapcsolatuk. Vannak ugyanis olyan élmények, amiktől jobb megóvni a lelket. Ilyen pl. az, amikor egy lány alább adja elveit, enged barátjának (aki talán nem is keresztény) és lefekszik vele. Bizony semmi nem menti meg attól, hogy utána prostituáltnak érezze magát, olyan emberi lénynek, akit eszközként használtak, a testi vágyak kielégítéséhez. És ezt senkinek sem kívánom. Pont ez történt ugyanis egyik barátnőmmel.
A barátnőm sokáig volt egyedülálló. A keresztény elvek alapján állította fel saját elvárásait és elveit leendő házastársával szemben. Ám telt-múlt az idő, s ő már érett nőnek számított, mégis pártában maradt, még talán barátja sem volt. Aztán a nagy Kísértő kezdte elhitetni vele, bizonyára túl nagyok az elvárásai, s azért nem akad lovagja. Csinosnak csinos volt, a természete meg olyan volt, amilyen. Nem tartottam lehetetlennek, hogy lesz valaki, aki mindenestül el fogja fogadni. Aztán annyira alább adta, hogy egy nem keresztény fiúval kezdett járni, aki bizony intelligenciában is elmaradt mögötte. Folyamatosan azt hangoztatta, milyen értékes még így is a barátja. Pedig a srác egy önző, antiszociális egyén volt (s annak is meg volt a története, miért volt ilyen), aki nem volt hajlandó bizony semmiféle önmegtartóztatásra. Jobb eszű, vagy nem ennyire hormonjainak kiszolgáltatott lányok bizony réges-régen faképnél hagyták volna eme "úriembert", ám barátnőm csüngött rajta: félt az ismételt magánytól. És bizony, mikor közeledett a kritikus ponthoz a kapcsolat, volt lehetőségem figyelmeztetni, és meg is tettem. Elmondtam neki, milyen kellemetlen lelki élményt szerezhet, s ez hogyan befolyásolhatja önbecsülését. Ám felesleges volt minden szó. Szegény bizony útszéli nőnek érezte magát nem egyszer. Mégis nehéz volt a szakítás. Levezettem neki nem is egyszer, hogy a kapcsolatának esélye sincs arra, hogy házasság legyen belőle, s ezt is látta pontosan. S ezután elhallgattam. Hosszú ideig kellett várnom és imádkoznom, míg megért benne a szakítás. Benne volt a pakliban persze a szexualitásnak az a tulajdonsága, amely bizalmat kelt a felek között, s láthatatlanul is összeköti őket. Aki egyszer valakié lett, az csak vérző, csonka testtel tud kilépni abból a kapcsolatból.
Épp ettől a sok gyötrelemtől akar Isten megmenteni bennünket és kér minket arra, tartóztassuk meg magunkat. Ő megadja hozzá a kegyelmet. Az erőt. Annyira, hogy bizony lesznek időszakok, amikor nem is érezzük a lemondás szenvedését, hanem tökéletesen beleolvadunk Isten szeretetébe. Nem kér lehetetlent, csak ember felettit. :-) Egyfajta hősiességet, mely a szentek sajátja, s amely Isten erejéből fakad, s nem a sajátunkból. Ez a lemondás olyan akarati cselekedet, ami a szeretet, az agapé sajátja, s amellyel Isten és társunk felé kell fordulnunk. Hiszen társunknak őszintén a legjobbat akarjuk, nem? Mi hát ez a legjobb, ha nem a zavartalan közösség Istennel?
Ám ha belegondolunk, ez a küzdelmes időszak bizony kifejezetten jó előkészítés a további élethez. Mint egy edzőtábor. Mert bizony adódnak olyan helyzetek a házasságban, amikor jól jön a megedzett akaraterő. Amikor nem lehet házaséletet élni (pl. betegség következtében), s ismét megtartóztatásra van szükség. Vagy amikor akarati cselekedetekkel kell a szeretetünket kimutatnunk, mert bizony a szerelem felhajtóereje elmúlt, s most már nem olyan könnyű nap mint nap biztosítanunk társunk boldogságát. Ez az akarati cselekvőképesség tud széthulló házasságokat is szeretettel összefogni és meggyógyítani.
Szóval, nehéz, de mindenképpen érdemes!
Néhány kezdeti tanács:
1. Tudd meg, érdeklődd meg, hogy a társaddal egy nevezőn vagytok-e a házasságig tartó tisztaság terén!
2. Egy kapcsolatnak akkor van értelme, ha nyitott a házasság lehetőségére. Ha ez nincs így, nem más, mint elvesztegetett idő - és ezt tudomásul kell venni.
3. Ha jó a mércéd, ne add alább az elveidet! Soha.
4. Soha ne próbáljuk meg kitágítani a lelkiismeretünket és azt mondani, nekem ez is belefér! Úgy is tudjuk jól, sem magunkat, sem Istent becsapni ezzel nem tudjuk. S a szívünk mélyén úgyis tudjuk jól, mi az igazság. Ám a sokszor kitágítani próbált lelkiismeret olyan, mint az agyonhasznált hajgumi. Egyszer már feladja a gumi az állandó strapát és tág marad... És az ilyen hajgumikat általában előbb vagy utóbb kidobják...
5. Amíg épp két kapcsolat között vagy, imádkozz ismeretlenül is a jövendőbelidért! Segít jól belehelyezkedni Isten akaratába.
Amint látod, kedves Olvasóm, van még mit kifejteni. Bőven. Így folytatom legközelebb.
Folytatása:
II. Mércékről, szerelemről és szeretetről 1. - Mércék
Előzménye:
0. Elöljáróban
Kedves Manka! Jó lett, várom a folytatást. :))
VálaszTörlésLehet, hogy a barátnőd szerelmes lett...?! Mert egy kapcsolatban a szerelem az szikra, amely vagy van, vagy nincs. És akkor igazi, ha nem tudja megmagyarázni, miért szereti; ha mégis meg tudja magyarázni, akkor az már nem szerelem. Ha ez a szikra hiányzik, a legjobb szakítani. Akár a nő a kezdeményező, akár nem, mégis a nő választja ki a férjet, és nem fordítva (szegény férfiak). A nőknek a párválasztásban van egy adottságuk, ami a férfiakból hiányzik: jó 90%-a csak azzal köti össze az életét örökre, akiről ez a belső adottsága azt súgja, "ez a férfi képes a változásra".
VálaszTörlésDe sokkal jobb fiatalon "szakítani", mint később "elválni".
Nagyon találóak a szavaid! Új löketet adtál, miről is kellene írnom még az elején! :-)
VálaszTörlésA barátnőm persze szerelmes lett. De azért már rég ki volt ábrándulva, mikor még mindig amellett az illető mellett tartotta a magánytól való félsz. Vannak hozzá hasonló emberek. Nem is kevés.
Anikó, hogy ez milyen igaz: "jó 90%-a csak azzal köti össze az életét örökre, akiről ez a belső adottsága azt súgja, "ez a férfi képes a változásra"". Eddig nem is gondolkoztam el rajta, pedig tényleg így van!
VálaszTörlésÉs sokkal fontosabb a változásra, javulásra való képesség, mint a "jelenleg tökéletes" udvarló. Mert, aki tökéletesen udvarol, még nem biztos, hogy jó férj és családapa lesz.
Még a mércével kapcsolatban... Néhány hónapja sétáltunk a megálló felé egyik barátnőmmel és nemrég megnősült csoporttársunkkal(mindketten komoly keresztények). A lány azt mondta, hogy néha eszébe jut, hogy az az ideális fiú, akit elképzel talán nem is létezik. A srác rögtön rámondta: BIZTOS, hogy nem létezik. Mosolyogtunk rajta egy jót. :)
VálaszTörlésVannak mércék, amiket veszélyes feladni: pl. a hitben való egység. Vannak személyes összeférhetetlenségek - de ezek általában rövid időn belül kiderülnek. És vannak elvárások, amiket jobb, ha félredobunk. Szerintem ez az, ami nagyon nehéz. Megkülönböztetni az értelmetlen elvárásokat az igazán fontos dolgoktól.
Egyetlen dologgal azért hadd egészítsem ki. Így ugyanis fennáll a veszélye annak, hogy ha nem vigyáz az ember és nem jól érti ezt, úgy megy bele a házasságba, hogy meg akarja változtatni a másikat. Márpedig ez A/1-es alaphiba minden nőnél, aki így gondolkodik. Nem szabad a házasságot olyasmire építeni, hogy a másik majd megváltozik. Nem fog. És ha igen, lehet, hogy megbánjuk. Az viszont jó, ha tudjuk életünk párjának szánt egyénünkről, hogy jobbá akar lenni, tehát birtokában van az önnevelés nagy képességének.
VálaszTörlésIgen igen. És az önnevelést magunkon is el kell kezdeni. :)
VálaszTörlés