Az együttjárás anatómiája 1.


Tudom, tudom. Másik témát harangoztam be. De mikor kezdtem átgondolni a másik személyiségének megismerésére vonatkozó dolgokat, úgy éreztem, ez a téma kívánkozik előbbre, mert így a másik is sokkalta érthetőbb lesz, amikor végre hozzájutsz, kedves Olvasóm. Úgyhogy most előbb tegyünk egy kitérőt, és térjünk ki arra, hogyan alakulnak ki és tovább a párkapcsolatok általában.
Még egy dolgot le kell szögeznem előre: nem szeretem igazán használni az "együttjárás" kifejezést, de jelenleg nincs túl sok jobb szó helyette, ami ne hordozna valamilyen módon pejoratív értelmet. Pl. szívesen írnék udvarlásról, de a legtöbb emberben - és néha bennem is - az az érzés kerekedik felül, hogy ez valami pátoszos nosztalgiázás. Pedig ma is szükség lenne udvarlásra jobb esetben. Arra a fajta férfi diktálta (ő általa kezdeményezett) lovagiasságra gondolok, ami manapság áldozatul esett a modern közerkölcsnek. Pedig tedd a szívedre a kezed, kedves Olvasóm - ha lány vagy, azért, a fiú vagy, azért - a lelked mélyén erre vágysz te is.

A kapcsolat "életpályája"
Az alábbiakban a kapcsolatok létrejöttével és fejlődésével fogok foglalkozni. Természetesen sokszor fogom használni azt a szót, hogy "idő". De amikor az együttjárást jellemzem, akkor nem a hétköznapi értelemben vett idő múlásáról van szó, hanem a kapcsolat életidejéről, melynek múlása más törvényektől függ. Erre jó példa egy távkapcsolat, ahol ugyan a felek évekig is együtt lehetnek, mégis keveset találkoznak, ezért kapcsolatuk nem fejlődik időben olyan gyorsan mint más pároké, ám ez a kapcsolat élettartamát tekintve bizony lehet emiatt "rövid" életű is. Mert a kapcsolatok a személyes találkozások alkalmával tudnak előre haladni. Ha ezek időben el is vannak tolva, nem jelentik azt, hogy maga a kapcsolat ugyanolyan intenzitással mélyül, mint más nem távkapcsolatoknál. És mivel minden egyes kapcsolatnak megvan a saját ritmusa, ezért érdemes a kapcsolat saját tempóját venni alap időnek.
A párkapcsolat életideje hasonlítható egy ember életidejéhez. Van egy megelőző várakozási idő, ami még a kapcsolat megszületése előtti sejtelmesség és izgalom időszaka. Aztán a születés, amikor a pár kinyilvánítja, hogy ők együtt vannak onnantól. Utána a növekedési időszak. Amikor a kapcsolat érik, mélyül, a felek egyre jobban megismerik egymást.
Szokott lenni a kapcsolatoknak is egy kamaszideje, amikor minden eldől - lesz-e belőle házasság, vagy sem. Ebben a lázongó forrongó időszakban előfordul néha szakítás is. Kezdik érezni a felek, hogy nem babra megy a játék... Az eljegyzéssel serdül a párkapcsolat a felnőtté válás előtti utolsó időszakba. Itt már halálosan komoly a tét, és minden vérre megy: az eljövendő életükről van szó. De még ekkor is visszaléphet bármelyik fél.
A teljes felnőtté válás az egész életre való elköteleződés, a házasság. (Igen. Így teljesen szemléletes, hogy az együttélés megreked kamasz szinten. Nem vállal teljes felelősséget önmagáért ez a fajta kapcsolat.) Természetesen a kapcsolat jó esetben megy tovább és mélyül, öregszik. És ha a felek is megtesznek mindent érte, nem veszít az életerejéből öregségére sem, vagy talán még inkább erősebb lesz addigra (ilyen szempontból már nem vonható párhuzam az ember életereje és a kapcsolat életereje közé). A halál, a kapcsolat vége - Isten kegyelméből - az egyik fél, vagy mindkettő halálával következik be. De mint az ember is, a kapcsolat is halála után tovább élhet.

Az együttjárás azt az időszakot öleli fel ebből, ami a születéstől a felnőtté válásig tart. A felnőtté válástól már házasság. És mint olyan más létforma. De az együttjárás készít fel, vezet el minket a házasságra. Nagyon meghatározó időszak. Éppen ezért, ha párkapcsolatról szól ez a sorozat, nem hagyhatjuk ki, hogy górcső alá ne vegyük.

A következő bejegyzéseimben majd részletesebben foglalkozom az együttjárás előtti időszakkal.


Folytatása:
XVII. Az együttjárás anatómiája 2.


Előzménye:

XV. Hivatás- és méltóságtudatos öltözködés, smink 9. - Smink keresztény szemmel
Kiegészítés - Hivatás- és méltóságtudatos öltözködés, smink

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mércékről, szerelemről és szeretetről 2. - A szerelem természetrajza

Megismerkedni egy másik személyiséggel 2.

Önkielégítésről keresztény lányoknak 3. - Fegyvertár a küzdelemhez