Az együttjárás anatómiája 3.

Az együttjárás célja és lényege


Az együttjárás célja a házasság. Az is kell, hogy legyen. Onnantól, hogy két ember kimondta - vagy nem mondta ki, de érezteti - hogy együtt van, onnantól csak úgy fair, ha azt is kimondják: komolyak a szándékaim. Kapcsolatba csak komolyan lehet belépni. Máshogy nem működik. Ám ez nem jelenti azt, hogy már összejövetelkor kilátásba kell helyezni a lánykérést. A lényeg az, hogy tudatosítjuk magunkban és tudatjuk a másikkal is alkalmas időben, hogy szándékaink szerint lehet ennek az együttjárásnak a vége házasság. Vagyis a komoly szándék azt jelenti: a kapcsolat nyitott arra, hogy később örökre elköteleződjek a másik mellett.

Ha valaki így megy bele egy kapcsolatba, az törekedni fog arra, hogy jól megismerje a másikat, hogy jó döntést hozhasson később, amikor már élesben kell megfontolnia döntését Isten és ember előtt a jegyesség ideje alatt.
Mert az együttjárás lényege tulajdonképpen ez, vagyis az, hogy megismerjük érdemileg a másikat, hogy felelősen dönthessünk egy életre - mellette.
Már csak emiatt is fontos a kapcsolat lelki oldalára koncentrálni, és a testi oldalát pedig visszafogni, mivel a testiség a bizalom és kötődés érzetének túl hamari kiépítésével elnyomja a másik személyiségének megismerése utáni vágyainkat. A Biztos Út Blog nagyon jó bejegyzésekkel szolgál erre a témára, így én ezt nem fejteném ki ennél bővebben. Visszautalnék továbbá ennek a dolognak a hit felőli megközelítésére is. Isten nem véletlenül kéri tőlünk tisztaságunk megőrzését a házasságig. Ez lehetőséget ad ugyanis arra, hogy szabadon dönthessünk később, minden befolyásoló tényezőtől mentesen. Csak így lehet érett és felelős döntést hozni. És még egy: mennyire fontos, hogy párunkat azzal is megerősítsük, hogy tudhatja, felelős döntéssel vállaltuk őt egy életre, jóban-rosszban. Micsoda bizalmi alap ez egy házassághoz...

Az együttjárás a személyes találkozásokkal fejlődik, mozdul előre igazán. Persze a levelezés (akár manuális, akár virtuális), telefonbeszélgetés is számít valamicskét, de annyit egyáltalán nem, mint amikor ketten együtt töltik el minőségileg az idejüket. Itt fontos a minőségi idő említése. Az a találka, amely semmit nem nyújt minőségileg, halott idő inkább, mintsem a kapcsolat erősítője. Persze nem lehet minden randi csúcs, és néha kifogy belőlünk is a szusz. A lényeg mégis a tartalom. A tartalom, amivel megtöltjük együttléteinket.
Egyáltalán nem mindegy, hogy mikor milyen sűrűségű a találkozások száma.
Addig, amíg csak az elején tartunk a kapcsolatnak, nem tesz jót, ha sokszor - vagyis hetente többször - vagyunk együtt. Olyan, mintha pörgetnénk, sürgetnénk előre a kapcsolatot, hogyha mégis sűrűn, vagy minden nap találkozunk. Meg van az eshetősége ugyanis annak, hogy a gyors tempó gyorsan véget is vet kapcsolatunknak. Mert nincs ideje a kapcsolatnak külön-külön érnie a személyekben. Illetve okot adhat arra, hogy hamarabb kiterüljenek kártyák, amik később, egy bizalmasabb légkörben alkalmasabbak lennének, így viszont megpróbálják a kapcsolatot. Végül: persze úgy érezzük a kapcsolat elején a szerelem rózsaszín ködében, hogy folyton vele lennénk, de igazából szükségünk van a távolságra is. Ahhoz, hogy ne unjunk hamar egymásra.
Tehát bőven elég a kapcsolat elején a kétheti, heti találkozó. Később, amikor a kapcsolat már mélyült, lehet sűríteni heti kettőre, és a jegyesség előtt valamivel, vagy közvetlenül, vagy utána lehet még sűríteni. Fontos próba időszakok lehetnek a szünetek, amikor a pár nem tud találkozni hosszabb ideig. És természetesen azok is, amikor több napot egymás után is együtt töltenek (bár nem biztos, hogy csak édes kettesben).
Ilyen formán fontos a fokozatosság. Mindennek hagyjunk időt.
A testiség szempontjából azonban egy keresztény együttjárás alatt nincs szó igazi fokozatosságról, hiszen eléggé alacsony szinten meg kell állni, hogy elkerüljük a kísértést és egymás megkísértését is. Az együttjárás alatt ugyanis felelősek vagyunk egymás tisztaságának őrzéséért. Mert komolyak a szándékaink.

A következő téma most már ennek tükrében tényleg arról fog szólni, hogyan tudjuk az együttjárás alatt minél jobban megismerni a másikat.


Folytatása:
XIX. Megismerkedni egy másik személyiséggel 1.

Előzménye:
XVII. Az együttjárás anatómiája 2.

Megjegyzések

  1. Nagyon fontos gondolatok! KÖSZÖNÖM!!! Nekünk, akik távkapcsolattal kezdtünk, ez megoldott volt. Volt olyan, hogy 2 héten át nem is láttuk egymást, általában csak a hétvégéket töltöttük együtt.

    Persze az is fura, hogy már a kapcsolat elején hétvégéket vagy a másiknál. De nálunk muszáj volt így. Legalább egyikünk se tudta dugdosni a másikat a rokonok elől. ;-)

    Várva várom a köv. részt!

    VálaszTörlés
  2. A bejegyzésben sokszor kell általános érvényű dolgokat kimondanom, de azért itt nagyon figyelembe kell venni az egyes eseteket is, amik az általánostól eltérnek. Mint a tieteket is. Nektek így alakult. De a szerelmetek ezt átvészelte, kitartottatok.
    Azért, mert egy kapcsolat távkapcsolatként kezdődött, még nem jelent kevesebbet, csak másként telik a kapcsolatideje. A távkapcsolatokkal az a gond, ha hosszan az is marad. Nehezíti a megismerést a hosszú idő, ami a két személyes találkozó közt telik el, amikor a kapcsolat már megkövetelné a sűrűbb együttlétet. Ez is próbája a felek szerelmének. Vannak olyanok, akik ezt képesek átvészelni. Az esetek többségében viszont, ha túl hosszú ideig marad a távkapcsolat, akkor a felek kezdenek kimenni belőle. De ez nem jelenti azt, hogy nincsenek egyedi esetek, amik másképp alakulnának. :)

    VálaszTörlés
  3. Igen. :-) Azt hiszem, az tényleg elég kiábrándító, ha valakiknek évekig távkapcsolatban kell élniük. Főleg, ha csak akkor telhet ez a távkapcsolat nem távkapcsolat, ha összeköltöznének.

    Nálunk 9 hónapig volt távkapcsolat, de végig éltette az a remény a kapcsolatunkat, hogy majd ettől a tanévtől abban a városban fogok élni, ahol ő.

    Meg a távkapcsolatban a "táv" sem mindegy szerintem. :-) És hogy milyen a közlekedés x helyről y helyre.

    Kis érdekesség: a volánnak hála ritkábban jártak a buszok az iskolámtól az otthonomig (30 km), mint az otthonomtól a Kedvesemig (100 km). Lehetnek érdekes helyzetek...

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Elöljáróban - Párkapcsolat, szerelem, társkeresés - keresztényként

Hivatás- és méltóságtudatos öltözködés, smink 1. - Keresztény lányok, nők és a világi divat

Megismerkedni egy másik személyiséggel 2.