Keresztény lányok, nők és a világi divat Régi közhely az, hogy egy hithű keresztény lányt így lehet megismerni az öltözködéséről: XX(X)L-es pólót hord, zsákruhát vagy hosszú szoknyát, ami majdnem a földig ér, hozzá sarut, a haja hosszú, és a nyakában fából vagy tűzzománcból készült keresztet. Ha megnézzük, ez az öltözet tökéletesen eltakarja, de nem is túl vonzó benne. Legalább is vagyunk egy páran, akik nem akarunk jellegtelennek, nem nélkülinek tűnni, hiszen Isten nőnek teremtett bennünket. Ha az illető azonban szerzetesi hivatást kapott, az öltözéke teljesen összhangban van azzal, ami a célja. Nem vonzani a másik nemet. És ez így rögtön a helyén is van. De mi van, ha a hivatásunk családos? Nos, akkor nem a legmegfelelőbb sátorban járnunk. De azért túlzásokba sem szabad esni. Én részemről tipikus példája voltam tini és fiatal felnőtt koromban annak, "hogy ne öltözzünk keresztény módon", mert az én ruháim a világi divatot tükrözték. Emlékszem, mennyit feszengtem egy-egy ru
Mielőtt folytatnám a testi intimitás témáját, hadd szögezzek le ehhez a bejegyzéshez egy nagyon fontos dolgot. A tisztaság őrzése abszolút alapérték. Ez azt jelenti, hogy soha nem szűnik meg érték lenni, és soha nem késő elkezdeni. Azok, akik ráléptek erre az útra elég korán, és tudatosan igyekeznek véghez vinni legjobb tudásuk szerint, nagy lelki és testi jót választanak maguknak, és erős, szilárd alapra építik a kapcsolatukat. Ha a házasságra való készületet ugyanis úgy példázzuk, mint egy ház építését, akkor a szexualitás benne a tető, az, ami az egészet befedi, a legutolsónak ráépülő elem, de egyben fontos a házasság idő(járás) elleni védelmében. Ha valaki azonban a házasságát a szexualitásra alapozza, úgy tesz, mint az az ember, aki a tetőt építi fel legelőbb és arra építi fel a házat. A szexualitás maga - mivel nincs a helyén - nem is fogja megtartani a falakat. A ház ingatag lesz, és lakhatatlan. Egy jó házassághoz szilárd, mélyen a földbe ásott alap kell, ami akkor is megtar
Meddig mehetünk el? Amíg én is benne voltam a párkapcsolataimban, addig nekem is ez volt a legnagyobb kérdésem, és nekem is rá kellett jönnöm arra, hogy nem véletlenül mondják azt a/z (gyóntató) atyák, hogy már maga a kérdés is rosszul van feltéve. Merthogy a válasz az egyszerűen: rossz irányba egy lépést sem! Nem lehet méricskélni igazán, hogy eddig meg eddig, mert minden pár számára máshol húzható meg a határ, amit maguknak kell meghúzniuk. Ha nagyon szigorúan vesszük, magára arra se lenne joga a párnak, aki nincs még a házasság szentségében, hogy kézen fogva járjon, mert a kézfogás az összetartozás jele, s az a házasságban válik teljes mértékben bizonyossá és valósággá. Úgyhogy próbáljuk meg a növekvő hormonfelhőben és a növekvő - egyébként jó és helyénvaló - önátadási vágyban használni a fejünket, és nagyon hamar meghúzni a meddig megyünk el konkrétan határt. Azért egy objektív lelki tükör mégis létezik, hogy valamelyest könnyítsek mindenkinek konkretizálni a mit szabad és mit ne
Megjegyzések
Megjegyzés küldése