Megismerkedni egy másik személyiséggel 3.


Most pedig folytatjuk és mélyebb, fontosabb megismerési vizekre evezünk.
Tehát megismerhetjük még a másikat:


A családja szemén keresztül.
Nagyon nagy horderejű dolog, amikor párunk bemutat a családjának. Fontos találkozás és a későbbi találkozások is meghatározóak lesznek. Fontos az is, a család mennyire fogad el/be minket, illetve fontosnak tartjuk-e, hogy a családjával közösen is töltsünk el időt.
A párunk családját, annak felépítését és viszonyait megfigyelni nagyon bölcs dolog több okból is. De ugyanennyire fontos a családtagokkal való beszélgetés.
Az utóbbi bepillantást enged abba, a családja hogyan látja párodat, milyennek ismeri, milyen a kapcsolatuk vele. Mivel ők vannak a legközelebb hozzá, olyan dolgokat tudhatsz meg róla, amikhez több évtized kell. Persze elképzelhető, hogy pont a közelség miatt nem vesznek észre dolgokat, amiket te igen. De ez nem baj feltétlenül.
A családi viszonyok felmérése még ennél is tanulságosabb eljövendő házasságotok szempontjából. Mert amint saját családotok lesz, mindketten a saját családotokban lévő viszonyokat veszitek alapul - zsigerből. De mivel a családjaitok eltérőek lehetnek, ez lehet sok konfliktus forrása is, de az már a házasság feladatába tartozik megoldani.
Amit lányként/nőként meg kell mindenképp nézned, az az, hogy párod hogyan viszonyul az édesanyjához, milyen a kapcsolatuk. És itt szó sincs az eljövendő anyósnehézségek felméréséről. Inkább arról, hogy a párod a házasságkötés után alapvetően úgy kezd és fog majd viselkedni veled, mint az édesanyjával. Ez nem jelenti azt, hogy anyjának tekint! Ne ess abba a hibába, hogy ezt hiszed. Inkább arról van szó, hogy a család legfontosabb női tagjához való viszonyulását fogja másolni a hozzád való viszonyában, mert a ti családotokban te leszel a legfontosabb női tag. :-)
Ha kedvesed kedvesen bánik anyjával, kapcsolatuk bennsőséges és kiegyensúlyozott, nyert ügyed van (feltéve, ha az elszakadás is megtörténik rendben kettejük között). Ám ha ez másként van, jó, ha már most odafigyelsz, mi vár rád. Ha párod tiszteletlen anyjával, vagy egyszerűen ambivalens vele a kapcsolata, lassan ösztönösen ilyen kapcsolatot fog veled is kialakítani a házasságában - hacsak tudatosan oda nem figyel arra, hogy ez ne így legyen.
Egy ismerősömnek a barátja fiús családban nevelkedett. Anyukájuk arra szocializálódott, hogy elnyomják őt, nem sok szava van, és kiszolgálja az őt körülvevő férfiakat. De a fiú nagyon szerette és becsülte édesanyját - alkalmankénti durva megnyilvánulásai ellenére is - és különleges kapcsolata volt vele. Miután összeházasodtak, felesége - az ismerősöm - is ezt tapasztalta. Sokszor érezte magát "háztartási alkalmazottnak", sőt, el kellett szenvednie azt is, hogy néha bizony keményen leintette őt a férje, de abban sosem kételkedhetett, hogy a férjének fontos és különleges. Fura, mi? De ez itt nem áll meg. Mert ez fejlődik. Nem marad feltétlenül ezen a vonalon, csak ha az illető nem ismeri fel, hogy a tanult viselkedési minta esetlegesen hosszútávon a házasság megromlásához vezethet.
A másik, amit érdemes megfigyelni, de nem biztos, hogy alapvető mintává válik, az az, hogy az édesapja hogyan bánik az édesanyjával.
Persze a többi rokoni szál is fontos. Illetve, hogy egymás tisztelete és a szeretetteljes viselkedésformák mennyire játszanak nagy szerepet a család életében. Erre a tudásra mind később, a házasságban lesz szükséged, de jobb előre tudni.

A családi környezetén keresztül.
Ajánlom még azt is, hogy bizony nézz körül a család otthonában is. Sok dolog kiderül. Pl. mennyire nőtt fel rendszeretetben a párod, mennyire igényli maga körül a rendet. Milyen dolgokat végez a háztartásban ő, és a rokonainak milyen szerep jut. Rendkívül fontos, mennyire szokott hozzá, hogy részt kell vennie az otthoni dolgok karbantartásában, intézésében, besegít-e a háztartás körüli dolgokban. Amennyire most hajlandó ezekre, annyira lesz hajlandó később is. Ennél többre pedig csak nagy erőfeszítések árán...

A váratlanul adódott helyzetek során.
Ezek lehetnek a legtanulságosabbak. A váratlan helyzetekben való helytállás vagy épp rossz reagálás az egyik legjobb ismeretet mutatja. Mire, hogyan reagál a párunk. Talpraesett-e, vagy bepánikol. Hogyan reagálja le: egész végig ideges, és azt másra hárítja, vagy igyekszik megőrizni a nyugalmát és hideg fejjel megoldást keresni. Ilyen helyzetekből lehet lemérni, mire számíthatunk a házasságban előforduló nehéz pillanatokban. Azonban ne feledjük el: párunk ebben is változhat az évek során.

Mit kezdjünk a megismerésből szerzett tapasztalatokkal?
Ez az információgyűjtés szintén fontos része a kapcsolatunknak, és a kapcsolat céljára, a házasságra irányul. Ezek alapján tudunk mindig mérlegelni. Mit mérlegelünk?
Elsősorban azt: összevalóak vagyunk-e.
Vannak-e közös tulajdonságaink, közös érdeklődési körünk. Mik az ettől eltérő tulajdonságok? Mik azok az eltérő tulajdonságok közül, amelyek színesítik kapcsolatunkat? Amik kiegészítik egymást, és ezért képesek leszünk csapatban dolgozni (egy család irányítása bizony csapatmunka!)? Melyek azok a tulajdonságok, amiket nehezen tudok elfogadni a másikban és próbára tesznek? Ha nincs ilyen, akkor bizony még nem elég jól ismered a párod. Ilyen mindig van. És jobb most tudni, mint később. Vannak-e olyan tulajdonságai, amelyek elfogadhatatlanok számomra a leendő házastársamban?
Ezekre azért kell választ adni, hogy meglássuk, mennyire kell még összecsiszolódnunk, összeillünk-e és lehetőséget kapunk arra, hogyha valami a házasság lehetőségét erősen befolyásoló tényező derül ki, mérlegeljünk, tudunk-e, akarunk-e együttélni vele. (Arról később még lesz szó, hogy nem azt az illetőt kell választani, akivel úgy érezzük, együtt tudunk élni, hanem azt, aki nélkül nem tudunk élni. :-) )
Magyarán abban segít ez a felhalmozott tudás, hogy kellő időben érett döntést tudjak hozni. Ez lehet egy életre szóló igen is, de egy megalapozott nem is - és még szerencse, ha ez az együttjárás alatt történik meg.
Az érett döntésre pedig szükségünk van. Ne csak a szívünkre hallgassunk. Arra nem lehet házasságot építeni. Egy fejjel alaposan átgondolt, átimádkozott döntés mindenképpen jó alap a házassághoz, amihez később is vissza lehet nyúlni, a vihar idején. Miért is épp őt választottam?

Mit tehetek és mit ne tegyek, hogy megismerhetővé váljak a másik számára?
A legfontosabb, amit tehetek a másikért, hogy érett döntést hozzon: hogy őszinte vagyok, vele és önmagammal. Törekszem arra, hogy állandóan azonos legyek önmagammal, azaz nem tüntetem fel magam direkt más színben.
Ez az őszinteség azonban nem jelent egyet a túlzott nyíltsággal, azzal, hogy hamar kitárulkozom a másik előtt. Az elhamarkodott, túlzott őszinteség romboló hatású. Akkor, amikor még nincs a kapcsolat olyan bensőségességi szinten, még nem kész a kapcsolat egy bizonyos közlésre, akkor kiteregetni dolgokat nem bölcs és nagyon kockázatos. Egyrészt, ha hamar nyitott könyvvé válunk a másik számára, oda a titokzatosság izgalma. A másik elveszítheti érdeklődését.
Másrészt megterheli a kapcsolatot, és kényszerű szakításhoz, egymás életre szóló megbántásához vezethet.
Nagyon okosan kell adagolni a dolgokat, mindig megvárva a megfelelő légkört a közlésekhez.
Az viszont nem jó, ha fontos dolgok csak nagyon későn, házasságkötés után kerülnek elő. Tehát tegyük lehetővé a másik számára, hogy érett döntést tudjon hozni. Ne ejtsük csapdába.

Nos, mostanra ennyi. A következő témának még érnie kell. A sorozatot tartalmazó menüben feltüntettem a bennem felmerülő, tervezett témákat.
De természetesen ti is javasolhattok témát, alább megjegyzésben.


Folytatása:
Intimitás az együttjárás alatt

Előzménye:
XX. Megismerkedni egy másik személyiséggel 2.

Megjegyzések

  1. Kedves Zsófi!

    Csak gratulálni tudok. Nagyon jó a bejegyzés! Hasznos minden sora!

    Bár egy megjegyzést hadd tegyek, kiegészítésül: az, hogy hogy bánik a másik az édesanyjával, nem csak rajta múlik. Ezt úgy értem, hogy a gyermek-szülő kapcsolat (mint minden kapcsolat), bonyolult. Lehet, hogy az édesanya okozott olyan súlyos sebeket a gyerekének, amik miatt rossz a viszony.

    Persze, meg kell bocsátani és igyekezni kell jó viszonyt kialakítani, de szerintem ha mi nem okozunk ilyen sebeket a másikban, akkor nem fog úgy bánni velünk, mint az édesanyjával.

    Érdekes kérdés még az elvált szülők esete. Analógiád szerint ha a férfi úgy bánik a feleségével, mint az anyjával, akkor a nők úgy bánhatnak velük, mint az apjukkal. És ha az apa nem lehetett igazi apa, mert mondjuk hetente találkozott a gyerekeivel?

    Szerintem bonyolultabb kérdés ez annál, minthogy levonhassuk a 100%-os következtetést: amilyen a fiú (a lány) az anyjával (apjával), olyan lesz a feleségével (férjével) is.

    Te hogy látod?

    VálaszTörlés
  2. Kedves Niki!

    Itt arról van szó, hogy mit szívunk magunkba 3 éves korunkig szülői mintaként, azaz férfi és nő mintaként, amelyhez a szüleink adják a példát. Amit ekkor a tudatalattinkba elraktározunk, az jön zsigerből, amikor házasságba kerülünk. (Ezt nem csak a pszichológiai alapok miatt, hanem tapasztalatból is írom.) A többi életévben rögzült dolgok már feldolgozhatók a felnőtt ember számára, és eldönthetők, azt akarják-e követni, amit a szüleik tettek, vagy másképp akarják csinálni. De ahhoz, hogy azt valóságosan is másképp csinálják, azzal kell szembesülniük, hogy nagyon erősen nemet kell mondaniuk alap késztetéseikre és fejből másképp csinálni: vért izzadni.
    Valóban több dolog dönti el azt, hogyan bánik házastársával az ember. De ha majd te is házas leszel, meg fogod tapasztalni, amit most leírok. Szerelemben nem tudja még az ember ezt kellően látni.
    Természetesen mind a két félen múlik az milyen jelenleg a kapcsolata. (Anya-fia.) De azt is tapasztalni fogod, hogy ha te nem is okozol sebeket a párodnak, úgy, mint az anyja, neki akkor is nehéz lesz néha a zsigeri dolgokon felülkerekedni. Persze van ennek a dolognak egy másik vetülete is. A szentségi házasság kegyelme működik. És ez sok dolgot más dimenzióba helyez. Segít kilépni önmagunkból.
    Magam azt tapasztalom, hogy nagyon sokszor úgy bánok az Emberrel, hacsak nem tudatosan fogom vissza magam, ahogy az anyám az apámmal. És nem egyszer tapasztalom, hogy az Ember is sokszor úgy nyilvánul meg, mint az apja.
    Ez nem arról szól, hogyha odafigyelünk, akkor nem tudunk másképp viselkedni. De amikor fáradtak vagyunk, és nincs szigorú önkontrollunk, kijönnek ezek a zsigeri dolgok.

    Ami a vált szülők esetében az apát és lányát illeti, nos hadd mondjak el egy saját tapasztalatot. Már nagyon kicsi koromtól kezdve úgy érzem, az apámra nem bízhatom rá magamat. Nem tudom megmagyarázni, honnan jön ez, de így van. A másik pedig az, hogy mivel én tudatosan kizártam őt az életem egy fontos szakaszában, ezért nem részesültem az ő megerősítésében.
    Most úgy áll a helyzet a férjemre vetítve: nagyon érzékeny vagyok arra, megtartja-e akár a legkisebb ígéretét is, hogy rábízhatom-e magam. (És erről nem ő tehet...) Illetve borzasztó fontos számomra, érzem-e a megerősítését, támogatását. De ezek a követelések mind nem lennének ennyire jelentősek bennem, ha nem azok a tapasztalataim apámmal, amik. Nekem magam kell visszafognom, hogy a férjemet ne terheljem meg velük.

    Egyébként tervezek erről is majd egy bejegyzést. Mit hozunk a családunkból a házasságunkba...

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Elöljáróban - Párkapcsolat, szerelem, társkeresés - keresztényként

Hivatás- és méltóságtudatos öltözködés, smink 1. - Keresztény lányok, nők és a világi divat

Intimitás a keresztény kapcsolatban 6. - Eszközök a tisztaság megőrzéséhez