Válasz Vikinek avagy tanúságtétel a megtérésemről

Kedves Olvasóm!
Viki nagyon érdekes kérdéseket tett fel nekem megjegyzésében. Nagyon fontos és komoly kérdéseket. Olyanokat, amire nagyon fontosnak tartom a válasz megadását. Lehet, ezzel másnak is hasznára leszek, de ha ezzel egy picit is segítek neked, kedves Viki, akkor már megérte. Az egész blogírás dolog is.

Ide másolom a megjegyzést, hogy aztán ténylegesen tudjak mindenre válaszolni, legyen helyem kifejteni.

"Kedves Manka!

Pár hete olvasom a blogodat, és nagyon örülök, hogy ilyenek is vannak, épp jókor jött...
Néhány kis kérdés is megfogalmazódott bennem, és mivel írtad, hogy te sem vallásos családból származol (én sem, de ennek ellenére csodálatos szüleim vannak), és mégis megtaláltad Isten, vagy ő talált meg téged, hitoktató is vagy, hát ideírom őket.
Az első, ami általában kiborítja a legtöbb hívőt, de mentségemre szóljon, hogy „keresem az utam”: Te mikor és hogyan jutottál el a hitedben odáig, hogy biztosan hidd, és tudd, hogy ami a Szentírásban le van írva, az úgy is volt, Jézus élt, létező személy, a róla szóló történetek igazak? Van erre más bizonyíték. Sokszor szembesülök vele, hogy én magam sem tudok megfelelni erre a kérdésre, ha valaki fölteszi…
A másik: hogyan érezted Isten hívását? Ezt azért kérdezem, mert feltételezem, te sem a neveltetésből adódóan kerültél ilyen közösségbe.
A harmadik, legszemélyesebb: Te mit tapasztaltál, ha egyáltalán tapasztaltál ilyet, hogyan lehet behozni azt a lemaradást, ami katolikus közösségekben ér/ért azokkal szemben, akik gyerekkoruk óta vallásos környezetben nevelkedtek? Hogyan lehet felnőttként áttérni erre az útra? Hogyan lehet az ember igazán szerethető, és szeretni tudó?
Én sokszor érzem ezt a hátrányt, hogy alapjában nincs meg bennem az a keresztényi elfogadás, mosolygás, jó kedély, mint a társaság többi (gyerekkora óta katolikus) tagjában. Sőt, nehéz így fiatal felnőttként belecsöppenni egy ilyen közösségbe, hiszen a nem hívő közösségben nem érzem magam jól, mert más értékrendre vágyon, viszont a katolikus közösségekből mindig ki fogok lógni, pont azért, mert én nem úgy indultam.
Előre is köszönöm a válaszodat, további sok sikert, kreativitást a hivatásaidhoz!
Viki"



Sorrendben válaszolok a kérdésekre.


1. Mikor jutottam el odáig, hogy elhittem azt, hogy igaz, amit a Szentírás tanúsít, hogy Jézus élő személy?


A válasz, hosszú ideig tartott, és fokozatosan alakult ki, egyik meggyőződés a másikra épült. Isten akkor lépett be először az életembe, amikor a legnagyobb szükségem volt rá: a szüleim válásakor. De nem úgy, hogy megszólított volna konkrét, kézzel fogható módon. :-) Akkor már járogattam hittanra, már rendelkeztem némi ismerettel. A töri órákon persze a "jó" kommunista rendszer hozadékaként úgy tanítottak minket, Jézus egy kitalált személy volt. Csak sokkal később döbbentem rá, hogy egészen érdekes, hogy eszerint egy történelmileg nem létező személy születésétől számítjuk az emberi történelmet... Ez az egyik stabil érv. Jézus dokumentált történeti személyiség. (És itt nem csak a Szentírásra gondolok, mint történeti írásos forrás, hanem más korabeli művekre, mint amilyen Jozefusz Fláviusz könyve, aki korabeli zsidó történetíró volt és Rómában élt.)
A szüleim válásakor éreztem, szükségem van egy lelki kapaszkodóra, ami átsegít a krízisen. Ez volt a hit. Valóban úgy gondoltam - gyerekfejjel - ez egy mankó, amit később, a baj múltával majd eldobok. De ahogy egyre jobban belemélyedtem, megkeresztelkedtem, elsőáldoztam, jártam hittanra, templomba (először öcsémmel, később barátaimmal, de szinte sose a szüleimmel) valahogy kezdett az egész mélyre hatolni. Sok ajándékot kaptam a kereszténységtől. Mint amilyen az önnevelés. Ez eszközt adott a kezembe. Nem éreztem magam tehetetlennek.
Amikor 14 éves lettem, egy alkalommal elmentem az osztálytársaimmal "zülleni". Leültünk egy parkban, és beszélgettünk, a többiek pedig cigarettáztak. Egyik fiú, aki akkor tetszegetett nekem, megkérdezte: "Az, hogy te keresztény vagy, azt jelenti, hogy szűzen fogsz házasságot kötni?" És én azt feleltem: á, dehogy.
És utána rögtön megszólalt a lelkiismeretem, nagyon nehézzé vált a szívem. Úgy éreztem, elárultam Istent. Igen. Mivel imádkoztam hozzá, már éreztem néha jelenlétét életemben. Különösen a lelkiismeretemen keresztül szólított meg.
Ekkor fedeztem fel, hogy a hitem több mankónál: az életem fontos része.
Ezután úgy kezdtem el gondolkodni és viselkedni, hogy ezt erősítsem. De kamasz voltam. Önző, magamba zárt. Mégis nagyszerű közösség és barátok vettek körül. Nekik sokat köszönhetek. Megtartottak. Kisközösségbe jártam, ahol sokat tanultam és éltem meg a hitből. Fiúztam. És tapasztaltam, a világ mennyire lehúz. Marcangoltam magam. Szinte állandóan.
A Szentírás igazságára egyre fokozatosabban ébredtem rá, de még kamasz koromban. Viszont, mikor a hitoktatóira jártam, akkor világosodott meg előttem és kristályosodott ki sok minden. Történetileg és értelmezés szerint foglalkozni a Bibliával nagyon érdekes, és elmélyülésre vezethet.
A hitoktatóira úgy kerültem, hogy azt ajánlották a tanáraim, tanuljak tovább, szerezzek diplomát, mert van eszem hozzá. Úgy gondoltam, diplomával jobb állást szerezhetek magamnak. De feltétlenül olyan szakot akartam tanulni, ami nagyon érdekelt. A hit pedig nagyon is érdekelt, ezért választottam a hitoktatóit. Csodálatos módon, pótfelvételivel kerültem a főiskolára. És bizony, akkor jöttem rá, hogy erre hívott Isten, amikor a második évben először tartottam órát gyerekeknek. Addig nem értettem, miért adott Isten annyi féle tehetséget: kézügyesség, rajztudás, énekhang, jó beszélő és elbeszélőképesség és némi excentrikus hajlam. Ekkor összeállt: mind a hitoktatói pályához kellettek. Addig mindig tartottam attól, számon kérik rajtam, és nem tudom megadni kamatosan talentumaimat. Most tudtam, ez az útja-módja ennek.
De Isten, azon kívül, hogy Gondviselését, csodáit, imáim meghallgatását tapasztaltam, nem szólított meg. A kereszténység nem vált még életemmé. 
Azt kell hogy mondjam, mégis felnőtt koromban jutottam el a legnagyobb megtérésemig. Akkor, amikor felismertem, istenkép (egy elképzelés Róla, milyen) foglalja el Isten helyét. Imádkoztam, hogy megismerhessem Őt személyesen. És Ő meghallgatta az imámat. Éreztem a jelenlétét ima közben. És azóta is folytatódik ez a személyes kapcsolat.
Amíg nem jutottam el erre a személyességre, sok minden megkérdőjelezhető volt. De amikor megtapasztaltam Isten személyes jelenlétét: ez volt számomra a legerősebb bizonyíték. Ekkor kelt minden életre, amit addig tudtam és megtudtam.
Így azt mondom, te is légy türelmes magadhoz, és hagyd, hogy Isten fokozatosan felépítse életedben azt a meggyőződést, amit már nem lehet tőled elvenni többé. 


2. Hogyan éreztem Isten hívását?


Azt hiszem, erre megfeleltem az előző részben. Nem mindig éreztem konkrét hívást, de hittem abban: véletlenek nincsenek. Felismertem Isten tetteit életemben. És megtanultam a szívemben azokat megőrizni és emlékezni rájuk. Ez segít a nehéz és száraz időszakokban, amikor Isten távolinak tűnik.
A személyes találkozáskor vált számomra a hívása konkréttá. 
Sokszor segít nekem azzal, hogy a Szentírás olvasásakor "kiszól" nekem egy-egy mondat. Ezzel Ő üzen. Mindig megérzem a szívemen a koppanást olyankor...


3. Hogyan lehet behozni a lemaradást a kereszténységben gyerekkoruk óta élőkhöz képest?


Szívem mélyéig átérzem a helyzetedet. Mai napig küzdök én is ezzel.
Egy dolgot azonban elmondok neked. Rád is szüksége van azoknak, akik "tenyésztett" keresztények (bocsánat a csúnya kifejezésért azoktól, akik olyan szerencsések, hogy ebbe a csoportba tartoznak). Nekik sokszor nem nagy horderejű a megtérésük és Isten mellett való döntésük. De létező és valódi. Néha csak vasárnapi keresztények, és megszokásból járnak templomba. Vannak persze mély hitűek is köztük, akik számunkra különlegesen csodálatosak. Amikor látnak téged a keresztény családban növekedettek, emlékezteted őket arra, nekik is meg kell térni, minden egyes nap. Keresniük kell nekik is. Hogy minden egyes nap Jézus mellett döntsenek. Szóval: így is hasznos tagja vagy a közösségnek, még ha el is ütsz a többiektől!
A másik: az egész közösségben képviselni tudsz egy másik szemszöget és tapasztalatvilágot, amire szintén szükség van. Ez egy érdekes hivatás. Szóval ne úgy lásd, mid nincs, hanem hogy mid van.
Nem mondom, nem könnyű a véredbe ivódott keresztény hagyományok nélkül megteremteni azokat a családodban, vagy saját életedben. Ez elsősorban a hitbeli elmélyülésedből is táplálkozik. Minél mélyebb kapcsolatra jutsz Istennel, annál jobban megy majd a mosolygás, elfogadás és jó kedély. Ez elsősorban számodra mindig az Isten-kapcsolatodból fog kiindulni, nem tanult cselekvési forma lesz. De ezzel semmi baj sincsen! 
Nekem az jelenti a legnagyobb nehézséget, hogy nekem másképp kell nevelnem a gyerekeimet, mert ők már "beleszülettek" a kereszténységbe. Én igyekszem olyan embereket találni, akik tanácsot és útmutatást tudnak nekem ebben adni. És szerencsére nem is egy van ilyen. 
Hidd el, nem fogod örökké kívülállónak érezni magad. Mert ha felismered, hogy te így is értékes tagja vagy az Egyháznak, akkor könnyebb lesz elfogadni késői megtérésed minden előnyét és hátrányát. 
Én úgy fogalmaztam ezt meg magamnak, Isten nekem más utat adott. És elfogadtam ezt, bár nekem is sok fejtörést, néha szenvedést okoz a dolog. Ez azonban komoly áldássá is válhat. Ne becsüld le magadat, se Isten művét életedben. A szőlős gazda a példabeszédben azoknak is egy tallért fizetett, akik nem reggel, vagy délben, hanem este álltak be a munkába - és átélték a nélkülözöttség szenvedését... 


Utoljára pedig sok kitartást kívánok és Isten kegyelmét kérem, hogy téged is megtartson és megerősítsen hitedben!
Isten áldjon!

Megjegyzések

  1. Kedves Manka!

    Köszönöm szépen, nagyon megérintett!

    Viki

    VálaszTörlés
  2. Vikinek üzenem, hogy egy felnőtt katekumen csoportban ugyanolyan emberek vannak, mint ő. Ugyanolyan problémákkal szembesülnek, mint ő. Keress olyan közösséget, ahol ilyen emberekkel tudsz találkozni, egyből nem érzed majd magad egyedül. Én ilyen hittan csoportba jártam 25 éves korában megtérőként, és nagyon jó volt. Zarándoklatokra is jártunk, és az egyikünkből pap lesz másfél év múlva! Szinte hihetetlen, hogy együtt bérmálkoztunk, és hogy ugyanazon évben tértünk meg :D

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Elöljáróban - Párkapcsolat, szerelem, társkeresés - keresztényként

Hivatás- és méltóságtudatos öltözködés, smink 1. - Keresztény lányok, nők és a világi divat

Intimitás a keresztény kapcsolatban 6. - Eszközök a tisztaság megőrzéséhez