Hivatás- és méltóságtudatos öltözködés, smink 1. - Keresztény lányok, nők és a világi divat

Keresztény lányok, nők és a világi divat
Régi közhely az, hogy egy hithű keresztény lányt így lehet megismerni az öltözködéséről: XX(X)L-es pólót hord, zsákruhát vagy hosszú szoknyát, ami majdnem a földig ér, hozzá sarut, a haja hosszú, és a nyakában fából vagy tűzzománcból készült keresztet. Ha megnézzük, ez az öltözet tökéletesen eltakarja, de nem is túl vonzó benne. Legalább is vagyunk egy páran, akik nem akarunk jellegtelennek, nem nélkülinek tűnni, hiszen Isten nőnek teremtett bennünket. Ha az illető azonban szerzetesi hivatást kapott, az öltözéke teljesen összhangban van azzal, ami a célja. Nem vonzani a másik nemet. És ez így rögtön a helyén is van. De mi van, ha a hivatásunk családos? Nos, akkor nem a legmegfelelőbb sátorban járnunk. De azért túlzásokba sem szabad esni.
Én részemről tipikus példája voltam tini és fiatal felnőtt koromban annak, "hogy ne öltözzünk keresztény módon", mert az én ruháim a világi divatot tükrözték. Emlékszem, mennyit feszengtem egy-egy ruhámban, amit nem jól választottam meg a misére, ifjúsági találkozóra. Persze ehhez el kell mondanom, hogy kirakatrendező anyám bár meg van keresztelve, egyáltalán nem Egyházpárti, így aztán mivel eléggé nagy befolyással bírt öltözködésemre, sokszor kerültem emiatt kellemetlen helyzetbe. (A hibás én voltam, én hagytam...) Emlékszem pl. arra, hogy egyik barátnőm esküvőjén egész végig feszengtem, ugyanis hagytam, hogy anyám rábeszéljen egy bizonyos farmerszoknyára. (Persze most az is felmerülhetne, illik-e esküvőre farmerszoknyát felvenni... Bingó! Neeeeeeeeeeeem!) A szoknya hosszával még nem feltétlenül lett volna baj. Azzal viszont igen, hogy a fazonja szűk volt, s emiatt elöl-hátul fel volt sliccelve. Ha leültem a padba, összeszorítottam a combjaim, és állandóan  össze kellett húzogatnom a szoknyám két szárát, hogy ne látsszon ki a combom annyira, amennyire nem szeretném. Úgy kellett nekem, nem igaz? Vagy amikor lelkigyakorlatra fiatalasszonyként piros feszülős halásznadrágot és feszülős-virágmintás poliészter topot vettem föl...
Hát néha nem is szeretek ezekben az emlékekben fürdeni, mert annyira ciki így visszagondolva rá.
De azért volt remény számomra. Voltak a környezetemben olyanok, akik jószándékkal figyelmeztettek. Pl. egy keresztény ifjúsági találkozóra feszülős zöld poliészter pólót vittem magammal, V nyakú volt és a vállai kivágottak voltak (Hála az égnek, hogy nem hordok soha többé poliésztert... Most határozottan pamutpárti vagyok). Egyik nőismerősöm, akit kedveltem, de nem sokra becsültem öltözködését, megkérdezte: nem lehetett volna inkább egy nagy, rendes pólót felvennem? Így magamra irányítom a figyelmet. Persze ez akkor belül rosszul esett, még ha el is fogadtam, amit mondott. De amikor körbenéztem, és láttam tipikus példáját azoknak a zsákruhás lányoknak, akikről fentebb írtam, nem tudtam azt mondani, igen, én is úgy fogok öltözni.
Szerintem a szépség keresztény szempontból is fontos dolog. A nők pedig azért nők, hogy a szépséget, amit Istentől kaptak, sugározzák a világban. Persze itt nem arról van szó, hogy kihívóan kellene ezt tenni. De lehetséges csinosan öltözködni anélkül, hogy szexuális felhízást küldenék szét vele. Egy nőies nő nem takarja el a szépségét leplekkel, jelmezekkel, de nem is öltözik úgy, hogy másokat kísértésbe vigyen.
Csakhogy amikor egy keresztény lány, nő szembesül a divattal, ami a világot uralja, jogosan kérdi: hogy feleljek meg ennek a kettős mércének, hogy legyek csinos, de ne legyek szexi? Mert hát valljuk be, a divatos öltözködés lényeges eleme a szexualitás hangsúlyozása.
Egy egészen alapvető példája a most dívó ún. skinny jeans, vagyis a csőnaci, vagy testhez álló farmer. Irtó jól mutat természetesen azoknak, akiknek jól áll: a sovány, modell alkatú lányoknak. (És persze a divatos fiúk is hordják.... brrrrrrr.) És  teljesen kiadják a lábuk, combjuk, fenekük, csípőjük alakját. Ezzel azonban le is lövik a poént. Ha megmutatják már most, mi vár a ruha alatt, akkor mi ebben az élvezet, a titokzatosság? Merthogy az igazán vonzó nők mindig is azok voltak, akikben volt valami titokzatos, amitől a férfiak izgalomba jöttek, ami miatt vonzotta őket az, hogy megoldjanak egy rejtélyt. Olvassunk csak szépirodalmat és jó regényeket, s meglátjuk, mennyire vonzásban tartja a férfiszíveket a női titokzatosság. Régen épp emiatt "szexibb" volt az, ha valami takarásban van, mintha ki van takarva, közszemlére van téve.
Keleten is, ha megfigyeljük pl. a gésák öltözködését (divatos téma őket venni alapul, ha csábosak akarunk lenni), az volt a szexi, ha kivillantották a nyakszirtet, vagy elővillant a bokájuk, a csuklójuk (ez egyébként a koreai gisaengeknél is így volt...). A testük többi részét kimonó, azaz laza köntös fedi, obijuk eltakarja a derekukat, de a csípő vonalát kiemeli. És mai napig gyönyörűnek tartjuk őket művészi mintás köntösükben, nem? Persze egy keresztény lány ne vegyen alapul öltözködéséhez olyanokat, akik a szórakoztatóiparban dolgoznak... :D De azért ne vegyünk példát a viktoriánus módiról se. A viktoriánus időkben volt szokás ugyanis az asztallábakra harisnyát húzni. Miért? Mert nehogy a férfiakat a női lábra emlékeztesse és felizgassa. No, ettől az egyszerű szokástól azonban ha a férfiak nem is a nők lábára asszociáltak volna (akkoriban nem mutogatták a nők a lábukat, ezért volt szexi...), akkor a harisnya rögtön arra emlékeztette őket... Ilyen az, amikor valami a visszájára fordul. (Bevallom, nekem tetszik a viktoriánus kori öltözködés. Az azonban nem, ahogy jelmezesdit játszva visszahozzák az ún. loliták.)
Manapság persze a nagy bőrfelületek korszaka van. Kivillan a mell, a lábak, sokszor szinte teljes hosszúságban, a karok, a hát, vagy a derék a csípőig... Ezzel mindössze csak annyi a baj, hogy a titokzatosságnak rögtön lőttek, mihelyst az ember kidobja az alakját a húspiacra. Merthogy bizony, ez már a húsbolti kirakatok világa. Az a nő, aki így öltözik, az bizony azon nőtt fel, hogy el kell adnia magát. S hogy eladható legyen, tárgyiasítania kell saját magát. Azaz azt kell híresztelnie a ruhájával, hogy szexjátékszer. És ezt már írtam. Aki így öltözik, azt "professzionális" szinten - finoman szólva - örömlánynak szoktuk nevezni. Azaz a mai nő bizony prostituálttá alacsonyítja saját magát. Amit a ma asszonyai megengednek az öltözködésükkel, azt régen csak a színésznők és más feslett erkölcsű nőszemélyek tették. Hát hozzájuk akarunk mi hasonlítani? Valóban a prostituáltak, a kokottok, a kánkán lányok, a bárnők és kéjnők lennének a példaképeink?! Valóban jó dolog, hogy annyi celebnek hívott nő vetkőzik férfimagazinoknak? És vajon a férfiaknak is jó így? Vagy csak mi hisszük el, hogy értük tesszük?


Folytatása:
VIII. Hivatás- és méltóságtudatos öltözködés, smink 2. - Emberi méltóság

Előzménye:
VI. Önbizalom, helyes önszeretet, önnevelés 2. - Önbizalom, önszeretet, önnevelés


Megjegyzések

  1. Kedves Zsófi!

    Írtam egy hosszút, az elszállt. Nem baj, a lényege tömören:

    * nagyon jó a bejegyzés!
    * szerintem kevés fiatal lány tudja, a férfiak mennyivel vizuálisabbak, mint mi... és ez nagy hiba
    * házasság előtt: kísértői akarunk lenni a kedvesünknek vagy tiszta kedvese, jegyese?
    * nagy bók, ha a másiknak a testünk tetszik, de valljuk be, még nagyobb, ha a lelkünk...

    Ennyi a lényeg, ne haragudj a lakonizmusért, de már nem tudom mégegyszer úgy leírni :)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm!

    Nekem így röviden is sokat jelent! :-)

    VálaszTörlés
  3. Ó, proh dolor, miképpen Cicero mondaná. :-) Ez aztán a minőség... bár hogy lehet ennyit írni a ruhákról? A női nem tiszta rejtelem. :)

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm szépen!
    Egy heti munkám és az eddigi életem van benne. :-)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mércékről, szerelemről és szeretetről 2. - A szerelem természetrajza

Megismerkedni egy másik személyiséggel 2.

Önkielégítésről keresztény lányoknak 3. - Fegyvertár a küzdelemhez