Isten mindig felülmúl

Anyaéletem egyik legnehezebben megszokható része, hogy tervezek valamit, és legtöbbször nem úgy alakul. Mert KÖZBEJÖN VALAMI. Példának okáért vegyük a következő jelenetet. Az ember lánya már indulna, a család apraját-nagyját felnyalábolta, s épp nyitná az ajtót, amikor megcsapja orrát az ismerős illat... vagy inkább szag... És az ember már tudja, nem ússza meg. Itt muszáj lesz vetkőztetni, mosdatni, pelenkázni, öltöztetni. És csak ennyit legjobb esetben. Persze már olyan gyakorlott vagyok, hogy ez csak + 5 percet vesz igénybe. No igen. De általában csőstül jön a baj... Valamelyik gyereknek, vagy az aktuális frissen pelenkázottnak, vagy a másiknak eszébe jut valami. Vagy nekem, hogy a mobilom otthon maradt. Vagy a változatosság kedvéért minden óvintézkedés ellenére a macska szökik ki... És még azt mondják az otthon lévő édesanyák élete egyhangú... :-)
Szóval, ahhoz is hozzá kellett szoknom első lányom születése után, hogy szentmisére eljutni sem egy olyan dolog, ami biztonsággal kivitelezhető. No, ez a második lányommal is így lett.
Ott tartottam már nem régen, hogy csak azt éreztem, iszonytosan régen nem fordultam meg templomban, és már lassan megmondani se fogom tudni a gyóntatónak, ha kérdezi, mikor gyóntam utoljára. Pedig havi, két heti gyónáshoz szokott lelkemnek ez bizony igencsak hosszú idő.
Szerencsére a mi Istenünk nem olyan Valaki, aki könnyedén hátat fordít nekünk, ha nem leledzünk épp a kegyelem állapotában. Így én is - gyorsfohászaim közepette - éreztem az Úr jelenlétét életemben. És sokszor is kértem, erőért, türelemért - az utóbbit persze sok esetben azért, hogy megőrizzem a nyugalmam akkor is, amikor Cicuka kezdi nagyon feszegetni a határokat. És hiába tudom, hogy abban a korban van... az idegek nincsenek akkor se kötélből...
Ennek a hétnek fénylő kezdete volt, hogy a gyerekeket férjemre, Bikficre, hagytam, s én a gyóntatószék felé vettem az irányt. És mikor kijötten onnan, s egy jó gyakorlat szerint azonnal el is végeztem az elégtételt, már a mosoly a szájam szögletében annak az örömnek szólt, amelyet előre ízlelgettem: nemsokára ÁLDOZNI FOGOK!!! Igen, nemsokára magamhoz vehetem az Oltáriszentségben Jézust! Az Ő szentséges testét...
És mára cudar egy időjárás kerekedett. Ilyen napokon, amikor a sűvítő szél kergeti a városnyi esőfelhőket, még kidugni sincs kedvem az orrom hegyét. Brrrrrrrrrrrrr.
De tudtam, menni kell. Cicuka nagyszülőknél. Hazafelé nem szokott összejönni, hogy misére menjünk. különösen sok csomaggal nem... Akkor marad a délelőtti mise. És nincs mese, bele kell húzni, mert a késés veszélye a rendelkezésre álló idő és a teljesítendő feladatok relációjában igencsak fennáll. Sietek. Igyekszem nem idegeskedni. Mikor elkezdődik a mise, akkor tudok elindulni. Sietni kell, legalább evangéliumra érjünk oda! Gyalogolok. Hihetetlen tempóban, eső és szél ellen. Oda kell érni!
Itt jegyezzük meg. Nem szeretek miséről késni. Lehetőleg időben, és előtte szeretek odaérni. Igen, drága papok tanították ezt, és ültették el bennem. A mise szent idő.
Már lemondok magamban fájó szívvel arról, hogy én ma áldozni fogok. Nem akarok bosszankodni. Ez a lelkiállapot nem illik a mai naphoz. A vasárnaphoz. A húsvéti öröm heti ünnepéhez.
És mikor a babakocsit begördítem a templom bejáratán, az angyalok hangján cseng: Alleluja! Pont az evangélum előtt értünk oda. Tíz perce kezdődött a mise, és én ott lehettem, és bepárásodott szemüvegemen át láthattam ill. nem láthattam, ahogy a pap a tömjén füstjével meglegyinti a Szentírást.
Már ennyi elég lett volna örvendező szívemnek. De mindig úgy van, hogy Isten mérték nélkül adja magát. Felülmúl minden képzeletet! Mert a mise bizony a régebbi liturgia szerint zajlott - ezt a tömjénezésen kívül abból is megállapíthattam, hogy az átváltoztatás szövegében a "kiontatik" előtt nem a "mindenkiért", hanem a "sokakért" változat szerepelt. És legnagyobb meglepetésemre az áldoztatósorba lépve arra lettem figyelmes, hogy bizony KÉT SZÍN alatt folyik az áldoztatás! Nagy öröm fogott el a váratlan kegyelem eme csodálatos özönétől. Nem is gondoltam ilyesmire. És Isten mindig többet ad. Fölülmúl. Még a legszebb elképzelésünket is.
Mikor helyemre mentem, nem tudtam másra gondolni, csak erre: íme, az ember sok-sok bűn után átadja magát, tesz egy kis lépést Isten felé. És Isten ezt oly bőségesen és túláradóan jutalmazza! Mennyivel többet nyújt magából, mint amennyit tőlünk kap!

"Ízleld és lásd, hogy jó az Úr!
Ó, ízleld és lásd, hogy az Úr jó!
Boldog ember az, ki benne bízik,
Boldog ember az, ki benne bízik!"

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Elöljáróban - Párkapcsolat, szerelem, társkeresés - keresztényként

Hivatás- és méltóságtudatos öltözködés, smink 1. - Keresztény lányok, nők és a világi divat

Intimitás a keresztény kapcsolatban 6. - Eszközök a tisztaság megőrzéséhez