Születés történet - 1. rész

"Tudjuk, hogy az Istent szeretőknek minden a javukra válik, azoknak, akik az ő végzése értelmében meghívást kaptak, hogy szentek legyenek." (Róm 8,28)

Egy csodálatos történet következik most, kedves Olvasóm. Egy hálaadás. Egy tanúságtétel. A harmadik kisbabám születésének története. Egy nagy megtapasztalásé. Annak a megtapasztalásáé, hogy azt kell elvennünk Isten kezéből jó szívvel, amit Ő ad nekünk.

A történet valahol ott kezdődik, hogy volt bennem az előző két szülésem után egy mérhetetlen nagy vágyakozás: vágyakozás arra, hogy bár eddig császármetszéssel jöttek világra gyermekeim, a harmadik természetes úton szülessen meg. Ez a vágyam az előző gyermekemnél is megvolt. Nem adatott meg. De a vágyam azután, hogy megtapasztaljam a természetes szülést, nem csökkent. Nem értettem és nem tudtam - azon kívül, hogy így alakult - miért volt szükség a második császárra. Bár az elsőről tudtam, hogy életmentő volt. Csak azt tudtam, a kórházi protokoll megkötötte az orvosom kezét, és azért kellett úgy lennie. Az orvosom persze elmondta, hogy Huncutka nagy súlyú volt, hogy az előző szülésem sem indult be rendesen és feltehetően ez se, mert 4 nappal a kiírt időpont után jártunk. Bár aznap jó fájásaim voltak, már ki voltam írva császárra, a szülést "meg kellett ejteni". És hogy láthattam a babám, és pufók arcára puszit adhattam a műtét közben, számomra nagyon sokat jelentett.
Már ez is több volt ugyanis ahhoz képest, ami az előző alkalommal történt: a sürgős helyzet miatt teljes altatásban műtöttek. Életem egyik legszomorúbb pillanata volt az, amikor felébredve megláttam a családom üdvözült mosolyú arcát, és boldogan mesélték nekem, milyen gyönyörű kislányom van - és mindegyikük előbb látta őt, mint én, az édesanyja. De amint behozták őt nekem, tudtam, hogy nem késtünk le semmiről. És végül hamar behoztuk a lemaradást. :D

Az első idők orvoskereséssel zajlottak. Az előző orvosom kórházi munkáján kívül csak magánpraxisra váltott. A kórházban nem volt terhesgondozás. Én meg ugye az SZTK-hoz tartozom területileg. Azzal tisztában voltam, a kizárólag magánpraxist nem tudjuk megengedni. Így elkezdtem orvos neveket felhajtani az ismerősök és barátnők közt. Akadt egy az SZTK-ból, de ott épp változások álltak be, 2 hétig nem lehetett időpontot kapni, így egy másik kórházban dolgozó doktornő mellett döntöttem. Ez a doktornő nagyon kedves volt velem, ám közölte, hogy nem lehet szó arról, hogy anélkül lásson el, hogy néha a magánrendelőjében is fogadjon. (A területileg hozzá tartozó betegek ugyanis előnyt kell élvezzenek nála, ami érthető.) Ezzel nem volt semmi bajom. Azt ugyan tapasztaltam, hogy kedvessége ellenére a doktornő nagyon túlterhelt volt. És mivel én a nőkkel mindig empatikusabb tudok lenni, ezért igyekeztem őt nem terhelni. Csak ezzel meg ugye az sérült, hogy velem megfelelően foglalkozzanak...
És ami kiderült, ez a doktornő lehetségesnek tartotta azt is, hogy természetes úton szüljek. Ennek megfelelően diétára fogott, hogy feleslegesen ne növeljem rossz étkezéssel a baba súlyát. Amikor azonban eljött az első magánrendelési időpont, egy nagy problémával álltam szemben: a doktornő nagyon népszerű volt. Aznap épp szülésről sietett a pácienseihez, és 2 órás csúszásban volt. Este volt, a gyerekekre édesanyám vigyázott, de el kellett rendes időben mennie és tudtam: nem tudom megoldani, hogy 2 óra múlva ott legyek. Nagyon elszontyolodtam. És úgy éreztem, ha ez már most ilyen nehéz, mi lesz később...

Azt valahogy elsőre megéreztem, ez a várandósság a nehezebbik utakról fognak szólni. Arról, hogy nem lesz egyszerű dolgom. És igyekeztem átgondolni a dolgot és jól dönteni. Ha akkor a doktornőnél maradok, akkor talán másképp alakul egy s más. De másképp döntöttem. A családomnak és nekem - azért, hogy mindent ellássak - kiszámíthatóbb rendszerre volt szüksége. Ezért mégis az SZTK mellett döntöttem. Mert az SZTK-hoz közel laknak anyósomék, és könnyebben meg tudtam oldani a gyerekfelügyeletet, amíg a nőgyógyászhoz jártam. A gyereket magammal vinni nem tartottam jó ötletnek, mert nagyon unalmas az ilyesmi egy kicsi lánynak... és akkor a kicsi lányok előbb utóbb érthető módon rendetlenkedni kezdenek, hogy szórakoztassák magukat...
Hogy milyen volt a fogadtatásom az SZTK-ban, már leírtam itt. Aztán a folytatás sem volt sokkal jobb egy darabig. Mert egy fiatal sztárnőgyógyászhoz kerültem. Igen, ahhoz, aki ismét nagyon népszerű volt, és nagyon nehezen kapott hozzá az ember időpontot. Hogy miért mentem hozzá? Mert jókat hallottam róla, és mert telefonban kedves volt. Mondta, elvállalni nem tud, mert sok a terminusa májusra, de annak nem volt ellenére, hogy elmenjek hozzá terhesgondozásra. Aztán a telefonhoz képest élőben nagy csalódás volt. Tehettem én róla, hogy épp az utolsó időpontokra kaptam előjegyzést? Ám ő akkor már szinte dobta ki az embereket. Engem is. És minden egyes alkalommal éreztette velem: nincs rám ideje. Mintha azt mondta volna: "mikor fogod fel már végre: keress mást, ne engem fárassz!".
Egyszer aztán elmulasztottam időpontot kérni vizsgálatra. Az UH-n közölte velem, hogy kellett volna kérjek, mert amúgy április közepéig nem fogok kapni. Nos, május elejéig nem kaptam, ami pedig a szülés időpontja előtt nem sokkal volt... Úgy, hogy két héttel későbbre kellett volna tőle beutaló...
Akkor nyeltem megint egy nagyot és lemondtam arról, hogy ismét csak egy orvoshoz járjak. Kértem egy másik orvoshoz időpontot. És ő volt az első, akiről pozitívan tudok nyilatkozni. Egy alapos, lelkiismeretes fazon - a maga módján.

Szóval, a várandósságom ezekkel a nehézségekkel telt el. Természetesen a doktornő után a természetes szülés kérdését félre kellett tennem más problémák megoldása miatt. Amikor pedig ismét elővettem, már eléggé a finisben jártam.

folyt. köv.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Elöljáróban - Párkapcsolat, szerelem, társkeresés - keresztényként

Hivatás- és méltóságtudatos öltözködés, smink 1. - Keresztény lányok, nők és a világi divat

Intimitás a keresztény kapcsolatban 6. - Eszközök a tisztaság megőrzéséhez