Ami Istenhez kapcsol

Mostanság szinte kizárólag a lányaimnak énekelek. Altatót, különböző gyerekdalokat, és bánat elleni gyógyírt. Szerencsém van. Sok jó dalt szeretnek. Cicukám altalójának nincs nagy palettája. Általában 2-3 (vagy inkább 2-4) dal közül szokott kérni. A nagy kedvenc a Kaláka egyik megzenésített Weöres Sándor verse, a Nyári este.

Árnyak sora ül a réten.
Nyáj zsong be a faluvégen.
Zúg-dong sűrű raj a fákon. 
Békák dala kel az árkon.


Bim-bam! torony üregében
érc-hang pihen el az éjben.


Csillag süt a szeder-ágra.
Lassan jön a pásztor álma.
Rezgő-fű a feje alja.
Nyár-éj ege betakarja.

Bim-bam! torony üregében

érc-hang pihen el az éjben.

Nekem erről mindig egy létező idill jut eszembe. Alsópetény. Apám háza. Nyár, éjszaka, tücsökmuzsika. A pillék és szúnyogok a lámpaoszlop fényében tolonganak. A békák kuruttyolnak, a ház melletti árokból fölkapaszkodik a hangjuk az emeleti szobába, ahol éppen alszik a család. A gyerek szuszog, a férj fordul - nyikordul az ágy fája. Én az ablak előtt állok. Osonó macskákat, alvó virágos kertet, háztetőket szemlélek. Szemközt a domb tetején magasodik a templom, szépen kivilágítva. Felette ezüstfehéren világítja keresztül a sötétkék eget a hold kerek képe. Ahányszor éneklem ezt a dalt, ez jut eszembe.

A másik két kedvenc a következő: a "három cickomot énekelj", és a "pásztorosat". A "három cickom" természetesen háromszor a Cickom, Cickom... kezdetű dal, utána kiegészítésül a Kiskece lányommal, végtelenített változatban. Ez úgy adódott, hogy a Cickom, Cickom egy pörgősebb ritmusú dal, nehezebben lehet elaludni rajta. A Kiskece lányom viszont szépen elringat, ezért kombináltam a kettőt. A "pásztoros" pedig a Mennyből az angyalnak a fedőneve. Karácsonyi és előtti időben ezzel altattam, hogy hangoljam az ünnepre.

Ha pedig vigasztalom őket egy esés vagy más baj után, Sillye Jenő Kicsi dalát szoktam dúdolni. Cicuka már annyira megszerette, hogy ő szokta énekelni a húgának, ha az sír.

Nincsen most már semmi baj,

letörlöm könnyeim.

Elűzte egy kicsi dal

bánatos perceim.

Köszönöm, Uram, köszönöm,

hogy visszaadtad örömöm.

Szivárvány száll az égre fel,

napfény az arcomon.

A kismadár is énekel,

boldogan hallgatom.

Köszönöm, Uram, köszönöm,

hogy visszaadtad örömöm.

Köszönöm, Uram, köszönöm,

hogy van még bánatom, és örömöm.

Napközben is sokszor kéri Cicuka, hogy énekeljek valamit. Így énekhanom edzésben van. De már egyáltalán nem szoktam énekelni házimunka közben. Igaz, talán kimerülök a gyerekdalokban, vagy csak ritkán van olyan igazán virágos jó kedvem, amikor magam vagyok.

Régen nem így volt. Ha bánatom volt, vagy örömöm, ha mentem az utcán, vagy otthon tettem a dolgom, mindig nóta volt ajkamon. És miért is ne lett volna. Általános iskola óta énekkarban, 14 éves korom óta gitáros énekkarban is énekeltem. A Sárga könyvben (Áldjad én lelkem...) jelölgettem, melyik dalokat ismerem. És bárhová utaztam, az nem maradhatott otthon.

R. G., a rajztanárom, ahányszor találkoztunk az érettségim után, annyiszor visszaemlegetett egy emlékezetes esetet, ami nagyon teszett neki. Szepezden volt a rajztábor. Én éreztem, torkom kezd begyulladni, a fejem lüktetett, az orrom kezdett vörösödni a papírzsepkendők dörzsölésétől. Édesanyám mindig úgy mondta, az ember betegségei lelki eredetűek. Én ebben akkor szilárdan hittem. Akkor még nem tudtam mi az pozitív beállítódás, agykontrol, önszuggesztió. Ha tudtam volna amit most, nem olyan indíttatással csinálom mindezt, mint akkor. Most hiszem, a betegségek nem csak lelki állapotunk szomatizálódása, mert ha lehet ártatlanul szenvedni, akkor kell legyen olyan betegség is, amit azért kapunk Istentől, hogy a szenvedés által lelkünk megtisztuljon, vagy az Ő jósága megnyílvánuljon rajtunk. Mivel akkor még ezzel nem voltam tisztában, azért elkezdtem énekelni, hogy a lelkemet Istenhez emelve feltöltsem, ellenállóbbá tegyem. Magamra zártam a szobánk ajtaját, és elkezdtem a Sárga könyves kedvenceimet fellapozni. Az éneklés mindig segített. Megnyugtatott. Hittem, az énekem imádság.

A tanárom elment a nyitott ablak alatt és megkérdezte:

- Zsófka, te most mit csinálsz?

- Kiéneklem magamból a betegséget. - feleltem kissé zavartan. 

A tanáromnak nagyon tetszett ez a dolog. Azóta is dédelgeti rólam ezt a képet.

Manapság pedig megdöbbenek, mennyire ritkán dúdolok ilyen dicsőítő énekeket. Pedig egy Isten-élményem is ehhez kapcsolódik. Az Örökkévalóság megtapasztalása, a mennyei közösség egysége az Istent dicsőítő énekben.

Tegnap főzés közben valahogy mégis kiszakadt a szívemből néhány ének. Még gondoltam is arra szorongva, hogy vékonyak a falak, a szomszéd egész biztosan hallani fogja. Ám ekkor David Wilkerson nagyapja jutott az eszembe, aki jó hangosan megénekeltette a híveket a templomban, úgy hogy végre a szomszédos ház lakói is telibe hallották, s egy gazdag házaspár ekkor győződött meg róla, hogy egy ilyen élő közösségnek érdemes adakozni...

Hihetetlen jó érzés volt ismét dicsőítő dalokat énekelni hangosan munka közben. Felemelt, boldogság töltött el. És ami még jobb volt, mikor ledőltem Cicukával és Huncutkával egy kis délutáni alvásra, csodálatos álmot láttam. A végén gyönyörű zenére táncoltam, s akkor elragadtattam. Hová? Fölfelé, egészen a hetedik mennyig... És miközben egyre gyorsabban emelkedtem fölfelé Istenhez, boldogság töltött el, a lelkem már előre ízlelgette az elkövetkező találkozást. Persze, mielőtt megtörtént volna a nagy esemény, fölébredtem. Hát nem volt egy gyönyörű álom? És gyönyörű ajándék Istentől...

Itt az idő hogy visszatérjek énekes önmagamhoz, hogy ki ne fogyjon ajkamról a dicsőítés.

Hiszen személyes jelmondatom is ez:

"Mert irgalmad többet ér, mint az élet, hadd magasztaljon ezért ajkam."

Szívem telve van Veled,
Drága Jézus, hű megváltóm,
Hálát érzek mindazért,
Mit értem tettél, drága Jézus,
Hogy elhívtál és befogadtál
nincsen más otthonom.
Karod óv és átölel.
Nálad van lakhelyem
Jöjj közel hát, és ölelj most át:
Szükségem van Rád,
Szükségem van Rád,
Szükségem van Rád!
/Craig Musseau, Harkai Nóra/

Küldetés

Fényhordozó lettem,
Az Úr tölti be lelkem,
S megszentel Ő engem.

Nincs már mitől félnem,
Ő irányítja léptem,
Benne van reményem,
Életem kezében.

Az Úr tölti be lelkem,
Fényhordozó lettem,
S megszentel Ő engem.

Nincs már mitől félnem,
Életem kezében.
Benne van reményem
S Ő irányítja léptem.

/Ez egy saját dalszöveg. Kántor Ádám szerzte hozzá a zenét. Az Újpest-kertvárosi templom énekkara mai napig is szokta néha énekelni ezt az áldozásra szánt éneket. :-)/