„Isten a fazekak és serpenyők között jár-kel.”

Kedves Olvasóm! Az Intimitás a keresztény kapcsolatban 6. - Eszközök a tisztaság megőrzéséhez c. rész kapcsán írt bloebb egy megjegyzést, amire úgy éreztem válaszolnom kell. Olvasd el kérlek, a tartalmát és a választ, ha teljesen képben szeretnél lenni. Mert ide most nem szeretném bemásolni. Csak tartalmilag idézem. bloebb az Egyház köréhez tartozó, keresztény személyiségek véleményével szembesített engem az önkielégítés tárgykörében. Ezek a személyek sokak szemében mérvadóak, ezt elismerem (Dr. Dobson, Varga Péter). De véleményük mégsem állja meg a helyét, mert nincs összhangban a keresztény tanítással. Számomra pedig ez a legnagyobb mérce. Ugyan bloebb nek válaszoltam, mégis, további vitákat nem szeretnék lebonyolítani, ha az derülne ki, hogy nem vagyunk egy véleményen abban, hogy az Egyház tanítását elfogadjuk, vagy sem. Számomra ugyanis ez nem képezheti vita tárgyát. Egyszer már leírtam , hogy mindenképp első sorban keresztény hallgatóság fülének szánom ezt a sorozatot. Meg...

Huh. Végre ehhez a témához is eljutottunk. Azt hiszem, alaposan kiveséztük az önátadás testi oldalát. Mégis, lenne még egy megjegyzésem még az előző részhez : a második tisztaság visszanyerése a szabad akarat visszanyeréséhez is fontos. Házasságot kötni csak szabad akaratú elhatározással szabad(na). Ha a döntési szabadságomat épp befolyásolja valami (pl. útban van a baba, vagy szexuálisan kötődöm az illetőhöz), akkor már nehéz szabad döntést hozni, és a legtöbb olyan döntést, amit nem szabad akaratunkból tettünk, meg szoktuk bánni, és fel szoktunk ellene lázadni. A szentségi házasság létrejöttének is az az egyik alapja, hogy szabad akarat birtokában döntsünk. (Pont emiatt később kimondható az, hogy a szentségi házasság nem jött létre, ha valamilyen olyan tényező játszik közre, mint amilyen a "nem szabadon döntöttem".) Most pedig következzék az, hogyan élhetjük meg a mindennapjainkban az önátadási vágyunkat. Milyen csatornákat tudunk neki találni? Milyen eszköz áll rendelke...

Mint már egyszer említettem, a tisztaság testi-lelki értelemben vett abszolút jó. Olyan dolog, amit Isten azért kér tőlünk mert szeret minket, és tudja, mi a legjobb nekünk. És mivel abszolút érték, ezért nem szűnik meg akkor sem annak lenni, ha mégis elveszítjük azt. Attól még az marad. (Nem függ attól, kitágítjuk-e a lelkiismeretünket, vagy hogy korrumpáljuk a tudatunkat.) Mint írtam, ugyan fizikálisan nem vissza nyerhető az érintetlenség (ami meg műtéti úton elérhető, az a megcsúfolása az egésznek), de lelki jó szempontjából mégis ismét a miénk lehet, ha készek vagyunk a jó elveket nem feladni és síkra szállni érte. A kegyelem ismét megkapható Istentől. És Ő kész adni áldását azoknak, akik az Ő útjain akarnak járni. Nagyon sok oka lehet annak, hogy egy pár eljut odáig, hogy a második tisztaság útját választja. Természetesen vannak olyan párok, akik fontosnak tartott elsődleges tisztaságukban elbuktak - mert óvatlanok voltak, vagy mert játszottak a tűzzel - és így a másodlagos ...

Mielőtt folytatnám a testi intimitás témáját, hadd szögezzek le ehhez a bejegyzéshez egy nagyon fontos dolgot. A tisztaság őrzése abszolút alapérték. Ez azt jelenti, hogy soha nem szűnik meg érték lenni, és soha nem késő elkezdeni. Azok, akik ráléptek erre az útra elég korán, és tudatosan igyekeznek véghez vinni legjobb tudásuk szerint, nagy lelki és testi jót választanak maguknak, és erős, szilárd alapra építik a kapcsolatukat. Ha a házasságra való készületet ugyanis úgy példázzuk, mint egy ház építését, akkor a szexualitás benne a tető, az, ami az egészet befedi, a legutolsónak ráépülő elem, de egyben fontos a házasság idő(járás) elleni védelmében. Ha valaki azonban a házasságát a szexualitásra alapozza, úgy tesz, mint az az ember, aki a tetőt építi fel legelőbb és arra építi fel a házat. A szexualitás maga - mivel nincs a helyén - nem is fogja megtartani a falakat. A ház ingatag lesz, és lakhatatlan. Egy jó házassághoz szilárd, mélyen a földbe ásott alap kell, ami akkor is megtar...

Apróságokból jelentős dolgok lesznek Annak a párnak, aki eltökélte, hogy a tisztaság útján fog járni, nagyon sok akarati döntésre, higgadtságra és lemondásra lesz szüksége terve megvalósításában. Isten azonban a jó elhatározás miatt segíteni fogja majd a párt. Ám ne higgye azt senki, hogy az egész kapcsolatot megmérgezi ez az áldozat. Egyrészt az, amiért vagy akiért áldozato(ka)t hozunk, sokkal értékesebbé válik számunkra. És ez egyre inkább fokozódik, minél többször kell hősiesnek lennünk a másikért. Sőt, Isten kegyelmének köszönhetően lesznek olyan rövidebb-hosszabb időszakok, amikor egyáltalán nem érezzük majd gyötrőnek lemondásunkat. Sőt! Könnyűnek és örömtelinek fogjuk találni. Főleg azért, mert a testiség nem kiélése lehetővé teszi az önátadás vágyának, hogy más csatornákat találjon, ezzel a kapcsolat lelki oldalát gazdagítva, mélyítve, építve. (Hogy hogyan, arról majd lesz még szó később.) Ami igazán nagy kárpótlás fáradtságunkért, tekintve azt, hogy később ez az, ami miatt a t...

Meddig mehetünk el? Amíg én is benne voltam a párkapcsolataimban, addig nekem is ez volt a legnagyobb kérdésem, és nekem is rá kellett jönnöm arra, hogy nem véletlenül mondják azt a/z (gyóntató) atyák, hogy már maga a kérdés is rosszul van feltéve. Merthogy a válasz az egyszerűen: rossz irányba egy lépést sem! Nem lehet méricskélni igazán, hogy eddig meg eddig, mert minden pár számára máshol húzható meg a határ, amit maguknak kell meghúzniuk. Ha nagyon szigorúan vesszük, magára arra se lenne joga a párnak, aki nincs még a házasság szentségében, hogy kézen fogva járjon, mert a kézfogás az összetartozás jele, s az a házasságban válik teljes mértékben bizonyossá és valósággá. Úgyhogy próbáljuk meg a növekvő hormonfelhőben és a növekvő - egyébként jó és helyénvaló - önátadási vágyban használni a fejünket, és nagyon hamar meghúzni a meddig megyünk el konkrétan határt. Azért egy objektív lelki tükör mégis létezik, hogy valamelyest könnyítsek mindenkinek konkretizálni a mit szabad és mit ne...

Mielőtt rátérnénk a tárgyra, szeretném, ha újra olvasnád, Kedves Olvasóm, egy régebbi bejegyzésemet a keresztény kapcsolatokról, a Nehéz vállalkozás, de megéri címűt. Mert ebben a szellemiségben lesz továbbra is szó a testi önátadásról, vagyis a kapcsolat szexusáról. Az az alap, amire építkezek, és szeretném, ha ezt újból az emlékezetünkbe idéznénk. Tehát a szexualitás Isten terve szerint a házasságban van a helyén, és amikor nem a helyén van, akkor az rossz számunkra: bűnt követünk el vele, magunk, a másik és Isten szeretete ellen is. Az előző bejegyzésben írtak alapján megfogalmazva: a teljes testi-lelki önátadás csak akkor jöhet létre igaz, valós és megfelelő, azaz biztonságos légkörben, ha a két fél egymásnak elköteleződött egy életre. Így nem sebez, hanem még jobban összekapcsol. Minden egyéb esetben hazugság és (ön)becsapás. Gondoljunk csak bele. Testünk, akárcsak lelkünk tulajdonképpen ajándék a másik számára. Ha odaadom magam valakinek, akkor nem vehetem csak úgy vissza magam...

Az önátadás vágya bennünk sokkal mélyebb, elemibb és lényegünket érintőbb, mint sem azt gondolnánk. Nem csak az önmegvalósítás, a "kimondom magam" fontos, hanem az, hogy ez a kijelentés egy másiknak szóljon, személyesen. Hadd idézzem költőnket, Ady Endré t, aki ezt az égető elemi vágyat így írta le Sem utódja, sem boldog őse... kezdetű versében: Vagyok, mint minden ember: fenség, Észak-fok, titok, idegenség, Lidérces messze fény, Lidérces messze fény. De jaj, nem tudok így maradni, Szeretném magam megmutatni, Hogy látva lássanak,  Hogy látva lássanak. Ezért minden: önkínzás, ének: Szeretném, hogyha szeretnének, S lennék valakié, Lennék valakié. A vers ritmusa és szépsége mellett hátpihe borzolóan igaz az, amit Ady ír, ami mindannyiunk sajátja: az, hogy szeretnénk, ha szeretnének, és ha mi is szerethetnénk. Igen, nem csak az a fontos, hogy mi a szeretet tárgyává - szeretett személlyé - váljunk, bár sokszor csak úgy tűnik nekünk, hiszen először önmagunkra szer...