„Isten a fazekak és serpenyők között jár-kel.”

A sorozatom kapcsán írtam már arról, milyen a helyes önszeretet és miért van rá szükség. Ám az önbizalmat és a helyes önszeretetet kialakítani rendkívül nehéz, főleg, ha te is - mint én - önmarcangoló személyiség vagy alapból, vagy "csak" serdülsz épp... Amikor én jártam a serdüléskor abban a cipőben, hogy nem tudtam nem utálni magam, akkor ajánlottak nekem a környezetemben lévő  keresztény körökben olyan könyveket, amelyek segítik az embert abban: elfogadja magát olyannak, amilyen. Egyik kedvencem ezek közül az írások közül  Mácz István: Örülj velem! c. könyve. Kis szösszenetekből áll össze. Szét lehet osztani tehát, és minden nap elolvasni egy-egy dolgot, ami miatt örömünk telhet magunkban, a világban, az emberekben. Az én lelkemnek nagyon jót tett. És kezdtem megszeretni az orromat is, pedig azt akkor nagyon utáltam magamban. :D Az öröm, a lélekből jövő nevetés - és épp ezért a humor is - igazi gyógyir minden embernek, aki túlzásba viszi az önmagába fordulást, a gőgöt, ...

Amikor megpillantottam a Katolikus hitvédelem és megújulás honlapján a cikket melynek címe Jótanács feleségeknek: hagyjátok abba az imádkozást még nem tudtam, mibe nyúlok bele. Valahogy rögtön tudtam, itt a férjért (főleg ha nem hívő) mondott imákról lehet szó, és annyira radikális volt a címe, hogy azonnal el kellett olvasnom. Nem, nem prédikáció volt, amit egy jó humorú, és teológiai tudású pap mondott el, és jelent meg írásban is, hanem tanúság tétel. Egy keresztény asszonyé, Lysa TerKeursté. :D Az alaphelyzet egy számomra nagyon is ismerős kép. Szerintem vagyunk itt egy páran feleségek, akik abszolút tudjuk, miről beszél nőtársunk. :D " Dühös voltam, sértődött, megbántva éreztem magam. Egyfolytában ezen rágódtam, ahogy kezembe vettem a bibliámat, hogy valami áhítatszerűséget végezzek. [...] Becsuktam a bibliát, s eldöntöttem, hogy hatékonyabb lesz, ha inkább imádkozom. Ez olyan kegyes dolog. És annak is éreztem magam, ahogy soroltam Istennek, mi mindent kéne megváltoztat...