Megható lekvárfőzés


Most olyan poszt következik, Kedves Olvasóm, ami méltó a blog címéhez. Isten és a fazekak...

Évek óta tervezgetem, hogy valamikor meg kellene tanulni lekvárt eltenni. Mert hát bizony azok, akik családunkban most még ellátnak lekvárral - most épp anyósom, de régen a nagymamám -, nem lesznek örökké... 
Nem mintha olyan nagyon nehéznek éreztem volna. Elvégre nem egyszer kuksoltam ott nagymamám mellett a konyhában, és néztem, hogyan keveri a bugyogó epret, barackot... Szóval azért elképzelésem volt, hogyan lássak neki.
Ebben az évben szóltam férjemnek, hogy most már tényleg meg kéne lépni, hogy készítünk idehaza lekvárt. Főleg, hogy idén az a rém fenyeget, hogy anyósom lehet, hogy nem tesz el baracklekvárt. Tragédia!
Mindkettőnknek lökést jelentett, amikor mostohaanyám a szemünk láttára készített el jó pár üveg kiváló barack dzsemet. Látta férjem is, milyen egyszerű és gyors most már az eljárás. Mikor nagyanyám készítette, akkor ő speciális befőzőcukrot tett hozzá, és már az is rövidített a főzési időn. Nemannyiramostohaanyám meg egyenesen 5 perc alatt kész volt vele (forrástól számítva) az új lekváradalék technikáknak hála. 
Szóval, tegnap előtt mire hazaértem az orvostól, egy kis meglepetés várt a konyhapulton. 5 kiló szilva, 6 helyes kis üveg, a szükséges csodaadalék és cukor. Persze lehet, más asszonyka a képébe vágja az ilyen ajándékot a férjének, de én tényleg nagyon örültem neki. Ezzel egyszersmind fel is lett dobva a labda: no, tessék, itt van minden, láss hozzá. 
Még egy utolsó mostohaanyámmal folytatott konzultációval gazdagabban - amikor is további szuper tippeket is kaptam tőle -, nekiláttam alaposan kitisztítani az üvegeket, utána a nap folyamán, ahogy időm engedte, feldolgozni a mérhetetlen mennyiségű szilvahalmot. 
Mikor már takaros kis kockákban állt a gyümölcs, elővettem a főzőfazekat, és zsupsz bele a gyümölcsöt, cukrot, pektin-csoda-adalékot. Amikor elkezdtem a recept szerint nagy lángon főzni a szilvát, először kissé megijedtem az égetett cukor illattól. Azt hittem, le fog kapni az egész. De szerencsére a sok forgatás keverés mellett, ilyen nem történt. Először elég ideges voltam. Mert még a darabos gyümölcsben nem láttam azt a lekvárállagot, amire emlékeztem. 
Aztán ahogy szépen esett össze a gyümölcs, a lé meg kezdte ellepni, én is megnyugodtam. Kezdett úrrá lenni rajtam valamiféle csendes, de nagyon boldog hálaérzet. Hálát adtam Istennek, amiért lekvárt főzhetek! Kész röhej. :-))) De tényleg, a régi idők emlékeivel létesített kapcsolat annyira jól esett.
Mikor pedig már a fenti kép szerint álltak a lekvárok, nagyon büszke voltam magamra. Férjem nem különben. Lemeózta. Jó lett. :-)

Megjegyzések

  1. Nagyon örülök, hogy újra írsz! Hurrá!!
    Milyen szépen sorakoznak az üvegeid, gratulálok!
    Az én mamám ínycsiklandozó eper- és szederlekvárokat készített. Ő nem tett bele sűrítőt, azt mondta, nem kellett. Hihetetlenül finomak lettek. Majd én is ki szeretném próbálni. :))

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Elöljáróban - Párkapcsolat, szerelem, társkeresés - keresztényként

Hivatás- és méltóságtudatos öltözködés, smink 1. - Keresztény lányok, nők és a világi divat

Megismerkedni egy másik személyiséggel 2.