Te Deum

Múlt héten volt a tanévet lezáró Te Deum a templomban. Mivel egész érdekes tanévet zártunk mi is, gondoltam, írok egy kicsit arról, mi minden miatt nem szoktam írni mostanság. :-)

Kezdem azzal, hogy a háromgyerekes léthez adaptálódni egyáltalán nem volt könnyű és zökkenőmentes feladat számunkra. A figyelmi megosztódások, a különböző gyermeki és szülői (felnőtt) igények összehangolása, az otthoni teendők ellátása mind egy-egy igazi kihívás volt, amihez fel kellett nőni és kreatív, új megoldásokat kellett találni. Mostanra elmondhatjuk, kezdünk belerázódni. :-)

A gyermekvállalással akadt még egy kis bökkenő. Mivel nem iratkoztam be aktív félévre harmadik alkalommal, az iskola megszüntette a hallgatói jogviszonyomat. Valahogy volt bennem akkoriban egy hang, hogy ha Isten bezár egy ajtót, valahol ablakot nyit. Így is lett. Felajánlottak nekem egy hitoktatói állást abban a templomban, ahová néhány éve járunk. Heti egy órát összesen (baba mellett nem volt megterhelő), és a saját gyerekeimet és társaikat, vagyis ovisokat kellett tanítanom. Nagyon jó volt a váltás. És a hitoktatói közösségről, a plébánosom nagylelkűségéről és a kedvességről, amiben telt az évem, csak szuperlatívuszokban tudnék beszélni. Nagyon hamar megszerettem kis tanítványaimat, és hamar rátaláltam azokra a formákra és keretekre, amik közt a legjobbat tudom nekik nyújtani. Élmény volt ezekkel a kis nagy személyiségekkel. :-)))
Azért nem adtam fel. Folytatni fogom a tanulmányaimat, de most egy kicsit szusszanok.

Be kell valljam, nagyon hiányzik a blog. Az, hogy megint nyugodtan le tudjak ülni a gép elé, és ne legyek az egész napi menettől agyhalott, mire néhány szót monitorra kívánnék vetni. Legtöbbször ez okozza azt, hogy úgy döntök, mégse fogok neki posztot írni.

Huncutka ovisként sokat változott. Cicuka nagy lánnyá érett, akinek az idén komoly lelki menetei akadtak. Kispadról szoríthattam neki hozzá. Mindig jött stratégiát kérni, mikor már nem tudta mitévő legyen. Hálás vagyok azért, hogy elindult köztünk az a bennsőséges bizalom, amire sok mindent lehet alapozni. Babóca huncutabb sokszor Huncutkánál is. Egy valódi gengszter.

Sajnos az utóbbi fél évben azért se nagyon tudtam nekiülni blogot írni, mert a gyerekek sokszor betegeskedtek. Hol egyik, hol másik, időben eltolva. Nagyon belefáradtunk az állandó istápolgatásba. És persze miközben írok, a gyerekek újfent betegek. De már javuló tendenciát mutatnak. XD
Kérlek, ha jószívvel vagytok irántunk, imádkozzatok az egészség áldásáért testüknek és lelküknek!

Egyik barátnőmmel közös imaharcba kezdtünk. Támogatjuk egymást életünk nagy harcterein. Nem hittem volna, hogy mennyire sok lelki nyereséggel jár ez számomra.
A régi barátok és Ajándék viszont nagyon hiányzik. De idén sok új ismeretséggel érkeztek emberek az életembe.

Talán rá kellene szoknom arra hogy pár mondatos posztokat írok, míg nem lesz több időm és erőm újból dolgozni a hosszabbakon.

Addig is maradok hálával Isten műve előtt! Ebben az évben sokmindent tanított nekem. Dicsőség az Élő Úrnak!

Megjegyzések

  1. Áldjon meg az Isten!!
    És igen, írjál egy mondatos posztokat akár! :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mércékről, szerelemről és szeretetről 2. - A szerelem természetrajza

Megismerkedni egy másik személyiséggel 2.

Önkielégítésről keresztény lányoknak 3. - Fegyvertár a küzdelemhez