Vallomás a FlyLady programmal kapcsolatban

Szóval, igen, izé... tartozom egy vallomással a FlyLady programmal kapcsolatban.
Nos, aki ezen és ezen bejegyzéseim alapján azt hitte, hogy onnantól kezdve megváltoztam, és sikerült ügyes, takaros rendet tartó háziasszonnyá avanzsálnom, nos azt ki kell ábrándítsam.
Egy ideig tartottam magam, amennyire csak lehetett, a rendszerhez. De egy idő után kiborultam rajta. Ez akkor történt, amikor megpróbáltam a zónázást is megvalósítani. Be kell valljam, úgy éreztem, csapdába kerültem. Ha azt is meg kell csinálnom, az időm jelentős részét takarítással fogom tölteni. És ez azt jelenti, bizony, hogy a gyerekek rovására is. Így hát mivel prioritás sorrendemben még mindig a gyerekek vannak előbb - hiszen míg ilyen kicsik, addig tudok velük több időt eltölteni, később már nem - ezért feladtam. Valami állandó tőlem takarításban távol álló pedantériára akart rávenni, amit sajnos nem tudtam magamra venni. Hiába, ha az ember gyerek vagy fiatal felnőtt korában nem alakít ki magában némi rendszert és rendszeretetet, utána nehéz mindent rövid idő alatt felszedni hosszú gyakorlás rutinjait.
Szóval, nem sikerült igazán megnevelnem magam... Azért ne higgye senki, hogy szalad a lakás, bár ez annak az érdeme, hogy az Ember elég sokat besegít a házimunkákba. Azért így is akad olyasmi, amit ő nem csinál meg (vasalás), vagy csak nagyon ritkán (főzés). Így hát van hol még hasznomat vegyék...
Azt nem mondhatnám, hogy minden lepergett volna rólam, hiszen a fürdőszoba takarítást mai napig ugyanígy csinálom, ill. a hot spot módszert is alkalmazom még párszor. Arra is emlékszem még, melyik helységben mi az, amit feltétlenül rendbe kell tenni ahhoz, hogy rendes benyomást keltsen, így mindig tudom mibe fektessem elsődlegesen az energiámat.
Azért feladni nem adtam fel, hogy rendes háziasszonyt nevelek előbb-utóbb magamból. Hogy a célomat nem FlyLadyvel fogom elérni, nos, nem baj... A lényeg, hogy legalább pár jó ötletet azért kaptam.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mércékről, szerelemről és szeretetről 2. - A szerelem természetrajza

Elöljáróban - Párkapcsolat, szerelem, társkeresés - keresztényként

Hivatás- és méltóságtudatos öltözködés, smink 1. - Keresztény lányok, nők és a világi divat