Amit a szüleimnek köszönhetek

Csak mostanság jöttem rá, mennyire igazságtalan vagyok a szüleimmel. Sokszor úgy tűnhet az írásaimból, hogy nem vagyok hálás nekik semmiért sem, és nem kaptam semmi olyan életre való útravalót, amit jónak tartanék. Holott ez egyáltalán nem igaz.
Sajnos másokhoz hasonlóan, én is szeretem a poharat félig üresnek látni. Néha. Pedig rám nem ez a jellemző. Optimista voltam világ életemben és a pohár tele felét szoktam észre venni.
Mit is mondhatnék. Persze örültem volna így utólag, ha annak idején nem "magamtól" kell keresztelkednem, de szüleim úgy gondolták: majd én eldöntöm, miben akarok hinni - és én végülis eldöntöttem. Sőt, a szüleimtől látott házassági példát sem tartom követendőnek - hiszen elváltak, s ennek oka volt.
Ahhoz képest azonban, hogy milyen családi háttérrel léptek bele ebbe a házasságba, milyen éretlenül és milyen éretlen döntést hoztak vele, csoda, hogy végig csinálták egymás mellett azt a 14 évet, amíg együtt voltak. Állítólag azt mondták egymás között polgári házasságuk megkötésekor: hogy ha 10 évet kitart ez a dolog, már megérte... Aztán ne feledjük, mekkora ellendrukker táborra leltek anyai nagyszüleimben. Egyáltalán nem nézték jó szemmel ezt a házasságot, de nem hogy segítettek volna, még lehetetlenebbé tették mindkettejük helyzetét.
Nem voltak összevalók. Mint utólag kiderült. Hogy szerettek, szeretnek minket, a gyerekeiket, ez nem kétséges. Hogy sok hibát elkövettek, ez sem. De mégis: én is szeretem őket.
Hogy néha hátránynak élem meg azt, amit a házasságomba hoztam otthonról - sajnos így van. De mégis nekik sokat köszönhetek. És most hangot is adok ennek. Hogy igazságos legyek. Hogy ne feledjem el, mi mindennel tartozom nekik.

Köszönöm tehát:

1. az életemet. Ha nem házsodtak volna össze, én sohasem születek meg erre a világra. Tőlük kaptam a testem, a lelki alkatom, mindazt a nyersanyagot, amivel életem során dolgoztam. Az ő részük is benne van abban, akivé váltam, s akivé leszek.

2. a meséket. Ők mindig olvastak nekünk mesét. Sosem sajnálták erre az időt. Édesanyám is és édesapám is. Apámnak egyébként remek kitalált történetei voltak, ami pluszban nagyon sokat jelentett. Hogy ennyire szeretem manapság is a meséket, hogy szívesen olvasok, hogy öcsém is szívesen olvas most már, mind ők alapozták meg. Ezt az örökséget szívesen adom tovább én is a gyermekeimnek.

3. a művészet élvezetét. Ha ők nem lettek volna ennyire művész alkatok, nem szerették volna ennyire a zenét, a műalkotásokat, a színházat, az irodalmat, ha anyám nem tudott volna annyi népdalt és nem idézett volna mai napig annyi verset... ismét nem itt tartanék.

4. az állatok közelségét és szeretetét. Ha nem lett volna mindig állat a közelünkben, először kutyák, majd később macska is, nem lett volna ugyanolyan. Szerintem minden gyermek sokat kap abból, ha állat van a családban, s ha egy idő után ős is kiveszi a részét az állat gondozásában. Megtanulja kicsiben a felelősség vállalást. És ez később nagyon hasznos tapasztalat. A kisebbik öcsém például egy hatalmas bernáthegyi kutyusba - apám akkori ebébe - kapaszkodva tanult meg járni.  Nem tudnám elképzelni az életemet anélkül, hogy állat lenne a közelemben. Most épp két macska van a családban. De ha lenne kertes házunk, biztos lenne kutyánk is. És nem bánnám, ha sétáltatni kellene.

5. az őszinteséget. Ők - különösen az édesanyám - mindig egyenességre, tisztességre és őszinteségre neveltek. Szerintem ez nagyon jó alap a keresztény erkölcs elsajátításához. Soha nem bántam meg, hogy őszinte, egyenes ember lett belőlem, hogy nem szoktam hazudni és a füllentést is elkerülöm. Az önbecsapásból adódó hazugságon kívül nincs más hazugság az életemben.

6. a bizalamas beszélgetést. Mindkét szülőmtől azt tanultam, hogy meg lehet beszélni a dolgokat. Miután apám kizárását az életemből abbahagytam, vele is nagyon élvezetes társalognom. Megvitathatunk mindent. Mai napig nagyon jó eszmecseréink vannak.
Bár volt, amiről anyámmal soha nem beszéltünk, mégis, anyám egyenlő társalkodó félként bánt velem, és sok mindent meg tudtunk beszélni. Engedte, hogy legyen véleményem. Mégha ezzel a szabadságommal élve néha megkapta tőlem azt, hogy bolond. :D
Persze ez 16 évesen, amikor inkább anyára, semmint barátnőre lett volna rá szükségem, nem esett nekem jól. De mostanra nagyon hasznos dolog. Segít oldani a távolságot, amit az életünk változásai hoztak létre köztünk.
Midenképp folytatom ezt a vonalat az én gyerekeimmel is. Remélem, méltó leszek a bizalmukra.

7. az empátiát. A tolerancia, az empátia nagy szerephez jutott mindkettejük nevelésében. Ugyan azt a fajta tolerancia fogalmat, amely közömbösséget jelent mások és általuk folytatott életvitel vétkei iránt, elutasítom. Mégis azt a toleranciát, amely a szeretetből fakad, az emberi méltóság felismerését és tisztelését minden egyes emberben, igazán a magaménak érzem. A keresztény embertársi szeretetet tartom a legfontosabbnak. Ha ezt más tolerancia néven illeti, azzal nekem nem lesz gondom.
Az empátia pedig eddigi életemben mindig segített emberként és nőként is felismerni a rejtett igazságokat. Régen annyira empatikus tudtam lenni, hogy át tudtam érezni mindegyik fél álláspontját, és képes voltam mindegyiknek emiatt igazat adni. Sőt, mindig azt éreztem kötelességemnek, hogy annak a pártjára álljak, akivel igazságtalanság történik, még ha nem is értettem vele egyet... Manapság az igazság fontosabb, és aztán az empátia megnyilvánulása.
A lányaimat én is arra tanítom, hogy igyekezzenek belegondolni más helyzetébe is. Hiszem, hogy ettől ők is többek lesznek. Ha más nem, több nézőpontból láthatnak majd egy-egy dolgot.

8. a tükröt, amit tartottak. Bár az önnevelés csodálatos eszközét a kereszténységtől kaptam, a szüleim nevelése is arra sarkallt, hogy mindig igyekezzek javítani magamon, hogy értékesebb ember váljék belőlem. Anyám különösen kíméletlenül, de igazságosan tartott nekem tükröt. Ezért mai napig nagyon hálás vagyok. Sok döntő felismerés született ezekből a tükörbe nézésekből.

9. a szeretetüket. Sokféle módon kifejezték, és sosem szégyellték kimutatni. Sokat ölelgettek, és sokszor mondták is. Különösen anyámnál éreztem azt, bármit tesz nekem, abban kimondatlanul is mindez benne van. Apám pedig annyit dicsér mostanság, hogy hagyom, amennyit csak elbírok. És ez annyira jó megerősítés.
Ez mindenképp olyan, amit szívesen adok tovább. :D

10.  a tartást. A szüleim, különösen az édeanyám arra tanított, sohasem leszek kevesebb, ha a rosszat amit kapok nem rosszal fizetem vissza. Ha valaki bunkó velem - legyek vele azért is kedves. Érezze magát ő zavarban. Mai napig emiatt köszönök pl. annak is, akiről tudom: nem köszön nekem vissza. A tiszteletet megadom neki, függetlenül attól, ő megadja-e nekem. Valahogy úgy érzem, van ebben a dolgoban valami mélyen jézusi...

11. a válást. Ez hozta meg a hitemet, emiatt nem tudok nem hálás lenni miatta. A szüleimnek pedig megadta a lehetőséget, hogy jobb emberekké váljanak, mert egymásból rosszat hoztak ki. Persze számomra ez fájdalmas volt. És mai napig szeretek egy párként is gondolni rájuk, nem csak külön emberekként. Az, hogy mégsem lettem válás párti, azt hiszem sok mindennek köszönhetem. Náluk látszott, hogy rossz alapokon házasodtak, éretlenül. Nem is szentségi házasságot kötöttek, így tulajdonképpen a polgári válás egész végig ott volt a pakliban. Megértem őket, hogy így döntöttek. Nem tudom, én mit tettem volna a helyükben. Túl sok minden kellett volna másképp legyen ahhoz, hogy a kapcsolatuk megmeneküljön és az egyéni sérülésektől meggyógyulva erőssé váljon. Helyeslem-e a válást? Nem. Ennyi. De ugyanígy helytelenítem azt is, amikor a gyerekekre bízzák azt, hogy összetartsák a házasságot...

Talán még tudnám folytatni a sort. Biztos akadna még ez vagy az. De ezek a legfontosabb elemei annak, amit tőlük kaptam és ami azzá tett, aki most vagyok. Hogy a szüleim nem tudtak néha helyesen szeretni, vagy a szeretetüket helyesen kimutatni... ez előfordul máshol is. Szerencse, hogy ezeket a dolgokat szépen apránként meg lehet velük beszélni, és előbb utóbb minden a helyére kerül. Hiszen nincs érteleme a sebek őrzésének. A megbocsájtás ilyenkor a legjobb, amit az ember megtehet magáért és értük. Végül pedig a hála. Mégis a hátrányukból szép előnyöket is sikerült kihozniuk. Büszke vagyok rájuk.

Istenem, áldd meg őket!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mércékről, szerelemről és szeretetről 2. - A szerelem természetrajza

Megismerkedni egy másik személyiséggel 2.

Önkielégítésről keresztény lányoknak 3. - Fegyvertár a küzdelemhez