Rólam

Saját fotó
Címszavakban... ...ami vagyok: feleség, négyszeres édesanya, macskatulajdonos, hitoktató, alkotó személyiség. ...amit szívesen csinálok: rajz, ének, zene, horgolás (soook-sok horgolás), főzés, tanítás... Akinek mindezért hálás vagyok: Isten

Keresés ebben a blogban

"Blogház" üzenetek

Kedves Olvasóm!

Hiánypótló bejegyzés triót indítottam útjára. Önkielégítés témakörében lányokat érintő módon. Remélem, tetszeni fog, és hogy sok nőtársunknak segítséget fog jelenteni.

Üdvözlettel:

Manka :-)

2010. december 26., vasárnap

Karácsonyról s a dolgok egyéb állapotjáról...

Kedves Olvasóm!

Tettem egy ígéretet, hogy megpróbálom leírni a karácsonyunkat. De most egyszerűen képtelenségnek bizonyul előttem ez a feladat. Hogy tudnám leírni szavakban azt a bensőségességet, amit most átéltünk? S ami főbb, szabad-e ilyesmit képernyőn híresztelni?
A válasz bennem az, hogy nem. Mert családunk legféltettebb kincseit nem tehetem közszemlére. S nem büszkélkedhetek a kegyelemmel, amit nem magamtól kaptam. Hiányosságainkért sem kívánok előttetek pirulni. Isten legméltatlanabb hitoktatója vagyok, és sokszor remélem, hogy Ő kipótolja majd hiányosságaimat, mint Vianney Szent Jánosnál is tette.

Ezért sem írnék arról egy teljes bejegyzést, hogyan honosítottam meg a családban a közös imát. A válasz az, még mindig nem honosodott meg. Az emberi lélek furcsa jószág. És nagyon sok függ más mellettem élő lelkektől is. De azért néha adatik egy-egy öt percnyi imaközösség. Egy együtt elmondott esti ima Cicuka lányommal... egy együttes ima valakiért, hogy gyógyuljon meg, vagy lelki gondjai megoldódjanak, Isten segítse meg. De csak ennyi van most.
Fiatal család vagyunk mi. S a kereszténységben is fiatalok vagyunk. Nem szívtuk magunkba anyatejjel, s nem vett körül minket hívő közeg, a gyermekség burkában. Férjemmel mindketten együtt tapasztaltuk meg a hitben való közösséget szerettünkkel, s akkor sem vált üdvös szokásunkká az együttes ima, mégha próbáltuk is meghonosítani. Aztán a lélek dolgai ezt is szétdúlták egy hosszú időre, ám ismét beszélhetünk közösködésről, már. Ez egy küzdelem számunkra. A kereszténység meghonosítása. Minden nap.
Vannak hiányosságaink. Talán a főbb értékek terén is, de igyekszünk. Igyekszünk hallgatni lelkiismeretünkre s Egyházunkra.
Szent irigység fog el, mikor másnak ez kapásból megy és egyértelmű, akár a levegő, amit beszív. Hát nekem ezt is tanulni kell. De azért nyüvöm ezt az iskolát, s nem adnám semmiért. Talán gyermekeinknek, ha elég jókká válunk, jobb lesz.

Így aztán most el is köszönök.
Csak még néhány szó.
Ami azt illeti, fogok írni azonban hosszasan, több bejegyzést szánva a párkapcsolati témának, amit Mirjam vetett fel. Ott komoly tapasztalati hátterem van, s van mit, s miért leírnom.

Nyírő József Isten igájában című művét olvassuk Bikficcel közösen. Nyírő szépséges irodalmi nyelvének tulajdonítsátok mostani írói ambícióimat, mellyel írtam ezeket a sorokat... :-)

2010. december 20., hétfő

Felhívás a kedves Olvasóhoz!

Kedves Olvasóm!

Nem vagyok feltétlen híve a demokráciának a blogírásban, de mivel szerintem mint minden olvasmány-élményt közösen hoz létre az író, s aki olvassa, ezért szeretném kikérdezni a véleményeteket.
Ha van valami, amiről szívesen olvasnál itt a blogon, az én tollamból, és fejemből, az én életemből, akkor írj megjegyzést ehhez a bloghoz.
Ha teljesíthető a kérés, lehetőleg egy teljes blogbejegyzést szánok az illető témának.
Most már csak rajtad áll a dolog, kedves Olvasóm!

Kívánok Boldog Karácsonyt, ha addig nem írnék!
:-)
Eme blog szerény szerzője

Karácsony felé a havas úton...

Eltűntem.
Persze volt ennek több oka is.
Egy: valaki, aki legfontosabb nekem az emberek között, meggyanúsított, feltűnési viszketegségből írok blogot - blogokat. Ezt vizsgálgattam egy ideig. Arra jutottam, ha ő azt kéri, töröljem blogjaimat, megteszem szó nélkül. A kezébe is adtam a döntést, de ő nem kérte vérüket. Csak azt, ne legyenek rovására családi életünknek. S ez tiszteletre méltó bölcsességre vall kedves uramtól. :-) Valóban igaza van-e, ezt kutattam hosszú napokon át, amikor volt időm ezen töprengeni. Valóban önzésből, egocentrizmusból írok-e? Arra kellett jutnom, hogy talán többségében a bejegyzéseimnek nyugodt lehet a lelkiismeretem. A blogot tanúságtételnek szántam. És többetek felől kaptam is erről pozitív visszajelzést. Aztán, ha úgy nézzük, hogy a mi tükrünk ugyanúgy a Szűzanya szeme, mint Nyírő József Isten igájában c. önéletírásában a kispapoké, jobb, ha valóban akkor írok, amikor akad rá időm, mint most.
Kettő: olyan sok minden történt velünk, hogy csak kapkodtam fejemet. A gyerekek egymással váltásban voltak betegek, egészségesek, s ismét betegek. Mára már én is benáthásodtam. Persze emögött a sok sütésben és karácsonyi készülődésben elrongyolódott szervezetem a hibás... Meg az, hogy még nem tudtam kipihenni a betegágyas szolgálatokat. Nem baj, most kicsik a kicsinyeim, most kell velük törődnöm, s ráérek még pihenni halálom után is, nem? ;-)
Három: történtek olyan események, melyeket itt nem oszthatok meg veletek, mégis emberi segítőerőmet, empátiámat, idegeimet igencsak megviselték.
Innen.
De van jó hírem is.
Ami azt illeti, új vállalkozásba kezdtem. Elkezdtem a Merj szeretni! kihívást. Angolul ugyan, de olvasom napról napra. Illetve igyekszem. Most volt benne pont egy pár napom, amíg időm se volt kinyitni, de nem feledkeztem meg róla.
Amióta törekszem férjemet tényleg szeretni, azóta kísértéseim is megnövekedtek. Így aztán tudom, jó úton haladok. Isten nem véletlenül adta kezembe ezt a könyvet.

No, ennyit dióhéjban. Mára.