És még mindig a dalai lámáról...

Kedves Olvasóim, akik olvastátok a dalai láma látogatására írt posztomat!
Egyik kedves barátom segítségével végre olyan tényeket és gondolatokat tárhatok elétek, amelyeknek tükrében nekem is sokkal világosabbá váltak bizonyos dolgok.
Ez a kedves barátom, akit akkor nevesítek, ha ő ehhez hozzájárul - egy kiváló koponya -, egy mindkettőnk által látogatott levelezőlistán írta a következőket (az ő személyes engedélyével idézem):

A kép innen van.
Először is megjegyzem, hogy a buddhizmus,amelyhez ő (a dalai láma - a blogger) formálisan tartozik, annyira különböző ágakra vált szét, hogy voltaképpen némileg megtévesztő mindre a buddhizmus szót használni, mert inkább tekinthetők külön vallásoknak némi közös alappal, mint egyazon vallás részeinek. Tehát sokkal jobban különböznek egymástól, mint a kereszténység fő ágai. Az eredeti buddhizmus egyfajta vallásfilozófia, amely nem foglalkozik istenekkel (így szinte ateistának mondató, bár nem materialista). Sri Lanka szigetén,  Kínában, és Japánban levő ágai állnak legközelebb ma az eredetihez (hínajána / théravádin illetve csan és zen buddhizmus).

A mahájána irányzat lényegében visszakanyarodott a hinduizmushoz, amiből a buddhizmus kivált, mert bonyolult teológiát és színes mitológiát alakított ki a hindu istenségekre emlékeztető sokféle mennyei lénnyel, akik Buddhának valamiféle alakjai. De ezek mellett némi kisebb szerepet a hindu istenségek is kapnak. Sokféle, a hinduizmusra emlékeztető szertartás jellemző itt, nem úgy,mint a buddhizmus eredeti, egyszerűbb változatánál.

A buddhizmus harmadik fő irányzata, a vadzsrajána még messzebb áll az eredetitől. Itt különösen nagy szerepet kapnak a különböző istenségek, mágikus formulák, szövegek (mantrák), kéztartások (mudrák) és ábrák (mandalák, jantrák). Sokféle férfi és női istenség van, akik "tulajdonképpen" szellemi tartalmak szimbólumai. Kérdés a számomra, hogy ez utóbbit egy egyszerű hívő mennyire tudatosítja, és hogy van-e tényleg a gyakorlatban érdemi különbség egy átlagos hindu és egy átlagos vadzsrajána buddhista vallásossága között. Persze valami van, de a vadzsrajána buddhizmus közelebbinek tűnik a hinduizmushoz, mint az eredeti buddhizmushoz.

A lámaista buddhizmus pedig úgy keletkezett, hogy ez az utóbbi, vadzsrajána irányzat összeolvadt a tibeti bon vallással, amely animista és sámánista volt. Tibeti lámaista kolostorokban láthatók ijesztő, ördögszerű lények szobrai. Ezek a régi bon vallás démonai, akik úgymond buddhista hitre tértek. Na de láthatjuk, hogy ez a buddhizmus (a vadzsrajána) már eléggé nem az, ami Sziddhártha Gautáma, vagyis az eredeti Buddha vallása volt, hanem egy olyan vallás, amely inkább a politeista hinduizmus és a fehér mágia valamiféle keverékének tűnik. Ha tudjuk, hogy a fehér mágia megnyilvánulásai mögött is lehet démoni erő, és a politeizmus mögött is (1 Kor 10, 18-25), akkor elég gyanúsan (vagy szinte tragikomikusan) hangzik "a bon vallás démonainak (vadzsrajána) buddhista hitre térése".

A lámaista buddhizmusban egyébként a bon vallás varázslói is buddhista tanítókká váltak, tehát a lámák egy része még sok száz éve (a VII-VIII. században) sámánból / varázslóból lett. A dalai láma pedig ennek a hitnek a főnöke, bár csak a XVI. század óta. Akkortól kezdett megtestesülni a Buddha egy gyermekben - bizonyára respektálva a lámaista buddhizmuson belüli új irányzatnak, a Cong-ka-pa által alapított Gelukpa rendnek az erről szóló tanítását. Tehát a VII. századtól a XVI. századig nem a dalai lámák vezették a tibeti buddhizmust, ez csak egy későbbi újítás.

Nem akarom azt a benyomást kelteni, hogy szerintem bezzeg az eredeti buddhizmus milyen értelmes, tiszta és jó. Az igaz, hogy nem olyan politeisztikus és többé-kevésbé mágikus jellegű, mint a későbbi változatok. De számomra például az az alaptanítása, hogy a világ értelmileg nem megismerhető önellentmondásos, hiszen ha nem megismerhető, akkor ezt honnan tudják, milyen ismeretre alapozzák? Szóval eleve rossz a kiindulópontja. (Ez ma, a tudományos ismeretek robbanásszerű gyarapodása idején különösen is szembeötlő.) Meg aztán vannak benne más problémás pontok is, amikre most nem térek ki, mert ez az egy szerintem önmagában is épp eléggé képtelen. Ha vannak is bizonyos pozitív értékei a buddhizmusnak (lásd erről a Nostra Aetate zsinati dekrétumot), ez még nem jelenti azt, hogy alapvetően jó, helyes útnak tarthatnánk. A dalai láma pedig hogy még ebből is mennyit és hogyan képvisel... Még a legjobb esetben sem jó irányba, hanem alapjában véve egy butaság felé vezeti azt, aki hallgat rá (tehát még ha Buddha eredeti tanítását adja is elő). De láthatjuk, hogy ez még csak nem is az eredeti buddhizmus, attól erősen különbözik, sötét elemekkel kevert, a dalai láma szerepe pedig csak egy kétes kései történeti képződmény.

Ha mindezt, és magát a dalai lámát valaki összehasonlítja azzal, hogy Jézus életét, működését próféták megjövendölték, sok szemtanú előtt tett csodákat és a legtisztább tanítást hirdette a szeretetről, és szintén sok tanú igazolta, hogy föltámadt a halálból - ki a hitelesebb? Mi igazolja, bizonyítja, hogy a buddhizmusból, pláne a tibeti változatából bármi is igaz? Talán elmondhatnád mindezt annak a rokonodnak,hátha elgondolkozik rajta. (Megjegyzem, hogy a fő forrásom a fentiekhez Dr. Hunyadi Lászlónak A világ vallásföldrajza című könyve volt.) 

Megjegyzések

  1. Nagyszerűen leírtad a buddhizmust, ennek igazán örülök. Még kifejezetten buddhista-barát írások is ritkán térnek ki olyan fontos, de apró részletekre, amelyekről, megjegyzem, elfogulatlanul írtál.

    Van néhány dolog, amihez azonban szeretnék hozzászólni:
    A világ nem(?) megismerhető: ez így nem teljesen igaz. A Buddha tanítása szerint a világ tapasztalható és felfogható, de pusztán logikai úton való MEGÉRTÉS nem lehetséges. Ugyan is a logikai gondolkodás olyan tapasztalatokon alapszik, amit érzékszerveink, sőt előfeltételes gondolatink (pozitív vagy negatív "előítéleteink") már megszíneztek. Tehát az így kapott végkövetkeztetés az adott dolog "igaz természetéről" hibás. Nézzünk erre egy példát. Tipikus, mikor egy bizonyos vallású ember egy másik vallásúról nyilatkozik. Az egyik írásod hozzászólásában olvastam, igyekszem pontosan idézni:

    "Nem értem, hogy az ami nekünk, keresztény hívőknek teljesen világos, másoknak miért nem az?"

    Hogyan fogalmazódott meg ez a kérdés? Esetünkben a kérdező hisz valamiben ( itt keresztény). Elfogadja, vallja hite tanait, s annak rendszere szerint látja és tapasztalja a világot. Ez az az előfeltétel, ami megszűri neki azt a tapasztalást, amit akkor szerez, amikor egy nem-keresztény emberrel kerül kapcsolatba. Annak hitrendszere eltér az övétől, de mivel hősünk csak a sajátjában tud gondolkodni, mint abszolút, "igaz" valóságban, a más vallásúról alkotott képe hamiskás lesz. És az ilyen típusú, "téves" tapasztalásból születik meg, és építgetjük egész életünkben az egónkat, azt a téves Én-képzetet, hogy Mi vagyunk akiknek jó, akiknek rossz, hogy Mi vagyunk azok akikért a világ van, hogy Mi vagyunk azok, akiket bántanak, akiket szeretnek, stb... És ebből fakadnak aztán az olyan, khm... elvontabb gondolatok is, mint az ateizmus...

    A buddhizmus arra törekszik, hogy az ember kilépjen az előfeltételes gondolkodás, az "előítéletek" világából, úgymond "egy lépést tegyen hátra" az adott szituációból.Így nem helyezkedik bele a szituációba, sem negatív, sem pozitív irányba nem terelik el érzelmek, s annak látja a helyzetet magát, ami.

    folyt köv.
    Pájer Csaba

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, de ez az elismerés a barátomat illeti meg, T. Á.-t.
      Talán a bejegyzéseimből nem tűnik ki, de fontosnak tartom a párbeszédet vallások között. Régóta szerettem volna a másik felet is szóhoz jutni. A megjegyzéseidet is pont ezért közöltem. Nagyrabecsülöm azt a kulturáltságot, hangvételt, amiben születtek. Ha lesz időm, talán fűzök ide még egy-két gondolatot.

      Törlés
  2. 2. rész
    Ez ridegnek hangozhat, de egyáltalán nem az. És itt jutunk el egy másik észrevételemig. A buddhista is ugyan olyan ember, mint bárki más. Nevet, sír, szeret, haragszik, stb. A különbség, hogy míg mondjuk egy keresztény a vele történő dolgokat Isten művének tulajdonítja (a jót Isten adományának, áldásának, a rosszat a saját "balgaságából" fakadó isteni büntetésnek - számomra ez kissé "önkínzó, ön-alábecsülő" nézőpontnak tűnik, egyébként... O.o), addig a buddhista "tisztában van vele", hogy a tetteinek van következménye, és ezekért csak és kizárólag ő a felelős. Nem Isten tehet róla, ha elbambul, és nekimegy a széknek, de arról sem, ha keményen dolgozik, és ezért mondjuk előléptetik a munkahelyén. Tett és következmény. A buddhista azért "fordul magába", mert tudja, hogy a jó és rossz tetteket a saját elméjének a "homálya" okozza. Érzelmek befolyásolnak, rossz vagy jó gondolatok cikáznak, stb... A Buddha útját követő úgy véli, s maga a Buddha is ezt tanította, a megoldás a folyamatos éber figyelem. Mely nem minősít, nem értékel, nem befolyásolják előítéletek, sem érzelmek. A Buddha tanításában az egyetlen érzelem az Együttérzés. Mert ez az egy, ami nem az egóból jön. (A szeretet például igen. Mert szeretni csak azt tudjuk, amit már ismerünk, pozitív előjelű a számunkra. És adja magát, hogy akkor van egy negatív oldal is, amit nem-szeretünk.) Az együttérzés kiterjeszthető mindenkire. Közel kerülhetünk általa mások fájdalmához és öröméhez is, méghozzá anélkül, hogy "hozzátapadna" tudatunk a másik személy állapotához, s elfogultak lennénk. Ellenben pl a szertettel, vagy a gyűlölettel. (Az egyik legérdekesebb dolog, amikor azért gyűlölünk valamit vagy valakit, mert szeretünk valami/valaki mást.)

    Egy buddhistának nem a jó (vagy a rossz) tettek véghezvitele a célja. A cél az, hogy kilépjen a szenvedések köréből, és egy nyugodt, boldog, kiegyensúlyozott életet éljen, és úgy segíthessen másoknak ennek elérésében, hogy őt magát nem "rángatja vissza" ez a segítségnyújtás a szenvedésbe. Az, aki ezt az életet megtudja valósítani, érte el a Nirvánát, az Ellobanást.

    Tisztelettel,
    Pájer Csaba

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm, kedves Manka, elismerő szavaidat.
    A "dicséret" pedig Téged is illet, hisz' "mit ér a szó, ha nincs aki hallja"? :-)
    Bevallom, az első Dalai Lámás cikkel kapcsolatban voltak kétségeim, hogy esetleg egy (újabb) "habzószájú" hitvédő oldalra kerültem (ateistával volt már így szerencsém... :-( ). Nagyon örülök, hogy ebben tévedtem, és valóban egy őszinte és nyitott párbeszéd alakulhat ki köztünk, keresztény és buddhista emberek között. Külön megtisztelő, hogy e párbeszéd "nagyközönség" előtti reprezentálására méltónak találtad soraimat.

    Érdeklődve várom gondolataidat, és remélem konstruktív eszmecsere folyhat közöttünk a továbbiakban is. :-)

    Tisztelettel,
    Pájer Csaba

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mércékről, szerelemről és szeretetről 2. - A szerelem természetrajza

Megismerkedni egy másik személyiséggel 2.

Hivatás- és méltóságtudatos öltözködés, smink 1. - Keresztény lányok, nők és a világi divat