Drága jó Nagyapám

Drága jó Nagyapám a két világháború között született. Házuk volt, földjük volt, lovaik voltak. Már akkor nagyon szerette a lovakat. Aztán bevonult katonának. Lovas katona lett. Szakaszparancsnok, ha jól emlékszem. Megjárta a Don-kanyart. És visszatért.
Díjlovagló volt, meg lovasoktató. Rengeteg tárgy őrzi hódmezővásárhelyi működésének az emlékét. Tálak, vázák, díjak... Magyar Imre tanítványa volt. (Ő az, akit Menyhárt Bélaként említ az oldal...) Belekerült a neve az Iskolalovaglás című könyvbe.
De nem ezek azok a dolgok, amik igazán fontosak voltak.
Preinsbergerhof felülnézetből
Nagyapám fantasztikus ember volt. Nyugodt, fegyelmezett, volt tartása, de mégis szelíd. Ha összehúzta a szemöldökét, mi behúztuk már arra a nyakunkat. Minden áldott reggel miután felkelt, a fürdőszobába ment és kívülről csak a villanyborotvája jellegzetes zümmögését lehetett hallani. Mire mi felkeltünk, nagymamámat is beleértve, bekapcsolta a rádiót, ivott egy kávét, megterített szépen nekünk a reggelihez, és már ment is a istállóba a dolgára. Gondnok volt. Burgenlandban, Ausztriában, a soproni határtól nem messze volt Preinsbergerhof. Az Ödenburger (soproni) strassén voltak a karámok, egy kis erdő, utána ott állt az a nagy ház, ahol az "urak" laktak, mellette elöl a kis gondnoki házacska, mögötte az istállók, a Halle (fedett lovagló csarnok). Köszönt a török vendégmunkásoknak, Alinak és a fiának, Szinánnak. Ali bagós-rekedtes hangján köszönt vissza "morgent". És a nagyapám máris sürgött kedvenc állatai körül. Amikor kellett, enni adott nekik. Lovagolta, futószárazta őket. Minket is ő ültetett lóra, ő tanított meg lovagolni. Ismerte az összes lovat, s azt is, milyen fajta. S azt nekünk is megtanította.
80 éves volt, amikor saját két szememmel láttam őt megülni egy angol telivért, egy gesztenyepej szépséget, a Markot. Makacs ló volt, nehezen kezelhető, akit a gazdája is nehezen irányított. S az én nagyapámnak bizony parírozott! Nagyapám bizony azt mondta, a ló érzi, ki az úr. Megérzi, ha valaki fél, és akkor átveszi az irányítást.
Nagyapám szerette a családját. És mindenki szerette őt. Anyám különösen. Hiába, nagyon hasonlóak. Nagyapám úgy evett, olyan jóízűen, olyan békével, hogy attól mindenkinek megjött a kedve az evéshez. Minket, az unokáit, nagyon szeretett. De állandóan csóválta a fejét és mondogatta: "Szegény Mama..." Sajnálta édesanyánkat, amiért két ilyen rosszcsont gyermeke van, amiért ennyire nehéz dolga van velünk. Mindegyikünknek volt külön bejáratú, Nagypapi által kitalált beceneve. Nekem pl. Lujza.
Igazi férfi példakép volt. Nem egyszer mondta nekünk, tanuljunk meg fegyelmezettek lenni. Közben pedig jó példával járt elöl.
Szerette, ha azt csinálhatta, amit szeret. Nagyanyám cserébe igazi hadúr volt otthon, tábori fővezér. Igazgatta a házat és a gyerekeket. Kiegészítették egymást. Több mint 50 évig. És "Desnek" hívták egymást. Az édes rövidítéséből... Mai napig vegyes érzelmekkel borzongok meg erre. Hol úgy érzem, kissé gejl, hol úgy, hogy nagyon meghitt.
Mikor végleg hazaköltöztek, megváltozott Nagyapám. Nem lehetett minden nap a szeretett lovai között. Lassan leépült, s átvette felette az irányítást az Alzheimer. De még előtte történt valami érdekes.
Már nem azt hajtogatta, hogy: "Szegény Mama..."; hanem ezt kötötte a lelkünkre: "Szerezzetek örömet Anyátoknak!". Ez lett számomra a búcsúüzenete.
Örülök, hogy ha az esküvőmön nem is lehetett földi mivoltában jelen, még előtte bemutathattam neki akkor még leendő férjem.
Azóta többször is elhangzott édesanyám szájából, mikor nagyapám szokásos helyére, az asztalfőre ültették Bikficet, hogy a legjobb helytre került. Ugyanolyan jóízűen, nyugalommal eszik ugyanis, mint az én Nagyapám. :-)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Elöljáróban - Párkapcsolat, szerelem, társkeresés - keresztényként

Hivatás- és méltóságtudatos öltözködés, smink 1. - Keresztény lányok, nők és a világi divat

Intimitás a keresztény kapcsolatban 6. - Eszközök a tisztaság megőrzéséhez