Chillis csokoládéfagyi

Egy élményekkel teli, különleges napot tudhatok a hátam mögött.
Először is a főzés. Bizony a főzés! Mert én nagyon szeretek ám főzni. Meg sütni is. Amikor főzök (vagy épp házi cukrászremekművet készítek), olyan ihletett lelkiállapotban vagyok, mint amilyet csak régen éreztem, amikor még "rajzos" voltam. Reménybeli művészpalántácska... 
Szentlélektől ihletett lehet az a lelkiállapot, amivel egy családanya a legfinomabbat igyekszik elkészíteni az övéinek. "Add, hogy nagyon finom legyen." - szoktam fohászkodni olyankor. Mert szeretem látni, amikor férjem, Bikfic, szépen hátradől a székben, és az üres tálat lassan eltolva magától azt mondja: "Ez finom volt". (Vagy: "Van még?") És milyen öröm, amikor Cicuka, a nagyobbik lányom, nem csak pár falatot eszik, hanem az egész tányér tartalmát bekebelezi pajkos mosollyal a szemében. (Mert hát a szájával ugyebár épp eszik...) De az sem rossz, amikor Huncutka, a kisebbik lányom, szépen kanálról-kanálra ízlelgeti a főzeléket, amit külön neki, legjobb tudásom szerint komponáltam.
Mert valóban, én ilyenkor komponálok. Ízeket társítok össze, harmóniákkal variálok. Néha viszont egyszerűen csak ragaszkodom a kottához, azt vezénylem le. Egy más által megírt ízkölteményt. 
Ma is emlékszem Bikfic arcára, mikor elé tettem házasságunk első napján első közös ebédünket. Franciás ízvilágú tejszínes-sajtos csirkemell, rizshalom, barack kompót. Félelemmel nyúlt a tál felé. Villájára tűzte a levágott falatot, szájába vette. Csend. Aztán diadalmas felkiáltás: "Ez finom!" Pedig, ha jól emlékszem, elfelejtettem besózni a csirkét. 
Persze férjem eme felkiáltása némi magyarázatra szorul. Nem evett még a főztömből soha? Dehogynem. De semmi olyat, amit ő rendes ételnek tart. (A családi örökségünk fejtegetését majd máskor...) Mert hát hiába készít az ember isteni rántottát, nem lehet azt enni minden nap. Bizony menyasszonyi főzési tudományom néhány egyszerű étek elkészítését nem haladta meg. Ami nem látszott persze, az a nagyanyai örökség: a főzési alapok. Szegény akkori vőlegényem komoly gondban volt. Nem tud ez a nő főzni. Mi lesz, ha nem is tud majd? Édesanyja emberes zalai, édesapja magyaros, csípős ételein fejlődött ínyének bizony sajgó dilemmája volt ez a kérdés. De aztán mégiscsak elvett. És kellemeset csalódott. 
Igaz, én az első hetet, hónapot úgy főztem végig, hogy mindig a Szentlélek segítségét kértem. "Add, hogy nagyon finom legyen." És ezt nem csak úgy mondogatom magamban. Ezzel a kívánsággal fűszerezem a levest, és figyelek oda a részletekre is.


Szóval, a mai főzés. Incsiklandó majoranna illat libbent végig a konyhán. A sistergő, hagymás szaftban párolódó csirkemájról felcsapó gőzfelhőben érkezik. Mellette ott fő az apró kockákra vágott krupli, és párolódik a zsenge tököcske, olívaolajon - egy féléves gyermek számára készülő főzelék hozzávalói. És ilyenkor, bármilyen egyhangú is legyen anyaéletem (pedig unatkozni azt nem szoktam...), mindig más állapotba kerülök. 
Miért is írok minderről? Mert a legjobb gondolataim, elmélkedéseim, sokszor másokért vagy magunkért mondott fohászaim pont ezekkel a gazdag illatokkal szállnak az Úr zsámolya elé. Főzés közben kitisztul a fejem. Mosogatás közben elmúlik a haragom, vagy a lustaságom miatti vastag bűntudat...
Isten valóban ott jár a fazekak között, ahogyan azt Avilai Szent Teréz, kis Huncutkám leendő védőszentje írta. És ez még csak az, amikor egyedül vagyok a konyhában. Hát még amikor Cicuka is segít...


Szóval, főzés, gyermeköltöztetés, állatkert, ebéd, gyerekaltatás és adóbevallás után ritka örömben volt részem. Férjem pénzt adott kezembe (nem, nem ez a ritka élvezet), hívjam meg barátnőmet fagyizni, amíg elkísérem a metróhoz. B. barátnőm az adóhivatalban dolgozik, és segített leellenőrizni önkezűleg elkövetett adóbevallásomat. 
A körúton, nem messze, van egy egészen finom fagyizó. Bikfic már hozott nekem egyszer onnét meglepetésként kóstolót. A tavalyi 120 Ft-os gombócárak után szívemhez kaptam, hogy máshol a körúton 180 Ft (sic!) 4 dkg - gömb alakú - fagylalt ára. De itt nem. Itt csak egy 20-assal volt több a tavalyinál. Az normál fagyiár inflációnak minősül a szememben. (Bár még emlékszem, amikor 20 Ft-ért lehetett kapni... És milyen lehet azoknak, akik 2 vagy 5 Ft-os árra emlékeznek...) Ahogy méregetem szememmel a szépséges krémes hegycsúcsokat, látom ám, hogy a csokoládé tetején bordó paprikaholdak hevernek. Az bizony chilli! 
Még sosem ettem chillis csokoládét. Csak elképzeltem, milyen lehet, amikor pl. P. barátnőm férje, a csokimániás csokiszakértő beszélt róla. Igen. Elképzeltem. Keserédes és csípős. Valahogy úgy, ahogy fözés előtt, mikor azon álmodozom, mit fogok főzni.
Kis kitérő a vége előtt. Velem együtt talán látták néhányan A palota ékköve (Dae Jang Geum) c. Dél-koreai sorozatot. Az első Dél-koreai sorozatot, amit láttam. (A többiről majd egy másikban.) Kristálytisztán emlékszem az egyik jelenetre, mikor Han udvarhölgy azt mondja Jang Geumnek. "Téged másképpen tanítottalak, hogy lássam ezt a képességet." És ez a képesség, ami egyedül Jang Geumnek adatott meg a palota konyháján nem más, mint az, hogy képes elképzelni az ízeket. Ez főleg akkor jön neki nagyon jól, mikor elveszti az ízlelését, és Han udvarhölgy így is őt választja segédjének a főzőversenyre. 
Nem hinném, hogy ugyanolyan tehetség lennék, mint a filmbeli Jang Geum, de én is el szoktam képzelni, hogy egyes ízek milyenek együtt. És óvatosan használni is szoktam. Legtöbbször sikerül eltalálni a harmóniát.
Mielőtt belekóstoltam a chillis csokoládéfagyiba, tudtam, jó választás lesz. Hűvös időben a hideg fagylalt ellenére hevítő csípős chilli átmelengetett. Egészen különleges volt. Felülmúlta a képzeletemet. Az édeskés, gazdag, tejszínes, hűvös csokoládé és az a csípős aroma minden egyes nyalintásnál (a jól megszokott zsíros, húsos közeg nélkül)... Fennséges!
Az jutott eszembe: bizony, ilyen a házasság. Az ember elképzeli, milyen lesz, de igazán nem tudja kitalálni. A házasság édes is, keserű is, csípős is. Egyszerre öröm, egyszerre szenvedés. De mindenképpen felülmúlja a képzeletet. Csakis akkor lehet igazán megérteni, ha már benne van az ember. Mit sejthet egyáltalán az önátadásról az, aki még csak szerelmes. Ha tudná, mi minden vár rá, talán meg is ijedne, s elmenekülne előle. Én így tennék, ha menyasszonyként tudtam volna, mi vár. De azt sem lehet előre látni, mennyit formálódik, hajlik az ember lelke, mennyit fejlődik, kopik. El nem cserélném ezt semmiért. Ahogy Bikficet se, pedig már nem az a Bikfic, akit megismertem, vagy akihez férjhezmentem. Változunk mind a ketten.
Ahogyan a csokoládé elveszíti az édességét és a chilli az erejét, úgy olvadunk mi is egymásba, egymásnak változva, javulva, éldegélve.

Megjegyzések

  1. Izgalmas, Zsófi! Nagyon átéled!
    Ne haragudj egy megjegyzésért: az "isteni" jelzőt én más összefüggésekben használnám...

    VálaszTörlés
  2. Kedves Gábor atya!

    Nagyon szépen köszönöm!
    Meglásd, igyekszem másra is ráterelni a szót.

    Bocsáss meg, igazad van. Sajnos nem figyeltem oda eléggé a közzététel előtt, és átcsúszott a belső szűrésen ez az "isteni". Igyekszem én is más értelemben használni.

    Mindjárt kijavítom.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Elöljáróban - Párkapcsolat, szerelem, társkeresés - keresztényként

Hivatás- és méltóságtudatos öltözködés, smink 1. - Keresztény lányok, nők és a világi divat

Megismerkedni egy másik személyiséggel 2.